Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-19 / 246. szám
UJ KELET Baktalórántháza 1995. október 19., csütörtök 5 Az ősz csodálatos színbe öltöztette a tüdőbeteg gondozó parkját. A betegek séta közben, pádon ülve élvezik a szinte nyári meleget adó októberi nap sugarait. Bent az épületben az orvos, az ápoló és a személyzet többi tagja teszi a dolgát, mintha minden a legnagyobb rendben lenne a kórház körül. A teendők mellett azonban mind- annyiuknak ott jár a fejében, hogy napok kérdése, és az intézmény végleg bezárja kapuit. Az egyszerű halandónak ez teljesen érthetetlen, hiszen a kórház specialitása a tüdőbetegek kezelése és gyógyítása volt. Erre a célra ideálisabb környezetet el sem lehetne képzelni. Hatalmas park fákkal, az épület körül erdő, ami csendet, nyugalmat és tiszta levegőt ad a gyógykezelés alatt álló betegeknek. A délelőtti vizit után érkezem a kórház épületébe. A költözésnek még nem látom a nyomát, pedig már lassan itt az ideje. — Igaz a hír, hogy október 31-én bezárják a kórházat? — Úgy pontosítanám, hogy megszűnik, mint a megyei kórház telephelye — halljuk dr. Orémus Marina osztályos orvostól. —Mi lesz az itt lévő'betegekkel? — A betegek elhelyezése folyamatban van. A tüdőosztályon lévőket Nyíregyházán, a Sóstói úti kórházban helyezzük el. Az osztály az ortopédia helyére költözik be. A krónikus utókezelőn lévő betegeket meg a vásáros- naményi kórház, illetve az 5. számú belgyógyászat veszi át. Szó van még arról, hogy a pszichiátriai ellátásra szoruló betegek egy részét átveszi a pszichiátriai osztály, esetleg Nagykálló, vagy Nyírbátor, ha lesz ápolási otthon. Egyébként még 87 betegünk van. —Azt hallottuk, hogy a betegek hozzátartozói értesítést kaptak, miszerint a továbbiakban gondoskodjanak a betegről... ■— Nem egészen így van, mert a hozzátartozók olyan értesítést kaptak, hogy valószínűleg máshol helyezik el a hozzátartozójukat. Most átmenetileg VásárosBezárják a tüdőgondozó kapuit Mindenki költözik naményba került a betegek egy része, de a baj, hogy a vásáros- naményi kórháznak sincs meg a szerződése az egészségügyi pénztárral ápolási otthon működtetésére. így még három hónapig el tudják helyezni a betegeket, de utána valóban a hozzátartozóknak kell gondoskodni róluk. — Betegekről már beszéltünk, de azt hiszem, az sem közömbös, hogy a kórház bezárásával hány dolgozónak szűnik meg a munkahelye. — Körülbelül 140 dolgozót érint. A kertészeti dolgozóknak, vagy a konyhai személyzetnek Nyíregyházán nem tudnak felajánlani munkalehetőséget. Viszont az ápolók nagy része jönne velünk az osztályra, ha megoldott lenne a bejárásuk. — Baktalórántháza nincsen olyan messze, miért gond a bejárás? Ezelőtt 49 évvel — 1946. április 29-én — Nyíregyházán a városháza nagytermében megalakult a Szabolcs Vármegyei Egészségügyi Szövetkezet. Az alapítók között volt például a Viktória művek 100, a Népi Szövetkezet 200, a Nemzeti Paraszt Párt 100, a Magyar Kommunista Párt 100, Nyíregyháza város 50, a Joint szervezet 100 üzletrésszel, — és még rajtuk kívül több állami intézmény és magán- személy kisebb részesedéssel. Aztán ennek a Munkás Szövetkezetnek a közreműködésével nyitották meg ’46 őszén Baktalórántházán a szanatóriumot. Később az Egészségügyi Minisztérium és a társadalombiztosítás is csatlakozott az üzemeltetőkhöz. Ma jd egy-két év után már úgy szerepel a régi dokumentumokban, mint állami intézmény, szanatórium, sőt felveszi a Rákosi Mátyás nevet is. A kórház az első perctől tüdőbetegeket gyógyított. Az első beutalót dr. Hogyan László belgyógyász, a gümőrákos betegségek szakorvosa írta meg, és az első beutalt Oláh László 21 éves paszabi géplakatossegéd volt. A beutalás napja: 1946. október 23. Az első főorvos 1946-ban dr. Fügi László volt, aki később Szentgotthár- don vezetett egy másik szanatóriumot, és ott is halt meg. Újabb beutalót már nem írnak a baktalórántházi tüdőgondozóba, 49 év tartalmas gyógyítómunka után bezárja kapuit... — Önnek is felajánlották, hogy Nyíregyházán tovább dolgozhat? — Eddig még nem. Nem tudom, hogy egyáltalán kellek-e. vagy sem. De ugyanígy vannak a laborosok is, nekik sem mondtak semmit. Annyit tudunk, hogy a nővérekre továbbra is szükség lesz, ha vállalják a bejárást. — Ha mégis közlik, hogy erre is szükség van, akkor tudja vállalni? — Nem. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a hatórás munkaidőmből 12 lenne. Iskolás gyerekem van, akit ennyi időre nem tudok magára hagyni a bejárás miatt. — Mihez kezd? —Felveszem a végkielégítést, és megyek munkanélküli segélyre. Aztán majd lesz valami... — A gyűlésen azt mondták: mindenkinek helye van Nyír— Azért, mert innen Baktárói nagyon rossz a közlekedés. A másik probléma, hogy 2400 forinttal kellene mindenkinek hozzájárulni a bérlethez, ez nem kevés pénz az ápolók jelenlegi bérét figyelembe véve, és ráadásul az említett rossz közlekedés miatt például reggel a fél ötös vonattal kell elindulni, hogy hét órára, a műszakkezdésre beérjen valaki. —- Fel is ajánlották a dolgozóknak, hogy megmarad a munkahely, csak éppen Nyíregyházára kell bejárni? — Természetesen. Van aki így is vállalta, de van olyan dolgozó, aki inkább a munka- nélküliséget választja. De ezeket a napokban tisztázzák. — Ón szerint mi lesz ennek az épületnek a sorsa? — Sok mindent beszélnek az emberek. Azt is hallani, hogy szociális otthon lesz, de még ez teljesen kiforratlan dolog. Somogyi Jánosné 19 éve dolgozik a kórházban mint röntgenasszisztens, nem tudja, hogy mihez kezd a kórház megszűnése után. egyházán is, de konkrétan, hogy hová és miként kell bejárni, azt nem közölték — kapcsolódik a beszélgetésbe Nagy Tiborné röntgenasszisztens, aki 11 évet dolgozott eddig a kórházban. Elmondta, hogy a kollégájához hasonlóan, ő sem tudja vállalni a bejárást, mert kiskorú gyereke van. — Budapesten, vagy más nagyobb városban is bajárnak 30 kilométeres távolságról dolgozni... — Az igaz. de nem ennyiért dolgoznak, és gyakran indulnak járatok. Itt meg egyáltalán nincs megfelelő közlekedés. Ha meg vonattal járnánk be, akkor az állomásról a Sóstói útra busszal kell kimenni, az is naponta közel száz forint. Injekciós tűvel a kezében jön a folyosón Csermák Erzsébet ápolónő, akit elkísértem a kórterembe, míg a szurit beadta az egyik betegnek. — Ön hogyan döntött? — Minden körülmények között vállalom a bejárást Nyíregyházára. Tudom, hogy a fizetésem a bejárás miatt még ettől is kevesebb lesz. De ezt a munkát csak hivatástudattal lehet csinálni. 1970-től dolgozom a kórházban, és folytatni is akarom, ha adnak rá lehetőséget. Innen szeretnék nyugdíjba menni. Az tény, hogy jobb lett volna itt marmadni. A tüdőbetegeknek ez nagyon ideális hely volt. Benkő Józsefné hasonlóan gondolkodik, ő 1971-től dolgozik a kórházban. Azonban az ő helyzetét még az is bonyolítja, hogy Ofehértóról fog bejárni. Elmondta, hogy egy éjszakai műszakra délután három órakor elindul és másnap 9 órakor kerül haza. a jelenlegi rossz közlekedési körülmények miatt. De még így is vállalja, mert a családnak minden fillérre szüksége van. — Ónok mit hallottak, mi lesz az épület további sorsa? — Hallottuk, hogy rendelő lesz, de azt is beszélik, hogy szociális otthon, meg elfekvőként működik tovább. Az előbb beinjekciózott néniké, Erdélyi Erzsébet a tisza- vasvári szociális otthonból került ide kezelésre. — Tudja a néni, hogy megszűnik a kórház? — Hallottam róla, de hogy engem hová visznek, azt nem tudom, eddig még nem mondta senki. Szeretnék még visz- szakerülni a budi otthonba... Végleg elmegy a beteg, az ápoló, az orvos... Fullajtár András On szerint jó így? A város utcáin sétálva járókelőket szólítottunk meg, és mindenkitől ugyanazt kérdeztük: elégedett-e a gyógyszertár nyitva tartási idejével, illetve mit szól ahhoz, hogy a városban egészségügyi intézményeket akarnak bezárni? íme, hárman a válaszadók közül: Szegedi Károlyné: — Nekem megfelel a nyitva tartási időszak. Szerencsére nem vagyunk betegesek, és csak ritkán kell a patikába mennünk. Úgy tudom, hogy a hét végeken itt helyben nincs ügyelet, csak Nyíregyházán van legközelebb. Sajnálnám, ha bezárnák a tüdőgondozót, úgy tudom, a kórházi részleget viszont meghagyják. Az nagyon jó lenne, mert a város ellátásában is nagy segítséget nyújtanak. Elvégzik a laborvizsgálatokat, és a szakorvosi ellátásra sem kell a megyeszékhelyre utazni. Majosházi István: — A városhoz tizenkét kilométerre, Nyírmadán van legközelebb ügyeletes gyógyszertár. Pedig az falu, és ott mégis meg tudták ezt oldani. Én nem bánnám, ha bezárnák a tüdőgondozót. Gyakran előfordult, hogy kiugráltak a kerítésen a betegek, és a környék kocsmáit sorra látogatták. Emiatt a legközelebbi italboltot be is záratták. Tudjuk, hogy ez egy fertőző osztály, így már nem szívesen mentünk be a szanatórium környéki szórakozóhelyekre. Nem tudom, hogy mitől lett ez a tele- pülés város. Még egy köztéri WC sincs. Amíg csak falu voltunk, addig még nyitva tartott egy itt, a buszmegállónál. A városi ranghoz ez már nem illik? Szikszai Csabáné: — Hál’ istennek, nem sokat járunk gyógyszertárba. Ahányszor eddig mentünk, még mindig nyitva volt. A tüdőgondozót kár lenne bezárni. mert sok a rászoruló beteg ember. Ráadásul ezzel sok munkahely is megszűnne. Korábban én is a kórházban dolgoztam, Nyíregyházán. Az itt dolgozók közül sokan nem tudnák vállalni a bejárást. A fiatalabbak inkább gyesre mennek, az idősebbek pedig munkanélküliek lesznek. Nagy úr a szükség... „Faluhelyen nincs árnyék- szék, szerte széjjel... szalad a nép." Ez a népi bölcsesség jutott eszembe, amikor a város főterén lévő buszpályaudvaron mentem keresztül. Nekem éppen semmi „dolgom” nem volt, de annál inkább az éppen akkor beérkezett távolságijárat utasainak! Főleg a férfiak iparkodtak leszállni minél előbb. Az ügyesebbek a közeli fákat használták fedezéknek, míg a las- sabbaknak csak a presz- szóépület fala nyújtott némi takarást. A buszsofőr, Molnár Zoltán mosolyogva nézi a meg- könnyebbült embereket. — Gyakran előfordulnak ilyen esetek? — Elég sokszor. Amikor megállunk, már szaladnak is az emberek, no nem azért, mert csatlakozásuk van. Van, aki a presszóba megy, aztán meg is iszik valamit, de a legtöbbjük itt végzi el a szabadban a szükségét. — Nyilvános WC nincs a közelben? — Már hogyne lenne — mutat pár méterrel odébb a sofőr —, ott van, csak éppen nincs nyitva. Én fél éve járok át Kisvárdáról, de azóta zárva látom. Valaki azt mondta, hogy már legalább tíz éve használaton kívül van... A WC épülete megvan, csak „vendéget” ' nem fogad...