Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-11 / 213. szám
8 Innen-onnan 1995. szeptember 11., hétfő A keleti halál Megdöbbentő tényeket olvastam a Szabolcs-Szatmári Szemle idei 3. számában. Szűk Béla A tbc múltja és jelene címen tárja a közönség elé a legfrissebb Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei adatokat. Hát- borzongató. Emeljünk ki az adatok közül csupán kettőt. Az új tbc-s betegek aránya ebben a megyében 32,8 százezrelék, míg az országos átlag 18.7 százezrelék. Az összes nyilvántartott tbc-s beteg szű- kebb hazánkban 165,3 százezrelék, szemben az országos 115.7 százezrelékkel. Ezeknél az adatoknál csak az a megdöbbentőbb, hogy egy másik tanulmány szerint a hetvenes évek közepére csaknem sikerült ezt a megyét is tbc- mentessé tenni. A romló arányok, a gyors változások, az egészségügyi helyzet ugrásszerű romlása az utóbbi évek társadalmi jelenségei közé tartozik. Hogy miért? Ennek számtalan összetevője van. A folyóirat egy harmadik tanulmányában például Zagyi Bertalan általános helyzetképet ad Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye egészségügyi helyzetéről. Az általánosból megint ragadjunk ki két konkrét adatot. Ebben a megyében tízezer lakosra az országosnál 35 százalékkal kevesebb orvos jut. Ugyanakkor a fekvőbeteg-ellátásban az egy orvosra jutó lakosok száma két- háromszor magasabb az országos átlagnál. Ebből is nyilvánvaló: az egészségügyi ellátás általános helyzete megyénkben rosszabb, sokkal rosszabb, mint az ország más területein. Azt hiszem azonban, hogy az igazi okokat mégsem egészen itt kell keresni. Zagyi Bertalan is említ két konkrét okot. Az egyik, hogy ezen a területen a munkanélküliség aránya sokkal nagyobb, mint az ország más részein. És bizony az öngyilkosok ötven százaléka megyénkben munkanélküli, az új tbc-s betegeknek pedig 22,2 százezreléke kerül ki ebből a kategóriából. Másik okként említi a szerző, hogy megyénkben igen magas a halmozottan hátrányos helyzetű kisebbség aránya, azaz nagyon sokan vannak a cigányok. Ez mit jelent? Egészségügyi elhanyagoltságot, a higiénia sokszor teljes hiányát, az étkezési, életmódbeli szokások középkori szintjét, és így tovább. Ezek a tudományos igényű elemzések nagyon konkrét viszonyokat tárnak fel, és még nagyon óvatosan is fogalmaznak. És úgyszólván említés nélkül hagynak egy nagyon lényeges, általános egészségügyi szempontot. Régi igazság ugyanis, hogy az egészségügyben az a legdrágább, ha a már kialakult betegséget gyógyítjuk. Sokkal nagyobb szervezést, figyelmet igényel, de az egyetlen járható út, ha a megelőzési programokat alakítjuk ki, ezekre neveljük a társadalmat. Igaz, ez sem olcsó. De talán elegendő lenne az élvezeti cikkekből származó jövedelem (állami jövedelem!) mondjuk tíz százalékát erre fordítani, és ezzel már lehetne kezdeni valamit. Csakhogy hazánkban évtizedek óta (vagy még korábban?) nincs igazi, tudatos, következetes egészségmeg- óvási, betegségmegelőzési program. A nyolcvanas évek elején történt bizonyos kísérlet ennek kialakítására, valóságos állami irányítású társadalmi folyamat azonban nem lett belőle. Miért? Nem volt rá pénz. És most hol tartunk? A takarékoskodás jegyében szüntetünk meg kórházakat, számolunk fel kórházi ágyakat, anélkül, hogy bármit is tennénk a megelőzés érdekében. Kórházakat és ágyakat csak akkor kellene felszámolni, ha a megelőzés eredményeként ténylegesen csökkent a kórházi ápolásra szorulók száma. Dehát itt van például az alkoholizmus. Eljutottunk odáig, hogy ez betegség. És akkor mi van? Lassan megszűnnek a kényszerelvonók, a társadalom maga szabadítja önmagára a minden normális érzésből kivetkőzött alkoholistákat. Következetlen a kábítószer elleni küzdelem is, ennek soksok eddig működő bázisát szüntették meg mostanában. Azaz: a rendszerváltás óta nemhogy annak érdekében léptek volna határozottan, hogy megelőzzük a betegségeket, hanem inkább lassan, fokozatosan felszámoljuk azokat a szerveket is, amelyek felemásan ugyan, de ezt szolgálják. És itt van a következő lépés: az egészségügyi ellátás fizetett szolgáltatássá alakítása. Ez különösen ezen a tájon jelent majd igazi tragédiát. Ma még csak a fogápolásért, a gyógyfürdői szolgáltatásokért, a szanatóriumért kell fizetni. Ám már hozza a szél a hírt: jövőre más területekre is-kiterjesztik a fizetési kötelezettséget. És senkinek eszébe nem jut, hogy a számtalan nyugdíjas egyszer már fizetett. Amikor egészséges volt. És most miből fizessen? És a munkanélküliek? És a halmozottan hátrányos helyzetű kisebbség? Hol lesz itt a határ? És az-e a magyar lakosság perspektívája, hogy létrehozzuk a szegénységi bizonyítványt és a szegénységi orvosi ellátást, amely — tudjuk emlékezetből — nem éppen a totális gyógyítást szolgálja, hiszen a gyógyszerek, gyógyeszközök szinte máris megfizethetetlenek. Megyénkben máris pusztít a keleti halál. Nem a tbc-re gondolok, hanem a szegénységre, a nyomorúságra. És ha az egészségügyreformnak csúfolt tervezet folyamatai megvalósulnak, még jobban fog pusztítani. írhatnak tanulmányokat tudós orvosok és kutatók, jaj- dulhat az újságíró, járhatnak sírva, éhező gyermekeiket mutogatva az édesanyák. A rendszer, az egészségügyi ellátás egész tervezett mechanizmusa annak az irányába hat, hogy behunyt szemmel tűrjük: hadd hulljanak, haljanak az öregek, a szegények, a nyomorultak. Mit mondjak? Spártában, az ókori városállamban emberségesebb megoldást választottak. A betegesnek tűnő, vékony, sápadt gyermekeket születésük után ledobták Taigetosz hegyéről. És nálunk? Taigetosz hegyévé változtatjuk az életet. Az egész életét azoknak, akik nem kapnak munkát, akiknek sok gyerekük van, akik elesettek, rokkantak, szegények. Ez a keleti halál. És sajnos fertőző. Nem lehet Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye határán belül tartani. Országos halállá válik, Balkáni halállá. Dányi Miklós UJ KELET Nagy halásziak a turizmusért „Nem nyilvánosház lesz...” A nagy halászi Júlia Centrál Diszkóbár körül mostanában nagy a sürgés-forgás. Ásnak, betonoznak az épület környékén. Vajon mire a nagy felhajtás? A kérdésre a választ Albók László, a bár tulajdonosa adta meg. — Komoly beruházással bővítjük az épületet, amelynek következtében szolgáltatásaink is bővülni fognak. Jelenleg a diszkóbár hétvégeken a fiatalok törzshelye, három megyéből járnak ide a tizen- és huszonévesek szórakozni. Négy éve, amikor nyitottunk, ez a hely még elegendő volt, azonban mostanára kicsi lett. Lépni kellett, és elhatároztam, hogy egy, a mostaninál ötször nagyobb tánctermet építek, a régi tánctermet pedig átalakítom étteremmé. Itt ugyanis egy kétszintes, húsz szobából álló három- csillagos szállodát szándékozom építeni, és az itt megszálló vendégek igényeit szeretném ezzel kiszolgálni. Ehhez kapcsolódik az utazási iroda is. A belföldi és külföldi tífíistákat egy bérelt, 40 személyes autóbusszal utaztatom majd Zemplénbe, a Hortobágyra és a Felső-Tisza vidékére, s természetesen Szabolcs-Szatmár- Bereg megye nevezetességeivel is megismertetem őket. A leendő idegenforgalmi együttes neve Júlia Centrál Szórakoztató Központ lesz, s az elterjedt hiedelemmel ellentétben nem nyilvánosházat nyitunk, hanem kulturált bárt. Három olyan üzlet is lesz, melyek szorosan kapcsolódnak a szállodai szolgáltatásokhoz. Virágboltot nyitunk, és egy helyiséget, ahol a vendégek nagyhalászi szuveníreket vásárolhatnak. A harmadik üzlet még zsákbamacska. Amennyiben az időjárás kedvez az építkezésnek, akkor a táncteremben már az év végén tartunk diszkókat. Az egészet télre tető alá szeretném hozni. A szálloda és az utazási iroda a jövő nyári szezon kezdetére nyílik meg. Tóth Mihály Irigyeljük-e Svensson urat? Valójában meg sem tudom mondani az okát, eddig talán még másnak sem sikerült megdönthetetlenül és hitelt érdemlően, hogy miért is vagyunk ilyen — hogy úgy mondjam — mindent olyan tragikusan felfogó nép. Pedig van humorérzékünk — a magyar vicc világhírű —, nem is beszélve a mindent túlélés képességéről! A történelem minden vihara átrobogott már rajtunk, mégis itt vagyunk, végre szabadon, és akárki akármit is mond, az lett, amit mi akartunk. Persze valószínűnek találom, hogy erre többen tagadó- lag rázzák a fejüket, mondván: ők „nem ilyen lovat akartak”. A legtöbben azt szokták hangoztatni, hogy nem a „dologgal” van a baj, hanem annak minőségével. Ez sem újdonság széles e hazában, hiszen Kossuth apánk is megemlítette híres ceglédi toborzóbeszéde során, hogy „csak tizedannyit a megvalósításban, mint amennyit a megajánlásban, és Magyarországot a poklok kapui sem fogják meg- dönteni”. Mindig volt valahogy, és mindig lett is valahogy, miért hát e folytonos rettegés és sírás? Most itt van ez a Bokroscsomag. Például. Nem azt mondom, hogy „ab ovo” röhögőgörcsöt kellene tőle kapnunk, hiszen van gond rendesen, de azért talán annyira mégsem tragikus, hogy ne láthassuk a humoros oldalát is, ha már vicceket tudtuk kreálni az ilyen-olyan diktatúrák legvadabb szituációiról is. Általában sótlannak és humor- talannak tartjuk a nyugaton, és főleg az északon élő népeket, pedig ez esetben igazán tudom ajánlani a svéd társadalom hozzáállását az őket ért saját „bokroscsomagjaikhoz”!! Nyugodt szívvel állíthatom: abban minden magyar egyetért, hogy hazánk Európai Unió-tagsága módfelett kívánatos lenne. Elvileg. Természetes tehát, hogy az adott témakörben (a gazdasági megszorításokat tekintve) is a legkézenfekvőbb az összehasonlítás egy fejlett nyugati állammal. Az új adórendszerről strukturális kialakításakor sokszor hallhattunk, hogy svéd mintára készül, svéd modellt követ. Nyilvánvalóan nem vehettük át „tokkal, vonóval”, ugyanis ez a teljes káoszhoz vezetett volna, arról nem is beszélve, hogy az anyagi hátterünk envhén szólva más volt Ha hiszik, ha nem, a svédek ebből amolyan „nagy népi ban- zájt” csináltak, amit mindenki élvez. Vegyük például a deklaráció (az adóbevallás) időszakát: a karácsony környéki szeretet- ünnepek után, január derekán lázas készülődés kezdődik az ÉSZ ÜNNEPÉRE, a deklaráció utolsó napjaiban pedig szinte másról sem hallani, csak erről. Ismerősök, barátok, rokonok, munkatársak, sőt a házastársak is izgatottan és — megkockáztatom — feldobottan számolgatják lehetőségeiket, kicserélik tapasztalataikat, tanácsokkal látják el egymást. Az ívek beadásának utolsó napja pedig kész kavalkád, karnevál. A „Lansstyrelse”, azaz a megyei kormányzati hivatal, amely hivatott az ívek begyűjtésére, e napon inkább hasonlít egy világhírű és minden betegségre gyógyírt kínáló zarándok- helyre, mint egy hivatalra. Délutántól késő estig kocsik tízezrei haladnak lépésben errefelé a szélrózsa minden irányából. A városok közlekedési lámpáit erre az időre kikapcsolják,^ forgalmat rendőrök irányítják, egyirányúsítva az utcák százait annak érdekében, hogy eme nagy, népi zarándoklat zökkenőmentesen és a lehető leggyorsabban lebonyolódhasson. A hivatal dolgozói nem íróasztalaik mögött várják az íveket, hanem — halljanak kérem csodát — aznapra kék-sárga csíkos „utcaseprőmellényt” húzva, az utcákon veszik át az autók ablakain kiadott nagy borítékokat, és hatalmas tarisznyájukba gyűjtik. Nem kell őket keresgélni, mert tucatjával állnak a környező utcákban, így aztán szépen, folyamatosan haladhat el mindenki az aznapra esedékes „kegyhely” előtt, hogy elégedetten térhessen meg otthonába. Ezek után következik a feszültségekkel teli 30 napos várakozás ideje. A harmincadik napon — ami a lottóhúzás eredményhirdetésére emlékeztet — mindenki megkapja a maga utalványát az adóhivataltól, ekkor tlidifl meff hnov mpnnvit tan vissza, illetve sikerült a deklarációja. Az emberek cukkolják egymást, nevetnek, és egyesek — az ügyetlenebbek vagy hanyagok —bosszankodnak. Ugye milyen hihetetlenül hangzik ez magyar fülnek? Pedig szóról szóra igaz. Miért hát e nagy különbség? Azt hiszem, egyszerű. Az emberek felvették a kesztyűt, amit az adóhatóság dobott eléjük. Komolyan veszik önmagukat és a lehetőségeiket. Olyan ez, mint egy meccs, melynek nagy a tétje. Rádlövi az adóhivatal a „bőrt”, és te vagy kivéded vagy nem. Ennyi. Közbevetőleg hadd tegyem fel a kérdést: nálunk talán kisebb a tét? Ellenkezőleg! Csak mi, magyarok valahogy mindig a vesztes pozíciójában megyünk ki a pályákra, márpedig az maga a veszteség. Egy svéd család sikeres deklarációval megoldhatja például az egész família kanáriszigeteki nyaralásának fedezetét. Ha ezt nem is, de mi is megteremthetnénk magunknak egy szerényebb nyaralást, csak sopánkodás helyett akkor komolyabban kéne venni a dolgot, és élni a lehetőségekkel, legalább azzal, ami adott! Nem tudom, hogy tisztában vannak-e Önök azzal a hatalmas mennyiségű pénzzel, illetve azzal az összeggel, ami az adóhatóságok kezében maradt, holott visszavándorolhatott volna az Önök pénztárcájába? (Ez teljesen független dolog azoktól az adóhátralékoktól, amiről az adóhivatal illetékeseit halljuk sími nap mint nap.) Az tény, hogy a svéd adórendszer sokkal szélesebb körű lehetőséget ad az adó visszaigénylésére, mint a hazai. Például: levonható az adóból az összes kifizetett kamat, legyen az készpénz- kölcsön, áruvásárlásból származó vagy ingatlanvételi kölcsön, vagy autóvásárlást fedező hitelA T 1(1 Uilní»/\í' /J/vli-v/» Lí»/*«. ez nagyban javítja az állampolgár vásárlási kedvét, hiszen az így előre befizetett, de év végén egy összegben vissszaigényel- hető összegeket szinte takarék- betétként kezelhetik, annak tekinthetik. Arról nem is beszélve, hogy a fogyasztás ilyen mértékű segítése munkahelyek tízezreit teremti meg, mert például áruvásárlás esetén „természetesen" csak akkor vehető vissza a kamat, ha az ám, amit hitelre vett a polgár, svéd gyártmány. Ugyanúgy, mint Magyarországon, Svédországban is adó- csökkentő tényező a kincstárjegy és az államkötvény vásárlása, az életbiztosítási összeg bizonyos hányada, azzal a különbséggel, hogy ott ez a szabadpiacon vásárolható nem állami tulajdonú, de svédországi vállalkozások részvényeire is vonatkozik. Ha valaki rossz lóra tett, és a vásárolt privátrészvények veszteségesek lettek az év során, akkor ezt a veszteséget is — bizonyos százalékban — leírhatja az adójából. A dolog nagyon is logikus, ugyanis, ha nyereséges részvényt vett, amiből jövedelme származott, az után adót köteles fizetni. Adócsökkentő tényezők továbbá: a korábban felvett tanulmányi kölcsönök évi esedékes részletei, a betegállományban töltött idő alatt vásárolt összes gyógyszer forgalmi adója, a munkavégzésre használt saját autó által fogyasztott üzemanyag forgalmi adója, vagy 25 kilométeren felüli távolságban fekvő munkahely esetén a személygépkocsi szervizköltségeinek áfája, a jövedelemmel nem rendelkező, és közös háztartásban élő gyermekek tanulmányaihoz használt és vásárolt tanszerek és -könyvek teljes összege stb. A hivatkozott tételeket számlával nem kell igazolni, csak kérdőívre rávezetni. / /7/í/oí/ií/Í r zi Ű /\/z/z(/zin 1
