Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-03 / 232. szám

UJ KELET Megyénk életéből 1995. október 3., kedd 5 Egy meg egy az harminchárom A TV Híradó egyik esti ki­adásában hallhattuk: A japán jegybank üzleti hitelkamatait 0,5 százalékban állapította meg... (Nem téve­dés. Igenis fél százalékban!) Néhány perccel később az Objektív patika-privatizáció­ról szóló interjújában egy kompetens és jártas riport­alany a következőket nyilat­kozza. Idézem. Ha a 10 éves lejáratú Japán Starthitelt ve­szem igénybe a vásárláshoz, akkor az éves kamatláb 23 százalék... Nem igaz, amit az illető nyilatkozott? Hajaj, dehogy­nem! Konkrét példákra hivat­kozom. A százmillió dolláros svéd támogató jellegű hitel­keretből csak körülbelül öt­venmilliót vettek igénybe a magyar vállalkozók, holott az éves kamatlábat Svédor­szág (járulékaival együtt) évi 6,5 százalékban határozta meg. A magyar vállalkozó viszont már 33 százalékért kapta! UGYANAZT. A hitel­akció ideje kifutott, az ötven­millió dollár meg szépen visszakerült a svéd állam­kasszába. Ha nem kell, hát nem kell. Igazuk volt. Sze­mélyesen győződtem meg róla, hogy a svédeknek a leg- haloványabb sejtelmük sincs arról, hogy az igénylők ma­gyar számlavezető bankjai milyen „pótfeltételeket” szabnak ki, milyen „járulékos költségeket” számolnak fel a magyar vállalkozóknak. Szinte már hallom az „illeté­kesek” válaszát: forintban adjuk ki, úgy számolunk stb. Miért? ÚGY KÉRTE a vállal­kozó? Törleszteni is valutá­ban törlesztett VOLNA, hi­szen exportra dolgozott, va­lutával fizettek neki, tehát lett volna miből! Saját sze­memmel láttam cégének hosszú távú exportszerződé­seit. Hitelesítve. NEM. Nem lehet valutában fizetni. A rendelkezések tiltják. Forintosítanak befelé, kifelé, lényeg, hogy az ide-oda kon­vertálásért, ügyintézésért, keze­lési költségekért fizessen mint a katonatiszt. Köszönte, nem kérte. Megunta. Kilógott a ka­matlóláb... MÁS. Az említett TV Híradó­ban tanúi lehettünk, amikor Bokros Lajos pénzügyminisz­terünk közölte velünk: ELŐ­SZÖR fordul elő, hogy állami garancia nélkül egy magyar cég (a Matáv Rt.) felvehetett 300 millió dollár külföldi bank­hitelt. Arról is beszélt, hogy az összeget 35(!) bank dobta össze, köztük tíz nagy világ­bank. Ez — szerinte — azt je­lenti, hogy megnőtt a befekte­tők bizalma irántunk. Világos, nem? Azért „dobták össze” annyian... Valószínűleg azért volt erre szükség, mert a tíz nagy bank közül egy sem tud­ta összevakami az összeget... NEM arról van szó, hogy en­nek a 35 banknak az üzleti bró­kerpartnerei szépen a háttérből felvásárolhatták az rt. nem ál­lami vagyonrészét. Meg sem eshet... Áz sem, hogy a megnőtt befektetői bizalomtól függet­lenül, azért jobbnak gondol­hatták 35 felé osztani a kocká­zatot... Nem, hogy állami garancia, de még banki garancia sem kell egy 300 milliós hitel felvéte­léhez. Arról nem is beszélve, hogy nincs az az épeszű pénz­intézet — hacsak nem a pénze után fut —, amely egy olyan ország garanciára egy fillért is fizet, ahol ilyenek az állam gazdasági mutatói. NEM használta ki egyetlen cég, de maga az állam sem az alapítványi kölcsönök lehető­ségeit sem. Ezekhez még bank- garancia sem kell, csak egy szakszerű projekt, és annak en­gedélyezése, hogy a hátterét a hitelező ellenőrizhesse. No meg a kért összeg egy százalé­ka. Ennyi. Bizalmatlankodás­ra sem volt semmi ok, az ala­pítvány kuratóriumának elnö­ke a Teacher-kabinet híres gazdasági főtanácsadója, a lebonyolító bank pedig Eu­rópa egyik legpatinásabb pénzintézetének egyike volt. TÚL EGYSZERŰ, TÚL TISZ­TA volt az ügylet... Ez mife­lénk mindig gyanús... A kö­vetkezők szerint működött VOLNA a hitelkonstrukció: 1. Az igénylő elküldi a szakmailag kifogástalan ter­vezetet, amit keményen át­néznek, és ha jónak találják, ideutaznak, hogy a helyszí­nen is tájékozódhassanak. 2. Az a — mondjuk — léte­sítmény, ami az ő pénzükből épül, jelzáloga a kölcsönnek, az a fedezet. 3. Amennyiben az alapít­vány úgy dönt, hogy igent mond, a kért pénzt haladék­talanul elhelyezi egy elkülö­nített számlán a bankjában (LC ill. Accreditiv), és nyit egy várakozószámlát (EC), amire a hiteligénylő átutalja a kért összeg egy százlékát. Ahogy ez megjelenik az EC- számlán, automatikusan akti­vizálja az LC-n lévő teljes hitelösszeget, magyarán azt a cég felveheti, természetesen az EC-n lévő saját egy száza­lékával együtt. NEM tudom, hogy van-e a világon egyszerűbb, tisztes­ségesebb hitelkonstrukció? Mégsem „lépte meg” senki, mert attól tartottak, hogy a bank lép meg az ő egy száza­lékával... Vagy gőzük sincs a banki műveletekről, és a ban­ki biztosítékok mibenlétéről? Vagy tapasztalatlanok va­gyunk? Tán Irán tapasztal­tabb? A vadonatúj és gigan­tikus teheráni egyetemet ugyanis ilyen pénzből építet­ték. Talán nincs is szükségünk rá. Van Japán Starthitelünk 23-ért például patikákra, a Matáv is kapott innen-onnan. DE MEDDIG?— papi— Mindössze néhány hónapos lehetett ez a kis agár amelyik­kel a mátészalkai vasútállo­máson találkoztam, de a gaz­dája — tiszteletben tartva a törvényt — szájkosarat rakott rá. Igaz, a száj-kosár inkább fej-kosár, de inkább így mint úgy mint ahogy azok akik Staffordshire, pit-bull és más őrző-védő „típusú” ebüket jó esetben is legfeljebb pórázon hurcolják végig a városon. D. Októberi jeles napok Az októberi jeles napok egy része a szürettel kapcsolatos, más részük pedig az állattartás­sal volt összefüggésben. Teréz napja (október 15.) és az e napot folytató hét volt a balatonvidéki szőlőtermelők kedvelt szüreti ideje. Vendelt (október 20.) a jó­szágtartó gazdák és a pászto­rok tisztelték védőszentjük­ként. Szobrokat állítottak neki, s ezeken rendre pásztoröltözet­ben ábrázolják. Ha állatvész ütött ki, azt mondták, „Vendel viszi az állatokat”. Szent Ven­delt elsősorban a Dunántúlon tisztelték, míg az ország keleti felében Dömötör (október 26.) volt a pásztorok patrónu- sa. Sokfelé a juhászok ezen a napon számoltak el gazdáik­kal, meghosszabították vagy megszüntették a szolgálatai­kat. Dömötör napját „juhász­újévnek” is nevezték. Egy vagy több napon át tartó mu­latság volt ilyenkor a juhászok Dömötörözése. Különösen nagy ünnepségek voltak Sze­geden, ahol a belvárosi temp­lom védszentjét is ünnepelték egyúttal. Simon Júdás napja (október 28.) volt egyes vidékeken a juhok elszámoltatásának és a juhászok fogadásának napja, Hegyalján pedig ilyenkor kezdték a szüretet. A szüret ideje tehát régen bizonyos je­les napokhoz kötődött. Külö­nösen színes felvonulásokat rendeztek, sőt rendeznek ma is Tokaj-Hegyalján. Az erdő- bényei hordókészítő bognárok ilyenkor mutatják be a híres bortáncot. Akárcsak aratáskor, szüreti koszorút készítenek szőlőfürtökből. Szokás volt a koszorúvivők leöntése vízzel — esővarázsló, bőségvarázsló célzattal. A szőlőkoszorút a la­koma vagy a mulatság helyén szokták felfüggeszteni. Ha va­laki lopott belőle, arra tréfás büntetést szabtak ki. (/. gy.) Fizetni tilos! Az 1993-ban csődbe ment rakamazi RACITA szövetkezet hajdani dolgozói közül csak mintegy nyolcvan százalékuk­nak fizették vissza részjegyük összegét. A hoppon maradot­tak azzal a kéréssel fordultak lapunkhoz, hogy kíséreljük meg tisztázni annak kö­rülményeit, ki és milyen össze­get kapott, illetve milyen elv alapján történt a kiválogatás. Megkerestük az ügyben illeté­kest, Perger László urat, aki a következő tájékoztatást adta: — A szövetkezeti részjegyek értéke — általában — a dolgo­zók kéthavi bérének felel meg. Ezt az összeget csak és kizáró­lag szövetkezeti tagoktól fo­gadtuk el annak idején. Amennyiben a szövetkezeti tagnak nem volt módjában készpénzben letennie a rész­jegy összegét, akkor a havi fi­zetéséből vontuk le a fizetés öt százalékát kitevő részletekben. ; — Hogyan lehetséges, hogy a volt tagok húsz százaléka nem kapta vissza ezt az összeget? — A törvények értelmében, ha egy szövetkezeti tag meg­válik a szövetkezettől, részje­gyének összegét három hóna­pon belül vissza kell kapnia. Ugyanakkor az is törvény, hogy ha egy csődöt jelentő cég számláit zárolják, arról törvé­nyes kifizetés nem történhet. — Mikor jelentett csődöt a RACITA? — 1993. május 22-én. Akik az azt megelőző három hóna­pon belül léptek ki, nem kap­hatnak egy fillért sem. Fizetni tilos! Ez a törvény. — Eszerint futhatnak a pén­zük után? — Nem egészen. Jelenleg is tart a szövetkezet felszámolá­sa, a javak és eszközök eladá­sa. A felszámolással megbízot­tak ezekből a bevételekből fi­zetik ki folyamatosan a volt kisipari termelőszövetkezet tartozásait, köztük a kérdésben felvetett, még vissza nem fize­tett tagsági részjegyeket is. Hozzá kell tennem azonban, hogy a még fennálló tartozá­sok kifizetését a felszámolók rangsorolják. — Véleménye szerint hol áll a sorban a dolgozók igénye? — Erre nem nagyon tudok válaszolni. Egy biztos: mivel a bankoknak is vannak még fennálló és nem teljesített kö­vetelései — ismervén a köz­mondást, miszerint minden szentnek maga felé hajlik a keze —, az a véleményem, hogy a dolgozóknak várniuk kell még egy keveset... — Perger úr, jelenleg milyen minőségben dolgozik itt? — Én mint a RACITA... — Nevezhetnénk—mondjuk — „ügyeletes bűnbaknak” is? — Valami olyasmi — vála­szolja Perger László nevetve. —papi— T elefon nélkül Bátorliget hányatott sorsát jellemző adat, hogy itt fejeződött be Magyarország területén a villa­mosítási program, ide vezették be utoljára az áramot. A falu lakói most félnek, nehogy a telefonnal is így járjanak. Pillanatnyilag mindössze a képünkön látható kurblis telefonon keresztül tudnak a világgal érintkezni, ez is olyan minőségű kapcsolat, hogy ha a készülék mellett elhalad egy autó, már semmit nem lehet hallani! A legfrissebb eredmény ebben az ügyben, hogy a Matáv a polgár- mesteri hivatal elé egy nyilvános fülkét helyez el. A rádiórészét már felszerelték, áll az oszlop is, csak a fülke felállítása van hátra. Dojcsák A kis likőrüzem Rakamazon szerényen bújik meg egy virágzó kis- vállakozás, a TO-KI-TO Kft. likőrüzeme. Az utcáról be- nézvést a portát egy nagyon szépen tervezett és ápolt családi háznak vélnénk, olyan rendezett. A parkban öreg szekéren muskátlik „utaznak” az ősz felé, min­denütt rózsák, árvalányhaj, gyönyörűen nyírott pázsit. — Mikor kezdtek bele? — kérdezem a tulajdonost. — A fiam a házunk alag­sorában 1992-ben kezdte a munkát, neki ugyanis ez a szakmája. Szerencsére — ma már ezt mondom — annyira fellendült az üzlet, hogy nekem el kellett ad­nom a rakamazi zöldségbol­tomat, amit akkor nagyon sajnáltam. — Ez az egész kis üzem a maga csillogó-villogó tisztasá­gával, környezetével engem leginkább egy német falusi kisvállalatra emlékeztet. — Családi vállalkozás a mi­enk. Amint látja, a lakóházunk is egy területen van az üzem­mel. Szeretjük a szépet, a ren­det. — Mikor épült az üzem? — A múlt évben. Azóta itt dolgozunk. Mi kizárólag nagy­bani eladásra rendezkedtünk be. Még néhány napig 10 lite­res, kannás árut értékesítünk viszonteladóknak, utána pedig átállunk a palackozásra is. A gépeink már itt vannak, és ké­szen állnak. —Mi jellemzi a termékeiket? — Pedánsan ügyelünk a mi­nőségre. A huszonegyféle gyártmányhoz, amit készítünk, csak borpáralatot használunk alapanyagnak, így egészség- ügyi szempontból, de az ízé­re is vigyázva „ügyelünk a részletekre”. — Honnan szerzik az alap­anyaggyártáshoz szükséges borokat? — Tokajból és Bodrog- olasziból. Ez, azt hiszem, magáért beszél. — Hogy megy az üzlet? — Nem panaszkodhatom. A számítógépben hatszázti- zenhét vevőt regisztráltunk eddig, és nem is nagyon aka­runk tovább terjeszkedni. Bu­dapestről, Szlovákiából és Oroszországból is járnak hoz­zánk áruért. így is azon kell gondolkodnunk hogy — túl­lépvén a családi vállalkozá­son — fel kell vennünk dol­gozókat.

Next

/
Thumbnails
Contents