Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-03 / 232. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. október 3., kedd 5 Egy meg egy az harminchárom A TV Híradó egyik esti kiadásában hallhattuk: A japán jegybank üzleti hitelkamatait 0,5 százalékban állapította meg... (Nem tévedés. Igenis fél százalékban!) Néhány perccel később az Objektív patika-privatizációról szóló interjújában egy kompetens és jártas riportalany a következőket nyilatkozza. Idézem. Ha a 10 éves lejáratú Japán Starthitelt veszem igénybe a vásárláshoz, akkor az éves kamatláb 23 százalék... Nem igaz, amit az illető nyilatkozott? Hajaj, dehogynem! Konkrét példákra hivatkozom. A százmillió dolláros svéd támogató jellegű hitelkeretből csak körülbelül ötvenmilliót vettek igénybe a magyar vállalkozók, holott az éves kamatlábat Svédország (járulékaival együtt) évi 6,5 százalékban határozta meg. A magyar vállalkozó viszont már 33 százalékért kapta! UGYANAZT. A hitelakció ideje kifutott, az ötvenmillió dollár meg szépen visszakerült a svéd államkasszába. Ha nem kell, hát nem kell. Igazuk volt. Személyesen győződtem meg róla, hogy a svédeknek a leg- haloványabb sejtelmük sincs arról, hogy az igénylők magyar számlavezető bankjai milyen „pótfeltételeket” szabnak ki, milyen „járulékos költségeket” számolnak fel a magyar vállalkozóknak. Szinte már hallom az „illetékesek” válaszát: forintban adjuk ki, úgy számolunk stb. Miért? ÚGY KÉRTE a vállalkozó? Törleszteni is valutában törlesztett VOLNA, hiszen exportra dolgozott, valutával fizettek neki, tehát lett volna miből! Saját szememmel láttam cégének hosszú távú exportszerződéseit. Hitelesítve. NEM. Nem lehet valutában fizetni. A rendelkezések tiltják. Forintosítanak befelé, kifelé, lényeg, hogy az ide-oda konvertálásért, ügyintézésért, kezelési költségekért fizessen mint a katonatiszt. Köszönte, nem kérte. Megunta. Kilógott a kamatlóláb... MÁS. Az említett TV Híradóban tanúi lehettünk, amikor Bokros Lajos pénzügyminiszterünk közölte velünk: ELŐSZÖR fordul elő, hogy állami garancia nélkül egy magyar cég (a Matáv Rt.) felvehetett 300 millió dollár külföldi bankhitelt. Arról is beszélt, hogy az összeget 35(!) bank dobta össze, köztük tíz nagy világbank. Ez — szerinte — azt jelenti, hogy megnőtt a befektetők bizalma irántunk. Világos, nem? Azért „dobták össze” annyian... Valószínűleg azért volt erre szükség, mert a tíz nagy bank közül egy sem tudta összevakami az összeget... NEM arról van szó, hogy ennek a 35 banknak az üzleti brókerpartnerei szépen a háttérből felvásárolhatták az rt. nem állami vagyonrészét. Meg sem eshet... Áz sem, hogy a megnőtt befektetői bizalomtól függetlenül, azért jobbnak gondolhatták 35 felé osztani a kockázatot... Nem, hogy állami garancia, de még banki garancia sem kell egy 300 milliós hitel felvételéhez. Arról nem is beszélve, hogy nincs az az épeszű pénzintézet — hacsak nem a pénze után fut —, amely egy olyan ország garanciára egy fillért is fizet, ahol ilyenek az állam gazdasági mutatói. NEM használta ki egyetlen cég, de maga az állam sem az alapítványi kölcsönök lehetőségeit sem. Ezekhez még bank- garancia sem kell, csak egy szakszerű projekt, és annak engedélyezése, hogy a hátterét a hitelező ellenőrizhesse. No meg a kért összeg egy százaléka. Ennyi. Bizalmatlankodásra sem volt semmi ok, az alapítvány kuratóriumának elnöke a Teacher-kabinet híres gazdasági főtanácsadója, a lebonyolító bank pedig Európa egyik legpatinásabb pénzintézetének egyike volt. TÚL EGYSZERŰ, TÚL TISZTA volt az ügylet... Ez mifelénk mindig gyanús... A következők szerint működött VOLNA a hitelkonstrukció: 1. Az igénylő elküldi a szakmailag kifogástalan tervezetet, amit keményen átnéznek, és ha jónak találják, ideutaznak, hogy a helyszínen is tájékozódhassanak. 2. Az a — mondjuk — létesítmény, ami az ő pénzükből épül, jelzáloga a kölcsönnek, az a fedezet. 3. Amennyiben az alapítvány úgy dönt, hogy igent mond, a kért pénzt haladéktalanul elhelyezi egy elkülönített számlán a bankjában (LC ill. Accreditiv), és nyit egy várakozószámlát (EC), amire a hiteligénylő átutalja a kért összeg egy százlékát. Ahogy ez megjelenik az EC- számlán, automatikusan aktivizálja az LC-n lévő teljes hitelösszeget, magyarán azt a cég felveheti, természetesen az EC-n lévő saját egy százalékával együtt. NEM tudom, hogy van-e a világon egyszerűbb, tisztességesebb hitelkonstrukció? Mégsem „lépte meg” senki, mert attól tartottak, hogy a bank lép meg az ő egy százalékával... Vagy gőzük sincs a banki műveletekről, és a banki biztosítékok mibenlétéről? Vagy tapasztalatlanok vagyunk? Tán Irán tapasztaltabb? A vadonatúj és gigantikus teheráni egyetemet ugyanis ilyen pénzből építették. Talán nincs is szükségünk rá. Van Japán Starthitelünk 23-ért például patikákra, a Matáv is kapott innen-onnan. DE MEDDIG?— papi— Mindössze néhány hónapos lehetett ez a kis agár amelyikkel a mátészalkai vasútállomáson találkoztam, de a gazdája — tiszteletben tartva a törvényt — szájkosarat rakott rá. Igaz, a száj-kosár inkább fej-kosár, de inkább így mint úgy mint ahogy azok akik Staffordshire, pit-bull és más őrző-védő „típusú” ebüket jó esetben is legfeljebb pórázon hurcolják végig a városon. D. Októberi jeles napok Az októberi jeles napok egy része a szürettel kapcsolatos, más részük pedig az állattartással volt összefüggésben. Teréz napja (október 15.) és az e napot folytató hét volt a balatonvidéki szőlőtermelők kedvelt szüreti ideje. Vendelt (október 20.) a jószágtartó gazdák és a pásztorok tisztelték védőszentjükként. Szobrokat állítottak neki, s ezeken rendre pásztoröltözetben ábrázolják. Ha állatvész ütött ki, azt mondták, „Vendel viszi az állatokat”. Szent Vendelt elsősorban a Dunántúlon tisztelték, míg az ország keleti felében Dömötör (október 26.) volt a pásztorok patrónu- sa. Sokfelé a juhászok ezen a napon számoltak el gazdáikkal, meghosszabították vagy megszüntették a szolgálataikat. Dömötör napját „juhászújévnek” is nevezték. Egy vagy több napon át tartó mulatság volt ilyenkor a juhászok Dömötörözése. Különösen nagy ünnepségek voltak Szegeden, ahol a belvárosi templom védszentjét is ünnepelték egyúttal. Simon Júdás napja (október 28.) volt egyes vidékeken a juhok elszámoltatásának és a juhászok fogadásának napja, Hegyalján pedig ilyenkor kezdték a szüretet. A szüret ideje tehát régen bizonyos jeles napokhoz kötődött. Különösen színes felvonulásokat rendeztek, sőt rendeznek ma is Tokaj-Hegyalján. Az erdő- bényei hordókészítő bognárok ilyenkor mutatják be a híres bortáncot. Akárcsak aratáskor, szüreti koszorút készítenek szőlőfürtökből. Szokás volt a koszorúvivők leöntése vízzel — esővarázsló, bőségvarázsló célzattal. A szőlőkoszorút a lakoma vagy a mulatság helyén szokták felfüggeszteni. Ha valaki lopott belőle, arra tréfás büntetést szabtak ki. (/. gy.) Fizetni tilos! Az 1993-ban csődbe ment rakamazi RACITA szövetkezet hajdani dolgozói közül csak mintegy nyolcvan százalékuknak fizették vissza részjegyük összegét. A hoppon maradottak azzal a kéréssel fordultak lapunkhoz, hogy kíséreljük meg tisztázni annak körülményeit, ki és milyen összeget kapott, illetve milyen elv alapján történt a kiválogatás. Megkerestük az ügyben illetékest, Perger László urat, aki a következő tájékoztatást adta: — A szövetkezeti részjegyek értéke — általában — a dolgozók kéthavi bérének felel meg. Ezt az összeget csak és kizárólag szövetkezeti tagoktól fogadtuk el annak idején. Amennyiben a szövetkezeti tagnak nem volt módjában készpénzben letennie a részjegy összegét, akkor a havi fizetéséből vontuk le a fizetés öt százalékát kitevő részletekben. ; — Hogyan lehetséges, hogy a volt tagok húsz százaléka nem kapta vissza ezt az összeget? — A törvények értelmében, ha egy szövetkezeti tag megválik a szövetkezettől, részjegyének összegét három hónapon belül vissza kell kapnia. Ugyanakkor az is törvény, hogy ha egy csődöt jelentő cég számláit zárolják, arról törvényes kifizetés nem történhet. — Mikor jelentett csődöt a RACITA? — 1993. május 22-én. Akik az azt megelőző három hónapon belül léptek ki, nem kaphatnak egy fillért sem. Fizetni tilos! Ez a törvény. — Eszerint futhatnak a pénzük után? — Nem egészen. Jelenleg is tart a szövetkezet felszámolása, a javak és eszközök eladása. A felszámolással megbízottak ezekből a bevételekből fizetik ki folyamatosan a volt kisipari termelőszövetkezet tartozásait, köztük a kérdésben felvetett, még vissza nem fizetett tagsági részjegyeket is. Hozzá kell tennem azonban, hogy a még fennálló tartozások kifizetését a felszámolók rangsorolják. — Véleménye szerint hol áll a sorban a dolgozók igénye? — Erre nem nagyon tudok válaszolni. Egy biztos: mivel a bankoknak is vannak még fennálló és nem teljesített követelései — ismervén a közmondást, miszerint minden szentnek maga felé hajlik a keze —, az a véleményem, hogy a dolgozóknak várniuk kell még egy keveset... — Perger úr, jelenleg milyen minőségben dolgozik itt? — Én mint a RACITA... — Nevezhetnénk—mondjuk — „ügyeletes bűnbaknak” is? — Valami olyasmi — válaszolja Perger László nevetve. —papi— T elefon nélkül Bátorliget hányatott sorsát jellemző adat, hogy itt fejeződött be Magyarország területén a villamosítási program, ide vezették be utoljára az áramot. A falu lakói most félnek, nehogy a telefonnal is így járjanak. Pillanatnyilag mindössze a képünkön látható kurblis telefonon keresztül tudnak a világgal érintkezni, ez is olyan minőségű kapcsolat, hogy ha a készülék mellett elhalad egy autó, már semmit nem lehet hallani! A legfrissebb eredmény ebben az ügyben, hogy a Matáv a polgár- mesteri hivatal elé egy nyilvános fülkét helyez el. A rádiórészét már felszerelték, áll az oszlop is, csak a fülke felállítása van hátra. Dojcsák A kis likőrüzem Rakamazon szerényen bújik meg egy virágzó kis- vállakozás, a TO-KI-TO Kft. likőrüzeme. Az utcáról be- nézvést a portát egy nagyon szépen tervezett és ápolt családi háznak vélnénk, olyan rendezett. A parkban öreg szekéren muskátlik „utaznak” az ősz felé, mindenütt rózsák, árvalányhaj, gyönyörűen nyírott pázsit. — Mikor kezdtek bele? — kérdezem a tulajdonost. — A fiam a házunk alagsorában 1992-ben kezdte a munkát, neki ugyanis ez a szakmája. Szerencsére — ma már ezt mondom — annyira fellendült az üzlet, hogy nekem el kellett adnom a rakamazi zöldségboltomat, amit akkor nagyon sajnáltam. — Ez az egész kis üzem a maga csillogó-villogó tisztaságával, környezetével engem leginkább egy német falusi kisvállalatra emlékeztet. — Családi vállalkozás a mienk. Amint látja, a lakóházunk is egy területen van az üzemmel. Szeretjük a szépet, a rendet. — Mikor épült az üzem? — A múlt évben. Azóta itt dolgozunk. Mi kizárólag nagybani eladásra rendezkedtünk be. Még néhány napig 10 literes, kannás árut értékesítünk viszonteladóknak, utána pedig átállunk a palackozásra is. A gépeink már itt vannak, és készen állnak. —Mi jellemzi a termékeiket? — Pedánsan ügyelünk a minőségre. A huszonegyféle gyártmányhoz, amit készítünk, csak borpáralatot használunk alapanyagnak, így egészség- ügyi szempontból, de az ízére is vigyázva „ügyelünk a részletekre”. — Honnan szerzik az alapanyaggyártáshoz szükséges borokat? — Tokajból és Bodrog- olasziból. Ez, azt hiszem, magáért beszél. — Hogy megy az üzlet? — Nem panaszkodhatom. A számítógépben hatszázti- zenhét vevőt regisztráltunk eddig, és nem is nagyon akarunk tovább terjeszkedni. Budapestről, Szlovákiából és Oroszországból is járnak hozzánk áruért. így is azon kell gondolkodnunk hogy — túllépvén a családi vállalkozáson — fel kell vennünk dolgozókat.
