Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-16 / 243. szám
UJ KELET Egészségünk 1995. október 16., hétfő Rehabilitáció a teljes életért A legtöbb ember számára — akár egészséges, akár pedig valamilyen betegségben szenved — a gyógykezelés véget ér a kórházi kezeléssel. Pedig az az ember, aki kórházilag nem beteg, nem biztos, hogy társadalmilag egészséges. Éppen ezért valamilyen formában a kórházból, a pszichiátriai intézményből, és egyáltalán a betegségből, a sérültségéből vagy a rokkantságából vissza kellene őt vezetni és vissza kellene őt adni a társadalomnak, a szű- kebb emberi közösségnek. — Tulajdonképpen erről szól a rehabilitáció — kezdi beszélgetésünket dr. Pethő Zoltán professzor. — A rehabilitációnak általában az a lényege, hogy a betegség által meghagyott és megmaradt képességeket kamatoztatva egy kreatív, önálló és autentikus létet tudjunk biztosítani az embernek. Az, hogy minőségi életről, vagy ha úgy tetszik, életminőségről kezdünk beszélni, azért nagyon fontos, mert amikor Amerikában megjelent ez a szó, útjára indult egy politikai fogalom. Európába csak az 1980-as években került át, s mi tagadás, eléggé elcsépeltük, mi több, lejárattuk ezt a szót. Többnyire az elérhető és az el nem érhető anyagi javak túlhangsúlyozására használtuk. Végül is 1994-re helyére tette az Egészségügyi Világszervezet. Célul tűzte ki, hogy az ember éljen egy olyan életet — egészségesen és betegen egyaránt —, amely életben önmagát hasznossá teszi környezete számára. —Miről szól az életminőség, azaz minek alapján beszélünk minőségi életről? — Érdekes módon alakult ki. Eleinte több mint 6500 kategóriát soroltak fel, hogy mi tartozik bele. Később aztán két kutató elhatározta, hogy megvizsgálják ezeket. A 6500 különböző kategóriából egy úgynevezett faktoranalízis segítségével felbontották azokat, és mindössze öt kategória maradt állva. Az első a fizikai és az anyagi jólét, ami tulajdonképpen egy bizonyos biztonság, ami az egészséget és a személyes biztonságot is érinti. A második az embertársakkal való kapcsolat, a rokonhoz, a gyermekhez, a baráthoz és élettárshoz való viszony. Azaz egy kapcsolatrendszer. A harmadik kategória az, hogyan tudok aktív lenni egy közösségben, hogyan tudok értelmes alkotója lenni a közösségnek. A negyedik, hogy önmagam hogyan tudok fejlődni. Milyen az önértékelésem, mi a véleményem önmagámról. Gondos kezek, őriző szemek Hogy másoknak mi a véleményük rólam, és hogy mindezekkel a véleményekkel és véleményütköztetésekkel hogyan tudom saját magam formálni. Az ötödik a rekreáció. Mindannyian elfáradhatunk, mindannyian kerülhetünk bajba, lehetnek gondjaink, amikor társas kapcsolataink, művelődéseink, szórakozásaink segíthetnek abban, hogy az aktív rekreációt hogyan valósítsuk meg. Az Egészségügyi Világszervezet egy érdekes következtetést vont le ebből, mely szerint az egészséges emberi lét, a hasznos embrei lét talán egy dimenzió, a betegség pedig egy másik. A rehabilitáció pedig az. hogy a károsodottságból az egészség felé milyen út vezet. S talán ez a két dimenziót összekötő kapocs is. Egyre fontosabb, hogy van egy bizonyos orvosi rehabilitáció. Ezzel kell az egészségügynek és az orvosnak foglalkoznia. Emellett van az úgynevezett nem orvosi rehabilitáció, amivel a környezetnek, a szű- kebb-nagyobb közösségeknek és a társadalomnak kell foglalkoznia. így jön össze, hogy aki már nem kórházi beteg, az még nem társadalmi egészséges. Mert ha nincsen meg az összekötő kapocs, akkor hiába gyógyult meg a kórházban... Nem szabad elmennünk a megvalósítás mellett. Meg lehet valósítani azzal, hogy biológiai segítséget nyújtunk, meg lehet valósítani azzal, hogy lélektani segítséget nyújtunk, és meg lehet valósítani azzal is, hogy szociális segítséget nyújtunk. — Mit takarnak ezek? — A biológiai segítség azzal függ össze, hogy mit tud a modem orvostudomány újat, mást, megkülönböztetettebbet, hasznosabbat, mint a korábbi. A lélektani segítségnyújtás takarja, hogy mik azok a lélektani faktorok, amelyeket már nagyon régen tudunk, és mik azok, amelyeket újabban ismertünk meg. — Nagykállóban nagyszerűen megvalósították a rehabilitációt a bútorgyártással. De az onnan kikerülők a gyógyulás után nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni. Ebben a gazdasági helyzetben az egészséges és teljes munka- képességű emberek foglalkoztatása is gondot jelent. Hogyan várhatjuk el, hogy a beteg embereknek teremtsenek munkahelyet? — Ezzel igazából nem értek egyet. Két évvel ezelőtt Debrecenben volt egy konferencia, amelynek az volt a címe, hogy Szegénység az Európaházban. A legfejlettebb, úgynevezett jóléti társadalmaktól kezdve Európa keleti részéig 47 ország képviselői vettek részt a rendezvényen. Ott fogalmazódott meg, hogy a jóléti társadalmakban nagyon sokan kimaradnak, kiesnek a szociális segítségből. Európa szívében, a közelünkben sorozatosan háborúk dúlnak, ami fokozza a migrációt, a kriminalitás veszélyét, vagyis számos olyan új deviáns jelenség keletkezik, amely szükségszerűen terhes a társadalomnak. Emellett azonban a jóléti társadalmakban megjelentek az, úgy nevezett önsegítő csoportok és egyesületek. Ezeknek a szerepét itt nálunk is nemcsak a rehabilitációban, hanem az embereknek az önmaguk által történő aktív segítségében is fontosnak tartom. Ugyanis lehet várni a segítséget úgy, hogy kinyújtjuk a kezünket, és addig tartjuk, amíg bele nem hullik valami. És lehet várni a segítA pszichiátria mint tudomány nemzetközileg 200, hazánkban pedig 150 éves múltra tekint vissza. Sajátos tudomány, és meglehetősen összetett fogalom. Összetevői között fellelhetők a fiziológia, a pszichológia, a társadalomtudományok, a biológia és a medicina is. A pszichiátriai megbetegedések minden más megbetegedéssel szemben — főleg kihatásaik — társadalmi jelentőségűek. Az emberiség számára a deviancia az, ami elsősorban szembetűnő. A pszichiátriai beteg a környezet számára minden korban sajátos, devalváló, stigma- tizáló, és a betegszerep is különleges másságot valósít meg a többi szomatikus betegséggel szemben. A pszichiátria kialakulásában egy igen hosszú, a tudomány előtti, és egy jóval röséget úgy is, hogy előretesszük a kezünket azért, hogy megfogjunk vele valamit, alkossunk vele valamit, és ennek az alkotott értéknek a segítségével boldogulhasson... — Ehhez viszont szakemberek szükségeltetnek. Szakemberek, akik megtanítják a karitatív szervezeteknek azt. hogyan foglalkozzanak a hozzájuk fordulókkal, hogyan segítsék, támogassák őket. Később persze át lehet, át kell adni az egészet az egyesületeknek, de előbb meg kell teremteni az alapokat. S azt hiszem, ez egyelőre hiányzik, nagyon hiányzik a megyéből... — Nemcsak Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében nem látni ennek a jövőjét, hanem sajnos országosan is ez a helyzet. Például az oktatásban egyetlenegy olyan egyetemi intézmény van — a szegedi —, ahol oktatják ezt. —Mindenki tudja, hogy csak azon lehet segíteni, aki hagyja. Talán az lehetne a megoldás, ha egy tanult szakember és egy gyógyulni vágyó beteg összefogna, és együttes erővel hoznának létre különböző csoportokat... — Vannak már ilyen irányú kezdeményezések. Nem mondom, hogy elterjedt forma, de már útjára indult. Egy-egy szakember azonban kevés. Csavidebb tudományos korszakot különböztetünk meg. Az ókori filozófusok (Platón, Arisztotelész, Demokritosz, Héraklei- tosz, Hippokratészés Galenusz) humanizált haladó szemléletükkel tűntek ki. A középkor teljesen dehumanizálta a pszichiátriát. Felfogása tudománypatmunkára van szükség, amelyben nem feltétlenül az egészségügynek kell vezető szerepet játszani. Ha egészség- ügyi problémáról van szó, lehet, hogy a klasszikus és hagyományos orvos—nővér— gyógyszerész—gyógytornász sorrend jön. Ha szociális segítségről van szó, lehet, hogy a szociális munkás—szociális szervező és nővér—orvos— pszichológus összefogás kell. Ha pedig lélektani kulturáltságról van szó, mentálhigiénikus szakemberre van szükség. Egy ilyen teamben egyszer az egyiknek, másszor pedig a másiknak kell megmutatnia az utat. amelyen át el lehet kezdeni a rehabilitációt... —Ez mind szép, de nem szabad elfeledkezni két, nagyon lényeges dologról. Az egyik, hogy az emberek többsége szégyell pszichológushoz fordulni problémáival, a másik pedig, hogy tíz ember közül kilencnek abszolút semmit nem mond az a szó, hogy mentálhigiénikus... — Alapvetően igaza van. Éppen ezért a szégyen és az ismerethiány között egy olyan ismertetőt kellene adni és bevinni az oktatásba, amellyel felkészíthetjük az embereket a segítségnyújtásra, és annak elfogadására. Talán ez lehetne a mozgalom sikerének az alapja... Ki tudja?! tálán, primitív és kegyetlen volt. Még az újkor elején is közismertek az úgynevezett narrenturmok (bolondvárak), a bilincsbe verések és a láncra fűzések. A fő szempont a társadalom, a lélek és az erkölcs védelme ezekkel a testre, a lélekre és az erkölcsre egyaránt veszélyes emberekkel szemben. A társadalmi szemlélet, a filozófia és a tudományok fejlődésével, hu- manizálódásával vált a pszichiátria tudománnyá. Ez azonban nem ment egyik napról a másikra, hanem hosszú fejlődés eredménye volt. A pszichiátria tudományos korszaka gyakorlatilag Pí- nellel kezdődött, aki valóban humanizálta és természettu- dományosította a tant. Innentől kezdve vált mai szemléletű, egyetemen oktatott tudománnyá... A két oldal Úri Mariann munkája Fotók: Harascsák Annamária és Csonka Róbert Szorongás nélkül... Megnyugtató környezet Nyugalom... A pszichiátria fejlődése
