Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-02 / 206. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. szeptember 2., szombat 3 Gazdajegyzők (28. számú körzet) Komár Béla Komár Béla gazdajegyző 1944-ben született Nyírma- dán, a családjával jelenleg Baktalórántházán él. Körzetébe kilenc település tartozik: Baktalórántháza, Laskod, Nyírjákó, Nyírkárász, Nyír- kércs, Nyírmada, Petneháza, Pusztadobos és Rohod. Önmagáról és eddigi pályájáról a következőket mondta: — Az általános iskolát Baktalórántházán végeztem el, középiskolába Budapestre jártam, az Állategészségügyi Technikumban érettségiztem 1962-ben. Első munkahelyem a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Mesterséges Termékenyítő Főállomás volt, ahol inszeminátor- ként dolgoztam. A munkát ismét a tanulás váltotta fel: a budapesti Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum állat- tenyésztési és állategész- ségyügyi tagozatán szereztem szaktechnikusi oklevelet 1966-ban. A katonaidő élteltével a baktalórántházi téeszhez szegődtem, aho-1 mint főállattenyésztő tevékenykedtem 1981 májusáig. Újból a tanulás következett: munka mellett, levelező tagozaton elvégeztem a Debreceni Agrártudományi Egyetem általános agrármérnöki szakát, a diplomát 1976-ban vehettem kézbe. 1981 májusától a baktalórántházi Dózsa Mgtsz-ben kineveztek főagronómus- nak, ezt a munkakört töltöttem be a szövetkezetből való távozásomig. Az újabb állomáshely a Nyíregyházi Zöldért Vállalat baktalórántházi telephelye volt, ahol igazgatóhelyettesként dolgoztam 1990 májusában. Ezt követően mezőgazdasági vállalkozóként. kerestem a kenyerem, majd 1993 februárjától családi szövetkezést hoztunk létre Farmers-kom néven. Igen hasznosnak és szükségesnek tartom azt a kormányzati elképzelést, hogy kell a falvakban egy agrár- szakember, akihez bizton fordulhatak tanácsért, segítségért. Gyakorlatból tudom, hogy milyen nagy szükség Van egy olyan szakember jelenlétére egy-egy körzetben, aki ismeri- az agrárgazdaság rendelkezéseit, a településen induld, vagy már működő vállalkozások beruházási, fejlesztési, működtetési terveit, s ehhez segítséget is tud nyújtafti. Fontos a pályázatokban való jártasság, ahogyan azt is tudom, mit jelent üzleti tervet készíteni, bankkal tárgyalni, cégbírósághoz eljárni. Igen fontos feladat a termékpiacok változásainak a termelők számára történő közvetítése. Végzettségem és közel három évtizedes mező- gazdasági tapasztalatom alapján úgy ér- zefti, hogy a magángazdák körzetemben kibontakozó önállósulási folyamatát tudom segíteni, hiszen ezt az „iskolát” magam is jártam, járom, a kínját-ke- servét olykor megszenvedve, de a gyümölcsében mindig reménykedve. Baktalórántházán és környékén a termőtalajok zöme homoklaza föld, kevés a jó minőségű barna erdőtalaj. A gyengébb minőségű talajokon a gyümölcstermesztés, ezen belül is a jonatán alma még jövedelmező ágazatnak számít. Sajnos, az utóbbi évek során a jövedelmezősége minimálisra apadt, az idei év meg minden számítást keresztülhúzott. Az újabb telepítések — tőke hiányában — jelenleg csupán elvetélt tervek. A jobb minőségű talajokon a korábbi évek termesztési hagyományait kell folytatni, így például zöldségféléket (karfiolt, brokkolit, káposztát) szükséges termeszteni. Ehhez fontos feladat a piacok felkutatása, szervezése és levezetésé. Magam is évek óta termelek eredményesen zöldségféléket, az itt szerzett tapasztalataimat szívesen továbbadom az érdeklődőknek. A térségi területfejlesztési tervvel kapcsolatosan ötleteket adhatunk, ám pénz hiányában a megvalósításuk kérdéses. Az államtól munkahelyteremtésre szolgáló támogatást nem várhatunk, saját magunknak kell megteremteni megélhetésünk feltételeit. Fogadóóráim: hétfőn délelőtt Nyírjákó, Nyírkércs, délután is a két településen; kedden délelőtt Rohod, Baktalóránháza, délután ugyanitt; csütörtökön délelőtt Petneháza, Laskod, Nyírkárász, délután ugyanitt; pénteken délelőtt Nyírmada, Pusztadobos, délután szintén a két településen. A családomról: feleségem a helyi OTP-fióknál dolgozik, immár harminc éve; két felnőtt gyermekünk van: Zsolt 25 éves, a családi vállalkozásban ő a „jobb kezem”, rendkívüli szorgalommal végzi a napi teendőket. L;ányunk, Hed- - vig- 23 éves, a francia nyelv elkötelezettje,' a Sorbon neon tanul. Magamról még annyit: az agrárkamara megyei elnökségének a tagja és országos küldött'vagyok. Lefler György A vízimentők számára is lezárult a strandidény „Azt hittem, tudok úszni” A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetőségének vízimentő szolgálata ez évben ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját. Ez alkalommal az elmúlt hét végén záróértekezletet rendeztek a gergelyiugornyai Tisza-parton, ahol a „bátor fiúk” családtagjai is részt vettek. Gönczy József, a szolgálat vezetője: — Alapító tagjaink a mai napig aktívan részt vesznek a mentőmunkában. Legtöbbet Vályi András tanár úrnak köszönhetünk, aki a víziúttörők, majd az iskolai vízisportkör tagjai közül folyamatosan gondoskodik az utánpótlásról. — Tekintsük át az eltelt éveket! — A vízimentő szolgálat 1985-ben alakult Csengerben a Vöröskereszt támogatásával . Sajnos, az évek elteltével a Szamos vízminősége egyre romlott, 1990-ben már szinte teljesen alkalmatlanná vált a fürdőzésre. Megyénk Tisza-parti strandjainak halálozási statisztikáját elemezve úgy döntött a Vöröskereszt vezetősége, hogy a gergelyiugornyai strand hétvégi őrzésének lehetőségéről tárgyal a helyi önkormányzattal, a rendőrséggel és a vízügyi igazgatósággal. Ennek eredményeként 1991-től vigyázzuk a Szamos-torkolat és a híd közötti folyószakasz veszélyes részét. Sajnos, az emberek többsége nem a kijelölt fürdőhelyet választja. — Munkájuk eredményeire felfigyeltek az illetékes hatóságok és egyéb szervezetek is. — 1990-ben megalakult a Magyar Vízimentők Országos Szövetsége, ahol már alapítóként jegyeztek bennünket. Többször vendégünk volt az Országos Rendőr-főkapitányság és a polgári védelmi fő- igazgatóság illetékes munkatársa. Munkánk elismeréseként egy tagunk belügyminiszteri elismerésben részesült, ketten pedig vezető tisztséget töltenek be a szövetség oktatási bizottságában. Jómagam nemzetközi instruktori jogosítvánnyal rendelkezem. — Első látásra nyugati színvonalú eszközökkel dolgoznak, és mentéstechnikai tudásuk is meghaladja az átlagot. — Ez nem mindig volt így. A Tiszára még egy fa hajótesttel és egy önindító nélküli VIHAR motorral jöttünk át, kiegészítve egy tartalék kölcsönhajóval. Ezt követően — a Vöröskereszt anyagi megerősödésével egy időben — lehetőségünk volt előbb egy önindítós VIHAR motor, majd egy lengyel flamingó-hajótest megvásárlására. 1992-ben ezt a mentésre kiválóan alkalmasnagyon vigyázunk egymásra hajót felszereltük egy Yamaha Fetos-60 típusú gyorsmotorral, majd az ezt követő évben egy Mercury hajót vásároltunk. Közben tökéletesítettük a mentőfelszereléseinket is. — Mi szolgálja az önkéntesek biztonságát? — Elsősorban a szakmai tudás és a technika. A vízimentőszövetség továbbképzési lehetőséget ad, van edzéslehetőség, minden idény előtt próbamentések sorozatát végezzük. A vízimentők maximális vízbiztonságáról ezen a helyen lekicsinylő lenne beszélni. Tagjaink számára kötelezővé tesz- szük a mentőmellénnyel, esetenként a biztonsági kötéllel történő „ráúszást”. Eredményeinkhez hozzájárulnak a gyors vízi járművek, a rádiókapcsolat a hajók és a partiőrség között. A polgári védelem rádiófrekvenciát bocsátott rendelkezésünkre, melynek segítségével a központon keresztül bekapcsolódhatunk a telefonhálózatba is. A fentieknek köszönhetően ügyeleti időben fulladásos halál nem történt. Sajnos nem áll mó- dunkbanmindennap jelen-len- •, ni, önkénteseink csak szombaton, vasárnap és ünnepnapokon tudnak munkát vállalni. — Tekintsük át a mentési statisztikát! — 1991-ben negyvenegy, 1992- ben negyvenhárom, 1993- ban nyolc, 1994-ben tizennyolc, az idén pedig tizenkét mentésünk volt. A csökkenés annak köszönhető, hogy a fürdőzők elfogadnak bennünket, tanácsainkat nem tekintik kellemetlenkedésnek. Kiváló kapcsolat alakult ki Tóth András rendőr főtörzsőrmesterrel, a rendőrségi hajó parancsnokával. Ezt a fürdőzők is látják, és sok szabálytalanságtól riasztja el őket. A két csónak közül az egyik folyamatosan tud járőrözni, melynek eleve fegyelmező hatása van. — Mindehhez komoly anyagi ráfordítás szükséges. Honnan a pénz? — A Vörös- kereszt önkéntes vízimentő szolgálata vagyunk, de sok szponzor is támogat bennünket. Megemlíthetjük Dúsa István vállalkozót, a csenged Szamos Kft.-t, a Ferr-Trade Kft.- t és a vásárosna- ményi, valamint a csenged önkormányzatot. Támogatási szándékát fejezte ki a pátyodi és a csengersi- mai önkormányzat, a Csenger és vidéke ÁFÉSZ. Minden pénzre szükség van, mert költségeink százezres nagyságrendűek. — Elismerés? — Szolgáltatásunk térítésmentes, mi sem várunk személyes .an-yági'juttafást senkitől: Itt csak önkéntesek dolgoznak, akik szabadidejüket áldozzák fel azért, hogy mások életét megmentsék. Ebben az évben a Vöröskereszt országos vezetősége a Vöröskeresztes Munkáért Arany fokozatú kitüntetést adományozta a csapatnak. — Emlékezetes mentés? — Minden mentés emlékezetes, mert saját életünket is félteni kell, és minden életveszélyes helyzet örök emlék marad az ember számára. Inkább a humoros esetekről beszélünk szívesen. Például ha egy embert fél óra leforgása alatt kétszer is menteni kell, vagy ha valaki inkább a videokameráját menti, mint az asszonyt, esetleg elvész a bikini, és a kimentett hölgy szégyeli elhagyni a folyót. Egyszer egy farmeres, bakancsos fiatalember kenuja beleborult a vízbe, ruházata jól megszívta magát, a bakancs telement vízzel, és mikor ezt az „emberszivacsot” partra segítettük, közölte velünk: „Azt hittem, tudok úszni.” F. Sipos Vályi András tanár. „Boka László kollégámmal (alsó kép közepén) folyamatosan készítjük fel a fiatalokat” Gönczy József szolgálatvezető. „Mindig időben odaértünk” Márián Zoltán gazdasági vezető. „Eddig még mindig sikerült összeszedni a pénzt” Bevallom, az átlagnál, talán az elfogadhatónál is gye- rekpártibb vagyok. Elkeserít, bosszant, felháborít, hogy idétlen felnőttek kicsinyes, ostoba vitáinak, veszekedéseinek, háborúinak rendre az ártatlan, semmi köze hozzá gyerekek a szenvedői. A szombat délutáni zuhogó, már őszi, hideg esőben egy hat- és egy hároméves kisgyerek ázott-fázott a Szent István utcában. Haza szerettek volna menni. Sóstóhegyre. (Az, hogy miért voltak egyedül, és miként kerülték oda, már égy másik ügy.) Az éppen ott dolgozó emberek megszánták a két kis szerencsétlent, s egy tehertaxis rádióján keresztül odahívtak egy taxist. Jött is a Korona 24-es, s megkérdezte a gyerekeket, van-e pénzük. Természetesen nem volt (hogyan is lehetett volna?!), erre jött a következő kérdés: otthon van-e? A két fél — az emberek és a taxisofőr —1 által előadott történet eddig a pontig egyezik. A folytatás nem. Előbbiek szerint a válasz ez volt: — igen, anyukánk kifizeti. Utóbbi változata: — ott sincs. Innen megint egyezően folytatódik: ...a sofőr bevágta az ajtót és elrobogott. Én elhiszem, hogy taxitarifa szempontjából Sóstóhegy nem a szomszéd utca, Elhiszem, hogy a sofőrnek (kollégáinak is!) órákig sorolható hasonló rossz tapasztalatai vannak. Elhiszem, hogy a taxi nem jótékonysági intézmény. Elhiszem, hogy egész napos fuvarnélküli várakozás nem szül jó hangulatot. Nem vitatom a gyerekek szüleinek felelősségét. Egyet nem hiszek: meg lehet magyarázni azt, ha valaki két didergő kisgyereket esőben, viharban sorsára hagy. (Megnyugtatásul: a gyerekeket az utcán dolgozók — munkájukat félbehagyva -r- ingbe, kabátba.bugyolálták és hazavitték.) K. F. DIDEREGVE
