Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-18 / 245. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. október 18., szerda 3 Búcsú, de nem véglegesen Tizenöt esztendő nagy idő még akkor is, ha ezek az évek olyan munkával telnek el, amit az ember szívből szeret. Ezt éreztem kicsengeni Bürget Lajosné, a Vöröskereszt megyei titkárának szavaiból is, aki a napokban nyugdíjba vonulva megválik tisztségétől. — Hogyan is kezdődött? — 1980. november 15-én indultam el ezen az úton, az akkori országos főtitkár kérésének eleget téve. Pontosabban akkor a megyei vezetőség választott meg. Akkor még csak nagy vonalakban ismertem a szervezet munkáját, de azt tudtam, hogy fő feladata a rászorultak megsegítése. Nem volt nehéz beilleszkednem ebbe a munkakörbe, hiszen a 70-es nagy árvíz idején már tagja voltam a segélyező bizottságnak. —Milyen volt az elmúlt néhány év? — Szerencsére olyan munkatársi gárdát sikerült összetoboroznunk, amelynek minden tagja szívvel-lélekkel dolgozik velünk már a kezdetek óta. Alapelvem az, hogy az ember akkor lehet sikeres, ha lelkes támogatók segítik. — Mi a legfőbb szépsége ennek a mukának? — Talán az, hogy emberekkel kerülhetünk közvetlen kapcsolatba, segíthetünk a bajba jutottakon és a véradások szervezésével életeket menthetünk. Bár vannak néha nehéz pillanatok is, a munka nagy részét a szépség jellemzi. Számunkra sikernek könyvelhető el, hogy gazdaságilag egyre nehezedő világunkban is sikerült a 15 év alatt minden programunkat megvalósítani. — Van-e valamilyen különös oka annak, hogy éppen most megy nyugdíjba? — Kérdésére kétféle választ is adhatok. Az első az, hogy tavaszai múltam 56 éves, s így is közel két évvel léptem túl a nyugdíjkorhatárt. Elköszöné- sem azonban nem végleges, hiszen önkéntesként természetesen szeretnék tovább dolgozni. A másik ok, hogy az országos titkárságon és a Magyar Vöröskereszt vezetőségében az elnök, a főtitkár helyettese, sőt még az országos testület is — megítélésem szerint — anti- humánusan járt el a volt főtitkár személyét illetően. Nem azt mondom, hogy az embernek nem lehetnek hibái, de nem így kellene elbírálni a helytelen tetteket. Úgy érzem, én nem tudok emberileg az ilyen mentalitás mögé állni. — Munkatársai hogy ítélik meg távozását? —Tudom, hogy döntésemmel némi gondot okozok, de minden kollégámat arra kértem; soha ne a személyes érzések, érzelmek vezéreljék őket. Ennél fogva bízom abban, hogy nyugdíjaztatásom nem fogja hátráltatni a Vöröskeresztmegyei szervezetének további munkáját. Interpelláció dr. Lakos László miniszter úrhoz Ma nincs, jövőre lesz-e Szabolcsban alma? Tisztelt Miniszter Úr! Mondhatnám azt. hogy „szegény embert az ág is húzza”. Igaz ez a magyar mezőgazdaság helyzetére, hiszen van már burgonya-, búza- és szőlőügy, amelyeket Önnek és tárcájának kellene megoldani, de... De igaz a több ezer szabolcsi almatermelőre is, akiknek érdekében most Önhöz fordulok. Köztudott. hogy Szabolcs-Szatmár- Bereg megye aranya, több ezer család egyetlen megélhetési lehetősége az alma. Évtizedeken keresztül fillérekért kényszerültek eladni a termelők, évek óta pedig különböző alkuk folynak az alma felvásárlási áráról, a vesztesek azonban mindig a termelők és a fogyasztók maradtak. Több tényező miatt 1995-re az almások területe radikálisan lecsökkent, s először tűnt úgy, hogy a felvásárlási árak a költségek jelentősebb részét fedezik. S itt szólt közbe a természet: a megyében elképesztő fagy károsította az almásokat, a várható termés mintegy 70 százaléka lefagyott, a többi pedig súlyosan károsodott. Bár a felvásárlási árak és a piaci árak is az „égbe szöktek”, a termés- kiesés több ezer család megélhetését is elvitte. A meglévő feldolgozó kapacitás elkeseredetten keres import lehetőséget. Még nagyobb baj, hogy ez a helyzet veszélyezteti a jövő évi almatermést. Ma, amikor 1 hektár alma művelési költsége — a termelők számítása szerint — 315 E forint, felmerül a kérdés, hogy a termelők állami beavatkozás, segítség nélkül képesek-e ezt előteremteni? Hiszen a legtöbben még az idei, meghitelezett vegyszert, tápanyagot sem tudják kifizetni, nemhogy a jövő évi költségekre fedezetük lenne. Igaz ugyan, hogy az IKM és a PM meghirdetett egy tárolási pályázatot 200 millió forint összegben, ezzel azonban sem a termelők, sem a kereskedők nem tudnak élni. Sok termelő felvetette, szeretnének támogatást kérni a katasztrófaalapból, amelyet azonban mint tudjuk, a pótköltségvetés már elvont. Kérdezem Miniszter urat, egy tárcaközi egyeztetés után nem lehetne-e ezt a 200 millió forintot a fagykár sújtotta szabolcsi almatermelők támogatására fordítani? Egyáltalán kaphatnak-e a termelők bármilyen kártérítést, vagy támogatást a jövő évi almatermelés biztosításához. Várom szíves válaszát. Szilágyiné Császár Terézia KDNP Miniszter úr! A folyamat, amely eddig vezetett, általunk, általam is ismert. Tudjuk, hogy a tulajdon- váltás, az almáskertek elöregedése, a nem megfelelő támogatási módszerből fakadó forráshiányok, és ezáltal a rossz kezelés, az új telepítések hiánya, a piacszabályozás hiánya, információhiány az oka, és talán még lehetne sorolni az okokat. Ezért azt kérdezem öntől, hogy mit kíván tenni a tárca azért, hogy ezen okok megszűnjenek, egyáltalán van-e koncepcionális döntés arról, hogy a magyar mezőgazdaságnak szüksége van a szabolcsi almára? Pezsgőbb életre vágynak a csend birodalmában Számítógép ajándékba a könyvtárnak A modern és mondhatni impozáns rakamazi iskolai komplexumban szerényen húzódik meg a községi könyvtár. Szűcsné Szekrényesi Angéla immár tizedik éve vezeti az intézményt, amely négy éve költözött erre a helyre. — A könyvtárak helyzete a jelen nehézségei közepette nem nevezhető rózsásnak. Van azonban ennek talán egy kedvező következménye is: mivel a lakosság kevesebbel tud manapság könyvre költeni, többször megy a könyvtárba. Igaz ez a rakamazi könyvtár esetében? — Már évek óta tapasztalható az olvasói létszám növekedése, azonban az idén felgyorsulni látszik ez a folyamat. Főleg a dolgozók körében mutatkozik nagyobb érdeklődés, de a nyugdíjasok és a gyerekek olvasótábora is növekszik. Kérdésére ezért azt tudom válaszolni, hogy ami a könyvtári mozgalomnak jó, az nem jó a könyvtárnak. — Kérem, oldj a fel ezt az ellentmondást! — A könyvtári mozgalom természetesen erősödik, mivel a lakosság — mondhatni — jobban rákényszerül az intézményekre. Azonban az is világos, hogy a könyvtárak fenntartási, üzemeltetési költségei is nagyon megsínylik a kurtításokat. Szám szerinti adattal is szolgálhatok. Tíz évvel ezelőtt évente 900 könyvet vásároltunk, most a felére futja csak. Pedig a könyvbeszerzési keretünk azóta megötszöröződött... — Ez az önkormányzat gondoskodó szeretetére utal? — Valóban. Talán erejükön felül is támogatnak minket. Köszönet érte. — Milyen múltra tekintenek vissza? — Nagyon régi és falusi viszonylatban rangos intézmény a miénk! Összesen 23 ezer kötetünk van, és ez bizony szép gyűjtemény. Nálunk már régen megvannak azok a klasszikusok, amelyek nélkül nem könyvtár a könyvtár, ezért szerencsénkre már inkább csak kézikönyvekre kell költenünk. Ezek ugyan nagyon drágák manapság, azonban így, itt legalább látnak, használhatnak ilyeneket is a gyerekek és a felnőtt olvasók. Megvenni úgysem tudnák. • — Vannak újságok is? — Természetesen! Jár az összes megyei lap, de néhány országos is. — Kialakulóban van egy, a sajtót a könyvtárban olvasó réteg? — Igen. A régi helyünkön is sokan jöttek délelőtt, délután újságokat olvasgatni. Az átköltözésünk óta — rövid megtorpanás után — a fejlődés jelei ismét mutatkoznak. Eleinte talán az okozott gondot, hogy az iskola épületében kaptunk helyet, azonban már megszokták a felnőttek. A rakamazi falutévé is segítségünkre sietett és bemutatta, hogy nem kell iskolafolyosókon átmennie, aki hozzánk jön, mert teljesen elkülönített bejáratunk van. A falutévében amúgy is sokszor jelentkezünk, de a Rakamazi Tükör című lapban is ismertetjük tevékenységünket, hirdetjük magunkat, ha úgy tetszik... — Mondana néhány szót önmagáról is? — A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végeztem magyar—könyvtár szakon. Utána egy évig tanítottam Tiszanagyfaluban, majd fél évig itthon, Rakamazon. Amikor meghalt a könyvtár hajdani vezetője, akkor vettem át a stafétabotot. 1985 óta vagyok főállású könyvtárvezető. — Milyen a kapcsolat a könyvtár és a művelődési ház között? — Kifogástalan. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a tevékenységi kör jellegéből eredően a két intézmény sérülések nélkül nem vonható össze. — A könyvtár „arisztokrati- kusabb” intézmény? — így is mondhatjuk — helyesel Szűcsné Szekrényesi Angéla. — Ez a csend, a nyugalom birodalma. Az elmélyült olvasásé. A művelődési házakban pedig nagyon is pezseg az élet! Itt hatalmas érték halmozódott fel. Pótolhatatlan érték! Megérdemli, hogy óvják a békéjét... —Rendez a könyvtár előadásokat is? — Sajnos erre már nem futja. Ez a legnagyobb fájdalmunk! Erről a legnehezebb lemondanunk. Tudja micsoda rendezvények voltak itt? Kérem, nézze meg a vendégkönyvünket. Beletekintek. Valóban üsztele- tet parancsoló a vendégek névsora. Jobbágy Károly, Kulin György, Oszter Sándor, Szentpál Mónika, Mensáros László, valamint Huszár István és Xantus Gyula festők, Hetey László, Jancsó Sarolta, Berki Antal, Vitcry András, Horváth István és még nagyon-nagyon sokan mások... —Nem lehetne életre kelteni ezt újra? Talán, ha összefogna a megyei könyvtárral... — Sajnos, lehetetlen. Sokan eljönnének ingyen is, azonban azt már senkitől nem kérhetjük, hogy fizesse a vonatjegyét is. — Annyira sem futná, hogy azt kifizessék a művészeknek? — Sajnos nem. — Tervezik-e a gépi adatfeldolgozás bevezetését? — Tervezni tervezzük... A Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezettől kaptunk is egy Commodore 631-es számítógépet ajándékba, azonban nincs hozzá megfelelő program. Készíttetni pedig nem nagyon lenne érdemes, mert egyrészt egy vagyonba kerülne, másrészt maga a gép nem illeszkedik a megyei könyvtár rendszeréhez, ami a cél volna. Új gépet kell venni. Ez valóban sokat segítene az aktív könyvtárközi cserekapcsolatokon. Reméljük, sikerül... — Köszönöm a beszélgetést. — Jöjjön máskor is! Palotai István Fogyasztóvédelem gyerekeknek Segít a Paragrafusemberke Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület nyíregyházi irodájának tevékenysége az eddigi hagyományos tanácsadáson, felvilágosításon, fogyasztói panaszok intézésén túl hamarosan bővülni fog. A városi iroda célul tűzte ki a jó vásárlóvá nevelést, oktatást, amit az egyik legfogékonyabb réteggel, a gyermekekei szeretnének közelebbről megismertetni. Minderről Oláhné Bíró Boglárkával, a megye- székhelyen működő iroda vezetőjével beszélgettünk. — Nem új dologról van szó — mondta az irodavezetőnő. — Sajnos, a gyerekek azok, akik a legvédtelenebbek a kereskedői túlkapásokkal szemben. Ok azok, akik lassabban számolnak, figyelmetlenebbek, nehezeben becsülik meg a várható számlavégösszeget, akikre a keresett cikk hiánya miatt — ez szomorú tapasztalat — a lehető legdrágább terméket sózzák rá. A legutóbbi német tanulmányúton figyeltem fel, az ott már bevált és jól működő, fiatalokat nevelő, segítő rendszerre, amit Nyíregyházán és később a megyében is szeretnénk elterjeszteni. Egy külön a részükre összeállított tájékoztató csomagról van szó, ami sorozatba rendezve a gyermeki felfogóképesség szintjén játékos formában magyarázná el a vásárlói tudnivalókat. Az információk közötti eligazodásban egy „Paragrafus-emberke” segítene, ami mintegy fémjelzi is a szóróanyagot a „Keressetek engem” felszólításával. A programba az elképzelések szerint be szeretnénk vonni az általános iskolákat, mert a gyermekeknek szóló fogyasztói felvilágosítás egy- egy osztályfőnöki óra tananyagába kiválóan beépíthető. Az Agro-Food kiállításon megpóbáltuk játékosan megismertetni a látogatók gyermekeivel a mintakiadványokat és a bennük rejtőző számukra szükséges információkat. Megdöbbentünk, hogy mennyire fogékonyak voltak a probléma iránt, többen elmesélték a már megszerzett keserű tapasztalataikat, és főként az eseteket követő otthoni szülői elmarasztalásokat. Ez a vásári „kísérlet” szinte biztos, hogy elérte á célját, mert a gyerekek mindig elmesélik az élményeiket családjuknak, így legalább a felnőttek is tudomást szerezhettek készülő terveinkről. —vip—
