Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-29 / 202. szám
Sport 1995. augusztus 29., kedd UJ KELET Kosárlaba NB II Az emgések már készülnek Úszó Eb „Nem tudom, hogyan tovább” Az uszonó es edzője a nyíregyházi medence partján Szeptember elejétől beindul az NB Il-es kosarasoknál is a nagyüzem, elkezdődik a bajnokság. A tavalyi évben a másodosztályban a mezőgazdasági főiskola női csapata volt a legeredményesebb megyénkből. Jó szereplésük titka az alapos felkészülésben rejlett, éppen ezért kerestük meg az edzőtáborban őket. Munkájukról Veres Gyula edző beszélt. — Augusztus 21-től a szokásoknak megfelelően — kihasználva a versenyek előtti két hetet — edzőtáborban gyakorolnak a játékosok. Az első héten napi két edzésen vesznek részt, míg a másodikon egyen. A keret szinte százszázalékosan megjelent, így bizakodva kezdhettük el a munkát. — Milyen jellegű felkészülés folyik? — A klasszikus edzőtáborokkal ellentétben a munkát nem választjuk külön erőnléti és technikai részekre, hanem ezek összehangolására törekszünk. A programok egy részét a szabadban végezzük, így a futást és az ugrófeladatokat is. A másik részét a tornateremben, mint például a technikai és lab- dás gyakorlatokat. A különböző elemeket sokszor átiskolázzuk, és ezeket csiszoljuk a hibák kijavításával. — Milyen állapotban jöttek a táborba? — Sokan már a nyár alatt is edzettek a főiskola tornacsarnokában. Ezért nem a nulláról kezdtük a felkészülést, ami sokat számít. — A bajnokságra térve: mikor lesz az első mérkőzés? — Elvileg szeptember 14-én kezdődik a szezon. A valóságban azonban nem kötelező már az első fordulóban mérkőzést játszani. Ez nyilván a csapatok felkészültségétől függ, mivel lehetőség van halasztásra. — Mit lehet hallani a mezőnyről? Erősödött... — Kaptunk egy körlevelet júliusban, amiben jelezték, hogy akkor két csapat küldte el nevezését. Természetesen ez a szám bővülni fog, várhatóan 10—12-re. — Kikből áll a keret, tudtak erősíteni? — A csapattagok a már előző évekről is ismert Gás- párné Dézsi Mária, Magyar Erzsébet, Nagyné Kotánszki Éva, Csempészné Jeszenszki Katalin, Earkasinszki Gyuláné, Szerdahelyiné Varga Erzsébet, Fignár Ilona, Veisz Agnes, Cséke Annamária, Király Dóra, Teschmajer Júlia és Hornyai Dézi. Az erősítést tekintve egy mezőcsáti NB Il-es játékos jelentkezett a főiskolánkra. Ő hasznos tagja lehetett volna a klubnak, de egy ponttal lemadadt a felvételi pontszámot illetően. — Az anyagi tényezők biztosítottak? — Ezen a téren mindig nehéz megteremteni a feltételeket. Az induláshoz szükséges összeggel rendelkezünk, a későbbi költségeket pedig pályázatok útján próbáljuk megszerezni. — Esélyek... — Arról, mint mondtam, nem sokat tudunk, hogy más csapatok mennyire erősítettek, de ha az előző évihez hasonló színvonal jellemzi a másodosztályt, akkor van esélyünk a dobogós helyezésre. A játékosok közül Gáspámé Dézsi Máriát kérdeztem. Elsőként arról, milyen a hangulat az edzőtáborban. — Nálunk szerencsére mindig jó a hangulat, mivel egy kitűnő társaság jött össze. Igaz, hogy korban eléggé heterogén az összetétele, de mindenki a kosárlabda szeretete miatt jár ide. — Munka mellett, gyerekeket nevelve nem túl megerőltető ez? — De igen. Reggel a két gyereket gyorsan összeszedem, és már indulok is, hogy idejében odaérjek az edzésre. Rohanás az egész délelőttöm, arról nem is beszélve, hogy a nagyobbik lányom szeptembertől iskolába fog járni, ami külön feladatot jelent számomra. — Milyenek az edzésen végzett gyakorlatok? — Egyelőre megfelelőek, bár úgy érzem, egy kissé korán kezdtünk el játszani. Igaz azonban az is, hogy a csapat többnyire rutinos játékosokból áll, akiknek a terhelés a játékkal összekötve biztosítja legjobban a regenerálódást. — Ez a két hét elég lesz a jó kezdéshez? — Azt hiszem, igen. Azt azonban tudni kell, a kezdés igazán sosem sikerült nekünk. Mindig az első hat meccs után lendültünk bele a játékba. A felkészüléssel viszont nem lesz baj, mert van tartalékunk. A fiataloknál viszont nélkülözhetetlen a komolyabb munka. — Te mint a csapat egyik legponterősebb játékosa rendelkezésre tudsz állni végig? — A férjem és a családtagok egyaránt igyekszenek mindent megtenni, hogy ott tudjak lenni a mérkőzéseken. Van, amikor ez nagy gondot okoz, mert a férjemnek is (aki labdarúgóedző) pont a hétvégéi foglaltak. A nagymamák segítségével próbáljuk ilyenkor a kicsik elhelyezését megoldani, de van úgy, hogy a gyerekeket felviszem a mérkőzésre, ahol a csapattagok pesztrálják őket. — Milyen eredménnyel lennél elégedett? — Mindenképpen dobogós helyezéssel, még akkor is, ha most egy évvel öregebbek vagyunk. Úgy érzem, van olyan rutinunk és a fiatalokkal kiegészülve vagyunk annyira frissek, hogy ez legyen a célunk. Fedeles Imre Újdonsült Európa-bajno- kunk, Kovács Rita nemrégiben tért haza a bécsi kontinensviadalról. A hétvégét pihenéssel töltötte — rá is fért, hiszen a 25 kilométeres távot betegség miatt kellett feladnia Ritának —, így mi is csak tegnap „mertük zaklatni”, hogy egy héttel a verseny után miképp látja az Eb-szereplését és természetesen a jövőt. —Legelőször is egy közhelynek tűnő kérdés: hogy vagy? Sikerült már valamelyest „regenerálódnod” ? — Köszönöm, a körülményekhez képest jól. A pihenésről meg csak- annyit, hogy talán el fog telni még egy pár hét, mire azt mondhatom, hogy teljesen kipihentem magam. — Egy kis időre térjünk vissza a „múltba"! Mit éreztél a 7,5 kilométeres fordulónál, amikor is a partról nézve az úszásodat, először merült fel a nézőkben, hogy valami nincs rendben veled? — Akkor még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy feladom a viadalt. Nem is nagyon volt időm gondolkozni, mivel az a fájdalomhullám, ami rámtört, mindent eltompított bennem. Viszont amikor kijöttem a vízből, teljesen „padlót fogtam”. De még ezt megelőzően láttam, hogy elhúztak tőlem egy páran, de ez nem bosszantott, mivel ismertem őket, így biztos voltam benne, hogy ha tovább tudok úszni, le bírom dolgozni a hátrányomat. Sajnos továbbra is nagyon fájt a fejem, iszonyatosan fáztam a vízben, és csak az edzőm biztatására úsztam tovább, valamint megpróbáltam magamban egyre csak azt hajtogatni, hogy: „nem is fáj a fejem, nem fázom, ledolgozom a hátrányt”, de ez a pozitív gondolkodás sem segített. — A tízkilométeres résztáv után ki volt, aki először mondta ki a vége szót? — Én szóltam ki a vízből Tamásnak (Vajda Tamás, Rita edzője), hogy nem bírom tovább, amire ő azt válaszolta: „rendben, ússzál ki a partra”. — Amint kiértél a partra és az orvosok megnéztek, rögtön elvonultál a többiektől, és egyedül üldögéltél lehajtott fejjel. Meg szabad kérdezni, hogy mire gondoltál akkor? — Nagyon nehéz ezt megfogalmazni. Végül is a befektetett munkára gondoltam, csalódott voltam, és a legrosszabb talán az volt, hogy úgy éreztem, mintha saját magamban csalódtam volna, mivel nem bírtam leúszni a távot. Akkor az volt bennem, hogy akarati- lag levizsgáztam. Ez lehet, hogy nem így van, de a partraérésem után én ezt éreztem. — A verseny feladása után az osztrák orvosok mit diagnosztizáltak nálad? — Akkor éppen semmit, hiszen semmilyen orvosi felszerelés nem volt náluk! így egy kissé ideges lettem, és ott is hagytam őket. — Hazaérkezésed után az első utad a kórházba vezetett? — Igen, rögtön felkerestem dr. Pikó Károly főorvos urat. — Mit állapított meg? — Arcüreggyulladást, valamint az orr-nyálkahártyák gyulladását. A fejfájásomra pedig azt javasolta, hogy ha nem múlik el, akkor egy újabb — ez irányú — kivizsgáláson kell részt vennem. — Európa-bajnokként sok gratuláció várt itthon? — Hát ezt nem mondhatnám. Egyedül Gallov Rezső államtitkártól várt itthon egy gratuláció távirat formájában. Persze a szüleimtől, illetve a szűk baráti körömtől rögtön az Eb után megkaptam az „ovációt”. Mástól, egyelőre még nem. — A 25 kilométeres verseny feladása után „véletlenül” nem fordult meg a fejedben, hogy kész, abbahagyod? — Nagyon sok mindenre gondolok mostanság, erre is, de igazából még nem tudom a jövőt. Erről még Tamással sem beszéltünk. Most az van bennem, hogy semmi kedvem az egészhez. Azt hiszem, ezt az Eb-t lelkiekben kell kihevernem. Ekkorát még sohasem csalódtam, majdnem azt mondom, hogy számomra ez a vég. Márciustól készültem a kontinensviadalra heti száz kilométerekkel, heti tizenegy edzéssel. És most ezt a munkát feleslegesnek érzem. — De hát a munka, az „ erő" benned van, amit a továbbiakban is tudsz kamatoztatni. — Ez így igaz, hiszen a „munka nem vész el...”, de jelen pillanatban nem tudom, mitévő legyek. Lehet, hogy folytatom, lehet, hogy nem. Talán ha az edzőmmel elbeszélgetünk a jövőről, akkor nagyobb „önbizalmam” lesz. Majd meglátjuk. B.J. „Egyszemélyes csapatról fognak beszélni” Győzelmeket is vártak a szakvezetők azoktól a sportolóktól, akik a piros-fehér- zöld színeket képviselték a bécsi, a 22. úszó, vízilabda, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokságon, amelynek küzdelemsorozata vasárnap ért véget. Persze, azzal mindenki tisztában volt, hogy nem a műúszók és a műugrók fogják vinni a prímet, hiszen ők nem tartoznak a kontinens legjobbjai közé. A legjobb eredményeket a medencés úszóktól lehetett remélni, hiszen a csapatban volt egy többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Egerszegi Krisztina, egy kétszeres világbajnok, Rózsa Norbert, továbbá egy világcsúcstartó Európa-bajnok, Güttler Károly. Közülük Egerszegi, aki utolsó kontinensbajnokságán vett részt, maximálisan megfelelt az elvárásoknak, ugyanis mindkét egyéni szá^ mában, a 200 m háton és a 400 m vegyesen megőrizte trónját, sőt, komor, érdemeket szerzett a 4x 100-as váltó ezüstérmében is, amelyet rajta kívül Kovács Agnes, Klocker Edit és Lakos Gyöngyvér érdemelt ki. Egerszegivel kapcsolatban legfeljebb az volt a szurkolók számára érthetetlen, hogy miért nem indult a 100 m háton és a 200 m vegyesen is, ugyanis az eredmények ismeretében nem túlzás állítani: mindkét sz. nban biztosan nyerhetett volna. Ezt a kérdést persze feltették az újságírók is, s azt a választ kapták: „Egér” az olimpián is csak két egyéni számban kíván indulni, most azokban tette próbára felkészültségét. A nőknél maradva feltétlenül említést kell tenni Kovács Ágnesről, aki 14 évesen, ifjúsági Európa-bajnoki aranyéremmel a tarsolyában robbant be a legjobbak közé a 100 m mellen. Ezúttal remek egyéni csúccsal harmadik lett, így élete első felnőtt világversenyéről egy ezüst- és egy bronzéremmel térhetett haza. Nem ennyire egyértelmű a férfiak szereplésének megítélése. Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke találóan fogalmazott a 200 m mell fináléja előtt: ez a vízválasztó, ha ebben a számban Güttler vagy Rózsa nyer, akkor kedvező lesz az összkép, viszont ha elmarad a diadal, akkor egyszemélyes csapatról fognak beszélni. Az eredmény ismert: Güttler második lett, Rózsának pedig csak a negyedik hely jutott, vagyis ugyanazt a pozíciót foglalták el, mint a rövidebb távon. A férfiak még két ezüstérmet hoztak össze, az egyiket Czene Attila révén, aki csak a világcsúcstartó finn Jani Sievinen előtt kényszerült fejet hajtani a 200 m vegyesen, valamint a 4x100-as vegyesváltó révén, amely Deutsch Tamás, Güttler Károly, Horváth Péter, Czene Attila összeállításban csak a szuperfavorit oroszoktól szenvedett vereséget. Vagyis a 14 tagú magyar küldöttségből nyolcán is érmesként térhettek haza, ez mindenképpen siker, ugyanakkor nem feledhető a mellúszó Rózsa Norbert kudarca sem. Ebben a foghíjas mezőnyben neki „emlékezetből” is illett volna legalább egy dobogós helyezést elérnie. Ugyancsak dicséretet érdemel Kovács Rita, aki a női hosszútávúszók 5 kilométeres versenyében bizonyult a legjobbnak. Jó esélyei voltak a hosszabb távon, a 25 kilométeren is, de betegsége, rosz- szulléte miatt a küzdelem feladására kényszerült. Óriási kár érte, hiszen ebben a számban is az éremesélyesek egyike volt. A pólósok közül a férfiak reményei voltak szebbek, kifogástalanul is meneteltek, ám a döntőben nem bírtak a címvédő olaszokkal, akik alaposan átalakultak a tavalyi világbajnokság óta. A mérleg nyelvét a nők egyenlítették ki, ők ugyanis a várakozást felülmúlva futottak be a második helyre, a fináléban szintén az itáliaiakkal szemben maradtak alul.
