Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-02 / 206. szám
8 1995. szeptember 2., szombat Hétvége UJKELET Végtelen üresség Gáborral a piacról hazafelé menve találkoztam. Hatalmas szatyrot cipelve mosolygott rám, de az arcát mégis gyűröttnek láttam. — Mi van veletek, hogy vagytok?—kérdeztem tőle. — A körülményekhez képest jól — felelte, majd látva értet- len pillantásomat, másnap délutánra meginvitált magukhoz. Az áztató esőben szaporán szedem lépteimet a tízemeletes házak felé. Csengetésemre a kisebbik gyerek, Lacika nyit ajtót. — Apu a konyhában van, éppen a vacsoránkat főzi — csimpaszkodik a gyerek a karomba. Nem lep meg nagyon a dolog, hiszen gyakran megesik, hogy Ágota helyett Gabi áll oda a tűzhely mellé. — Ági? A férfi keze megáll a levegőben és lassan felém fordul. — Te tényleg nem tudod? Ágit két hónappal ezelőtt temettük el. Le kell ülnöm, mert forogni kezd velem a szoba. Jó barátnők voltunk éveken át. Bár később kicsit eltávolodtunk, azért nem lettünk idegenék egymás számára. — Mi történt vele? — Gyógyíthatatlan beteg volt. Lefektetem a gyerekeket, és utána beszélgetünk róla. Néhány percre egyedül maradok és megrohannak az emlékek. Ági vidám természetű volt, néha szinte már habzsolta az életet. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nincs többé. Gábor visszajön és leroskad a konyhaasztal másik oldalára. — Olyan jó, hogy valakivel beszélgethetek. Tudod, a gyerekek előtt megpróbálom tartani magam, de alig várom, hogy eljöjjön az este és az ágyban kisírhassam a feszültséget. Anyámék és anyósomék egyaránt nagyon segítőkészek, de néha kicsit már terhes a féltő gondoskodásuk. Mindketten el akarták vinni a gyerekeket legalább egy fél évre, de nekem szükségem van rájuk. Ereznem kell, ahogy hozzám bújnak, amikor semmitmondó apróságokról csevegnek... Ugye milyen szép asszony volt?... Emlékszel a nevetésére? Csend telepszik közénk. Emlékeink közt kutatva keressük a barátnőt, a feleséget, aki nincs már köztünk. Miért? — dübörög bennem a kérdés, de hangosan nem mondom ki. Megvárom, míg barátom beszél róla. — Egy tánctanfolyamon ismertem meg őt — kezdi Gábor, s bár ismerem a történetet, nem szólok közbe. Hagyom hadd beszélje ki magából a fájdalmat. — Mozgékony, fürge lány volt. Szőke haja csak úgy lebegett a válán és a szemében mindig huncut fény cikázott. Tudta magáról, hogy szép, ennél fogva szívesen hülyítette a fiúkat. Amikor randevúra hívtam, nevetve hátravetette a fejét, de nem jött el. Azt hiszem, nehezebb volt megnyerni őt, mint bevenni egy erődöt. A mozi- vagy színházjegy nem nagyon nyerte el a tetszését, de a hatalmas rózsacsokor már hódított. Kicsit romantikus alkat volt. Főiskolára járt, s a zenélés, a tánc volt a mindene. Az utolsó vizsganapon húztam fel újjára a gyűrűt, minden ceremónia nélkül. Beültünk egy cukrászdába és csendesen ünnepeltünk. Az esküvőnkön te is ott voltál. Ugye milyen jól állt neki a csupa fodor ruha? — Arra is tisztán emlékszem, milyen bátor- talanaul és végtelen boldogan bújt hozzám, miközben kattogott a fényképezőgép. Mostanában gyakran veszem kezembe az esküvői képeket. A legnagyobb örömet viszont az a pillanat jelentette, amikor Tímea megszületett. Feledhetetlen volt az a kilenc hónap, míg vártunk rá, s hasonlóan éreztünk Lacika jötténél is. — Ági még mindig zenét tanított? — Timi születése után nem sokkal visszament az iskolába. Ám a kicsi sokat betegeskedett, így itthon fogadta a tanítványait. A három szobából az egyiket átrendeztük, és oda állítottuk be a zongorát. A mai napig sem nyúltam ott semmihez. Tudom, hogy önkínzás, de szinte mindennap bemegyek, és ülök ott néhány percet. Soha nem fogom megérteni, hogy volt képes itthagyni minket. Talán még meggyógyulhatott volna... vagy jobb ez így? — Mi baja volt Áginak? — Egyik este fürdés után azzal jött be hozzám, hogy csomókat érez a mellében és a hóna alatt. Rákos vagyok — suttogta kétségbeesetten. — Másnap elment az orvoshoz. Néhány hét múlva kiderült, hogy a gyanú beigazolódott. Áginál rosszindulatú daganatokat találtak, melyek hamarosan a csontját is megtámadták. Borzasztó kínjai voltak, de a khemoterápiás kezelésbe nem ment bele. Nem akarta, hogy a gyerekek kopaszon és meggyötörtén lássák. Bár szinte már gyerekruhákat hordott, a derű azonban nem hiányzott soha a hangjából. Estére azonban mindig elhagyta az ereje és éjszakákon át zokogva kapaszkodott belém. Kivettem az összes szabadságomat és szinte napról napra együtt haldokoltam az én drágámmal. A kórházba már csak akkor ment be, amikor a méregerős nyugtatok sem hatottak. Morfiumot adtak neki, amitől általában átaludta az egész napot. Ennek még örültem is, hiszen addig legalább nem érezte a kínzó fájdalmat. Először még ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekeket minden hétvégén lássa, aztán már a szeme fényei sem érdekelték. Csak ültem az ágya mellett és órákon át fogtam a kezét. Már beszélni sem volt ereje, csak nézett rám a nagy fekete szemeivel. Vele voltam akkor is, amikor elment. Embertelen fájdalmak gyötörték, sikoltozott, dobálta vérteien testét a kórházi ágyon. Az orvos ki akart küldeni, de én maradtam. Szeretni akartam őt utolsó szívdobbanásáig. Amikor meghalt, a nővérek magamra hagytak vele. Az arca kisimult, olyan volt, mintha csak álmodna. —A gyerekeknek ki mondta meg, hogy meghalt az édesanyjuk? — Azt hiszem, édesanyám. Én nem voltam abban az állapotban, hogy gondolkodni tudjak. Egész éjszaka le-fel járkáltam a lakásban, mint a bezárt oroszlán a ketrecében. Másnapra kicsit összeszedtem magam, és intézni kezdtem a temetést. Nem adtunk fel gyászjelentést sem, csendben szerettünk volna búcsút venni tőle. Átöleltem a két gyereket és zokogva kísértük Ágotát utolsó útjára. Amikor hazajöttünk, a 10 éves lányom leült és egy novellát írt az anyja emlékére. Nézd, ez az. Kinyitom a füzetet és a szememből feltartóztathatatlanul ömlenek a könnyek, mire a sorok végére érek. Az utolsó mondat így hangzik: „Anya halálával egy világ omlott össze bennem, szívemben betölthetetlen űr tátong.” Sikli Tímea Egy méter nagasra is megnövő, cserjeszerű növény, melynek szára hengeres, sima, elágazó zöld levelei tojás alakúak, virága zöldessárga. Nálunk főleg termesztik, de vadon is előfordul. Hatóanyaga: szerves savak, rutin, illóolaj. Leveleit és a virágzó növényt gyűjtik. Erősítő és gyógyító hatásánál fogva igen sokoldalú a felhasználása, bár csak kisebb adagot szabad belőle Zöld patika Ruta bevenni, mert gyomor-és bélgyulladást okozhat. Hat-hét grammot leforrázunk fél liter vízzel, és 5 percnyi állás után leszűrjük róla a folyadékot, melyet vértódulás- nál, kábultságnál és szédülésnél használunk. A tea ajánlható továbbá légzési nehézség, szívdobogás, hisztérikus görcsök eseteiben is. Alkoholos kivonatát gyomorfájásnál, vesehomoknál, fehérfolyásnál és idegfájdalomnál alkalmazzák. A tink- túra vízbe cseppentve vagy forrázata torokgyulladásnál remek toroköblítő. Az állatgyógyászatban ürömmel és varádicskóval keverve a háziállatoknak, görcsöknél, bélfájdalmaknál mint féregirtót adják. A muzsika hangja Már eddig is az ország egyik legtöbb diákot nevelő zeneiskolájával büszkélkedhetett Nyíregyháza, a muzsikának otthont adó új épület azonban minden eddigi elképzelést felülmúl. Körbejárva a csodálatos hangverseny- termeket, a hangszigetelt szobákat és a csillogó folyosókat, Babka Józsejfel, az iskola igazgatójával a zenetanításról beszélgettünk. — Mióta folyik városunkban zeneoktatás? — Az első diákok 1937 szeptemberében vehették kezükbe hangszereiket. így ebben az évben már az ötvenhe- tedik tanévet kezdhetjük meg. — Hány diák sajátíthatja itt el a zene tudományát? — Évente 950—1000 növendékünk van. Emellett vállaljuk a zene felé orientálódott gyerekek általános, közép-vagy felsőbb iskolákba való felkészítését is. Számomra azonban mégis a legfontosabb a kamarazenélés, mert az a zeneoktatásnak a legélményszerűbb része. — Mit jelent a muzsika barátai számára, hogy új épületet kapott a társaság? — A hivatalos megnyitóra — ünnepi hangverseny keretében — ugyancsak október 27- én kerül sor, mi nagyon örülünk annak, hogy szeptembertől már kényelmesebb körülmények között zenélhetünk. Számunkra ez hatalmas előrelépés. Az elmúlt évtizedek alatt szinte minden évben költöznünk kellett néhányszor. Ennek köszönhetően széthullott az iskola egységes rendszere, hiszen egyazon időben a város több pontján is dolgoztak tanáraink. — Miben tér el az új épület beosztása a régiekétől? — A különbség óriási. A tanárokat és diákokat ötvenegy tanterem, három iroda, három különböző méretű hangversenyterem, tanári szoba, irattár, valamint zenei könyv-és hangtár várja. A bővült teremszám lehetővé teszi, hogy a tanév során több nyilvános vizsgát is beiktassunk. Néhány éve ugyanis kellemes szokássá vált nálunk, hogy a vonósok és a fúvósok zongora kíséret mellett adnak számot tudásukról szüleik jelenlétében. —Mikor kerül sor a beiratkozásokra? — Szeptember 4-én és 5- én. A beiratkozás után a tanárok egyéni igény szerint egyeztetik óráikat diákjaikkal. — Mik a zeneiskola tervei a jövőt illetően? — Úgy tűnik, hogy programokban nem lesz hiány. Az első félévben ukrán, lengyel és szlovák növendékek koncerteznek nálunk. Ezt követően a környező megyék és Szabolcs-Szatmár-Bereg tizennégy zeneiskolájának legtehetségesebb diákjai adnak majd közös gálaműsort. A tavasz is szép élményeket ígér, mert a német testvérváros zenélő fiataljai látogatnak majd el hozzánk. A felsorolt programokkal azonban feladataink még nem érnek véget, hiszen a tanítás és vendégfogadás mellett 40—50 nyilvános hangversenyen veszünk részt szervezőként és résztvevőként egyaránt. Deli Ferike Jónás Nikolett Széles Attila és Zoli F'aggyas Szabolcs
