Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-31 / 255. szám
UJ KELET Balkány 1995. október 31., kedd 5 Visszavágyott, mint a vándormadár A legszebb hivatást választotta Szántó János bácsi az ének-zene tanításnak szentelte az életét. Segítségével sok-sok kisdiák tanult meg furulyázni, kottát olvasni és énekelni. János bácsi nyolcvanhat éves, de még mindig vallja, hogy az ének-zene tartalmasabbá és szebbé teszi az életet. B alkány közigazgatási területe 90 négyzetkilométer, a község nagy külterülettel rendelkezik. A 6495 lakos 2319 lakásban él. Egy év alatt huszonnyolccal többen születtek, mint ahányan meghaltak. Ez isó' alatt tizenegy lakás épült. A lakások közművesítése alacsonyabb, mint a megyében általában, a vezetékes víz 45 százalékuknál a lakásban, 19 százalékuknál csak az udvaron található. Az egészséges ivóvízellátást 109 közterületi kifolyó is segíti. A közcsatorna-hálózatra kötött 77 lakás mindössze 3 százaléka az összesnek, így gyakorlatilag nem csatornázott a település. A vezetékesgázt 760 háztartás használja. A kereskedelmi hálózat szakosodott, a 98 bolt egyharmada élelmiszerüzlet , amit 23 vendéglátóhely egészít ki. Az egészségügyi ellátásról négy háziorvos gondoskodik. Az idősek klubjába ötvenegy ember jár, bölcsőde nincs. A 221 óvodai helyre 230 gyereket írattak be, velük 21 óvodapedagógus foglalkozik. A 39 általános iskolai tanteremben 854 tanulót 65 pedagógus oktat. A közművelődést mozi és könyvtár szolgálja. A település 35 gazdasági szervezet székhelye, közülük 11 kft., 16 bt. A 219 egyéni vállalkozó harmada kereskedelemmel, javítással foglalkozik, míg 28-an ipari, 26-an építőipari tevékenységet folytatnak. (KSH adatok alapján) „Öregesen élünk” —Gyermekkoromban gyakran hallgattam az ózdi fúvós- zenekar próbáit, és gyönyörködtem a hallott dallamokban. Talán akkor alakult ki bennem a zeneszeretet — mondta János bácsi. — Az elemi iskolát Oz- don végeztem, a polgárit pedig Putnokon. Azután az egri római katolikus egyházi tanárképzőben tanultam magyar— ének-zene szakon. Betegségem miatt halasztanom kellett a főiskolán. Apám vasgyári munkás volt, egy ideig mellette dolgoztam. A kollégái kérték, hogy beszéljen rá. maradjak, ne menjek vissza tanulni. Főmérnöki állással biztattak. Szeptemberben viszont úgy éreztem magam, mint a költöző vándormadár, visszavágytam az iskolába. Úgy terveztem, hogy a diploma megszerzése után a Dunántúlra költözöm, hiszen az ország azon része egy egészen más világ, ami mindig vonzott. Nem így alakult. Gesz- teréden kaptam kántor-tanítói állást 1931-ben, tíz évig dolgoztam a településen. Megnősültem, a feleségem, Beleznai Margit szintén pedagógus. Tel- tek-múltak az évek, két gyermekünk született. A nejem mindig mondta: te itt akarsz maradni ebben a kis faluban? Ungváron kántori állást hirdettek, többen is jelentkeztünk, de engem választottak, 1941- ben költöztünk. Három és fél évet töltöttünk ott, 1944. október 19-én, éppen a születésnapomon behívtak katonának. A feleségem egyedül maradt a gyerekekkel, a harmadikkal áldott állapotban. Mindenféle hírek terjengtek akkoriban, anyA gyermekotthon épülete joggal dísze a községnek. A kedves és szép parkkal, a tiszta szobákkal megpróbálnak otthonos környezetet biztosítani a gyerekeknek. Az otthon 1958-tól működik, jelenleg a megyei ön- kormányzat tulajdonában van. Korábban nyolcvan óvodáskorúnak adtak helyet, most ötvenhét három és tizenhat év közötti állami gondozott gyerek él Bal- kánvban. ■—- Megváltozott a feladat- rendszerünk, ezért itt maradhatnak a gyerekek tizenhat éves korukig — mondta Halmos Jánosné, az intémény igazgatóhelyettese. — így lehetőség van arra, hogy a testvérek, akik összetartoznak, együtt lehessenek és ne tévesszék egymást szem elől. Jelenleg kilenc óvodás gyerekünk van, néhány középiskoláskorú — akinek itt él a tesvére — nem költözött el tőlünk, a hét végét itt töltik. Sajnos anyagi problémáink miatt nem tudunk olyan dolgokat biztosítani, amit szeretnénk. Az iskolában valanyira félt, hogy összeszedte a szükséges holmikat és elmenekült Ungvárról. Először Ózdra ment, majd egy újsághirdetés révén megtalálta a szüleit. 1945 János bácsi márciusában fogságba estem. Ott is az ének-zene szeretete és az emlékek tartottak életben. Köztudott, hogy az orosz emberek nagyon szépen tudnak dalolni, az őreink csodálatos háromszólamú dallamokat énekeltek. Magam sem tudtam, hogy felfedjem-e zeneértésemet vagy tartsam titokban. Egy alkalommal kivittek egy rengeteg erdőbe és öt hétig ott éltem teljesen egyedül. A krumplit őriztem. A társaim irigyeltek, hiszen kevés ennivalót kaptunk és a krumlicsősz annyit ehetett, amennyit akart. Érdekes, hogy az öthetes magány és kilátásta- lanság-érzés ellenére nem féltem. A fogságban sokat gyengélkedtem, betegeskedtem, talán ezért jöhetettem haza egy évvel korábban, mint a társaim. Balkányban kaptam tanítói állást, akkoriban még németet mennyi szakkör térítési díjhoz kötött, nekünk nincs pénzünk arra, hogy órán kívüli tevékenységekre beírassuk az érdeklődőket. — A gyerekeknek van kapcsolatuk a szüleikkel? — Kevés felnőtt törekszik arra, hogy találkozzon állami gondozásba adott gyermekével. —A folyosón néhány Hollandiában készült fényképet láttunk... — Az intézmény kiváló külföldi kapcsolatokkal rendelkezik. Több holland iótékonysáis tanítottam. Jó a nyelvérzékem, elvégeztem volna a német szakot, ha lehetett volna. Énekkart szerveztem, 1948-ban a szabadságharc száz éves évfordulójára hatalmas ünnepséget rendeztünk. Azóta itt élek Balkányban, együtt tanítottunk a feleségemmel. Negyvenhét és fél évi szolgálat után 1979-ben mentem először nyugdíjba. Egy esztendős pihenés után újra dolgozni kezdtem az egyik közeli tanyán, nyolc és fél évig. Csodálatos volt, hiszen a kollégák barátként fogadtak, a tanyasi emberek közvetlenek, kedvesek. A gyerekek pedig nyitottak az újra és a szép dolgokra. A feleségem szeptember elején vette át a gyémánt diplomáját, én hamarosan a vasdiplomát fogom megkapni. Néhány éve még a helyi néptánccsoport zenekarában is játszottam. A táncosokkal sok helyen jártunk. Franciaországba, Belgiumba és Ausztriába is kaptunk meghívást. Három gyermekünk közül János fiam a balkányi általános iskolában tanít. István villamosmérnök Budapesten. A lányom is tanár lett, Demecser- ben dolgozik és három nyelven beszél. Most sem hagytam abba a tanítást, a nagykállói óvónőképzőből jár hozzám néhány kislány, akiknek zenei segítségre van szükségük. Nem pénzért, hiszen annyi adót kellene fizetni utána, hogy rosszul járnék. Szívesen segítek, hiszen az én életem csak a zenével lehet teljes. Szeretném, ha megvalósulna Kodály Zoltán álma, az „Éneklő Magyarország”. Úgy gondolom, ha még egyszer születnék, újra tanár lennék, mert ez a legszebb hivatás. gi szervezet vállalta a gyerekek üdültetését. Családok fogadják be a gyerekeket, akik nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támogatást is kapnak. Olyan élményben volt részük, amilyet mi nem tudnánk nyújtani számukra. Az ott készült fotókat, az elhozott belépőjegyeket egy albumba ragasztják. Év közben többször előveszik, nézegetik, örömmel gondolnak vissza a nyári hónapokra, amikor családi melegségben és őszinte szeretet- ben van részük. Tanyasi szolgálat A község családsegítő központja szociális munkájával igyekszik segíteni a rászoruló embereken. Gyirátt Zoltán, a központ vezetője elmondta, hogy többfajta tevékenységgel foglalkoznak. Az idős és egyedülálló emberek az öregek napközi otthonában tölthetik el idejüket. A betegek részére kiszállítják a megrendelt ebédet, ápolást is vállalnak. Van egy idős néni, aki egészségi állapota miatt állandó felügyeletet igényel, ezért egész nap van mellette egy ember. Balkányhoz nagyon sok tanya tartozik, az ott élő embereknek be kell utazniuk a községbe ahhoz, hogy az alapvető élelmiszereket és egyéb szükséges dolgokat beszerezzék. Ezért a tanyasi gondozási szolgálat keretében a gázpalackok kicserélését, a gyógyszerek kiváltását a gondnokok végzik. Reggel és délután mik- robusszal szállítják be a gyerekeket az óvodába, iskolába. Napközben végigjárják a kis szórványtelepüléseket és igény szerint vásárlás, orvosi kezelés vagy egyéb tevékenységek miatt szállítják be az embereket. Szeptembertől négy csoport helyett csak három működik a Szakolyi úti óvodában. Továbbra is nyolcvan óvodás jár az intézménybe, ezért kicsit sokan vannak egy-egy szobában. Jó néhány gyerek a közeli tanyáról jár, őket a családsegítő autóival szállítják minden reggel és este. — A tanyagondnokok az épületbe is bekísérik a gyerekeket, és az átöltöztetésben is segítenek — mondta Kerezsi Mihályné óvodavezető. — A nyáron kisebb átalakításokat végeztek az épületen. így sokkal praktikusabb lett és könnyebb a közlekedés. Korábban bölcsőde működött ezen a helyen, az idősebb gyerekek gondozására nem volt célszerű az óvodaépület beosztása. Az utóbbi években jelentős anyagi támogatásokat kaptunk az önkormányzattól, most kicsit megállt a fejlődésünk. Sajnos játékokból nem tudunk annyit vásárolni. hogy elég legyen. Az Ebéd után már kevesebben vannak az öregek napközi otthonában. A délutánt pihenéssel, szunyókálással otthon töltik az idős emberek. A jó erőben lévők még a ház körüli munkát is elvégzik. Jászberényi Andrásáé Zsuzsika néni és Gulyás Istvánná Etelka néni még az asztalnál ülve beszélgettek. — Régóta járok ide — mondta Etelka néni. — Beteges vagyok, fáj a lábam, nem bírok már dolgozni. Az uram nem jön, hiába hívom, ő csak otthon akar maradni. Ezért neki külön kell főznöm. Vanegy fiam, aki segít nekem. Ide busszal járok, olyan magas a lépcső, alig bírok fellépni... — Én csak dél körül jövök el — folytatta a beszélgetést Zsuzsika néni —, mert előbb otthon elvégzem a dolgomat. A kertben és a lakásban mindig van valami teendő, A gyerekeközöket papírból, műanyagból, fából vagy egyéb anyagokból. A vezetői feladatok mellett természetesen én is óvónő vagyok, csoportot vezetek. Nagyon szeretek a gyerek között lenni, büntetés lenne, ha le kellene mondanom róluk. Kolléganőmmel, Kotricz Évával a természetes im messze laknak tőlem, egyedül vagyok. A férjemtől elváltam, amint felnőttek a gyerekeim. Nem jószántamból... Gondolhatja, huszonöt év nagy idő, sokat szenvedtem mellette. Kőműves volt, sok helyre járt dolgozni, elzüllött. Elhagytam a lakásunkat, albérletbe költöztem. Budapesten dolgoztam hat éven keresztül. — Nekem nyolc gyerekem született és csak egy maradt életben. Régen nem volt ilyen egészségügyi ellátás, megbetegedtek s így nem tudtunk segíteni rajtuk... — Itt szoktuk elbeszélni a bánatunkat, olvasunk, átnézzük az újságokat, így élünk öregesen. — Nagyon beteges vagyok, a gyógyszer is drága, alig tudom fizetni a nyugdíjamból — panaszkodott Etelka néni. — Ne panaszkodjunk, van nekünk plég bajunk, nem kell kölcsönkérni! tűztük ki célul. A gyerekekkel már rengeteg termést, makkot, gesztenyét, kukoricacsuhét, magvakat, és egyéb zöldséget- gyümölcsöt gyűjtöttünk. Az oldalt írta és összeállította: Kozma Ibolya. A fel vételeket Harascsák A nnamária készítette. Szeretet Hollandiából Akik keveset tudnak a családról Játékok makkból Ebéd közben
