Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-06 / 235. szám
UJ KELET Információk 1995. október 6., péntek 5 Tiszalökön a művelődési házban október hatodikén délelőtt tíz órától adja elő a miskolci Kalamajka Bábszínház a Furfang Ferkó című bábjátékot. *** Nagyhalászban a könyvtárat összevonták a művelődési házzal, és ennek következtében az önkormányzat egy főállású vezetői fizetést megtakarított. Az egyesített intézmény vezetője a városi könyvtár irányítója, Ignáth Agnes lett. Az elképzelések szerint 1996 januárjától a könyvtárban továbbra is dolgozik egy könyvtáros, a művelődési házban pedig egy főállású művelődésszervező lesz az összevont létesítmény igazgatójának „jobbkeze”. *** Magosligeten befejeződött a gázberuházás. A településen 45 portára szerelték be a gázcsonkot, a családoknak 47 ezer forintot kellett befizetni az ön- kormányzat számlájára lakossági hozzájárulás címén. A gázberuházás a faluban 18 millió forintba került, ebből a lakosság két és fél millió forintot vállalt magára. *** Julidon felújították az általános iskola tantermeit, és további két teremmel bővítették az intézményt. Ezek a munkák nyolcmillió forintjába kerültek az önkormányzatnak. *** Anarcson a polgármesteri hivatal 30 helybeli lakost foglalkoztat három hónapon keresztül közhasznú munkásként. Köztisztasági feladatokat látnak el, lekaszálják a füvet az út mentén, rendben tartják a községet, és tisztítják az önkormányzathoz tartozó intézmények és középületek udvarait. *** Győröcskén ötven udvarra kötötték be a gázcsonkot, melyért a falubelieknek 20 ezer forintot kellett fizetni. *** Tiszavasváriban két gyógyszertár található, melyeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat a felszerelésekkel együtt ingyen átadott üzemeltetésre a tiszavasvári polgármesteri hivatalnak. Záhonyban a legutóbbi képviselő-testületi ülésen arról döntöttek, hogy a Nyugati lakótelepen telkeket alakítanak ki. Az önkormányzat anyagi lehetőségei miatt valószínűleg ebben az esztendőben nem jut pénz a közművek teljes kiépítésére. Az építési telkeket tehát jelenlegi állapotában értékesítik, négyzetméterenként 650 forintért. A közművek kiépítése az önkormányzat feladata, s azt legkésőbb 1996. augusztus 31-éig szeretnék megoldani. t *** Az ibrányi önkormányzat és a város rockzenekara, a Rock- Wood a közelmúltban meghívást kapott a szlovákiai Várhosszúréten megtartott falunapok rendezvényeire. Ibrány és Várhosszúrét között testvértelepülési kapcsolat van, és ennek eredménye az ibrányiak meginvitálása. A három napig tartó programsorozaton volt rockkoncert, amelyen a Rock- Wood mellett fellépett a rozs- nyói Mr. Alfréd, a Dream és a Sexit együttes. A résztvevők a kegyelet jeleként a szlovák falu templomkertjében megkoszorúzták a magyar katonák emlékművét. A háromnapos programban egyebek között volt folklórbemutató, és megtekinthették egy amatőr színjátszótársulat előadását is. A nyírkarászi nyugdíjas pedagógusnő, Perjés Irén 60 esztendővel ezelőtt szerezte meg a tanári diplomát, 1935- ben. Ebből az alkalomból a napokban vehette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán az idős tanárnő a gyémántdiplomát. Tiszaszalkán október 7-én őszi karnevál lesz. Az egész napos rendezvény reggel nyolc órakor kezdődik zenés ébresztővel, majd kilenc órától kulturális programok következnek. Fellépnek a vásárosnaményi rézfúvósok, a néptáncosok, a mazsorettcsoport, a tiszaszalkai általános iskola gyermekénekkara, és verset mond Balázsi Éva helybéli pedagógus. Fél tizenegytől karneváli felvonulás kezdődik, lóháton, lovasfogattal és gyalogosan. A délután folyamán a sporté lesz a főszerep, este húsz órától pedig a nap zárásaként szüreti bálon mulathat a település apraja-nagyja. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, és igyekeznek, hogy mindenki nagyon jól érezze magát, kedvére vigadhasson a szüreti karneváli mulatságon. Remélik, az égiek megfogadják fohászaikat, és kegyes lesz hozzájuk az időjárás, nem mossa el az eső a rendezvényt. Zsindelyes harangláb Közel egy éve, mindenszentek napjára adták át Napkoron a díszesen faragott haranglábat. Tudlik István tervei alapján erdélyi (mára- marosi) fafaragók ügyességét dicséri a mű. A kupolát, a szoknyát és a lábakat kü- lön-külön készítették el, és a végén egy daru emelte a helyére. Kétszázötven köbméter szabolcsi homokból összehord- tak egy kis dombot, majd a közepébe 30 köbméteres betonágyat öntöttek, és a lábak alá gumilapokat helyeztek el. így legalább rugalmasan, és főleg szárazon állhat idők végezetéig. A nyári hőség kárt tett a vastag faanyagban. Ujjnyi vastag repedések keletkeztek az oszlopokon. A hibák kijavításával egy időben négy boltíves stilizált kaput is felállítanak a négy égtáj felé. Szeretnének halottak napjára elkészülni, és a temető látogatóinak megmutatni a zsindelyes haranglábat. —Sch— A gyászjelentés, a köszönetnyilvánítás az Új Keletben ingyenes A Temetkezési Vállalat irodáiban található nyomtatványon azonnal feladható mindkettő! Az Új Kelet osztozik az Ön gyászában és díjmentesen segíti Tetőtéri trágyabaj Mátészalkán gond van a gálám bókkal. Magasról tesznek ránk és épületeinkre, ez pedig komoly veszélyeket rejt magában. Az ürülék fertőzéseket okoz, esztétikai szempontból is kifogásolható, de egyébként is... büdös. Tudom én, hogy a galamb egészen kicsi állat, de sok kicsi sokra megy. Mi sem illusztrálhatná ezt jobban, mim a mátészalkai Szatmári Múzeum esete: egyszerre 6 teherautó galambürüléket szállítottak el a padlásáról!!! Nincs azonban jobb helyzetben a városi könyvtár. a bíróság és a többi középület sem, a bérházak lapos tetejéről nem is beszélve. A polgármesteri hivatal azonban tehetetlen. Az utcán nem lehet lövöldözni, a méreg emberre is veszélyes lehet. Egyetlen megoldás a tetőtéri ablakok, rések bedrótozása. Ez persze csak szükségmegoldás, de igazi hathatós intézkedést egyelőre Velencében, Krakkóban, Budapesten és a többi hasonló problémával küszködő városban sem találtak. Éppen ezért a tartós kakátlanításra vonatkozó esetleges jó tippeket köszönettel fogadnák a mátészalkai polgármesteri hivatalban. Dojcsák Drága szórakozás... Jó hecc volt, csak egy kicsit drága lett a vége annak, amit a napkori N. József összehozott kedden délutántól szerda estig. Mint ismert, a 31 éves férfi nem kis pánikot okozott a rendőrségnek. A férfi összekapott két(!) élettársával. Az oka az volt, hogy három saját gyerekét szórakozni akarta vinni, mert pénzhez jutott. Ezt nem nézték jó szemmel az asszonyok. A férfi már unta hallgatni az acsar- kodásukat, fogta három kiskorú gyermekét, és a lakást elhagyták. Ez még nem is lett volna gond, de a hölgyek az apa és a gyerekek távozása után bejelentést tettek a rendőrségen, miszerint a férfi este kilenc órakor visz- szament a gyerekek nélkül, és azt mondta nekik, hogy Napkor külterületén felakasztotta őket, és visszamegy. hogy magával is végezzen. Nos, mint minden bejelentést, a rendőrség ezt is teljes komolysággal kezelte. Mivel három kiskorú gyerek tűnt el. azonnal akcióba léptek, és próbálták felkutatni őket. Napkoron és környékén számtalan rendőr keresett, kutatott, de bevonták a határőröket, a különleges alakulatot, sőt, még helikoptert is bevetettek a hatékonyabb keresés érdekében. A gyerekek és az apa másnapra sem kerültek elő. A rendőrség tájékoztatta a különféle médiákat az esetről. Már elkészültek a körözési tájékoztatók, a fotók. Lázban voltak a rendőrök, az újságírók. A lapokban már elkészültek a felhívások, megfogalmazták a lakosság segítségkérését... Ám szerda este hat órakor megoldódott a rejtély. Mindenki felsóhajtott. — A gyerekek élnek, és már otthon vannak — kaptuk az újabb hírt. Vissza mindent, de ezúttal nem bántuk, hogy hiába álltunk egész nap stresszben. Gyerekekről volt szó, és örültünk. hogy előkerültek. Mi történt valójában? N.. miután összeveszett hölgyeivel — állítólag féltékenységi jelenet is volt —, összeszedte a gyerekeket, és eredeti terve szerint szórakozni vitte őket, és egy „görbe" napot — éjszakával együtt — töltöttek az orosi Szafari Panzióban. Szerdán még vígan voltak, amikor az apának szólt egy ismerőse, hogy keresi őket a rendőrség. Ekkor fogta a gyerekeket, és mintha semmi sem történt volna, hazamentek. A történetnek vége. Egyvalamit azonban mindenképpen meg kell jegyezni. A másfél nap keresés, kutatás nem kevés pénzbe került. Mindezt egy felelőtlen kijelentés, vagy felelőtlen bejelentés okozta. A rendőrség ebben az esetben nem is tud senkit sem felelősségre vonni (pedig nem ártana). Egyedül azt vizsgálják meg, hogy a gyerekek továbbra is maradhatnak-e az apánál vagy sem, mert a feleségétől elvált, és neki ítélték a három kiskorút. —full— ■ ingyenes! Ap r o h i r d e t e s A hirdetés szövege: A hirdető neve, lakáscíme: Új Kelet szerkesztősége: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. (a Nyírségi Nyomda épületében) Telefon: (42) 437-006, 437-012/fax, 437-013,