Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-12 / 240. szám

UJ KELET Fehérgyarmat 1995. október 12., csütörtök 5 Fejük fölül a tetőt Becsapottnak, kisemmizett­nek érzi magát tizenhat család a Fehérgyarmat melletti állami gazdasági lakótelepen. Már az is bántó számukra, hogy nincs lakásuk, mert amiben a többsé­juk. Ennél is aggasztóbb viszont, hogy rövidesen ivóvíz- és áram­szolgáltatás nélkül maradhatnak. Az itt lakó ötvenegy személy közül tizenkilenc kiskorú, négy nyugdíjas, tizenhárom rokkant- nyugdíjas, négy munkanélküli, kilenc aktív dolgozó, ketten pe­dig gyesen vannak. A remény hozta valamikor ide ezeket a családokat, hogy munkát, biztos megélhetést, la­kást kapnak. Cserébe munka­erejüket adták, meg azt, hogy sem ünnepet, sem vasárnapot nem ismerhettek, mert állatte­nyésztéssel foglalkoztak, s ez hajnaltól késő estig adott mun­kát. A lakótelep összértéke ma két és fél millió forint. Az itt élők értékét senki nem veszi számba. Ma már senkinek nem fontos, hogy mi lesz azokkal, akik nélkül egy 960 férőhelyes szarvasmarhatelep üzemelteté­se megoldhatatlan lett volna. A dolgozókban összeomlott a vi­lág, amelyről azt hitték, hogy elhozza a munkához, az anya­gi biztonsághoz, a méltó embe­ri élethez, a családi boldogság­hoz való jogot, a törvény előtti egyenlőséget. Egyet szeretné­nek még elérni: azt, hogy ab­ban az országban, ahol széthor­danak gyárat, téeszt, falut és tanyát, a „csákányosok” nekik is nyissanak egy lakásnyi teret. Késő délután érkeztem a ta­nyára. A drótkerítések előtt bi­zonytalanul álldogáló emberek, a gidres-gödrös úton játszado­zó gyerekek. Egy sor ház — ennyi a Százastanya. Több mint harmincéves múltja van, bi­zonytalan a jelene, beláthatat­lan a jövője. Okkal vagy ok nélkül, de óvatosan figyelik az idegent az itt élők. Megszólítottam az első em­bert, hogy mondana-e valamit a tanyáról. Víz helyett iszap — Nem sok beszélnivalóm van — hárította el a kérdést Tóth László. — A kommunális adót fizetjük a fehérgyarmati önkor­mányzatnak, de ha valamit csi­nálni kell, akkor nem tartozunk hozzájuk. Az OTP-nél is úgy tesznek: ja, az állami, akkor nincs kölcsön! Ha kiengedem a fürdővizet, akkor iszapfürdőt veszek, mert annyira rossz a víz, de még ezt is rövidesen elzárják, mert a gazdasági központot — ahonnan kapjuk — megvette az Agroker. Egy házzal odébb id. Kiss Mihály arról tájékoztat, hogy ő még az előző kormány idejében aláírást gyűjtött a lakók körében, hogy kérik a lakások eladását a Szamosmenti Állami Tangazda­ság vezetőitől, mert akkor már Mátészalkán volt a központ. — Olyan költségeket mond­tak a lakás vételárán felül —1 de azt még nem is állapították meg —, amitől az emberek megri­adtak — halljuk id. Kiss Mi- hálytól. — Itt mindenki egy központból kapja a vizet, egy szennyvízelvezetés van. Az volt a követelmény, hogy kü­lön vízórát, szennyvízaknát kell telepíteni, biztosítást kötni és 15 százalék előleget befizetni. Még ezt is elfogadták volna az emberek, mert akkor még jutá­nyosán lehetett volna a lakás­hoz jutnunk, még munkahe­lyünk is volt, OTP-kölcsönt is kaphattunk volna. Kijöttek a mátészalkai hivataltól, és készí­tettek egy értékmegállapítást. Már tudtam a lakásom árát, örültem, hogy megvehetem, és a kárpótlási jegyemet is be­számíthatom. Aztán készült egy másik értékbecslés, és ak­kor azt mondták a gazdaság vezetői, megvehetjük a lakást, de fizessük ki egyben a teljes vételárat, és kárpótlási jegyet nem fogadnak el. Ezzel meg­állt a dolog, mert kinek van itt annyi pénze, hogy fizessen? Aztán jön a következő fordu­lat. Jött egy intézkedés április­ban. hogy a gazdaság nem gaz­daság többé, a vízellátást meg­szüntetik, esetleg ipari vizet kapunk. Nem tudom, a mosta­ni vízminőségtől lehet-e rosz- szabbat adni, mert ettől is sár­gul minden. A nagy gyümöl­csöst a gazdaság vezetői közt osztották szét, onnan permetez­nek, ahonnan mi kapjuk a vi­zet, vajon őket fenyegetik-e az ellátás megszüntetésével? Ádáz állapotok voltak akkor is, amikor a telepre jöttem 1964-ben, és hasonló van most is, amikor már 79 évesen attól kell félnem, hogy viszik a fe­jem felől a házat. Van a tanyán egy másik lakó, aki id. Kiss Mihály mellett ugyancsak sokat járt az után, hogy a családosok megvehessék a szolgálati lakásokat. Hatalmas iratcsomó bizonyítja az itt élők kálváriáját. A felesége fogadott, és kérte, ne menjek el, amíg az urával nem beszéltem. Várako­zás közben átjött a szomszéd- asszony, Bodor Andrásné, aki hevesen kifakadt. Csak készpénzért — Amikor az ötvenes évek közepén ide kerültünk, itt még egy százférőhelyés tehénistál­ló volt, azért is nevezték el az akkor épülő szolgálati lakáso­kat Százastanyának. Jó lakások voltak ezek abban az időben, amikor még zömével vályog­ból építkeztek az emberek. Minden későbbi nagyfőnök is ezekben a lakásokban élt. Ezért is embertelen, mocskos dolog, ahogy az itt élő munkásokkal elbántak. Sehol nem volt ilyen, hogy a szolgálati lakások vízel­látását és az áramszolgáltatást is a központra csatolták, hogy ez­zel is függőségben tartsanak. Az igazi bajok akkor kezdődtek, amikor Mátészalkával egyesül­tünk. Akkortól a kisember itt nem számított semminek. Papí­ron Fehérgyarmathoz tartozunk, a kommunális adót kivetik ránk, de még a szemetet sem hajlan­dók elvinni. Nekünk itt a legol­csóbb kenyér is szárharminc fo­rint. mert a három kilométerre lévő városba a bebuszozás és visszautazás annyival növeli meg. Bennünk bújkál a keserű­ség, mi lesz velünk. Az ötven­egy emberből még hétnek van munkahelye, s közben nő a ti­zenkilenc kiskorú is, de mire? A beszéd végére megérkezett Gál István egykori telepvezető. Rendszerezte a felesége által elővett dokumentumokat, és csen­desen a mondanivalójára tért. — Már dr. Hegymegi István igazgatósága idején hajtottam, hogy adják el a szolgálati laká­sokat a benne lakóknak. Akkor, ’84-85-ben az volt a válasz, hogy nem lesz, aki a tehené­szetben dolgozzon. Ez csak ál­indok volt, mert akkor hatvan­két fizikai munkás dolgozott itt, egyharmaduk Zsarolyánból, Cégénydányádról, Fehérgyar­matról járt a Százasra. A dol­gozók nagy részét csak a fejő­vagy állatgondozó szakmára ké­pezték ki, tehát elhelyezkedni sem tudtak volna máshol. Semmibe vettek bennünket. Bizonyítja, hogy a gazdaság Csengerben, Fehérgyarmaton, Mátészalkán, Opályiban lévő szolgálati lakásait már ’86-ban eladták. Ha tagja lettem volna az MSZMP-nek, akkor megrázom magam, és ezeknek a szerencsét­len embereknek is eladják a há­zakat. Mivel egyetlen pártfejes sem karolta fel az ügyünket, hi­ába ágáltam, pedig bejártam a mátészalkai központba, és tud­tam, hogy a máshol eladott szol­gálati lakásokat vagy tíz száza­lék előleg befizetésével OTP-re vették meg, vagy akinek volt pénze, hogy egyszerre kifizesse a vételár ötven százalékát, az úgy kapta meg. Volt olyan fejes, aki egyhavi jutalmából kifizette a la­kást, de dolgozó akkor még hiá­ba is ment ilyen kéréssel. A Százastanyán lévő irodát, mun­kásszállót, kultúrházat, konyhát még Hegymegi eladta a megyei tanácsnak 26 millióért. Nem tud­ni, hogy mi volt ebben az elkép­zelés, mert amikor utána dr. Ta­kács Lajos lett a vezérigazgató, ezeket az épületeket bérelte a gazdaságnak a megyétől. Többszöri kérésünkre 1992- ben összehívták a lakókat, itt volt Máté Sándor igazgatóhe­lyettes, Kiss Ferenc kerület­igazgató, Adóm Miklós rendé­szeti vezető, és közölték, a szol­gálati lakásokat megvehetjük, de csak készpénzért. Ez nagyon megdöbbentő feltétel volt, mert azoknak, akik itt dolgoztak, csak tizedikétől tizedikéig volt elég a keresetük, nem tudtak takarékoskodni. Mellékjövede­lemre meg nem tudtak szert tenni, mert hajnal háromtól este kilencig dolgoztak a jószágok­kal. Még csak háztáji tehenet sem tarthattunk, mert állat­egészségügyi okok miatt tiltot­ták, hogy hasított körmű jószá­got tartsunk. Bérlakássá nyilvánították Ekkor még reménykedtünk, mert nagy nehezen működött a gazdaság, de nem értékelték fel a lakást, nem tudtuk, mire szá­mítsunk. Amikorra ez megtör­tént, csődbe ment a gazdaság, fokozatosan adtak el mindent, egy ózdi vállalkozó 1993. au­gusztus 8-án az utolsó üszőt is elszállítana.'Az emberek 10-én megkapták a fizetést, a végkielé­gítést, és munkanélkülivé váltak. Aztán a gazdaság átalakult Szamosmenti Fruct Rt.-vé, és egyszer látjuk, hogy az újság­ban meghirdették a lakásainkat eladásra egy összegben. Meg­vettük a pályázati csomagot, az összes pályázatot én írtam meg, és bevittem a vételár öt száza­lékának befizetését igazoló csekkel. Már azt hittük, minden rendben van, miénk lesz a la­kás, de egyszer jött egy levél a részvénytársaság igazgatójától, Kurucz Józseftől, hogy a vételi szándékot elfogadja, de egyez­tet a hitelezőkkel. Az történt ugyanis, hogy a hirdetést a tár­sadalombiztosító is olvasta, és a tartozások fejében rátette a jelzálogot a lakásokra. Kijöttek 1994-ben Kuruczék megint, és közölték a lakókkal, csak készpénzért és egy összeg­ben eladók a lakások. Az em­bereknek még annyi pénzük sem volt, mint korábban. A fe­hérgyarmati önkormányzatnak írtunk 1994. március 28-án, hogy családonként 200 ezer forint lakásvásárlási hitellel tá­mogassanak. Az elutasító vá­laszt pont egy évvel később, 1995. március 28-án kaptuk meg! Hát ennyit érnek itt a dol­gozó emberek! Közben kap­tunk egy értesítést, hogy a szol­gálati jelleg megszűnése miatt állami bérlekássá nyilvánítot­ták a házakat. Itt tartunk most, és várjuk, hogy mikor kapcsol­ják ki az áramot, a vizet. Aradi Balogh Attila gük évtizedeket élt, nem a saját­Fehérgyarmat és testvérvárosa A görög kapcsolat Ünnepi testületi ülést tartott a fehérgyarmati önkormány­zat. Egyetlen napirendi pont szerepelt a tanácskozáson: a testvérvárosi kapcsolat. A he­lyi képviselők egyöntetűen megszavazták, hogy Fehér- gyarmat testvérvárosi kap­csolatot alakítson ki Skydra városával. Az ünnepélyes aláírás, a protokolláris forma­ságok után a két polgármes­ter és a görög nagykövetség főtanácsosa tájékoztatta la­punkat. Danis Tzamtzis, Skydra vá­ros polgármestere elmondta, hogy hat évvel ezelőtt, hu­szonnyolc éves korában vá­lasztották a görög város pol­gármesterévé, miután elvé­gezte a politológus—közgaz­dász egyetemet. Most is a te­lepülésen él feleségével és lá­nyával. Macedóniában, az ország egyik legmagasabb pontján fekszik Skydra, me­lyet 1987-ben az ókori város­magból és hat hozzá kapcso­lódó faluból nyilvánítottak várossá. A lakosok száma így 9200, döntő többségük keres­kedelemből. mezőgazdaság­ból és a ezekhez kapcsolódó feldolgozóiparból él. A pa­raszti kisgazdaságokban első­sorban gyümölcsöt termel­nek, melyet a helyi konzerv­üzemek dolgoznak fel. A ju­goszláviai háború nemcsak gazdaságilag érinti őket hát­rányosan, hanem abból a szempontból is. hogy Mace­dónia egy részét jogtalanul Jugoszláviához csatolták, amikor a délszláv államot a nagyhatalmak létrehozták. Azért keresték Fehérgyar­mattal a testvérvárosi kapcso­latok felvételének lehetőségét, mert Skydrához hasonló tele­pülésnek vélték. Háromnapos ittlétük alatt meggyőződtek ar­ról, hogy jól döntöttek. Mielőtt a kapcsolatfelvételre gondol­tak, keveset tudtak Magyaror­szágról, mert az ottani törté­nelemtanítás főleg a magyar nép török hódítók elleni küz­delmével foglalkozik. Most már többet tudnak a magyar népről. Rallis Alexandros, a buda­pesti görög nagykövetség főtanácsosa elmondta, hogy egy napra csatlakozott a skyd- rai küldöttséghez. Budapesttől Fehérgyarmatig vonattal uta­zott, mert így is szerette vol­na megismerni azt az orszá­got, amely a második világhá­ború utáni görög polgárhábo­rú idején sok honfitársát befo­gadta. Ez az első magyar— görög testvérvárosi kapcsolat, mert korábban erre — első­sorban politikai okok miatt — nem volt lehetőség. Fehér- gyarmat ezzel közelebb került Európához, és újabb testvér- városi kapcsolatok létrejötté­nek lehetőségét teremtette meg görög és magyar telepü­lések között. Dr. Nemes István fehér- gyarmati polgármester el­mondta, hogy a két város kapcsolata kedvezően, szé­pen alakul, mert mindkét fél­nek az a szándéka, hogy ez így is folytatódjon. Ez azzal is járhat, hogy nemcsak egy­más gazdaságát, kultúráját, hanem nyelvét is megismer­je a két város népe. Költözik a benzinkút Több évtizedig szolgálta a fehérgyarmatiakat és a környék­belieket az egykori nagyközség egyetlen üzemanyagtöltő-ál- lomása. A városiasodás előrehaladtával azonban már útban volt az egykori ÁFOR-töltőállomás, megjelent a konkurens benzinkút is, a lakosság sürgette, hogy a nem veszélytelen objektum költözzön el a városközponttól. A MÓL Rt. vásá­rolt egy telket a penyigei úton, és alig egy hónapja korszerű üzemanyagtöltő-állomás és szolgáltatóhely építését kezdte meg. A munkák olyan gyorsan haladnak, hogy már ősszel szeretnék üzembe helyezni az új benzinkutat.

Next

/
Thumbnails
Contents