Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-07 / 210. szám
UJ KELET Tiszavasvári 1995. szeptember 7., csütörtök 5 Nem sétáltatják a milliókat A bankkártya használata nálunk még nagyon új dolognak számít. Nem ivódott bele az emberekbe. Van egy meg- szokottság, például az, hogy a fizetésnapokon szeretjük egyben látni a járandóságunkat, ha csak pár percre is. Mert utána már számtalan helye van. Talán így vannak ezzel Tiszavasváriban is, ugyanis pár nappal ezelőtt a megyében harmadikként a helyi OTP fiókjában is felszereltek egy bankjegykiadó automatát. Szépülő és gazdagodó város Rövidesen megvalósul Tiszavasvári és Tiszadob lakosságának régi álma. Hosszas huzavona után befejezés előtti fázisához érkezik a két települést összekötő 11 kiSzorgalmatoson az utolsó simításokat végzik a közösségi házon — Ilyesmihez még nem szokott az itteni lakosság.Vagy mégis? — kérdeztük Girus Andrást, a fiók vezetőjét. — A lakossági folyószámlához kapcsolódó szolgáltatásaink között minőségi színvonal- emelést jelent a bankjegykiadó automata felszerelése, ugyanis fiókunknál egyre több ügyfelünk alkalmazta a készpénzkímélő fizetési módozatot. Például a közüzemi díjakat a folyószámláról egyenlítik ki, vagy a fizetést nem készpénzben veszik fel a munkáltatótól, hanem a számlájukra utaltatják át. Aztán a pénzhez való hozzáférésnek ez az egyik legkényelmesebb módja. Az automatából pillanatokon belül, a nap 24 órájában a kártya keretén belül bármikor annyi pénz vehető ki, amennyire éppen szükség van. Most még új, de szerintem hamarosan népszerű lesz a lakosság körében. — Ki használhatja az automatát? — Bárki, akinek folyószámlája van és bankkártyaszerződést kötöttünk vele. Megkapja a kártyáját, és már használhatja is. — Itt, Tiszavasváriban mire jó még a kártya? — A közeli ABC-ben működik egy OTP-terminál, aminek a segítségével és a kártya felhasználásával készpénz nélkül lehet vásárolni. Természetesen a számlán fedezetnek kell lennie. — Több intézményvezető is elismeréssel nyilatkozott a bankjegykiadó automata előnyeiről. Azért is örülnek, mert ezentúl nem kell fizetésnapokon nagyobb összegeket — több milliót—„sétáltatni” az utcán, és utána fél napig borítékolni. Ezentúl a dolgozók, ha tetszik, az utcán vehetik fel a fizetésüket. Nem jelent ez majd önöknek túl sok ügyfelet egyszerre? — A folyószámláról való pénzfelvételre eddig is lehetőség volt, ha a munkáltató hozzánk utalta a dolgozó fizetését. Az automata csak leegyszerűsíti az egészet. Tehát nekünk ez nem jelent különösebb pluszterhet, felkészültünk rá. A fizetésnapi tumultus szerintem nem lesz jellemző, ugyanis nem mindenütt egy napon van bérosztás. Előbb-utóbb az emberek csak annyi pénzt fognak kivenni, amennyire az adott helyzetben szükségük van. Ha bent van, még kamatozik is. Egyébként vannak OTP-s tapasztalataink, miszerint egyetlen automatáról több ezer személy kifizetését rövid idő alatt meg lehet oldani. Az emberek rájönnek, hogy okosabban is lehet a pénzükkel gazdálkodni... loinéteres útszakasz építése. Elkészült a dobi út A kivitelező Egerút hétfőn kezdte el az útszakasz aszfaltozását, és előreláthatólag 20-án át is adják a forgalomnak. Az út elkészülte után a tiszadobiak beutazása Ti- szavasváriba 20 kilométerrel rövidül le. A Borsod megyeiek is örülnek az új útnak, mert nagyon sok családnak Vasváriban van üdülőtelke, így amikor ide látogatnak, ezentúl 40—50 kilométert spórolnak meg, ami a mai benzinárak mellett nem utolsó szempont. Eddig Tiszavasvári a térség gazdasági, kulturális és szociális központja volt, ezentúl földrajzilag is centrummá lép elő. Az út megnyitása olyan előnyökkel is jár Tiszavasvári lakosságának, hogy megszűnik a büdi rész zsákszerű bezártsága. Ez azzal is jár, hogy ott szolgáltató és kereskedelmi fellendülés várható a borsodiakkal kölcsönös alapon. Tiszta víz a pohárba Jelentős probléma volt az elmúlt években, hogy a jó pár évvel ezelőtt elkezdett vízműfejlesztéskor a beruházás vége felé a pénz elfogyott. Ezért főleg a büdi részen előfordult, hogy 2—300 méteres ideiglenes vezetéken vitték el az ivóvizet a házakhoz. Ezek a vezetékek az elmúlt időszakban elavultak, korrodálódtak, és emiatt rengeteg probléma merült fel. Például a lakók indokolatlanul nagy vízdíjakat fizettek. Ez mindennapi gondot jelentett, és elkerülhetetlenné vált a régi csőrendszerek cseréje. Ezzel együtt felvetődött, hogy a kisebb utcákba is vizet kellene vinni. A gyarapodó gondok miatt a Nyit- vicsav és az önkormányzat összefogásával még ebben az évben 2 millió 500 ezer forintot költenek az ivóvíz- hálózat rekonstrukciójára, illetve új vezetékek kiépítésére. Ez utóbbi elsősorban az újonnan nyitott Irinyi utcát érinti, ahol lakótelepet alakítanak ki, kertes családi házak épülnek. Ezenkívül a büdi részen a Deák Ferenc utca környékén építenek ki ivóvízhálózatot. Kiegyenesítik a „senki útját” Tapasztalhattuk, hogy Nyíregyházától a megyehatárig a 36-os főközlekedési úton komoly felújítást hajtottak végre. A megyehatár után lévő szakaszból viszont csak 8—10 kilométeres rész készült el. Innen a Polgárig tartó felújítatlan részt már senki útjaként kezdték el emlegetni, és megyénkben attól tartottak, hogy nem is készül el belátható időn belül. A Hajdú megyeieket ez igazából nem nagyon zavarta, mert szerintük ez inkább szabolcsi érdekeket szolgál. Végül a tiszavasváriak és mindannyiunk legnagyobb örömére a félbehagyott utat még az idén befejezik, a kanyarokat levágják, és a többi szakaszhoz hasonlóan kiszélesítik. Egy gond még ennek ellenére is maradt, mert a várost átszelő egykilométeres szakasz felújítása nem történt meg. Ez továbbra is gondot jelent, mert nagy a sárfelhordás és nincs padka. A tárgyalások ellenére ez a munka áthúzódik a következő évre. A „feszültség” megszűnik, lesz áram Jó hír a tiszavasvári üdülőtelep tulajdonosainak: új elektormos hálózat kiépítésével megszüntetik a mostani, állandó feszültségingadozást. Ennek költsége 2,7 millió forint az önkormányzat kasszájából, és szeptember 30-áig elkészül. Ezenkívül a tulajdonosok a belső kisfeszültségű vezeték kiépítését is szorgalmazzák. Ebben is partner az önkormányzat, úgy, hogy társulás formájában kooperációra lép az üdülőközösséggel, így a költségek megoszlanak. Birtokba veszik a közösségi házakat Ez a hónap igazán gazdag lesz eseményekben. A cigány közösségi házon az utolsó simításokat végzik. A festést, mázolást rövidesen befejezik, és a hónap közepén, de legkésőbb a végén átadják a cigány lakosságnak. A terveken felül egy gondnoki lakás is megépült. Egyetlen gond, hogy megfelelő bútorokkal is szeretnék berendezni, de egyelőre arra nincs pénz. Ezért a közösség vezetői minden felajánlást elfogadnak. Szívesen vennék, ha használt bútorokkal segítenék az otthont lakályossá tenni. Tervezik a közösségi ház programjait is: lesznek például egészségügyi, kulturális előadások, lesz kézművesoktatás, szociális étkeztetés. Hetente egyszer ingyenes fürdésre is lehetőséget adnak. Tisztálkodásra természetesen máskor is lesz alkalom, de azért már fizetni kell. A másik közösségi ház Szorgalmatoson készül, és ez is befejezéshez közeledik. Még kisebb kőporozási és burkolási munka van hátra. Itt létrehoztak egy egyesületet, ami az új létesítményt működtetné. Ez újszerű, lényege, hogy egyesületi formában kutatnák fel a rászorultakat. Ez valóban közösségi ház lesz, míg az előzőnek a szociális jellege lesz az erősebb. Új járda a Kossuth úton A város egyik legnagyobb problémája volt az utóbbi években, hogy a Kossuth úti járdák mindkét oldalon igen súlyosan megrongálódtak: lakóház- és közműépítés miatt megsüllyedtek. Végül — a szűkös anyagiak ellenére — a testület előteremtette a fedezetet, és 2,2 millió forintos költséggel mindkét oldalon megépült a közel másfél kilométeres szakasz. Magánkézbe kerülő szolgáltatások A legutóbbi önkormányzati ülésen döntöttek arról is, hogy a Tiköv végelszámolása, megszűnése után bizonyos vagyontestek hogyan működnek tovább. így a köztemető további fenntartását, működését egy magánvállalkozóra bízták. Ugyanígy a szemétszállítás is magánkézbe került. A lakásgazdálkodást a polgármesteri hivatal vette vissza. Izgalmasabb téma volt a csemetekert és a kertészet további működtetésének megtárgyalása. Először felvetődött, hogy ezt is vállalkozónak adják oda, azonban időközben jelentkezett a szakmunkásképző intézet. Az iskola úgy szeretné üzemeltetni, hogy a gazdasszony- képzésen belül a kertészeti ismereteket itt oktatnák. Egyben az intézményt ellátnák primőrárukkal is, mivel ebben a csemetekertben van egy üvegház, fóliaház és két és fél hektár földterület, ami kiválóan alkalmas termelésre, gazdálkodásra. Az iskola ezenkívül vállalkozik arra, hogy vágott virággal, facsemetékkel, dísznövényekkel is ellátják a várost. Ezzel párhuzamosan, gyakorlati képzés keretében, a városban elültetett fákat, dísznövényeket is gondozzák szakember irányításával. Ennek előnye, hogy az iskolában kialakulhat egy szakma, míg a város még tisztább, virágosabb és ezáltal szebb lesz. A Nyíregyházi út mentén befejezés előtt áll az új, Shell mintájú magánkút építése A Vásárosnaményi oldalakat Úri Mariann és Fullajtár András írta. A felvételeket Bozsó Katalin készítette Jó ütemben halad a Tiszavasvárit Tiszadobbal összekötő út építése