Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-17 / 244. szám
UJ KELET Labdarúgás 1995. október 17., kedd 15 Ez történt az NB II-ben Buús mesternek megérte... Divatba jött a 3-0 a Városi Stadionban. Bő két hete a KSC tapasztalta ezt meg testközelből, míg a hétvégén a Kazincbarcika (3-0) vállalta az áldozati bárány szerepét. No nem önszántából, Tóth mester fiai kényszerítették az „alakítást” a vendégekre, méghozzá a mesterhármast szerző Lukács vezérletével. Sok a biztató jel, de örömmámor nincs az NYFC öltözőjében. — Nincs bizony — bólint rá Tóth János klubigazgató —, azonban értékes győzelemnek tartom a Kazincbarcika ellenit. Játékunk javul, a felállt fal ellen követendő elemek kezdenek tudatosan megjelenni a pályán, bár nem teljesen hiba nélkül. Az első játékrész nagyon jól sikerült, a második félidőben viszont kapkodtunk, mert a hév elvitte a csapatot, nem követtük a taktikai elvárásokat. A meccs nagy értékének azt tartom, hogy a hazai meccsek tendenciáit figyelembe véve egyre javuló a felállt fal elleni játék. — Beszéltünk arról a találkozó előtt, hogy jól jönne egy korai gól. A kívánság teljesült, mennyiben befolyásolta ez a játék képét? —A csapatnak kedve, hangulata volt, sokat futott, és aminek nagyon örültem, mindkét oldalunk — nemcsak a jobb — aktívan részt vett a játékban, ez előrelépés. A bal oldalról Göncz is lőtt be több jó labdát, csak ezeket nem tudtuk értékesíteni, az igazi, jó kivitelezéstől még messze vagyunk. Ez az ősz arra kell, hogy összeérjen a csapat, majd a tavasztól várom a még látványosabb produkciót. —Előtte viszont volt még egy kimaradt barcikai büntető, amely fordulópont volt... — Végül is igen. Csehi rossz ütemben lépett oda, a lába ott maradt, viszont Feke megfogta. — Sejtette a kapus, hova megy majd a labda? — Kiserről nem volt információnk, de Feke a 11-eseknél nagyon jól érzi a ritmust, rengeteget gyakorolja a büntetők hárítását Buús mesterrel és Csehi Tibivel. Kivár, most is ezért tudott hárítani. — Mi okozta a második játékrész visszaesését? A barcikaiak több gólt is rúghattak volna. — Azt kell hogy mondjam, a védekezéssel vagyok a legkritikusabb. Sokat hibáztunk, nem álltunk oda szorosan az emberek mellé, az ellenfél megkapta sanszot, hogy beforduljon. Ez véleményem szerint megengedhetetlen. Volt egy kritikus 15 perc, amikor senki nem állt oda a barcikai támadásokhoz, a három támadó sem jött vissza, ők sem segítettek be. Ezen kell most a héten javítani. Sokan nem értették például Barna becserélését, pedig ez a húzás bejött. Kiser előtte szabadon játszhatott, Mikinek aztán árnyékként kellett követnie a barcikait, a feladatot meg is oldotta. Kiser ezután már nem kezdeményezett, és megszűnt a gólveszély a vendégek játékában. Amit még kifogásolok: türelmetlenül mentünk előre, nem járattuk eleget a labdát, elvesztettünk, ebből jöhettek a vendégek. Feke sokat gyakorolta, majd hárította a tizenegyest-— Ki kapott átlagon felüli osztályzatot? — Természetesen Lukács három góljának nagyon örülök. Azért is, mert idő kell neki, míg ide beilleszkedik, míg fizikailag utoléri magát, de úgy tűnik, egyenesbejött. Ez a pozíció az ő tökéletes posztja, de ettől még többre is képes. Egyébként tulajdonképpen senki nem játszott az átlag alatt. Németh harcolt, de veszélytelenül, Sira is küzdött, de a sárga lap visszavetette. Mindenki más jó átlagot hozott, de főleg Szatkét és Fékét dicsérhetem. — Feltűnt, hogy Szatke nemcsak hátul, elöl is kifejezetten jól mozgott. — Ez a totális csapatjáték. A támadójátékunkat ez erősíti, hiszen a csatárokkal szemben létszámfölényben vannak a védők, de például egy feltörő Szatke zavart tud okozni. Biztatom őt erre, és örülök annak, hogy a védekezése is jó volt, ezt régóta várom. Csiky Nándor Vágó nem töltött, csak lőtt Hetet egy csapásra! Erre szokták mondani: nem semmi. Vágó Zoltán vasárnap hét gólt rámolt be a vámospér- csi kapuba. A nagykállóiak rangidős futballistája (38) egy személyben kergette őrületbe a hajdúsági védőket. A Rozoga becenévvel illetett „Zolika” csúcsbeállítást hajtott végre. —Féltünk, mert mindig elengedjük magunkat, ha sikerszériában vagyunk, márpedig a Nagykálló öt mérkőzést nyert zsinórban. Mi, idősebbek tartottuk a lelket a fiatalokban, mármint hogy ne teljünk el magunktól, hisz korábban az volt a tendencia: bármilyen eredményesen is szerepeltünk, jött egy hazai meccs, és képesek voltunk tőlünk gyengébb csapattól is kikapni. Ezért szinte állandóan lifteztünk a táblázaton. —Annyira féltetek, hogy már a hetedik percben vezetéshez jutottatok. Ennyit tesz az aggódás ? — Okosan, türelmesen futballoztunk, jól tudván, ha beszorítjuk a Vámospércset, azzal a saját helyzetünket nehezítjük meg. Talán ki is védekezik a mérkőzést. Hamar gólt rúgtunk, így nem tehettek mást, kijöttek a tizenhatosukról. — Gondolom, azért te sem úgy mentél ki a pályára, hogy ha törik, ha szakad, itt ma én hét gólt vágok. — Aá... dehogy. Annyi szent, nyerni akartunk, a három pontra hajtottunk. Én sem akartam egyebet. — Több száz meccsel a lábadban, akadt már ilyen emlékezetes alakításod? — Nem fogod elhinni, igen. Még valamikor a gyulai csapatban, NB Il-es bajnokin 7-0-ra vertük az orosházi katonákat. Valamennyi gólt egy Vágó Zoltán nevű úriember szerezte. A pontos dátumot ne kérdezd, talán ’78-at vagy '79-et írtunk. — Azt szokták feszegetni, hogy a hét közül melyikre vagy a legbüszkébb. Megfordítanám Ki bunyózott Fehértón? Vasárnap rangadót játszottak a megyei I. osztályban, a Szakszig-Újfehértó—Demecser összecsapást A küzdelem a pályán 2-1 -es hazai győzelmet hozott, majd jött a „visszavágó”, már a pályán kívül. A hazai és a vendégszurkolók egymásnak estek, rendőri beavatkozásra volt szükség. Az esetről Forró Zoltánt, az Újfehértó (leköszönő) el nökét és Fáky Lászlót, a Demecser egyesületi elnökét kérdeztük. Forró Zoltán: — Ahogyan és amennyire én láttam a történéseket, a szurkolók kifelé menet csoS Újraéled a tavaszi tűz? Szombaton Hajdúszoboszlón, a negyedik helyezett cukorgyári gárda és az ötödik helyen álló gyógyszergyári együttes mérkőzésén a helycsere volt a tét. A vendégeknek nyerniük kellett ahhoz, hogy ez megtörténjen. Mindezt a helyi műsorközlő is elmondta, aztán köszöntötte az új edzőt, Eich Lászlót, aki először ült le bajnokin a szoboszlói kispadra. Paróczai Sándor utódja Pécsről érkezett a Hajdúságba, ott egy évet töltött az NB I-es kis- padon. A műsorközlő még a hazaiak kedvencét, Plókait is üdvözölte, ő ugyanis 150. második ligás mérkőzésén lépett pályára, s nem is titkolta, góllal szeretne ünnepelni. (Milyen a sors, az utolsó pillanatban két pontot érő lehetőséget puskázott el.) Egyébként, aki emlékszik a tavalyi bajnokságban történtekre, az tudja, hogy majdnem egy éve játszott a két gárda egymás ellen, csak akkor még Kábán. Az akkori 2-0-ás cukorgyári győzelem pecsételte meg Kiss Miklós korábbi edző sorsát. Azóta Szikszói Lajos már har- mincharmadszor ült le a vasváriak kispadjára bajnoki mérkőzésen. A debreceni mester sokkal nyugodtabban érkezett a kispadra, mint elődje, hiszen csapata jól szerepel, s a mérkőzés után is örömmel nyilatkozott. — Nagyon örülük a győzelemnek, mert idegenben sikerült rangadót nyernünk. Eddig idegenben kötelezőnek mondott győzelmeket arattunk. Szerintem ilyen nincs a fociban, de az igaz, hogy az alsóbb régióban elhelyezkedő gárdákkal küzdöttünk idegenbeli pályákon. Ráadásul tízből hat mécsesét kellett vendégként végigharcolnunk. Az külön öröm, hogy javuló játékkal tudtuk megszerezni a három pontot. — Az első félidőben nyolc vasvári szöglet is igazolta a mezőnyfölényt. Aztán a gól után fokozatosan átadta a teVeres: Győztes gól, ami három pontot ért rét az Alkaloida a cukorgyáriaknak. — Lehet, hogy furcsának tűnik, de nagyjából ez volt az elképzelésünk. Megvárni, míg kitámadnak, aztán kontrákból, gyors letámadásokból helyzeteket kidolgozni. A második félidőben még két gólt is rúghattunk volna. Volt, amikor négyen-öten is megindultunk. A végén azonban pontatlanság miatt nem sikerült többször a hálóba találnunk. Aztán az utolsó pillanatban ki is egyenlíthettek volna a hazaiak, az volt a legnagyobbb helyzetük az egész meccs során. — Mennyire volt elégedett a védelemmel? — Sokat töprengtem, hogy milyen összeállításban lépjünk pályára, mert a középpályán nincsenek igazán védekező típusú játékosaink. Ugyanakkor tudtam, csak felállt védelemmel tudjuk megállítani Kabát. Úgy tűnik, ez sikerült is. — Elöl a csatárok teljesítményét hogyan értékeli? — Szerintem most játszottak a legjobban. Ott kellett maradnia három embernek velük, végig az egész meccs alatt. így egy kicsit nyugodtabbak leszünk. legalább egy hétig. — Rosti ellen sokszor ítéltek elöl szabálytalanságot. Emiatt cserélte le? — Nem, inkább lehetőséget kívántam adni Kurilcónak. Volt is két elpuskázott gólszerzési alkalma, kár, hogy nem összpontosított jobban. Szóval, ha 3-0 a javunkra, akkor sem szólhattak volna semmit a kabaiak. A mérkőzés után láthatóan nagyon jó volt a hangulat a vasvári táborban, a vezetők is úgy értékelték a látottakat, hogy a tavaszi tűz újra feléled a gyógyszergyáriaknál. Ezt nagyon fontosnak tartják, hisz vasárnap újabb rangadó — méghozzá megyei — következik, az NYFC-t fogadják. Révay a kérdést. Melyiknél volt a legkönnyebb dolgod? — Tulajdonképpen mindegyik gól kijátszott akcióból született. Egyszerűen kipasszoltuk őket. Ám ha mégis ez érdé-* kel, elmondom: a csapat hetedik — ami nekem a hatodik volt — góljánál nem hibázhattam. Lengyel beadására érkeztem, és nyolc méterről csak a lábamat kellett beletenni a labdába. — Meddig ünnepeltetek vasárnap? — Csakúgy, mint máskor egy győztes meccs után. Semmi rendkívüli nem történt. A srácok ugrattak egy kicsit, ennyi pedig belefér. — Most felugrottál a góllövőlista élére. Lehet ebből királyi cím? — A fene tudja... Jó passzban vagyok, most minden labda befelé pattan, összejöttek a dolgok. Sok összetevője van persze annak, hogy az ember mgdossa a gólokat. Mindennek „klappolnia” kell. Korai még erről beszélni. Koncz portosulni kezdtek. Kiabáltak, provokálták egymást. Egy nagy darab demecseri drukkert, aki szintén trágár módon viselkedett, meg akartak verni, én mentem oda hozzá, átöleltem, és felkísértem a buszra. De még a buszról is ordibált. A kirobbanó verekedéseket a közbeavatkozó rendőrök megakadályozták, bár nekik is kijárt a verésből. Egy fehértói szurkolót megbilincseltek és elvezettek. Fáky László: — Megvan a véleményem az esetről, de nem nyilatkozom! Könnyű a „kicsit” bántani... Vereség és vereség között is van különbség. Más megítélés alá esik, ha úgymond „laskára” verik az aranylábúakat, megint más, ha a képzettebb, ezáltal esélyesebb tizenegy „morzsányi” győzelmet arat szerényebb képességű vetély- társa ellen. Erre láttunk példát a Diósgyőr—Sényő összecsapáson (3-0). A vendégek időben húzták be a vészféket, elérve, hogy egyenes derékkal jöhessenek le a pályáról. Edzőjük, Jávor Pál sem emiatt „pipa”. — Az történt, amit várni lehetett. Feltétlenül előre kell bocsátanom, hogy tudtuk: jobb csapat a Diósgyőr, ebből adódóan eltérnek céljaink, mint ahogy a körülmények is a javukra szólnak. Mindazonáltal többet reméltem játékosaimtól. — Bő fél óráig keményen ellenált a Sényő, majd két elkerülhető góllal ,,elment” a DFC. — Egész pontosan 38 percig tartottuk magunkat, és én már nagyon bíztam abban, hogy kihúzzuk 0-Ö-al a szünetig. Szabálytalanság előzte meg az első gólt, hisz Tóth Gyuri nyilvánvalóan kézzel sodorta el a labdát. Kicsit csodálkozott is, hogy megadták...! A másodiknál Rubóczki embere, a csapatát szélről mozgató Varga cselezgetett, Tibi elcsúszott, a beadás után egy rosszul eltalált lövésből a kapufára, onnan a hálóba vánszor- gott a labda. Abszolút balszerencsénk volt! Ez a mi formánk. Ilyen is csak velünk eshet meg. v —- A második félidő bevezetéseként Dudást — jócskán a tizenhatoson belül — nem a legtisztábban szerelték. Véleményed szerint büntetőt ért az eset? — Alighanem tizenegyes jár azért, ha olyan mérvű sérülést okoznak, hogy a játékost le kell cserélni. Rúgást kapott a lábfejére az ellenfél ötösén belül. Ennyi történt „csupán”! A saját lábát nem taposhatta szét, ezt talán elhiszik nekem. — Mindent egybevetve tisztes vereséget szenvedett az együttes. Ez elégedetté tesz? — Az eredmény tisztes — elvileg. Én azonban úgy fogom fel: így is kaptunk egy hármast. Mégpedig amiatt, mert nem elég fegyelmezett a csapat. Mindenkinek ki volt jelölve az embere, mindenki ismerte a feladatát. De most sem valósult meg teljes egészében az, amit kértem. Nem mondom azt, hogy nekünk állt a meccs, vagy ikszelhettünk volna, de sokkalta nehezebbé tehettük volna a Diósgyőr sikerét. A tömör védőfallal nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, s amennyiben a középpályán masszívabbak vagyunk, hát az esélyeik is minimálisra csökkennek. A kispadról tehát így festett a meccs. És vajon belülről? Varró István, a sényőiek hálóőre nem ácsorgással múlatta az időt, bár úgy istenigazából nem is tették próbára a DFC támadói. A tomamutat- ványok elmaradtak, a kapus monológja viszont nem. — Az lebegett a szemem előtt, hogy az első fél órát vészeljük át valahogy, s akkor elkerüljük a súlyos vereséget. Végül is bejött, csak bírói segédlettel szerzett vezetést az ellenfél. Az első gól maga után vonta a másodikat, mivel kihasználták megillető- döttségünket. Hibáztam-e a harmadik gólnál, hogy nem mozdultam ki a szögletre? Nekem a kapu középső területére, valamint a rövid sarokra kellett figyelnem. A hosszú oldalra érkezett a labda, ahol a három magas ember dolga a „takarítás”. Tulajdonképpen aszerint alakult a mérkőzés, ahogy arra számítottunk, hisz nekünk a döntetlen is győzelemmel ért volna fel... Konc- Tihnr
