Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-28 / 201. szám

16 1995. augusztus 28., hétfő Lapzárta UJ KELET Sötét pillanatok Ellopták a melléképületet Nem aprózták el a lopást Kemecsén, egy építés alatt álló területen. A felvonulási épület­ként használt építményt — ami hullámpalából és farostlemez­ből készült — teljes egészében lebontották és elvitték. A vásárosnaményi rend­őröknek bőven akadt tenniva­lójuk az utóbbi napokban. Erről több ismeretlen bűnöző is gon­doskodott. Keresik azt az erős legényt, aki úgy megvert egy 46 éves tiszaadonyi férfit, hogy annak eltört az orrcsontja, és emiatt kórházba került. Egy ukrán férfi nem sokáig örülhetett frissen vásárolt sze­mélygépkocsijának. Hazafelé tartva Beregsurány községben betért egy büfébe áldomást inni. A meglepetés akkor érte, amikor tovább akart indulni, Magyarországon vásárolt VÁZ 2101 -es típusú kocsiját ugyanis elkötötte valaki. Az Ifjúság utcán lévő egyik lakásba az ajtó kifeszítése után ment be a betörő, és gyorsan ösz- szeszedett különféle ruhanemű­ket, ráadásnak magával vitte a tulajdonos színes tévéjét is. Aranyosapátiban is kirá­moltak egy lakást. Ott köny- nyebb dolga volt a zsiványnak, mert a gazda nyitva felejtette a bejárati ajtót. A hívatlan látoga­tók nagyobb mennyiségű ruha­neművel megrakodva távoztak. Sajnos, a naményi kapitány­ság területén is előfordul, hogy gyerek- és fiatalkorúak követ­nek el bűncselekményeket. Az aranyosapáti L. Ferenc (16) előbb egyedül lopott el egy ke­rékpárt. A gazdája éppen a lucer­naföldjén szorgoskodott, ami­kor az „ügyes” legény magához vette a járművet. A sikeren fel­buzdulva a következő beszer­zésre már társat is talált magá­nak egy 11 éves fiú személyé­ben. Ezúttal is a határban bók­lásztak, amikor a Holt-Tisza partján két komplett horgászfel­szerelés akadt horogra számuk­ra. Ezt úgy sikerült megkaparin­taniuk, hogy gazdája néhány percre otthagyta a pecabotokat. A fehérgyarmati szemétte­lepen nemcsak a szemétben guberált valaki, hanem a por­tásfülkében is. A telepőrtől el­loptak egy fényképezőgépet és egy pár gumicsizmát. Nem gyakori, de a nyár fo­lyamán elloptak néhány csóna­kot is. Ez történt az egyik éjjel Olcsvaapátiban is. A Szamos folyó partjáról egy 50 ezer fo­rint értékű ladikot kötöttek el. Nyírbélteken valakinek ké­sőn érő málnája lehet. A Vasút úton lévő felvásárlótelepről az egyik reggelre 150 darab mál­násrekeszt csentek el. A kár több mint 50 ezer forint. Nyíregyházán a Sas utca 4. szám alatti építkezés betonke­verő nélkül maradt. Az egyik reggelre kibontották az udvar kerítését, és a 80 ezer forint ér­tékű gépet elvitték. A napokban ismét több kocsit feltörtek és kiraboltak a megye- székhelyen. Az Északi körúton egy Ford Escortot törtek fel, el­vittek egy női táskát az iratokkal és 18 ezer forinttal. A Kossuth utcán a tulajdonos lakása előtt parkoló Volkswagen Passat tí­pusú autójából úgy lopták el a rá­diós magnót, hogy előbb kitör­ték az ajtóüveget. A Kond utcá­ban egy Zastava volt az „áldo­zat”. Ennek is bezúzták az ajtó­üvegét, a zsákmány egy autós­táska volt ötezer forinttal együtt. Habtundér gyermekek bolyhos kiscicával Kiállítás Szezonzaras Dohánymagtól pipaszóig címmel a dohány termesztésé­ről és felhasználásáról szóló kiállítás nyílt a múzeumfalu­ban. Az időszaki kiállítás au­gusztus 20-tól október 31 -ig te­kinthető meg hétfő kivételével mindennap 9 és 18 óra között. Az ősz megérkeztével be­fejeződött a vízimentők köny- nyűnek egyáltalán nem mond­ható idénye is. A Baywatch- nál is mozgalmasabb hétköz­napjaikról, munkájukról, ese­teikről a hét folyamán hosz- szabb írást közlünk lapunk­ban. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Műanyagüzemei Vállalkozók, gyártók, ettermek, büfék, mozgóárusok Árusításhoz, szállításhoz, gyors étkeztetéshez- vákuumformázott termékek gyártása,- műanyag tányérok,- kisebS-nagyobb tárolódobozok,- étkezési egységtálak,- tokok, burkolólapok Gyártás minta alapján is. Önt is várjuk: Nyíregyháza, Bujtos u. 32. MKmmmmrnwiviMMtxm-------­Te lefon: (42)411-433 Nem árvíz volt — csatornaállapotok Nyíregyházán Harascsák Annamária felvétele Alkotótábor Tegnap ért véget a tizenöt éves Váci Mihály Irodalmi Kör és a Rím Könyvkiadó egyhe­tes alkotótábora. A több mint ötven résztvevő (író, költő, szí­nész, képzőművész) műhely­munkák keretében keresett vá­laszt olyan kérdésekre, mint például: mitől lesz jó egy vers, egy próza, mi kell egy jó képzőművészeti alkotáshoz. Augusztus 21-én, az első nap programjában szerepelt Tóth- Máté Miklós író-színész irodal­mi műsora. Kedden megkoszo­rúzták Váci Mihály szobrát. N-agy litván Attila költő, újság­író előadást tartott Beszélgetés az irodalomról és kultúránk mai kérdéseiről címmel. Antal Attila bemutatta Felelhetsz bár­mely kódban című könyvét. Felhívás! A Nyíregyházi Rendőrka­pitányság vizsgálati osztálya rablás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat eljárást. A rendelkezésre álló ada­tok szerint 1995. július 22-én 21.10 óra körüli időben a nyíregyházi Petőfi parkban a Mikor kezdődnek az évnyitók? „Itt van az ősz, itt van újra...”, s ez egyben a tanév­kezdés idejét is jelenti. Van olyan kisdiák, aki már alig várja, hogy hátára vehesse az iskolatáskát, és persze akad olyan is, aki néhány hétre még szívesen sutba dobná tan­könyveit. Mi mindenesetre annak jártunk utána, hogy Nyíregyháza általános iskolá­iban mikor tartják az évnyi­tókat. Egy-két intézménnyel nem tudtuk felvenni a kapcso­latot, így az ottani tanévnyi­tók idejéről nem tudunk hírt adni. I -es Számú Általános Isko­la: szeptember 1-jén 17 óra 3- as Számú Általános Isko­la: szeptember 1-jén 18 óra 4- es Számú Általános Isko­la: szeptember 3-án 18 óra 5- ös Számú Általános Isko­la: szeptember 1-jén 17 óra 30 perc 6- os Számú Általános Isko­la: szeptember 4-én 8 óra 7- es Számú Általános Iskola: szeptember 1-jén 17 óra 30 perc 10-es Számú Általános Is­kola: szeptember 1-jén 9 óra II -es Számú Általános Is­kola: szeptember 1-jén 17 óra 12- es Számú Általános Is­kola: szeptember 4-én 7 óra 45 perc 13- as Számú Általános Is­kola: szeptember 4-én 8 óra 14- es Számú Általános Is­kola: augusztus 31-én 17 óra 15- Ös Számú Általános Is­kola: szeptember 3-án 16 óra ( nagytemplomban) 16- os Számú Általános Is­kola: szeptember 3-án 17 óra 17- es Számú Általános Is­kola: szeptember 4-én 8 óra 18- as Számú Általános Is­kola: szeptember 1-jén 17 óra 19- es Számú Általános Is­kola: szeptember 1 -jén 17 óra 20- as Számú Általános Is­kola: szeptember 3-án 17 óra 21- es Számú Általános Is­kola: szeptember 1 -jén 17 óra 22- es Számú Általános Isko­la: szeptember 4-én 7 óra 45 perc 23- as Számú Általános Is­kola: szeptember 1 -jén 17 óra-fspítes— V maximum P? 3 minimum a 1 Változóan felhős idő várható és csak elszórtan fordul elő zápor, egy- egy zivatar. A többnyire borult égből országszerte számítani lehet esőre, záporra. A sokfelé élénk északi szél éjszakára gyengül. Eleinte időnként erős déli, majd helyenként viharos lökésekkel kísért északi szél várható. ________________i__________________________________: Relu xa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt Garancia idő: 1 év lerrrékelnk megtekinthetők, kipróbálhatók mrtatermúnkben Tóth Katalin • Nyíregyháza Kiss Emö u. 40. “B (42) 402-650, 310-435 0000000000 KALENDÁRIUM Kállai János költő, újságíró az irodalomról és a publicisztiká­ról fejtette ki nézeteit, Bahor József Keresztút címmel tartott kiselőadást. Dr. Katona Béla irodalomtörténész előadásának címe: Topográfiák tükrében. Bemutatták Varga Attila újság­író Temetőtangó című riport­könyvét. Szitha Mária Szent Istvánról, Csermely Tibor nyelv­ről és irodalomról értekezett. Itt debütált Kémtor Zoltán prózája — A szegénység fája — és Horváth József Gyökereidet el ne ereszd című verseskötete. Az „öregek” előtt bemutatko­zott a fiatal írókból és költőkből álló Stílus Irodalmi Társaság Kónya László, Fekete Henri­ette, Horváth Géza és még so­kak részvételével. büfékocsi közelében lévő padnál egy kopaszodó, őszes, szakállas férfi egy idősebb férfivel dulakodott, egymást ütlegelték. A rendőrség kéri annak a férfinak a jelentke­zését, aki a verekedőket egy­mástól szétválasztotta. Előadó: Szakács Csaba r. fhdgy (II. e. 250. sz.) A mai szám szerkesztője: Kanda Ferenc Hétfői hírügyeletes: Kozma Ibolya Telefon: 437-006 437-007 437-012 437-013 OZEP TELEP Csempék, olasz és magyar burkolók. Fürdőszobai felszerelések öntöttvas-, lemez- és műanyag kádak, sarokkádak, hagyományos és rusztikus csaptelepek, szaniteráruk, víz- és szennyvízszerelési anyagok Mosogatók zománcozott és rozsdamentes kivitelben Nyílászárók: ajtók, ablakok Építési anyagok falazok, tetőfedők Szigetelők: vízszigetelő anyagok, hőszigetelések % OZÉP Telep Mátészalka, Ipari út Tel./fax: (44) 300-660 Vezetőségi ülés Vezetőségi ülését tartja au­gusztus 28-án, hétfőn Nyíregy­házán. az egészségügyi főis­kolán a Magyarok Világszövet­sége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete. Lukács Zsolt megyei elnök az időszerű teendőkről tart tájékoztatót. A világszövetség nemrégiben tar­tott kibővített elnökségi ülé­séről dr. Széles Csaba titkár számol be. A szervezet megyei elnöksé­ge a Megyeházán működik, a titkárság pedig az irodaházban (Hősök tere) végzi az operatív feladatokat. Ügyeletet kedden és csütörtökön 9 és 11 óra kö­zött tartanak. II Augusztus 28., hétfő A nap kel: 5 óra 57 perckor, nyugszik: 19 óra 33 perckor. A hold kel: 8 óra 24 perckor, nyugszik: 20 óra 19 perckor. Névnapok: Adelina, Ágost. ÁGOSTON, Elmar, Gusztáv. : Herman, Hermész, Hermina, \ ■ Hermiás, Hermiusz, Jermák, \ : László, Mimóza, Mózes, Petá- \ i gia, Peiágiusz. Mai évfordulóink Ezeregyszázharminc éve sző- | letett RHAZESZ perzsa szárma- f zású arab orvos. Fiatalon filo- 1 zófiával, költészettel és zenével | I foglalkozott, s csak harmincéve- ] sen tanulta ki az orvostudo- \ mányt. Ennek ellenére korának I legnagyobb orvosa lett belőle. A medicina minden ágát művel- I te, sebészi, anatómiai, élettani, S gyógyszertani, higiéniai rnűve- í két írt. Legértékesebb és egyben S leghíresebb műve Az orvostu­domány enciklopédiája, amely i 70 könyvől állt és contineus i néven lett közismert. Almansor j címen elterjedt könyve szintén kedvelt olvasmány volt, az or­vostan alapjait tárgyalta benne, és sokáig e könyv volt a gyó­gyítás bibliája és az egyetemi oktatás alapja. Ő írta az egyik legrégebbi gyermekgyógyásza­ti értekezést is. A himlőről és a kanyaróról írott értekezését még 1939-ben is kiadták. Őt tartják a középkor első nagy arab or­vosának, akinek munkásságából évszázadokon át táplálkozott a tudomány. Több mint kétszáz munkát írt, orvosi tárgyú műve­ken kívül fizikai, kémiai, csil­lagászati, filozófiai, matemati­kai. logikai, etikai, vallási, nyelvtani és zenei könyvek is kikerültek a keze alól. Boldog születésnapot! Hatvanötödik születésnapját ünnepli ma BEN GAZZARA amerikai színész. Nagy sikerű és művészileg is értékes filmek so­rában játszott, leghíresebb mo­zija a Férjek. A szicíliai kapcso­lat. a Mindenki nevetett, a Gyil­kosság megrendelésre, az Aki megölte Kennedyt és a Korai fagy. Sok filmje eljutott hazánk­ba is, a Magyar Televízióban legutóbb február 12-én láthat­tuk; a TV1 vetítette Varázsolj az életedért című filmjét. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztő: Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatöság: 4400 Nyíregyháza, Árok ü. 15. Tel.: 42/437-006. 437-012. 437-013 Fax: Í30-as mellék . Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/126 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52- 347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents