Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-18 / 219. szám
UJ KELET Pócspetri 1995. szeptember 18., hátfő Pócspetri 1884 lelket számláló település. 1993-ban két új lakást vettek használatba, így a lakások száma 665 lett, ebbúi 113-at a vezetékes gázhálózatba, 423-at a közüzemi vízhálózatba kapcsoltak be. A lakosságot 19 bolt és 5 vendéglátóhely szolgálja. Az alapfokú oktatás 7 óvodapedagógus és 21 általános iskolai nevelő' irányításával történik. Alanya 116 óvodás és 210 általános iskolai dák. Könyvtárában 8 ezer egységnyi olvasnivaló található. A vasúton és közúton egyaránt elérhető település háziorvosi székhely, gyógyszertára viszont nincs. Az idősek elfoglaltságáról klub gondoskodik. Öt jogi személyiségű gazdasági szervezet, egy betéti társaság és 51 egyéni vállalkozó tevékenykedik a községben. Az utóbbiak közül 21-en kereskedelemmel foglalkoznak. Zsákpetri A Petri falunév a magyar Péter személynév „i” járulékkal ellátott alakja, jelentése Péteré. A Pócs előtag felvétele Máriapócs szomszédságával magyarázható. Pócspetri nevét a Váradi Regustrumban említették meg először, 1221-ben. A település a XIII. században a Hontpázmány nemzetség petri ágának tulajdonában volt. A múlt század első felében a terület nagyobb részét a gróf Klobusiczky- család birtokolta, a századforduló táján pedig a báró//orvárú-család két nőtagjának, Idának és Klárának volt itt a legnagyobb földbirtoka. Az 1900-as évek elején az Zrínyi-család birtoka volt a legjelentősebb, a Fülöp-,Frenker- és Kornis-család mellett. — Ma már nem beszélhetünk hatalmas földterületekkel rendelkező uraságokról. Hogyan vélekedik a mai Pócspetri- ről Pataki László polgármester? — Nehéz helyzetben vagyunk, ezen elsősorban nem az anyagi nehézségeket értem. Pócspetri egyfajta „zsáktelepülés.” Igaz, hogy Nyíregyházától csak 25 km-re vagyunk, de a falu kívül esik a főúttól, ami azzal jár, hogy félig-meddig el vagyunk zárva a külvilágtól. Nehezen megközelíthető a község, és nekünk is körülményes az utazás. — Mire a legbüszkébb? — Arra, hogy néhány év alatt sikerült megváltoztatni a település arculatát. Büszke vagyok erre, pedig nem is én kezdtem el a munkát. Az iskola bővítése, az Irinyi-kastély felújítása, a gázhálózat kialakítása és az egyéb beruházások befejezése mind hozzájárultak ahhoz, hogy az itt élő emberek jól érezzék magukat lakóhelyükön. Örömmel tölt el az is, hogy visszahívtak Pócs- petribe. Ebben a faluban nőttem fel, de házasságkötésem után Kislétára kerültem. A falu lakói kerestek meg, és kértek fel erre a feladatra. Megújult a szép régi épület „Mennyit dolgoztunk!” Mit csinálhat otthon egy magányos, idős ember? Elvégzi a ház körüli munkát, meglátogatja a szomszédokat, majd magányosan üldögél a szobájában. Társaság és elfoglaltság nélkül. Néhány petri nyugdíjas nem hajlandó a lakásban unatkozni, ugyanis az Öregek Napközi Otthonában beszélgetőtársakra és barátokra találnak. Az idő könnyebA napközi lakói ben elszalad, és jól érzik magukat. — Megpihenni járunk ide — mondta az egyik néni —, amit kell, elvégzünk a házban és a kertben, aztán jövünk a napközibe. Főznek nekünk, segítenek kimosni a ruháinkat, mi pedig tévét nézünk, beszélgetünk. — Nekem még a függönyt is feltették a gondozónők! Már nem bírom, kicsi is vagyok, nem érem el. — A gyermekeim azt mondták, büszkék arra, hogy ide járok. Foglalkoznak velünk, tiszta helyen vagyunk... Több gyermekem van, hívnak, hogy költözzek hozzájuk. De miért lennék akármelyiknek is terhére? Még bírom magam, elmozgok, és a saját házamban vagyok. — Én unatkozom otthon, már alig várom, hogy fél nyolc legyen, és jöhessek — mondta Bözsi néni. — Ha a többiek később jönnek, megviccelem őket, Jó estét, köszönök nekik. Nekem tíz gyermekem született — kezdi mesélni az életét —, a két kisfiú meghalt még gyermekkorában. Akkoriban nem volt olyan fejlett a tudomány, hogy meg tudta volna menteni őket. A nyolc lányom közül három már özvegyen maradt, mint én... — Bözsi néni férjét a híres petri rendőrgyilkosság után verték meg — szólt közbe az egyik néni. — A Királyfalvi család fiait megkínozták az események után. Az uramat úgy elverték, hogy kis idő múlva meghalt. Özvegyen maradtam ennyi gyerekkel. Bizony nehéz volt az életünk. Még Pesten is dolgoztam nyolc évig, hogy el tudjam tartani őket. Amikor megkaptam az első fizetésemet, azt sem tudtam, hogy hová legyek a boldogságtól. Az első nyugdíjamnak is annyira örültem! — Én meg alig tudtam elintézni, hogy kapjak nyugiját! Pedig mennyit dolgoztam! A munkaéveket igazoló tanúkat háromszor is behívatták, már azok unták a járkálást. Azért nem akarták az éveimet elismerni, mert sokáig a parókián dolgoztam, a hatalmas házat én takarítottam, meg a templomot is. Ma már hárman végzik azt a munkát, amit én egyedül láttam el. Egyszer, amikor mostam a hajópadlót, egy akkora szálka ment az ujjamba, hogy egyik oldalom beszúródott, és a másik oldalon jött ki. Az orvos alig merte kivenni. Még a templomot is én mutattam meg az érdeklődőknek, ismertettem a festményeket, sokszor le is fényképeztek. A pénz, amit kapok, sajnos nem sok, alig tudom a gyógyszert fizetni. — Nekem meg magas a vérnyomásom — szólt közbe egy fekete kendős néni. — Itt le is tudok feküdni, ha rosszul érez- ném magam. Az én gyógyszerem is nagyon sokba kerül, de sajnos muszáj megvenni. — Nekem a legkevesebb a nyugdíjam, pedig én vagyok a legidősebb, már kilencven éves vagyok — mondta Bözsi néni. — Régebben kenyeret, kiflit és csokoládékat dobáltak el a gyerekek. Ma már ez is egyre ritkább! — szólt az egyik férfi, aki eddig csendesen üldögélt. — Amikor gyalog mentünk Nyírbátorba, úgy spóroltunk, hogy egy kiflit tudjunk venni — emlékezett vissza Bözsi néni a régi időkre. -— Most már nincs ilyen. Itt pihenjük ki az egész élet fáradságát, és arról beszélünk, hogy mennyit, de mennyit dolgoztunk. Csökken a dohánytermelési kedv Rögtön fizetnek A petriek szorglamas emberek. Dolgoznak, igyekeznek mindenben a legjobbat nyújtani gyerekeiknek. A legtöbben mezőgazdasággal foglalkoznak, a legnépszerűbb pedig a dohánytermelés. A Petri Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet fő profilját is a dohány termelése és feldolgozása teszi ki. — A faluban és környékén kétfajta dohánnyal foglalkoznak — mondta Bényei Illés, a szövetkezet elnöke. — A hevesi típusút mesterségesen, míg a nagylevelűt természetesen szárítják. A szövetkezet szárítógépekkel rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy ne csak termeléssel, hanem — igaz, csak közvetve — felvásárlással is foglalkozzunk. — Mennyi dohányt tudnak szárítani a berendezésekben? — Körülbelül hatvan-hetven hektárt. Nyírbogátról, Fábián- házáról, és Császárszállásról is ide hordják a leveleket. A termelőktől minőségi mintát kérünk, amikor beszállítják a dohányt. Ezt bíráljuk, és megállapítjuk, melyik osztályba sorolható, az ellenértéket rögtön fizetjük. A fémketrecekbe rakás, a szárítási folyamat és a válogatás már a mi feladatunk. — A korábbi évekhez képest milyen az idei termés? — Előfordult már, hogy négyszáz tonnát is szárítottunk, de az idén háromszáz sem lesz. — Miben látja ennek okát? Kevesebbet ültettek, vagy jégverés érte a petri földeket is? — Mindkettő. Dohányszárítója nemcsak a szövetkezetnek van, hanem magángazdálkodóknak is, a faluban legalább tizenötnek. Ebből talán már csak négyen termelnek. Sajnos ajég is jelentős területet elvert. A dohánytermesztés egyéb ként pénz- és munkaigényes munka. Tavasszal elkezdődik a tőkebefektetés a fóliasátrak felállításával és a magvak vásárlásával, de ezzel nincs vége. Növényvédő szerek beszerzése, a föld rendbe tétele, az ültetési díj, és még szót sem ejtettünk a feldolgozásról. Leghamarabb csak augusztus végén láthat pénzt a gazdálkodó. A természetes szárítású dohány még több munkát igényel, hiszen kézzel kell felfűzni, és a hatalmas dohánypajtákban szárítani. A válogatás csak ezután következik. — Hogyan szárítják a hevesi típusú dohányt? — Ehhez a folyamathoz szakértelemre és türelemre van szükség. A szárítás közel százötven órát vesz igénybe. A zöld és nedves dohányra először természetes hőmérsékletű levegőt fújunk, majd harmincnégy fokossal folytatjuk. A hőmérséklet emelése 1-2 fokkal történik, amíg egyenletes színt nem kapnak a levelek. A színrögzítéshez már 50-70 fok szükséges, mindez addig tart, amíg a levél legvastagabb része, a kocsány is megszárad. Végül gőzt fújunk be, amitől megpuhulnak a dohánylevelek. — Ezután kerül sor a válogatásra... — Tizennyolc minőségi osztályt különböztetünk meg. A világos színű anyalevelek érnek a legtöbbet, 1500 forintot mázsánként, a harmadik osztályú dohányért csak 560 forintot tudunk fizetni. — Mivel foglalkozik még a szövetkezet? — Növények termesztésével, elsősorban kalászosokkal, búzával, napraforgóval, dohánnyal és tritikáléval. —Tátikáié? — Ez a búza és a rozs keresztezéséből kikísérletezett növény, amely már ezen a vidéken tájjellegűnek számít. A takarmányértéke magasabb, mint a többi kalászosnak. Néhány helyiséget bérbe adtunk, ahol jelengleg cipő- és fűrészüzem, valamint varroda található. A részlegek gépei is a mi tulajdonunkban vannak. Az egyik teremben rendszeresen diszkót tartanak a község fiataljai. Én is gyakran megfordulok ott, amikor elviszem és hazaszállítom szórakozni vágyó lányaimat. _______________A siker a fizetség_______________ Ma jorettek egy kis faluban Egy lelkes és fiatal pedagógus-házaspár sokat tehet annak érdekében, hogy tanítványaik szeressenek iskolába járni, és a tanuláson kívüli foglalkozásokon jól érezzék magukat. Tóth Viktor és felsége, Judit, testnevelés szakos tanárok. —-Mindketten érdeklődnek a torna, a testnevelés iránt. Ez segített a megismerkedésben? — Mi egymást vonzottuk — mondta nevetve Viktor—, a testnevelés csak úgy jött. Előbb én kezdtem dolgozni Pócspetriben, majd a feleségem követett. Egyébként a szüleim is itt tanítottak, amikor még gyerek voltam. — A pócspetri iskola egyre híresebbé válik majoréit- és pompomcsoportjával, ez elsősorban a Tóth házaspárnak köszönhető. Honnan ered az ötlet? — A rendszerváltás után az ünnepségeket valahogy másképp akartuk ünnepelni — szólt közbe Vincze Sándor igazgató. — A gázhálózat átadására egy este került sor, és az iskola tanulóinak illett fellépni ezen a napon. Vettünk néhány 120 forintos kardot, és hárman egy csodás koreográfiát hoztunk létre. Megmutattuk, hogy a semmiből is lehet alkotni valamit. Ekkor még szó sem volt majorettcsoportról. Aztán valamelyik város ünnepségén láttam majoretteket. Miért ne lehetne ezt megcsinálni nálunk is? — gondoltam. — Aerobicot és dzsesszbalettet tanítottam a felsősöknek — folytatta Judit —, megpróbáltunk váltani, és sikerült. — Az is eredmény, hogy negyvenöt gyerek táncol vagy az egyik, vagy a másik csoportban — mondta Viktor. — Lefoglaljuk a diákokat, mozognak, és örömmel járnak a próbákra, fellépésekre. Olyan helyekre visszük őket, ahová a szüleik — anyagi nehézségeik miatt — sajnos képtelenek. A falusi gyerekek közül csak kevésnek adatik meg, hogy hatalmas tömeg előtt fellépjen, és produkciójával óriási sikert arasson. Nyíregyházáról, az ifjúsági atlétikai Európa-baj- nokságon adott előadás után nagyon boldogan tértek haza. Tízezer ember tapsolta meg őket, és ez feledhetetlen élmény volt mindenki számára. Amikor a szülőknek, rokonoknak és ismerősöknek mutatják be tudásokat, az csak egy szokványos iskolai ünnepség. A nagyközönség előtt fellépni viszont sokkal érdekesebb. — Mikor volt az első majorettes fellépés? — Tavaly decemberben. Fekete csizmában, fekete testnadrágban. A szövetkezet varrodája pelerint vart a csoport tagjainak. Azóta is ez a fellépőruhánk, nincs más, de ennek is örülnünk kell. Nyáron meghívtak bennünket Csillebércre, az Úttörőtalálkozóra. Szombaton a Dréher-fesztiválon léptünk fel, szeptember 22-én Tiszaújvárosba megyünk a Hermann-napokra, a jutalom egy egész napos hajókázás. — A koreográfiák alkotásában kitől kértek segítséget? — Mi magunk találjuk ki valamennyit. Hasonló elemeket már láttunk más csoporttól, de ugyanezt még nem. Talán jobb is így, mert nincs benne megrögzött és megunt elem. Év elején nehéz pótolni a leballagott nyolcadikosokat, újabb évfolyamot kell betanítanunk, és ez sok nehézséggel jár. — Judit járt majorettcso- portba? — Soha, csak nagyon szerettem volna... Az oldalt írta: Kozma Ibolya A fotókat Bozsó Kati készítette
