Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-06 / 209. szám
Meddő csaták Nincs könnyű dolga a városi önkormányzatnak. Olyan szabályokat alkotni, melyek az állampolgár érdekét szolgálják, nagy felelősséget követel meg. Úgy tűnik, ez át is hatja a törvénykezőket. így nagyon rokonszenves az a rendelkezésterv, amely a kutyatartást kívánja — ember és kutya érdekét szolgálva — normális keretek közé terelni. Hogy mégis előre félek, hogy áthat a szkepszis, annak csupán egy oka van. A szabályok mellett nincs olyan szerv, testület, csoport, csapat, amely képes lenne ezeket be is tartani. Senki nem tud érvényt szerezni annak a szabálynak, hogy a sétálóövezeteken ne legyen járműforgalom. Senki nem képes gátat állítani a sétálóutcái kerékpározásnak, melynek pedig már áldozata is volt. Soha senki nem vont felelősségre senkit utcai autómosásért, zavartalanul folyik a fáradt olaj járdára, úttestre. De még az MDF-piac rendje is változatlanul rendetlenség. így fél kézzel a combomon tapsolok, a másik féllel a szemem törölgetem. Lesz egy új rendelet, amire fittyet hány az, aki miatt hozták. Hol a közterületfelügyelet? Délután lejár a munkájuk, aztán szépen ők is hazamennek. Rendőr nincs. A polgár pedig aligha fog durva és erőszakos társával vitába, harcba keveredni. Kicsit meddő a küzdelem. Születik a jó és el is hal. Ma beszélnek róla, holnap csak az emléke él. Pedig egy városnak erősnek kell lennie, hogy érvényt szerezzen rendeletéinek. Csak az erős város demokratikus, hiszen az érvényesíti a döntő többség érdekeit. Javasolnám: egyszer azt is tűzze napirendre a Tisztelt Önkormányzat, mint kívánja érvényesíttetni a lakosság nevében született döntéseit. Míg ez nincs, a kutya ugat, az autóskaraván halad, a törvénytisztelő pedig inog hitében. Rossz szereposztás. (bürget) Szeptember szép ember Őszelőhó ,A város peremén, ahol élek...’ Pillantás Örökösföldre A szeptember a meteorológiai ősz kezdetének, majd 23-án a csillagászati ősz beköszöntőnek időszaka, a legnyugalmasabb hónapunk hírében áll. Való igaz, hogy már évtizedek óta maga az ősz is a legkiegyensúlyozottabb évszakunk. „Szeptember szép ember” — tartja a szólás, ami mögött az évszakváltás gyakori nyárias jellege, a hosszabb-rövidebb utónyár rejlik. Bár a nappalok ilyenkor már észrevehetően zsugorodnak és a hajnalok is egyre hűvösebbek, a 160—200 órányi napsütés nagy teljesítményre képes. 1947-ben például a 16—17 fokos sokévi átlaggal szemben 20 fokos középhőmérséklet alakult ki szeptemberben. A melegrekordot 1946. szeptember 9. tartja, amikor 38 fokra szökött fel a hőmérők higanyszála Szegeden. Századunk leghidegebb, 11 fokos középhőmérsékletű szeptemberével az 1912-es esztendő „rukkolt elő”, míg 1977 őszelő hónapjában Miskolc környékén mínusz 3— 4 fokos fagyokat mértek. A szeptember is szolgált néhány, a krónikák által feljegyzett időjárási szenzációval, íme: — 1641. szeptember 13-án a négy napig tartó esőzés súlyos árvizeket okozott. — 1794 szeptemberében Debrecenben a meggyfák kivi- rágoztak és a korán vetett kalászosok kalászba szöktek. — 1751-ben Budán és vidéken a nagy sáskajárás veszélyeztette a termést. — 1898. szeptember 9-én Veszprém megyében erős északi fényben gyönyörködtek az emberek. — 1905. szeptember 18-án Kecskeméten erős fagy keletkezett, mindent elborított a dér. — 1906. szeptember 26-án az Alföldön havazott. — 1911. szeptember 23-án Budapesten éjszaka dió nagyságú jég esett. — 1918. szeptember elején oly téliesre fordult az idő, hogy a krumpliszedők tűzrakások parazsánál melegítették elgémberedett ujjaikat. — 1946 szeptembere volt az évszázad legszárazabb hónapja. Este hat múlt, de még mindig fojtó a hőség. Mintha ezzel a nagy kánikulával a nyár egy utolsót akarna tombolni, mielőtt átadja helyét az ősznek. A tízemeletes árnyéka lustán ráfekszik a Törzs utcai karélyház ölében ülő kis játszótérre. A csenevész fácskák között ki- sebb-nagyobb gyerekek. Bicikliznek, hintáznak vagy csak egyszerűen rohangálnak. Gubányi Mihály a Fazekas János térről hordja ide játszani kislányát. — Viszonylag védettebb ez a terület — magyarázza, miközben ügyes kézzel papírrepülőt hajtogat az előtte ácsorgó kislegénynek. — Több a fa is. A „gép” a poros levélkék fölé emelkedik. A törékeny, fiatal asszonyka, Nagy Lászlóné egy kisleányt és egy fiúcskát kísér a homokozó felé. Megszólítom, s arról faggatom, milyen itt, „a város peremén” élni. — Őslakosok vagyunk itt — meséli.—A féijemmel ez az első közös lakásunk. Rendes emberek laknak erre. Pedagógusok, ügyvédek, de vannak sajnos munkanélküliek is, egyre többen. Nekem szerencsém van, a gyed után visszamehetek tanítani, de sokan küszködnek manapság. Tudom, mert itt, a karélyban jobban ismeijük egymást. Valahogy családiasabb a légkör. Az utóbbiakat Benczúr Sán- dorné is megerősíti: — Az elidegenedés itt nem jellemző. A mi lépcsőházunkOrökösfüldi délután ban például a lakók gyakran szerveznek közös programokat. Legutóbb is szalonnát sütöttünk közösen. Odaát, a tízemeletesben más a helyzet. Itt viszont nyugodtan leengedhetem a gyereket, valaki a házból mindig figyel rá. Megérkezik Nagy László is, s bekapcsolódik beszélgetésünkbe. A fiatal tanárember inkább a gondokat sorolja: — Sajnálatos módon a toronyházakhoz nem tartozik semmilyen közterület. Ezért a parkolás nem megoldott, a gyerekek pedig onnan is ide járnak levegőzni. A kisebbekkel nem is lenne baj, de a nagyok nem vigyáznak úgy a tisztaságra és a játékokra, mint a mieink. — Na, és a közbiztonság? — dobom fel a témát. — O, a közbiztonság! — sóhajt Benczurné Giziké. — A rendőrség járőrözget, de ez nem ér túl sokat. Autókat törnek fel, hátul pedig ott a „préri”, a beépítetlen terület, ami sötétedés után már veszélyes helynek számít. — A tér is elhanyagolt a toronyházak mögött! — veszi át a szót újra László. — Pedig azon a területen olyan parkot lehetne csinálni... Most a kutyások gyülekezőhelye, a száraz füvön csak eldobált papírokat lehet látni. Nem beszélve arról, hogy este már az a környék is félelmetes. — Nincs pénz. Semmire „A Jósában csoda esett. Egy kis kakas kukorékolt Nem mondom, hogy ez a legsikerültebb versike, de igaz. Ebben a betonvilágban, ahol a bontott csirke és a filézett pulykamell a menő, egy baromfifiú dalra fakadt, kukorékolás volt, e környéken szinte ismeretlen muzsika. Van itt falfúrás, kutyaugatás, szomszédi viszály, ordító rádió és magnó, káromkodó, kalapáló, autómotort berregtető lakó, nyávogó macska, dudáló su- hanc. Szóval a hangkavalkád szinte végtelen kínálata. Ehhez . . i:' • . ' : Fotó: Haras nincs pénz — mondják az asszonyok. — A szemlélettel is baj van — véli Nagy László. — Jobban kellene figyelni egymásra, a közös dolgokra. Ne csak azt az ötven négyzetmétert érezzük a magunkénak. A két nő bólogat. Valami olyasmi került még szóba, hogy ezt a magatartást otthonról kellene hoznia mindenkinek, aztán mindketten a gyerekek után néznek. Alkony odik. A játszótér lassan kiürül. Már csak néhány kamasz viháncol a házak előtti járdát lezáró betonlépcsőn. Valahonnan lecsó illatát hozza a szél. R. Kiss képest a kakas kukorékolása égi muzsikának hatott. Elvezettel hallgattam a kis kakast. Mígnem csend lett. Egy pillanatnyi néma döbbenettel adóztam neki. Valakinek bizonyára jó ebédet jelentett. Sorsa beteljesedett. De hattyúdala, azaz bocsánat, kakasdala nekem örömet okozott. Mert a fagyasztott kakas nem dalol. A bontott csirke nem csipog. A műéletbe így tört be a valódi kukurikááá! (lefler) „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem...” A régi sláger jutott eszembe a minap, amikor Örökösföldön, a Család és a Semmelweis utca sarkán befordultam négykerekűmmel. Itt tátong ugyanis körbekerítetle- nül egy gödör, amely talán már nem egy autósnak okozott kemény „fejtörést” főleg éjszaka, amikor szinte semmit nem lát az arra haladó. Egy biztos: ahogy an a mellékelt ábra mutatja, az egyiknek tényleg sikerült, de a másiknak... Kép és szöveg: Csóró Örökösföldi garázsfórum A lakótelepi garázsépítés lesz a téma azon a lakossági fórumon, amelyet Békésiné Nagy Julianna és Bartha László önkormányzati képviselő szervez az örökösföldi 21. Számú Általános Iskola ebédlőjében. A fórum időpontja: 1995. szeptember 7., csütörtök 18 óra 30. Csoda a Jósában
