Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-21 / 222. szám
ÚJ KELET Életben maradni Művelődési háztűz-nézőben A cím most kivételesen nem a nagysikerű amerikai filmre, hanem a kultúra- közvetítő intézmények mindennapjaira utal. Szeptember 22-én Nyíregyháza művelődési házai színes műsorral mutatkoznak be. Az immár harmadszor megrendezendő program bizonyosan sok érdeklődőt vonz majd a Kossuth térre. —No és mi van a látványos rendezvény kulisszái mögött? — teszem fel a kérdést Jámbor Istvánnak, a Művelődési Házak Napja fő szervezőjének. — A létünkért folytatott mindennapos harc — válaszolja az Alvégesi Művelődési Ház vezetője. — A házak kiadásait már régen nem fedezi a szűkös önkormányzati támogatás. Sorra írjuk a pályázatokat, de sajnos manapság már ezen a területen is „sok az eszkimó, kevés a fóka”. Az elnyerhető pénz is egyre csökken. Elméletileg megoldás lehetne a vállalkozói tevékenység is, de az adó szinte az összes jövedelmet elvinné. Ráadásul az önkormányzatnak vissza kellene juttatnia ezt az összeget hozzánk, így nem érdeke a bevételeink ilyen jellegű szaporítása. Mit tehetnek a művelődési intézmények, melyek ugyanolyan létbizonytalanságba kerültek az utóbbi években, mint az átlagpolgárok? Ugyanazt, mint az emberek. Keresik a kiskapukat, s gyakran olyan feladatokat is elvállalnak, amelyek eredeti hivatásukhoz méltatlanok. így lesz sok kisebb településen „turkáló” vagy kocsma a kultúra hajdani otthonaiból. Vannak, akik a kisebb megalkuvásokat választják. Juhász István, a Jósavárosi Művelődési Ház igazgatója szerint a mai nehéz időkben a látogatók két okból mennek be a kultúrházba: menekülni a gondoktól, illetve tanulni. A tanfolyamok mellett így a könnyedebb szórakozásnak is helyet kell adni a falak között. Az igazi közönséget azonban ma már a gyerekek jelentik. Talán azért, mert a legtöbb szülő — ha önmaga le is mond a pihenésről, kikapcsolódásról, művelődésről — gyermekének igyekszik mindent megadni. Berta Erzsébet, a Kölyökvár igazgatónője is megerősíti ezt, amikor azokról a szülőkről beszél, akik csemetéjüket borsosabb árú kiállításra egyedül küldik be. Ám a legkisebbekre specializálódott intézmény is szembesül az anyagi gondokkal. — A budapesti programokat — bármennyire is jók — el kell felejtenünk. Az útiköltséggel együtt már nem tudnánk megfizetni őket — sóhajt az egyébként roppant energikus hölgy. — „így vált a hetvenes évek „nyitott ház elve” mára a nyitott pénztárak elvévé.” — summázza a helyzetet a Szakszervezetek Móricz Zsigmond Művelődési Házának vezetője, Cseh Sándor. A nehéz gazdasági körülmények között ha egy kultúr- ház működni akar, figyelnie kell a piacot is. Nemcsak a többi művelődési intézmény, hanem a gombamód szaporodó magániskolák és klubok is vetélytársak. Akinek nincs a „szeme a pályán”, könyörtelenül eltapossák az erősebbek. Az önkormányzatok segítségére egyre kevésbé számíthatnak, de vajon egy- maguk, pusztán piaci alapokon működve képesek-e fennmaradni? Gere János a Városmajori Közösségi Házban úgy látja, hogy az önfenntartó.kultúra ma még utópia, mert hiányoznak a megfelelő jogszabályok, és a mecénásként szereplő gazdag állampolgárok. Huszonkettedikén a művelődési intézmények ingyenes rendezvényükön várják a lakosságot, hogy bebizonyítsák: életben vannak. Még. R. Kiss Előre Valamiképp borzasztóan összegubancolódott önmagával és a világgal. Ritka sűrű nézése volt, csak úgy bele a vakvilágba. Járásának különös koreográfiája vonzotta az elhaladók tekintetét, mint rovarokat a szexcsapda. Volt is abban valami utánozhatatlan (bűv, báj, baj): a bennszülött négerek termékenységi táncából, a torziós inga mozgásából, csakúgy, mint a mezőgazdaságban használatos oldalazó tárcsa tartásából. Ám leginkább az ember arra gondolhatott, hogy az illető — egy meghatározhatatlan korú, de jócskán részeg férfi — a reinkarnációjában, előző életében alighanem barázdabillegetőként öltött testet. Nehéz volt meghatározni magát az útirányt is: elválasztani a jövést a menéstől, amiképp gyakran nem tudjuk megállapítani azt sem, hogy a táncban a táncost látjuk-e vagy a táncot. Majd szé-(és már)-dült is. Hanyatt történt az eset: hanyatt esett. Csupasz hasán nadrágszíj csatja villant elő (egykori jelszavunkkal): ELŐRE. Lefler György Megyénk életéből 1995. szeptember 21., csütörtök Az ország legnagyobb kisebbsége Amíg nem közeledünk a nyugdíjkorhatárhoz, eszünkbe sem jut, hogy valamikor elérjük azt. A nyugdíjas lét külön kategória, ami egyetlen korosztály életviteléhez sem hasonlít. A felnőtt kor hajnalán olyan dolgokkal kell szembenéznünk, mint a magány, a feleslegesség érzése és az anyagi nehézségek. A közelmúltban jött létre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Közéleti Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szövetsége, amely éppen ezen problémák megoldásában próbál segítséget nyújtani. A szövetség vezetőjével, Gyúró Imrével beszélgettünk. —Miért volt szükség a nyugdíjas szövetség létrehozására? — Ma Magyarországon a nyugdíjasokat sem anyagilag, sem erkölcsileg nem tarják tiszteletben. Ez a korosztály közvetve átélte az első világháborút, hiszen a szüléink meséltek róla, megéltük a második világháborút és a kiinduló demokráciát. Az a politika, amelyik nélkülözni kívánja az évszázados tapasztalatokat, olyan veszteséget okoz, amelyet a későbbiekben képtelen pótolni. A mai nyugdíjas korosztály érdeme, hogy újjáépítette az országot, de a problémákat, gondokat nem mi okoztuk. Éppen ezért a társadalom fenntartása és eltartása sem a mi feladatunk. A nyugdíjasok alkotják az ország legnagyobb kisebbségét, hiszen a megyében 176 ezren, az országban pedig kétmillió nyolcszázezren vagyunk. A jelenlegi társadalom-politikai helyzet a civil szerveződések időszaka, mostanság lehetőség van arra, hogy ezek kapcsolatot alakítsanak ki egymással. A nyugdíjasoknak szükségük van érdekképviseletre, hiszen a legnagyobb elszegényedés ebben a rétegben van. Érdekeink képviselete nemcsak a jelenlegi helyzet miatt fontos, nem tudhatjuk azt sem, mit hoz a jövő. —Hogyan, milyen formában képviselik a nyugdíjasok érdekeit? — Munkánkat, feladatainkat társadalmilag megalapozottan szeretnénk megvalósítani. Erős kapcsolatot kívánunk kialakítani a civil szervezetekkel és a különböző pártokkal, annak ellenére, hogy hangsúlyozzuk függetlenségünket. A kapcsolatunkban két dolgpt kell figyelembe venni, a társadalmi igazságosságot és az érdekvédelem minőségét. A nyugdíjasok csoportja képes arra, hogy hatalomra juttasson egy szervezetet, de meg tud buktatni egy kormányt is. Nem csoda, hogy a választások előtt valósággal megrohamozzák ezt a réteget. —A nyugdíjascsoport nagyságából adódik az is, hogy nem mindig egységesek. — Előfordulhat, hogy a feladat megközelítésére különböző elképzelések vannak, de a célok elérésében egységesnek kell lennünk. A mi célunk a nyugdíjasok érdekképviseletének szolgálata. Kölcsönösségi alapon nyugvó együttműködést szeretnénk kialakítani a már meglévő nyugdíjas szervezetekkel. Nagyra becsüljük a Nyugdíjasok Országos Képviseletének (Nyugdíjas Kamara) munkáját, és az Életet az éveknek klubmozgalom fellendítését. Ebben a tevékenységükben szeretnénk segítségükre lenni. A mi feladatunk a nyugdíjasok anyagi, szellemi és erkölcsi érdekeinek képviselete. Ezentúl minden olyan tevékenységgel foglalkozunk, ámi a nyugdíjas léttel és közéletével összefügg. Középpontban áll az anyagi segítség- nyújtás, az elmagányosodás elleni küzdelem, és a szellemi leépülés elleni tevékenység is. Fontosnak tartjuk, hogy valamennyi információt első kézből tudják meg a nyugdíjasok, hiszen elveszítették azt a közeget, amelyben aktívan dolgoztak és könnyen tájékozódni tudtak. Az ember életének kétharmad részét tanulással tölti, hogy felkészüljön az életre. A nyugdíjas létre azonban senki sem tanít, pedig ez egy olyan állapot, amit nehéz elviselni. — Sokan nem értik, hogy a nyugdíjkorhatárt elért emberek, miért maradnak, ragaszkodnak annyira a munkahelyükhöz. — Ez egyfajta kapaszkodó. A feleslegesség érzését, a munka elvesztését és a magányt nehéz elviselni. Szeretnénk olyan előadássorozatot szervezni, amelyből többet tudhatunk meg a korosztály jellegéről, problémáinak megoldási módjairól. —Ón szerint milyen eredményeket tud majd felmutatni ez a szövetség?. — Nem hiszem, hogy a tevékenységünk miatt 10-20 százalékkal növelnék a jövedelmünket. De úgy gondolom, hogy ha el akarunk érni valamit, tennünk kell érte. Kozma Ibolya — Mivel nem telik krumplira a nyugdíjból, banánt vacsorázunk Hajnal kettőtől talpon... Ottohál László a Tokaji úti Vásártér piaci főellenőre. Kollégái, munkatársai között a legtöbb tapasztalattal rendelkező szakember, ugyanis közel 9 éve felügyel a piacok rendjének betartására. Piacokat említettem, mert kezdetben a Búza téri piacon látta el a feladatait, s a Vásártér megnyitása után, 1989-ben jött mostani munkahelyére. A napjai hajnali 2 körül kezdődnek, ami korábban még a szomszédjait is megdöbbentette. Mikor más ember 3-kor a másik oldalára fordul, ő már a Vásártéren van, és a kapunyitás előkészületeit végzi kollégái segítségével. Ekkor — mint mesélte — a területet körbejárva felébresztik az ott éjszakázó kereskedőket, ellenőrzik a közlekedési utak szabadon hagyását, és az esti takarítás utáni tisztaságot. Az ott parkoló gépjárműveket a külső parkolókba iránytják, mert ióta bevezették a zéjszakai világítást, azóta a Vásártéren — napszaktól függetlenül — mindig van forgalom. Kora reggel megcsikordul- nak a vaskapuk, s a sok nemzetiségű kereskedő beözönlik a piacra, jobbnál jobb helyet keresve magának. Ekkor az ellenőrök a helyeket, a megfelelő „utcák” kialakulását biztosítják. Ezen kívül a helypénzeket szedik, amit a későbbiekben folyamatosan újraellenőriznek, mert —mint mosolyogva mondta — találni közöttük notórius simliseket, akik a lebukásuk után restelkedve, de vita nélkül rendezik a bérleti díjat. Napközben megkísérlik a piacon a jövedéki törvényben tiltott termékeket forgalmazó árusokat kiszűr- ni, s a rendőrséggel közösen eljárást indítani ellenük. A tulajdonképpeni munkanap dél körül véget érne, de ezt Ottohál úr sem veszi nagyon szigorúan, gyakran csak délután ér haza. Megdöbbenve modta el tapasztalatát az emberi felelőtlenségről. Egy vásárló hölgynek bemutatkozás után felhívta a figyelmét, hogy a pénztárcáját — ameny- nyiben a bevásárlókosara tetején hagyja — el fogják lopni. Ez az udvarias, de határozott figyelmeztetés után a hölgy tüzes szemekkel majdnem „keresztben lenyelte”, mert holmi csipp-csupp dolog miatt macerálni merte. Pedig hiába a rendszeres rendőri jelenlét, a zsebesek nagyon ügyesek. A főellenőr szerint a kezük akár tíz centimétert is képes megnyúlni. — Nem ez a tanult foglalkozásom — mondta Ottohál úr —, mert agrármérnök vagyok. Amikor a Búza téri élelmiszer- piacon dolgoztam, akkor még úgy-ahogy belefért a szakma keretébe, de itt, a vegyes- piacop már végképp eltávolodtam a mezőgazdaságtól. De nem bánom a sok tanulást, mert lehet, hogy egyszer még hasznát veszem, jobb agrár- gazdasági körülmények között. A fiam negyedéves a tanárképző főiskola földrajz—francia szakán, és nagyon szomorú a várható jövőjével kapcsolatban. neki az életem egy meghatározó tapasztalatát mondtam el jó tanácsként: amit megtanultál, azt már senki sem veheti el tőled! —vip—
