Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-20 / 221. szám
Lj 'Wr 1 n ■ b ■ » __ 1J| AZ UJ KELET MELLEKLETE Terhodító Világbank Középiskolások élnek itt is, ott is Kollégiumi kontraszt Sok ágyas szoba a Bessenyei kollégiumban Az új kollégium egyik „szállodai szobája' ízléses teakonyha a zrínyis kollégiumban A pályaválasztás és pályára irányítás területén a rendszerváltás után kaotikus állapotok alakultak ki. Az üzemek, vállalatok megszűnésével a korábbi gyakorlati helyek is megszűntek, a megmaradt cégeknek pedig a munkaerőfelesleg miatt nem volt érdeke a szakemberképzés. A pályaválasztás és pályára irányítás megyei tapasztalatairól és az azok munkaerőpiaci igényeivel összefüggő lehetőségeiről Dr. Kuknyó Jánostól, a megyei pedagógiai intézet igazgatójától (aki nemrégiben számolt be e témáról a megyei munkaügyi tanács előtt) kértünk tájékoztatót. — A szakképzést folytató oktatási intézmények képzési rendszere alatt megingott a talaj, a tanműhelyekben csak az elsőévesek gyakorlati képzését tudták megoldani. A felvétel első szempontja a fogadónyilatkozattal igazolt önálló gyakorlati hely megléte volt. Tehát az iskola nem a fiatalok tanulmányi eredménye, szakmai rátermettsége alapján válogatott, a szülő pedig gyermeke szándékát figyelmen kívül hagyva orientálta őt a pályára. így a pályaválasztás lehetőségei beszűkültek, annak rendszerében zavarok léptek fel, a munkaerőpiac információja bizonytalanná vált. A feszültség oldásában az iskoláknak — mivel létük is kérdéses lett — lépniük kellett. — Milyen lehetőségeket próbáltak az iskolák? — Munkaerőpiaci kutatásokat végeztek, szerződéseket kötöttek magánvállalkozókkal, a törvény adta keretek között átalakították belső szakképzési szerkezetet. A strukturális változás tágabb teret ad a választásra, és — ha lassan is, de —- megkezdődött a szakmunkás- képzés arányának visszaszorulása, bővült az érettségit adó szakmák száma. A folyamat eredményeképpen kialakulóban van a kereslet és a kínálat egyensúlya. Az elmúlt évek demográfiai folyamata is átalakította az iskolák belső struktúráját, a tanulói létszám csökkent. Míg 1990-ben az általános iskolák közel tízezer gyereket bocsátottak ki, az idén már kétezerrel kevesebbet, emiatt természetesen csökkent a helyhiány miatt elutasított fiatalok száma is. Figyelemreméltó, hogy megyénk hét szakközépiskolájában már fokozatosan teret hódított a Világbank által támogatott új oktatási modell. ígéretes jelenség, hogy minden jelentősebb szakmunkásképzőben működik szakközépiskolai osztály, sőt, számuk egyre bővül. A gimnáziumi oktatásban is történt elmozdulás a szakközépiskolai képzések irányában — például Ibrányban és Ti- szalökön — vagy egy profilAz ibrányi gimnázium nyelvi laborja váltással a szakképzési jellegű specializációk felé irányultak, mint a nagykállói Budaiban vagy Csengerben. Külön örvendetes — és egyre több munkahelyen követelmény — a nyelvi informatikai, a szociális és a humán, a szolgáltatással, a pénzgazdálkodással és a kereskedelemmel kapcsolatos szakok előretörése. Az említettek által csökken az általános képzést adó osztályokban tanuló fiatalok száma. — Elég gyors-e a képzés rendszerének átalakítása? — Sajnos nem eléggé, és a folyamat lassúsága akadályoztatja a pályaválasztás lehetőségeit is. Okai többek között: a munkaerőpiaci információk bizonytalansága, az iskolák belső konzer- vatizmusa, illetve az átalakításhoz szükséges tőke állandósult hiánya. A megyei képzés legsúlyosabb belső ellentmondása, hogy a fiatalok több mint 40 százaléka a szakmunkás- vagy szakiskolai képzést választja, de jelentős a tovább nem tanulók száma is (ebben az évben háromszáztizenhat). A beiratkozottakból pedig igen magas a lemorzsolódottak száma. — Hogyan tudnak önök a pályaválasztásban segíteni? Tudják-e a munkaerőpiaci folyamatokat befolyásolni? — A pályaválasztás intézményrendszere az 1985-ös reformtörekvésekkel kezdődően leépült. (Folytatás a 8. oldalon) Elkezdődött a tanév. Vidéki középiskolások serege áramlik Nyíregyházára. Sokszor a véletlenen vagy a szerencsén múlik, hogy a diák melyik kollégiumban találja meg második otthonát. Az ember azt gondolná, hogy minden közép- iskolást azonos ellátás, a nyugodt tanuláshoz egyenlő feltétel illet meg. A valóság természetesen mindig más, mint az idea. Ellátogattunk két diákszállásra. Az első egy átlagos nyíregyházi koli, a második egy vadonatúj, a jövő követelményeit is kielégítő létesítmény. A két diákotthon közvetlen versenyeztetésének természetesen nincs értelme, hiszen az esélyek nem egyen- lőek, de mégis mind a kettőben középiskolásokat szállásolnak el ingyen, mindkettőben vannak jó és kevésbé jó tanulók, mindkettő ugyanazt a célt hivatott szolgálni. A Bessenyei György Kollégium egy négy egységből álló intézményrendszer közepes nagyságú tagja. Valamikor a századelőn épült, akkoriban az angolkisasszonyok lakhelyéül szolgált. Komiszár Istvánná igazgató- helyettes elmondta, hogy három évvel ezelőtt az önkormányzat tízmillió forintot költött a felújítására — ebből jórészt külső tatarozásra és a pince szigetelésére jutott. A kollégiumi elhelyezés természetesen ingyenes, államilag támogatott, az étkezéshez naponta 104 forinttal kell hozzájárulni. Száz fő elhelyezésére van engedélyük. Jelenleg 98 diáklány lakik itt, a legtöbb köl- cseys és vasváris diák mellett néhányan az egészségügyi szakközépiskolában tanulnak. A száz férőhelyre szóló jogosítványt a kényszer szülte, az ideális létszám 80 körül lenne. A szűk folyosókon haladva is tapasztalható, hogy régi épületben járunk. A helyszűke miatt az egykori teraszon egy szekrényszobát kellett beállítani, a ferdén csapott tetőzet alatt állnak a gyerekek holmiját tartalmazó bútorok. A szobák zsúfoltak, a diákok emeletes vaságyakon alszanak, a legkisebb szobában hatan, a legnagyobban tizennégyen. Ezek a hálók valóban csak alvásra valók, a gyerekek mindössze a legszükségesebb tárgyaikat vihetik be magukkal, átöltözéshez is át kell menniük a szekrényszobába. A felkészülést, tanulást sem lehet itt lebonyolítani, erre három külön helyiséget kell fenntartani. Az ódon épületnek mégis' van valami különös, megkapó hangulata, főleg az emeletre felkanyargó, szőnyeggel takart lépcső teszi — teheti — otthonossá a kollégiumot. Az uralkodó légörre következtetni lehet abból, hogy jó ideje nem fordult elő kiköltözés. A tanulmányi átlag tavaly 4,1 volt, a gyerekek fele négyes átlagon felül teljesített. A kollégium kifejezetten büszke a könyvtárára, amely nem számlál ugyan sok kötetet, de előfordul benne nem egy ritkaság- számba menő, máshol hiányzó, értékes darab. — Hátrányos helyzetben vagyunk — mondta az igazgatóhelyettesasszony, akinek minden .találékonyságát össze kell szednie, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsa diákjai számára. *** A Zrínyi Ilona Gimnáziumnak hosszú ideig rendkívül rossz kollégiuma volt. Elavult épület, rossz szigetelés, zsúfoltság volt a jellemző az ország egyik legjobb gimnáziuma diákszállására. A tarthatatlan helyzetet jól jellemezte az a tény, hogy száz gyerekre mindössze hat zuhanyzó jutott, és az első néhány fürdés után azokból is kifogyott a melegvíz, a padláson lévő szekrényszobában öltöző gyerekek lába alatt süvített a szél. Lépni kellett azért is, mert a megyeszékhelyen egyre fogy a középiskolások száma. Iskolaváros lévén Nyíregyházának jobban nyitnia kellett a megye diákjai felé. Az idén, június 12-én üzembe helyezett új kollégiumba a tanév kezdetével megérkeztek a diákok. Nem nevezhetjük őket az első lakóknak, mert például már az ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság versenyzői is itt laktak. Kívülről talán felesleges bemutatni a Tóth László által tervezett épületet, több szót érdemel a nem mindenki által látható belső tér, mely Vitószki Istvánná keze munkáját dicséri. Az ajtón belépve az embernek az az érzése, hogy innen már csak a szökőkút hiányzik. Erezni lehet az ajtók és a bútorok friss illatát. A bejárattól balra portásfülke, az előtérben kényelmes, virágmintás kanapék terpeszkednek. A folyosókon Pankotayné Szarvadi Katalin igazgatóhelyettes és Pintér Miklós igazgató kalauzolt minket. Elmondták, hogy 172 férőhellyel rendelkeznek, a negyedik emelet a 48 fiú birodalma, a többi szintet a lányok uralják. A hivatalos meghatározás szerint a kollégium 90 százaléka áll a zrínyisek rendelkezésére, lakik itt 14 kölcseys. öt krúdys, egy vasváris, sőt még egy bánkis diák is. A felvételi kérelmeket a szociális helyzet és az utazási körülmények alapján bírálják el. A földszinten be-benyitunk az ajtókon. Minden helyiségben modem, Ízléses bútorok, a mosdókban fényes csempék, már-már futurista asztali lámpák, sok helyütt színes televízió. Van itt külön mosószoba automata géppel, vasalószoba, betegszoba, jól felszerelt orvosi rendelő, diákstáb által irányított hangstúdió, vendég- és tanári szoba. Az emeletre kapaszkodó lépcső majd’ minden fordulójában nagy tükör mutatiaá.mti- ló ábrázatunkat. Minden szinten a lépcsőtől balra helyezkedik el a tévészoba, amely már- már olyan mint egy kis mozi. Balra nyílik a teakonyha számos hűtőszekrénnyel, modem, esztétikus tűzhelyekkel, mosogatókkal. A gyerekek lakhelyei úgynevezett ikerszobák. A bejárat egy közös helyiségben nyílik, itt található a zuhanyozó, a WC és a ruhásszekrények. Innen két kellemes szobába jutunk. Emeletes ágyak nincsenek, „csak” kényelmes he- verők, asztalok a már említett kis neonlámpákkal, éjjeli szekrények az ágyfőknél, polcok a falon. Rend és tisztaság. A negyedikes lányok elmondják, hogy eddig a régi kollégiumban laktak és nagyon kényemesnek találják az újat. „Jobb mint otthon” — mondják. Mivel nincs zsúfoltság, jól lehet tanulni. Egyedül az zavarja őket, hogy nem találkoznak olyan gyakran megszokott társaikkal, mint eddig. Az igazgató úr elmondja, hogy a gimnázium tanulmányi átlaga 4,62, a kollégiumé pedig 4,77. Látható, hogy nagyon büszkék az intézményre. Annak a kemény, nehéz körülmények között is eredményesen folytatott munkának az elismerését látják benne, amit hosszú éveken keresztül folytattak. Szállodai besorolásban a kollégium színvonala a két és a három csillag közé tehető, és hogy bevételhez jussanak, tanéven kívül ki is használják ennek az üzleti lehetőségét. A kollégium a többihez képest talán túlságosan jónak tűnik, de figyelembe kell venni azt a tényt, hogy ez egy új épület, és nemcsak a mának, a holnapnak is építették Vasas László