Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-25 / 250. szám
8 1995. október 25., szerda Emberség UJ KELET n jük az itteni vöröskeresztesek emberi kapcsolatait” Két és fél napig tartózkodott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Felső-bajoror- szági Vöröskereszt delegációja. Tagjai: Herbert Scheuermann, a felső-bajorországi titkár, Rudolf Lang, Starnberg terület titkára és Franz Rieger, kincstárnok voltak. Útjukról, itteni tapasztalataikról Scheuermann Úr számolt be lapunknak. —Milyen célból érkezett küldöttségük a megyébe? Eddig nem tudtunk ilyen kapcsoltról. — Látogatásunk egy régi adósság pótlása. Már esztendőkkel ezelőtt szó volt arról, hogy Starnberg város és a terület kontaktust épíj ki Szabolcs- Szatmár-Bereg megyével. Akkor én voltam ott a titkár. Közben Münchenbe vezényeltek, hogy a Felső-bajorországi Vöröskereszt tevékenységét koordináljam, így technikai okok miatt késtünk. Ezt igyekszünk most jóvátenni. Kollégáimmal együtt fontosnak tartjuk, hogy élő kapcsolat épüljön ki, hiszen mint ez a mostani út is igazolja: sokat tanultunk, igen sok tapasztalatot szereztünk. így azt mondhatnánk: máris hasznos volt az út. hosszú távú jövőt lígér a most kialakult szakmai és emberi viszony. — A Felső-bajorországi Vöröskereszt, ezen belül is a starnbergi szervezet Németország talán legjobb anyagi körülményei között működő vöröskeresztes szerveződés. Tudvalévő, hogy Önök kiváló szervezettséggel is rendelkeznek, nagyszerűfelszerelt szolgálataik vannak, így például mentő- szolgálat, vízimentés, elsősegélynyújtók—hogy csak néhányat említsek. Mi az mégis, ami Önöknek itt érdekes volt. — Kétségtelen, a körülmények egészen másak. Adódik ez abból, hogy Németország más gazdasági viszonyok között él. A Vöröskereszt is követte, mert követnie kellett a változásokat az elmúlt évtizedek során. De lehet, hogy ez nem minden esetben volt jó. Ami itt szinte megrázott minket: milyen erősek az emberi kapcsolatok, milyen emberközeli a munkájuk, mennyi múlik az önkénteseken. Ezért irigyeljük is az itteni megyei vöröskereszteseket. Sajnos, nálunk az egész mozgalom a szolgáltatások felé tolódott el. Háttérbe szorultak az emberi viszonylatok. Ha lehet valamitől óvni Önöket, akkor az az: kerüljék el, hogy csak gazdasági szemlélet uralja a karitatív mozgalmat, annak munkáját. Akikkel találkoztam, Kislétán, Máriapócson, Nyírbátorban. vagy a vízimentőseikkel a Ti- sza-partján, mind arról győztek meg: csak ilyen lelkesedéssel és emberi magatartással lehet eredményeket elérni, hosszú távon is megőrizni a Vöröskereszt alapeszményeit. — Bizonyára esett szó itttar- tózkodása során arról, milyen konkrét kapcsolatok, együttműködések alakulhatnak ki a közeljövőben. Ha erről szólna néhány szót. — Örömmel, hiszen az itt töltött idő főleg munkával telt el. Először is már döntöttünk, hogy a Vöröskereszt vízimentőseit meghívjuk tapasztalat- cserére, hiszen nekünk igen jól szervezett szolgálataink vannak a starnbergi tó és a négy kisebb tó környékén. Szándékunk, hogy felszereléssel is segítsük munkájukat, elsősorban csónakmotorra gondoltunk. A másik terület: úgy ítéljük meg, lehetőség van gyermekek cseréjére, kölcsönös táboroztatásra. Ezt azért tartjuk igen fontosnak, mert ifjúsági munkájuk itt a megyében, az iskolákban olyan példamutató, hogy szívesen mondanánk a magunkénak. Egyszerűen csodálatos, milyen tevékenységet fejtenek ki a gyermekek, mennyi az ötlet. És ami a fő: a Vöröskereszt ott van mindenütt. És kérem, higgyék el, a fiataloké a jövő, ha tudunk nekik útravalóul emberséget, áldozatot vállalni, tudást, szerete- tet adni, akkor szebb és gazdagabb — lelkiekben gondolom — társadalmat lehet kiépíteni. Természetesen más segítséget is szeretnénk nyújtani, viszonyaikba bepillantva érezzük, melyek a legnagyobb gondok. — Gondolom, egy első látogatás már igen fontos eredmény: megismerkedtünk az emberekkel, megéreztük gondjaikat, megláttuk munkájuk erényeit. így aztán a másik oldal is világos. Mi is várunk segítséget innen. Szeretnénk, ha megosztanák velünk jó módszereiket. Számítanak arra, hogy jó néhány itt látott — és a majd utánunk jövők által látott — dolgot átültessük a mi viszonyaink közé. Tehát a kölcsönösségben gondolkodunk. Szívesen küldjük majd ide gyermekeinket, hiszen nemcsak az emberek remekek, de gyönyörű a megyéjük is. Jó részét sikerült bejárni. Csodálatos volt az idő, így valóban lenyűgöző volt, amit láttunk. A mi, főleg hegyvidéki fiataljaink bizonyára élvezik majd az új tájat, és főleg sokat tanulnak majd itteni társaiktól.-—Scheuermann Úr! Ön igen lelkesen és szépen beszél erről az útról, aminek örülök és köszönjük elismeréseit. Megkérem, foglalja össze, milyen érzéssel indulnak haza. Kérem, társai nevében is mondja el olvasóinknak, mi az, amit otthon hangsúlyozni fognak. — Amikor esténként kollégáimmal, Lang és Rieger úrral megbeszéltük élményeinket, elsősorban azt fogalmaztuk meg: a Vöröskereszt sosem egy országos vagy területi vezetés. A vöröskeresztes munkát az határozza meg, hogy a városokban, üzemekben, falvakban mi történik. Önöknél is itt, a területen, a megyékben van a frontvonal, itt kell helytállni, legyen szó szociális munkáról, ifjúsági tevékenységről, véradásszervezésről. Látjuk, az itteni gazdálkodás a Vöröskeresztnél is átalakulóban van, megdöbbentük, hogy például a véradás szervezését senki nem finanszírozza a Vöröskeresztnek. Ez példátlan. Nem akarom senkire erőltetni a mi példánkat, de nálunk nemcsak a szervezés, de az egész véradás és vérfeldolgozás a mi kezünkben van, ami így racionális. Láttuk azt is, hogy el kell gondolkodnunk otthon, mit tudnánk az itteni emberibb relációkból visszahozni. Mert a németországi vöröskeresztes munka elsősorban az elmúlt húsz évben vált ennyire szolgáltatáscentrikussá és veszítette el emberközelségét. — Volt még valami, ami elgondolkoztatott. Érdekes, hogy Önöknél is, nálunk is a segítőkész emberek elsősorban azok közül kerülnek ki, akik megértik más baját. Nem a leggazdagabbak, nem a legtehetősebbek segítenek. Ez a társadalom belső érzékzavarát is mutatja azt, hogy a szociális érzékenységről sokat lehet beszélni, de ha cselekedni kell, akkor bizony elsősorban azok segítenek, akik néha maguk is támogatásra szorulnak. Csak reménykedni lehet abban, hogy a szolidaritás új megfogalmazásokat, de főleg új megnyilvánulásokat is teremt. Bízunk ebben, és optimisták vagyunk. Igen hálásak vagyunk vendéglátóinknak, hogy lehetővé tették azt, hogy megismertünk embereket, tájakat. beleláthattunk a vöröskeresztes munkába. Bürget Lajos Nem elég az átállási támogatás Stúdióbeszélgetésre hívta a helyi önkormányzat szociális ügyekkel foglalkozó munkatársait október 15-én a Fehérgyarmati Városi Televízió, a beérkező kérdésekre első kézből kaphattak választ az érdeklődők. Kevesebb mint hárommilliót kapott, pedig legalább hét — nyolc millió forintra lenne szüksége a fehérgyarmati ön- kormányzatnak ahhoz, hogy elfogadható mértékben támogatni tudja az olajról gázfűtésre való átállást — derült ki a műsorból. Nyíri Sándorné al- .polgármester elmondta, nem megalapozott az a híresztelés, hogy az átállási támogatás összegét az október 31-ei jelentkezési határidő előtt már elosztották volna, a pillanatnyilag is folyamatosan érkező je- -*—!Uat^gzéseket október utolsó n„ d„~„au,: Sándor, az ügyfélszolgálati iroda vezetője hozzátette, a minisztérium irreális szempontok szerint osztotta le az átállási támogatásra szánt keretet, mert nem az olajjal fűtők számát, hanem az általános szociális helyzetet vette figyelembe. Ezért állhatott elő az az abszurd helyzet, hogy olyan település is kapott átállási támogatásra kiutalandó pénzt, ahol egyetlenegy olajkályha sincs. Éehérgyarmaton mintegy 300 család fűt olajjal, a 2,7 millió forintos keret lényegében tízezer forintos átállási támogatást sem jelent családonként, ebben van benne a fűtési támogatás összege is. Az irodavezető elmondta; a polgármester jelezte a Népjóléti Minisztérium felé, hogy Fehérgyarmaton legalább hét—nyolc millió forintra lenne szükség az átállási támoga-----„„x— :x —XI.. va n rá, hogy a város még pénzt kapjon, mert a minisztérium még nem osztotta ki az erre szánt teljes keretet. — Legkorábban 1996 szeptemberében jöhet szóba a pedagógusok óraszámának növelése — mondta Iványi Tamás országgyűlési képviselő a Fehérgyarmati Városi Televíziónak adott interjújában, amikor kötetlen beszélgetésre invitált pedagógusokat, hogy a felsőoktatás időszerű problémáiról, a közoktatás átalakításának kérdéseiről cseréljenek eszmét. A képviselő elmondta; ahhoz, hogy 1996 szeptemberében emelni lehessen az óraszámokat, még ebben a félévben a Parlament elé kellene terjeszteni az oktatási törvény módosításának tervezetét. Pillanatnyi lag egy kisebb csomag van a Tisztelt Ház előtt, ebben azon1, „ XT««,,«*: A bevezetéséhez szükséges módosítások, illetve a tankerületi oktatási központok megszüntetése szerepelnek. Még nem nyújtották be az úgynevezett „nagy csomagot”, mely átfogóan módosítaná az oktatási törvényt. Riporteri kérdésre válaszolva Iványi kifejtette; természetes, hogy az óraszámemelés előidézi a munka nélkül maradó pedagógusok számának emelkedését. E probléma megoldására irányuló törekvéseikről egyelőre csak annyit árult el, szeretnék, kiterjeszteni a középfokú oktatást, hogy a megfelelő korosztály legalább 70—80 százaléka eljusson az érettségiig, a többiek pedig legalább tízosztályos alapképzésben részesüljenek. A fiatalok tovább maradnának az oktatási rendszerben és így több pedagógusra lenne szükség. ■ I. i — Fogorvosi fórum Egy öregségi nyugdíjat élvező 61 éves, de aktívan dolgozó férfinak miért jár, és egy 59 éves, korkedvezményes nyugdíjas miért nem élhet az ingyenes fogászati szolgáltatással? A minimális, rokkantsági nyugdíjból éldegélő ember miért nem juthat hozzá a térítésmentes fogászati kezeléshez, mint az egészséges, és nála mindenképpen magasabb öregségi járulékot élvező kortársa? A MÁV-dolgozó kedvezményesen utazhat vonaton, a TITÁSZ dolgozói jutányos áramdíjat fizetnek, csupán az orvosoknak kell a fogászati kezelésért teljes összeget fizetni. Miért? A nyíregyházi DOTE Egészségügyi Főiskolán pénteken rendezett fogorvosi fórumon a szakközönség sokakat érintő, a fentiekhez hasonló „érdekes” kérdésekkel bombázta a meghívott vendégeket, többek között dr. Lépes Péter népjóléti helyettes államtitkárt is. Amíg a kérdezők nyíltan vallották, addig a vendégek válaszaikban burkoltan utaltak arra, hogy azok, akik a fogászati ellátás új rendelkezéseit megalkották, illetve aláírták, sohasem dolgoztak még közgyógyellátásban. A megjelent szakemberek számára nem nyújtott a megbeszélés túl sok új információt, inkább a jelenlegi helyzet tarthatatlansága körül zajlott a véleménycsere. Megállapították, hogy több hiányossága ellenére már került olyan — fogászati ellátátást szabályozó — program a népjóléti tárca elé, ami megvalósítható lenne, de sajnos nincs rá anyagi fedezet. Mint azt a helyettes államtitkár elmondta, meg lehetne csinálni, hogy holnaptól ingyenes legyen a fogtömés, de az elképzelés elindításához sincs megfelelő anyagi háttér. Továbbá hiába emelnék meg akár 50 százalékkal is a köz- gyógyellátásban dolgozók bérét, sokat az sem segítene, mert ez a plusz pénztömeg arra sem lenne elég, hogy a jelen pillanatban végezendő munkákat fedezze. Ezt a totális közgyógyászati mélypontot a területi aránytalanságok — utalva ezzel a kelet—nyugati országrész közötti általános megkülönböztetésekre — még csak tovább súlyosbítják. Amíg például Vas megyében — igaz, hogy határ menti magánklinikára — fogorvost keresnek havi bruttó 180 ezer forintért, addig itt, Szabolcs-Szatmár- Beregben már közel húsz éve praktizáló orvos törvény szerint 24-26 ezer forintot vihet haza hó végén. A népjóléti minisztérium képviselője az elhangzott problémákra válaszolva elmondta: nyilvánvalóan bebizonyosodott, hogy a fogászati ellátás szabályozása mindenképpen módosításra szorul, amiről az indítvány — véleménye szerint — legkorábban jövő évben kerülhet a szaktárcák elé. A minisztérium szorgalmazza, hogy a módosításba a megelőző gyógyellátáson kívül a fogmegtartó képesség javítása is kiemelt helyen szerepeljen, és szintén kapjon némi támogatást. Bár többekben megfogalmazódott a kérdés, hogy egy bizonyítottan nem jól működő rendszer reformjával miért kell esetleg egy újabb évet várni, a választ a szakembereknek maguk között kellett megvitatniuk, mert a minisztériumi képviselőnek szűkre szabott volt az ideje e nyilvános fórumon való részvételre... —vip— Többszörös véradó Az Ön vére gyógyulás, Élet — hirdeti a plakát, amely véradásra hívja az egészséges embereket. Sokakat irtózással, félelemmel tölt el, hogy szurkál- ják és ha vért lát, mások örülnek, hogy vért adhatnak. Akik egyszer a közelébe kerülnek, megértik gyógyulást jelentő szükségességét, és nem tudnak szenvtelenül elmenni a betegek mellett. Tegnap a Nyírségi Nyomdában véradó napot tartottak. Horváth Ferencné, Katika gépkezelő már rendszeres véradónak számít. — Negyedévente szoktam vért adni, az idén ez a harmadik eset. Jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek az embereken. Négy gyermekem van, és soha nem lehet tudni, hogy nekik mikor lesz szükségük az emberi segítségre. Az édesanyám sokáig beteg volt, több műtéten esett át, és nagyon sokszor kapott vért. Akkor elhatároztam, hogy amint tudok, én is segítek. Egy barátnőm rábeszélésének is engedtem, így együtt mentünk. —Izgul egy-egy véradás alkalmával? — Csak azért, hogy ne küldjenek vissza. Örülök annak, hogy adhatok, és egészséges vagyok. Nekem még soha nem volt szükségem vérre, de nem tudhatom, hogy mikor lesz. Nemrégiben egy buszmegállónál volt kifüggesztve egy írás, egy ember az édesanyja műtétjéhez kért segítséget. Csak így lehetett megmenteni. Érzékeny vagyok ezekre a dolgokra, valószínűleg azért is, mert a közeli hozzátartozómnak adott „életet” nem lehet elfelejteni. A kollégáimat is biztattam, sokan nem reagálnak erre, közömbösek. Mások félnek, pedig nincs ok rettegésre. Ez egy természetes dolog. Én még jól is érzem magam egy- egy véradás után, felfrissülök. Kozma Ibolya
