Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-11 / 213. szám

Sport 1995. szeptember 11., hétfő UJ KELET Kézilabda NB I Kuzmicsovot nem tudták megállítani! Nem valami fényesen mutat­kozott be a Kárpát-Hús-Nyíregy- házi KC NB I-es férfi kézilabda­csapata az új névvel az új bajnok­ságban. Mint ismert, az első for­dulóban Dunaújvárosban nyolc­gólos vereséget szenvedtek. Az igaz, hogy az NB I-be ismétel­ten visszakerült Duna-parti csa­pat a nyáron megerősödött, de a nyolcgólos vereség soknak tűnik, hiszen a nyíregyháziak az élboly­ba való kerülést tűzték ki célul. A hét végén Bartha Dénes edzőt sikerült elérnünk, és tőle érdeklődtünk a súlyos vereség okáról. — Számítottunk rá, hogy ne­héz dolgunk lesz Dunaújváros­ban. A bajnoki rajt előtt meg­tekintettük őket egy tornán. Már akkor látni lehetett, hogy egy nagyon jó játékosokból csapattá érett gárdához utazunk az első fordulóban. — Tehát így már tudtátok, ki­vel álltok szemben, így semmi nem érhetett váratlanul benne­teket. Milyen taktikával küldté- tek a fiúkat pályára? — A 3-2-1-es védekezéssel próbáltuk a veszélyes játékoso­kat távol tartani a kaputól. Míg a támadásnál azt kértük, hogy üres befutásokkal és kétbeállós játékkal zavarják meg a védel­müket. Ezenkívül előtérbe helyzetük a kontrajátékot. — Ebből mi valósult meg? — A játék első tíz percében partnerek voltunk, az történt, amit megbeszéltünk. Aztán előjött a régi betegség, és sorra vétették a technikai hibákat. Ezt kihasználták a vendéglátók, és elhúztak három góllal. — Ekkor már végzetesnek tűnt a háromgólos előnyük? — Még nem. A játék képe alapján továbbra is egyenran­gú ellenfelek maradtunk, az előnyük ellenére. — A szünetben milyen utasí­tást kaptak a fiúk? — Azt, hogy fegyelmezet­tebben támadjanak és a véde­kezésben még távolabb kell tar­tani lövőiket a kaputól, különö­sen Kuzmicsovot, mert nagyon elemében volt, ezt kilenc gólja is bizonyítja. — Mikor lehetett érezni, hogy elment a meccs? — A négy-öt gólos vezeté­sük ellenére a második félidő közepéig nagyon bíztunk ben­ne, hogy legoldozzuk a hátrá­nyunkat, és szorosabbá tesszük a találkozót. Ezzel szemben já­tékosaink rendre elszúrták a gólszerzési lehetőségeket, száz- százalékos helyzetek maradtak kihasználatlanul. Az ellenfél meg kontrában lőtte a góljait. — A dobott 23 gól idegen­ben nem rossz eredmény, de a 31 kapott „kicsit" soknak tűnik. Te ezt hogyan látod? • — A játékosok nem tudták megoldani a rájuk bízott felada­tot, és nem találtuk a támadása­ik ellenszerét. Nem működött a 3-2- 1-es és a hatosfalas védeke­zésünk, de Kuzmicsovot sem sikerült távol tartani a kaputól! —A következő mérkőzés egy­ben az első hazai bemutatkozás is. Az ellenfél az Elektromos ki­tűnő gárdája lesz. Gondolom, van mit átismételnie a héten a csapatnak. — Mindenképpen át kell dol­gozni a védekezési rendszerün­ket. A támadásnál meg a biztos befejezésre kell törekedni. Emellett a kapusok teljesítmé­nyének is fel kell javulnia. Bí­zunk benne, hogy mielőbb megemésztjük ezt a kudarcot, és a közönség a csapattól meg­szokott, jó játékot fog látni. Atlétika Mutola és Kiptanui A Grand Prix döntőben Monacoban az összetett pont­verseny két első helyezettje, a férfiaknál a kenyai Moses Kiptanui, a nőknél pedig a mozambiki Maria Mutola egyformán 130 ezer dollárral gazdagabban térhetett haza. Az összetett GP-siker jutalma ebből 100 ezer dollár, 30 ezer pedig a számonkénti győzte­seknek járt. A GP-versenyen kívül megrendezett férfi 100 méteres síkfutásban meglepe­tésre az ausztrál Damien Marsh legyőzte a világbajnok kanadai Donovan Bailey-t. A férfi rúdugrásban ebben az idényben a dél-afrikai Okkert Brits már nyert az immár öt­szörös szabadtéri világbajnok ukrán Szergej Bubka előtt, most is ez történt. Rádióstájfutó Eb Zarnóczai aranyérmes Pénteken és szombaton a szlovákiai Pozsony térségé­ben bonyolították le az idei rádióstájfutó Európa-bajnok- ságot. A magyar válogatott a nyíregyházi Ladikné Zarnó­czai Klára révén egy arany­érmet, illetve az old boy csa­pat jó szereplésével egy har­madik helyet szerzett. Az öregfiúk bronzérmes csapatá­nak tagja volt a nyíregyházi Kovács András. Paskuj Mátyás szövetségi kapitány útban hazafelé vasár­nap délután így értékelte az Európa-bajnoki szereplést: — Papírforma-eredmény szüle­tett, ennél jobb teljesítményt nem vártam átalakított, megfia­talított csapatunktól. Tizenkét versenyzőnkből kilenc most először vett részt Európa-baj- nokságon. Érdekes, hogy a pén­teki URH-verseny teljesen sík­vidéki terepen zajlott, hasonlí­tott a Nyírvidékre. Ettől függet­lenül itt nem szerepeltünk vala­mi fényesen. Az RH terepe vi­szont inkább a Bükkhöz és a Mátrához volt hasnoló, és itt már nem is maradt el a várt siker. Venczel Gábor és CserpákZsolt gyengélkedését a rutintalanság számlájára írom. Összességében nem vagyok elégedetlen, tovább készülünk a '97-es világbajnok­ságra. A hároméves felkészülé­si ciklusunkban Pozsony biz­tató állomás volt. Az Európa-bajnok Ladikné Zarnóczai Klára nagyon nehe­zen találta a szavakat öröme kifejezésére: —- Nagyon bol­dog vagyok, de azt hiszem, ez ilyenkor természetes. Egész évben jól ment a versenyzés, bíztam is a jó szereplésben, de az aranyérem csak titkos vágya­imban élt. Annyi minden köz­bejöhet egy versenyen... Több mint három perccel előztem meg a második helyezettet, ezért úgy érzem, még nem kell visszavonulnom. Folytatom to­vább a versenyzést! Száraz Attila SS V. Nyírségi Ősz kispályás torna Debrecenbe buszoztak a kupával Akik szombaton elhaladtak a nyíregyházi stadion mellett, esernyőjüket szorongatva hök­kent ábrázattal meredtek a lát­ványra. „Ezeknek elment az eszük”— legyintettek tovalép­delvén. Pedig dehogy ment, holmi csapadék nem tántorít­hatta el a Nyírségi Ősz kispá­lyás labdarúgótornára egybe­gyűlteket a játéktól. És kora reggel nekilódultak a csapatok. Eső ide vagy oda, ontani kezd­ték a gólokat. Volt kiket nézni! Eljött a magyar válogatott, a püspök­ladányiak kapuját az a Mező József védte, akire ráaggatták az elpusztíthatatlan jelzőt, s mostanság Debrecenben adja át tudományát a trónkövetelők­nek. A Haveco — Dortmund- mezt öltött „sárgái” — a Sényő négy meccsre számkivetetté vált szemefényét, Capatinát vonultatta fel. Jó néhányan be­szálltak a megyei első osztály­ban futballozok közül, noha másnap a bajnokikon kellett top­formában lenniük. A „menők­től” semmivel nem maradtak le a kisméretű foci amatőr „pro­fijai”. A vigasztalhatatlan idő, acup­pogó sár azért megtette hatását, a honi legjobbakból verbuvált együttes a legjobb tizenkettő közé jutva bedobta a törölközőt. Ritter Imre szövetségi kapitány sajnálkozva ugyan, de a játéko­sok testi épségének óvását fel­hozva indokul visszavonulót fújt. A vb-felkészülés szakaszá­ban járva nem kockáztatott. A fináléhoz közeledvén sorra ha­saltak el a hazai legénységek, a hármasdöntőig csupán a KGST tartott ki. Ott már elfogyott a tudomány. Elillant az erő, a végső csatákig eljutott két deb­receni csapat pediglen úgy sak­kozott, hogy egymás ellen dön­tetlenre adták a mérkőzést. Jól számoltak. A kupát azután nyer­te a Hajdú Volán, hogy ők gól­arányt javítottak az elbágyadt nyíregyháziakkal szemben. A hármasdöntő eredmé­nyei: Kópé Bt.—Hajdú Volán 0-0, Kópé Bt.—KGST 3-2, Hajdú Volán—KGST 6-1. A sorrend: 1. Hajdú Volán, 2. Kópé Bt., 3. KGST. A tornán különdíjakat is osztot­tak. A legjobb játékosnak Futó Ferenc (Hajdú Volán), a legjobb kapusnak Szabó István (KGST), a legtechnikásabb játékosnak Buta MiEál'y (Kópé Bt.jbi/o/iyült. Koncz Tibor Röptében Romániai mérkőzések Az NYVSC férfi röplabdacsa­pata a Nyíregyházán megrende­zett Csapó Kupa után ismét egy röplabdatomán szerepelt, csak most a hazai helyszínt felváltot­ták egy romániaival. A Zilahon csütörtöktől szombatig tartó mérkőzéssorozaton a mieinknek további lehf ge volt az új csa­patszerkezei csiszolására, amit a nyíregyháziak ki is használtak. A csütörtöki érkezést köve­tően már este porondra „kény­szerült” az NYVSC gárdája, méghozzá a házigazda zilahi együttes ellen. A mérkőzés na­gyon jól indult, hisz az első já­tékrész megnyerése után a má­sodikat is hozták a nyíregyházi­ak, s úgy tűnt, visszavágnak a Csapó Kupán elszenvedett 3-1- es vereségért. A harmadik játsz­mában szinte fej fej mellett ha­ladt a két csapat, és még 14-14- nél sem tudta a publikum eldön­teni, hogy ki is lesz a nyerő eb­ben a játékrészben. Sajnos a véghajrá a román gárdának si­került jobban, és a harmadik szett megnyerésével visszahoz­ták a mérkőzés megnyerésének reményét. A mieink ehhez „partnernek” bizonyultak, hi­szen az egyre fáradtabbnak tűnő csapat a negyedik játékrészt is elvesztette. A mindent eldöntő ötödik játszmában sem tudott a vendég együttes újítani, így 3­2-re elvesztették a mérkőzést. Balázs István e mérkőzés után sem volt „bánatos”, hisz mint elmondta, a több mint két­órás meccsen a csapat játéka tovább javult, főleg a két első játékrészben játszott „nagyot” a nyíregyházi gárda. A második nap délutánján a szintén romániai Sighet csapata volt az ellenfél, s a szaboclsiak — a harmadik játékrész kivételé­vel — meggyőző játékot produ­kálva 3-1 arányban nyerték a mérkőzést. A szombat délelőtt lejátszott utolsó találkozójukon a mieink az első játékrészt 8-2-ről bukták el, ami aztán rányomta bélyegét a mérkőzés további ala­kulására is. A Dézs ellen ví­vott meccsen a második szettben is a romániai ellenfél bizonyult jobbnak, és így már 2-0 volt az állás a dézsi csapat javára. A har­madik játszmában aztán „feléb­redt” a nyíregyházi csapat reggeli „bódulatából”, és meggyőző fö­lénnyel (15-3) hozták e játékrészt. Sajnos, ezt követően ismét „leült” a csapat, így az ellenfél 3-1-es di­adalával ért véget a mérkőzés. Összességében a csapat továb­bi fejlődését jól szolgálta a romá­niai mérkőzéssorozat, hisz a baj­noki rajtot megelőzően nagyon jó gárdákkal küzdhetett meg a nyír­egyházi csapat, és ennek a folya­matnak még nincs vége, mivel egy hét hazai munkát követően vasárnap ismét Romániába utazik az együttes, ahol Nagybányán egy újabb nemzetközi röplabdatomán fog szerepelni. A zilahi torna végeredménye: 1. Dézs, 2. Zilah, 3. NYVSC, 4. Sighet.

Next

/
Thumbnails
Contents