Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-05 / 234. szám

14 1995. október 5., csütörtök Sport UJ KELET Kézilabda NB I Labdarúgó Magyar Kupa Félidőnvi Üres i árat Bízva a tisztes helytállásban Ma. csütörtökön Cseriéire szó- szerben bonyolítják le a kuna- :— Varga István, a csen Ilyen is ritkán fordul elő, hogy egy kézilabdacsapat hu­szonnégy percig gólszünetet tartson. Sajnos a nyíregyházi fiúk legutóbbi, Győr elleni mérkőzésén ez megtörtént. A mieink az első félidő 16. per­cétől a második félidő 40. per­céig nem tudták bevenni a győriek kapuját. Ez a tény min­denképpen hozzájárult ahhoz, hogy a szabolcsi csapat ötgó­los vereséggel tért haza Dunán­túlról. A találkozó másnapján Bartha Dénes edző elmondta, hogy számukra jól indult a mérkőzés, hiszen az első félidő közepén még ők vezettek. Si­került megvalósítaniuk azt a taktikai elképzelést is, hogy a hazaiak gyors indításait meg­akadályozták, és rákényszerí- tették őket a felállt fal elleni játékra. Képtelenek voltak a nyíregyházi védőfalat áttörni, így csak talált góljaik voltak, emelett Szabó kapus is kitű­nően védett. — A baj viszont ott kez­dődött, hogy a jó védekezésün­ket nem tudtuk hasonlóan jó támadással folytatni, a rende­zetlen védelmük ellen mi sem voltunk eredményesek, ezt még tetézte, hogy számtalan ziccert és büntetőt is hibáztunk — mondta az edző. — így kö­vetkezett be az az állapot, hogy 24 percig gólképtelenek voltunk. Ez így kimondva hosszú időnek tűnik, de a mérkőzés szituációjában nem volt ilyen feltűnő, ugyanis a hazaiak sem voltak sokkal eredményesebbek. Ezt az bizo­nyítja hogy a 40. percben csak két góllal vezettek, 11-9 volt az állás. Ezt követően sikerült a Győrnek 3-4 gólos előnyre szert tenni. Mi próbáltunk az eredmény után menni, de kap­kodásunk még több hibát ered­ményezett, és így alakult ki az ötgólos különbségű végered­mény. Alapvetően még az is gond volt, hogy kishitű volt csapa­tunk, pedig ilyen ellenféllel szénben is eredményesek lehet­tünk idegenben is, ha ezt a já­tékosok jobban elhiszik. A ve­reség ellenére jó teljesítményt nyújtottak. Szabó kapuson kí­vül, Bécsi, Medve és Uzerjovics is, aki különösen a védekezés­ben jeleskedett — összegzett az edző. —fuli — Duatlon Diákolimpia Vaján az új mecénás A rendezők aggodalma az esőfelhőkkel együtt úszott el Vaja felől, hiszen szeptember 30-án, szombaton kellemes,- napsütéses időre ébredtek me­gyénk lakói. A május elsejei verseny jóvoltából szerzett rendezői tapasztalat és a ke­gyes időjárás jó versenyt ígért indulóknak és szurkolóknak egyaránt. A diákok három korcsoport­ban mérték össze erejüket: I. 1—4. osztály (1000 m fu­tás—4 km kerékpározás—500 m futás) II. 5—6. osztály (2000 m—8 km—1000 m) III. 7—8. osztály (2000 m— 8 km—1000 m) A közel száz induló a megye- székhelyről, a versenyt rende­ző városból, Baktalóránthá- záról, Laskodról és Nyírjákóról érkezett. A legtöbb versenyzőt utóbbi iskola vonultatta fel. Eredmények: I. (1—4. oszt.) lányok: 1. Németh Andrea (Vaja) 18 p 27 mp; 2. Kiss Gabriella (Vaja) 19 (Vaja) 19 p 20 mp; fiúk: 1. Kiss Bence (Nyh. Arany J.) 15 p 3Imp; 2. Maticsák István (Vaja) 16 p 5 Imp; 3.Török Ist­ván (Nyírjákó) 17 p 12mp. II. (5—6. oszt.) lányok: 1. Kecskés Bernadett (Vaja) 37 p 48mp; l.Jóni Renáta (Vaja) 40 p 12mp; 3. Popovics Angéla (Vaja) 40 p 15mp; fiúk: 1. Czuczor Tamás (Nyh. Arany) 29 p 47mp; 2. Brém Gergő (Nyh. Arany) 30 p 20 mp; 3. Dobos István (Nyírjákó) 32 p 49mp. III. (7—8. oszt.) lányok: 1. Lakatos Ilona (Vaja) 37 p 25 mp; 2. Ladányi Anita (Vaja) 38 p 02mp; 3. Ladányi Szilvia (Vaja) 38 p 23mp; fiúk: 1. Brém Rudolf (Nyh. Arany) 28 p 24mp; 2. Iványi István (Bakta- lórántháza) 30 p 24mp; 3. Bar­na Zoltán (Vaja) 32 p 17mp. * * * * Az eredményhirdetés után a város önkormányzata, mint fő­rendező babgulyással vendé­gelte meg a rendezvény sike­réért tevőket és a küzdelemben lehetőséget adott a verseny ér­tékelésére, és egy „rögtönzött” sportág-szövetségi ülés meg­tartására is. Az önkormányzat példamutatóan mérte fel a di­áksport jelentőségét, csakúgy, mint a magának egyre több hí­vet szerző sportágban rejlő to­vábbi lehetőségeket. Ficsor László felajánlotta, hogy a két hét múlva Debrecenben meg­rendezésre kerülő országos döntőre pár napig közösen, Vaján készüljön fel megyénk csapata Gavallér Zsolt — az Sz.-Sz.-B. Megyei Triatlon Szö­vetség elnöke — irányításával. A 28 főből álló (8 fő Nyh. Arany, 8 fő Vaja és 12 fő Nyh. Kodály) keret a kastélypark udvarán álló diákszállón kap elhelyezést, és az összevető fel­mérés eredményeként alakul ki a 24 iskolást felvonultató ver­senyzői lista. A következő idény tervei között pedig egy triatlonverseny rendezésének gondolata is felmerült, ahol re­mélhetőleg az addigra kedve­ző állapotba kerülő tóban le­Honvéd kupa Ibrányban A közelmúltban immáron ti­zenegyedik alkalommal ren­dezték meg a Honvéd Kupa serdülő labdarúgótornát. A ren­dezvényt minden évben a buji diáksportkör szervezi. A torná­nak ezúttal Ibrány adott ott­hont. A résztvevő hat csapatot két hármas csoportra osztották. Az A csoport küzdelmei az új sportpályán zajlottak, míg a B csoportba sorolt együttesek a régi futballpályán mérkőztek egymással. Az Á csoportban Gávavencsellő végzett az élen. Nagyhalász lett a második, és Búj lett a harmadik. A B cso­portban a sorrend: Kótaj, Ib­rány, Tiszabercel lett. Ezután következtek a helyosztók, melynek végeredményképpen a következő sorrend alakult ki: 1. Gávavencsellő, 2. Kótaj, 3. Nagyhalász, 4. Ibrány, 5. Búj, 6. Tiszabercel. A torna gólki­rályi címét a kótaji Katona Tamás szerezte meg, a legjobb kapusnak járó büszke titulust a gávavencsellői Kertész Fe­renc érdemelte meg. A győz­tesnek járó vándorserleget egy esztendőn át Gávavencsellő gárdája őrizheti. Nagycserkesziek Szlovákiában A közép-szabolcsi körzeti I. osztályú labdarúgó bajnoksá­gában szereplő Nagycserkesz labdarúgó együttese nemrégi­ben egy barátságos mérkőzés erejéig két napra átrucantak Szlovákiába, ahol Alsószecsi és Felsőszecsi csapataival mér­kőztek meg. A találkozók igaz­ságos döntetlennel értek véget. A cserkészi futballisták minden esztendőben össze mérik ere­jüket a szlovák „aranylábú- akkal”. . Sportbál Nyírbélteken Nyírbélteken szombaton este a helyi művelődési házban jótékony célú sportbálra kerül sor. A rendezvény bevételét a sportegyesület fennmaradására fordítják, ugyanis a klub olyan nehéz anyagi helyzetbe került, hogy még a hétvégi vasárnapi meccsük lejátszása is veszély­be került. Ma, csütörtökön Csepelre szó­lítja a „kupakötelesség” az NB III-as baktalórántházi csapatot. Mint ismert, a baktaiak a legjobb 32 közé jutottak a Magyar Ku­pában, ahol az NB I-es Csepelt kapták ellenfélül. Az „odavá- gón”, két héttel ezelőtt 2-2-es döntetlen született, amely akár ! a Nagy-legénység sikerét is hoz- j háttá volna. Eljött a visszavágó j ideje, 17 órától, villanyfényes mérkőzésen találkozik ismét a két együttes. Kormány Bélával, a baktalórántháziak egyesületi elnökével az esélyekről váltot­tunk szót. — A két héttel ezelőtti 2-2 a | Csepelre nézve volt hízelgő. Iga- { zán sajnálom, hogy ilyen rend­p llmp; 3. Székely Bettina részt vevőket. Ez az együttlét hét majd az úszást lebonyolí­Sporthírek megyénkből Szeptemberi Torna A túristvándi általános isko­lában a nyáron megalakult a Túristvándi DSK, amelynek az első sportrendezvénye a Szep­temberi Torna nevet viselő kispályás labdarúgótorna volt. A mérkőzéssorozatra a környék általános iskoláinak csapatait hívták meg a rendezők. A kilá­togató érdeklődők színvonalas meccseket, szép gólokat, illet­ve látványos cseleket láthattak az ifjú „labdazsonglőrök” ré­széről. A torna végeztével a he­lyezetteknek Gulyás Ferenc, a helyi általános iskola igazga­tója adta át az okleveleket, hangsúlyozván, hogy a rendez­vény elérte célját, hiszen a gye­rekeknek mozgás- és szórako­zási lehetőséget biztosított a torna, valamint elősegítette a diákolimpiás küzdelmekre a felkészülést. A torna végeredménye: 5—6. osztályosok: 1. Tiszakó- ródi Hunyadi Ált. Isk., 2. Túr­istvándi DSK, 3. Milotai DSK. 7—8. osztályosok: 1. Túrist­vándi DSK, 2. Milotai DSK, 3. Tiszakóródi Hunyadi Ált. Isk. Tóth Mihály szerben bonyolítják le a kupa: küzdelmeket, költséges mulat­ság ez nekünk, ráadásul a vissza­vágó a továbbjutási esélyeinket is minimalizája. A megyét már nem először jó teljesítménnyel képviseljük a kupaküzdelmek­ben, de most az esélytelenek nyugalmával utazunk a főváros­ba. Vesztenivalónk nincs. A Csepel az NB I élcsapata, a to­vábbjutásban csak titkon re­ménykedhetünk. Egyébként NB I-es ellenféllel tétmeccsen ide­genben még sohasem találkoz­tunk. Az is titok egyelőre, hogy milyen hatással lesz a villany­fény ránk. Tisztességes játékve­zetést várok, és ígérhetem, hogy nem fogunk megijedni. r—Varga István, a csepeli edző az első meccs után felhá­borodottan a baktaiak durva­ságáról beszélt. A visszavágón a Csepelbeleerősíthet”. Nem fajulhat ez el? — Sportszerűtlenül nyilat­kozott a csepeli edző. Két hete ők három sárga lapot is durva szabálytalanságért kaptak, míg a mieink csak reklamálás miatt „láttak” ilyet. Ha a pestiek dur­vák akarnak lenni, ez egy dur­va meccs lesz. Pedig mi sport­szerűen elfogadtuk a csepeli­ek kérését, hogy csütörtökön legyen a találkozó, mivel ők hétfőn bajnokit játszottak... Mindenesetre nem adjuk fel! Csiky Nándor Megyei II. osztály A meglepetések fordulója után Eseményteli hetedik fordulót izgulhattak végig a szurkolók, mert az Erimpex csoportban szereplő két újonc, a Hodász hazai pályán és a Tiszamenti SE idegenben is győzni tudott, il­letve a Kárpát-Hús csoportban a Gávavencsellő tízgólos dia­dallal visszaszerezte vezető po­zícióját a tabellán, A nem várt siker Szlováti Zoltán, a hodászi sportkör szakosztályvezetőjé­nek véleménye szerint nem várt győzelmet arattak a futbal­listák. Egy nagyon jó, hajtós mérkőzés volt, ahol természe­tesen sokat segített az ismerős közönség és a pálya is. Már a kezdő sípszó elhang­zásától látszott, hogy a hodá- sziak egyéneimen uralják a zöld gyep minden négyzetmé­terét. Az első harminc percben megszorongatták a nagyecsedi védelmet, akik méltón állták a sarat. A kapusuk magabiztosan védte a hálót, fiatalos mozgá­sával és erejével a magas lab­dákat egytől egyig megfogta. A szünetben — még döntetlen állásnál — azt a tanácsot kap­ták a játékosok, hogy lapos tá­madásokkal operáljanak, mert az ecsediek rutinosabban keze­lik a magasan ívelt labdát, il­letve ha a csapat odafigyel a passzokra, akkor meg tudják fogni a vendégeket. A követ­kező 45 perc első felében ki­egyenlített játékot produkált a pályán lévő két együttes. A fél­idő közepe táján a hodászi ne­velésű Puskás Ferenc egy szé­pen visszajátszot labdát 18 méteről a nagyecsedi kapura bombázott, ami a kapufáról vágódott be, az addig nagysze­rűen védő ecsedi kapus háta mögött a hálóba. A győzelem Hodászé lett, de jól megfigyelhető volt a két csapat közötti tudás- és rutin­különbség. A vendégek passzai pontosabbak voltak, nem kap­kodtak, nyugodtan fejlődtek fel a támadáshoz. Értékes ta­pasztalat volt ez a hazai pályán játszó gárdának. A szakosz­tályvezető meglátása szerint az elkövetkező két meccset is ké­pesek megnyerni a fiatalok, csak oda kell figyelniük. Árulkodó két potyagól... Megfelelő eredmény lett volna a döntetlen, de két po­tyagól becsúszott a balkányi hálóba. E summázott, szomorú véleményt Varga István, a ha­zai pályán játszó együttes szak­osztályvezetőjétől tudtuk meg a Balkány—Túrricse mérkőzés után. Balkánynak a meccs alatt nem volt lehetősége még cse­rélni sem, mert öt játékosuk sérülésekkel küszködik. A va­sárnap pályára lépő tizenegy közül két fiút az ifiből kellett hoziuk, hogy fogadni tudják Túrricsét. Sőt, a kapus segített be a hátvédeknek is, így nem csoda, ha két gól „csak úgy” besétált a hálóba. Egy-egyes ál­lás után a partvonalról haza­dobta a balkányi futballista a labdát. Nem egyeztették a moz­dulatot, s a későn mozduló védő elől beemelte a hálóba a túrricsei csatár a labdát. A következő zakó még csúnyább volt, mert egy harmincméteres szabadrúgás elől szétnyílt a sorfal... Pedig a régi balkányi csapat képes lett volna le­győzni őket, mert a Túrricse nem a legjobb formáját hozta. A balkányi klub életében ez a vasárnapi produkció csupán a jéghegy csúcsa. Gazdasági­lag rengeteg gondjuk van, pil­lanatnyilag a heti mosószer megvétele is nehézségekbe üt­közik. Arról pedig szó sem le­het, hogy az öt-hat munkánál­Kézilabda küli játékosukat esetenként ezer forintos meccspénzzel se­gítsék ki. Aki teheti eljár bér­munkában almát szedni, s elő­fordul, hogy egy-egy edzésen csak ketten-hárman jelennek meg. Őket nem lehet hibáztat­ni érte. A jövő évtől kezdve új alapokra szeretnék helyezni a szponzorok felkeresését, de addig is napi gond marad a va­sárnapi keretösszeállítás. Túl a nehezén Turgyán István, a Napkor szakosztályvezetője a szívéhez kapott az első félidőben, mert a saját szavaival élve: eszmé­letlen gyengén kezdett csapa­ta. Olyannyira, hogy az ajaki­ak könnyűszerrel a földbe dön­gölhették volna a hazaiakat. A véleménye szerint a vendégek­nek ez is lehett a céljuk, le akarták hengerelni Napkort. Hatalmas erővel rohamozták a kaput, amíg a hazaiak egysze­rűen nem találták helyüket a pályán. A gól nélküli félidő utáni szünetben a játékosok azt a tanácsot kapták, hogy szét­húzott támadásokat vezesse­nek fel, fárasszák az ellenfelet. A taktika bejött. Ajak, mint az Ajax-meccsen a Fradi kifáradt, széthajtották magukat a játé­kosok, az együttesük széthul­lott. így eshetett meg, hogy az esélytelenebbnek kikiálltot Napkor két támadása is az el­lenfél hálójában végződött. A gárda vezetősége vélemé­nye szerint — amint a játéko­sok hangulatán is érződik — az együttes túljutott a nehe­zebb fordulók többségén, s most már az úgynevezett pont­szerző mérkőzések következ­nek, amiket a remények szerint megnyerhetnek, de legalább egy pontot mindenképpen el­hozhatnak fordulónként. —vip— NB I-es férfi ifjúsági eredmények Hort SE—Nyíregyházi Sportiskola 21-22 (12-11) Góldobók: Kozma 4, Kap- lonyi 5, Braun, Lovász 4-4, Ruha 2. Nagy csatában, végig szoros mérkőzésen bravúros győzelmet arattak a nyíregyházi fiatalok. Nyíregyházi Sportiskola— Debreceni Sportiskola 18-17 (12-8) Góldobók: Kaplonyi 7, Lo­vász, Kozma 4, Pap 2, Ruha 1. Nagyon könnyű mérkőzés­nek indult. All. percben 7-1- re vezettek a hazaiak, de az 55. percben már 18-17 volt az ál­lás. így a győzelmük szeren­csésnek mondható. Győri ETO KC—Nyíregy­házi Sportiskola 24-18 (14-10) Góldobók: Kaplonyi 5, Kozma, Lovász, Lázár, Braun 3-3, Ruha 1. A jobb játékerőt képviselő hazaiak biztosan nyerték a mérkőzést. * * * Országos Serdülő Kupa: Nyíregyházi Sportiskola— MÓL Szolnok 12-18 (5-12) Góldobók: Kriston 5, Budai, Virtics 3-3, Bartha 1. Nem várt vereséget szenved­tek a „legkisebb” nyíregyházi kézilabdások.

Next

/
Thumbnails
Contents