Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-26 / 200. szám

UJ KELET Interjú 1995. augusztus 26., szombat 5 A sport és a színház az élet sűrített keresztmetszete Csend. A városi fül számára szinte már bántó csend. Három hatalmas vad­gesztenyefa sugdolózik egymással a könnyű szélben. Park. Nem márvány- szobrokkal pöffeszkedő újgazdag „létesítmény”, hanem egy darabka éppen hogy rendezett Természet. Vén parasztszekér. Rakománya muskátli. Azaz mályva, ahogy mifelénk nevezik. Méteres agyagkorsó, szemmel láthatóan fa­lusi fazekas műve. Van egy úszómedence is, de szinte szégyenlősen megbújik a bokrok sora mögött. Két gyönyörű, élettel, vidámsággal teli vadászkutya. Az egyik dalmatiner, a másik természetesen magyar vizsla. A harmadik a Picike. Pedigrére nem nagyon számíthat, úgy szedték fel az országúton — valaki elütötte —, de ma már ő a főnök. Percenként borzalmak történnek Ülök a teraszon. Fürdőm a környezetben. Nagyon embe­ri. Pécsi Ildikó jelenik meg az ajtóban az ígért kávéval és ás­ványvízzé). — Miért nem ide ült? Eze­ken van párna. — Nem, köszönöm. Kelle­mes, hűvös a háttámla. Én sem használom soha. Van saját párnám — mondja nevetve. —r Gyönyörű ez a ház. Pégi kúria? — Nem. Mi építettük már lassan harminc éve... hát... vé­gül is ma már az. — Kedves lett a szívemnek ez a park az alatt a pár perc alatt, amíg lefőtt a kávé. Ne­héz megfogalmaznom, hogy miért. Mai szemmel szokatlan kissé. Ha szabad egyáltalán ilyet mondani: túl Természetes az egész. Csak úgy sugárzik belőle az optimizmus és az Elet szeretete... . — Nekem nagyon fontos dolog ez. Megnyugtat. Percen­ként borzalmak történnek kö­rülöttünk, sokról nem is tu­dunk. Az imént percekig hall­gattam, miután elolvastam,egy Rekviem című cikket. Hogy jön a világ ahhoz, hogy ez megtörténhessen?! Hogy egy tisztességben megöregedett asszonyt brutálisan, kegyetle­nül megöljenek... Éppen az élet tisztelete, védelme érdeké­ben vissza kellene állítani a ha­lálbüntetést! A vadászkutyá­imnak is meg kellett tanulni­uk — bár évekig tartott —, hogy ne bántsák a madarakat. Senkinek sincs joga kioltani mások életét. Az élet azonban produkál olyan helyzeteket, amikor az embernek be kell látnia, hogy az elvei nem ép­pen időszerűek... —Ezzel az a probléma, hogy Európa azt várja: jogrendsze­rünkben is hozzá harmonizált országok kérjék csak a bebo­csátást az Európa Házba. Hogy tudja Ön ezt az ellent­mondást feloldani — mármint, ami a nézeteire vonatkozik? — A világon több helyen visszaállították már a halál- büntetést. Biztosan tudják, hogy miért. Nyilvánvaló és fontos, hogy egészséges társa­dalmak kerüljenek az Unióba. Ki az, aki el akarná fertőzni a saját életterét? Senki. Igenis mindenáron meg kell fékezni ezt az életellenes erőszakhul­talhatunk és elszenvedünk. Miért kell gyilkosokat etet­nünk egy életen át, amikor az Öregjeinket, betegeinket nem tudjuk tisztességgel ellátni? Normális dolog ez? Én ezért a halálbüntetés visszaállítása mellett, voksolok. A társadalom elembertelenedik — Az Ón egész élete, tevé­kenysége Gobbi Hildát juttat­ja eszembe. Ó volt az, aki fo­lyamatosan igyekezett harcol­ni a-tísemberekért, öregekerét, elesettekért. Színészmúzeumot, színésZott hónt alapított... — Drága Hilda... Neki sok­kal könnyebb volt a helyzete. Az asztalra csapott, és azt mondta, hogy ez vagy az kell erre vagy arra a nemes célra, és megkapta... Azóta megvál­tozott a világ. Nincs igazán sú­lya a szakmánknak. Pedig a sport és a színház az élet sűrí­tett keresztmetszete. Helyzete és állapota híven mutatja, hogy milyen is az élet az adott kor­ban és társadalomban. „Ép testben ép lélek”. Ma pedig? Az ember helyett a gépeket és a pénzt tisztelik. Ez a társada­lom elembertelenedik. Pedig a világ nagyon gyönyörű! — Az a véleménye, hogy ne­gatív irányba csúsztak el az értékrendek mutatói? — Sajnos a legteljesebb zélétiség. A munka tisztessé­ge1 amorf' és megfoghatatlan fogalom, a becsületes adó­fizető vállalkozó is nevetség tárgya! Emlékszem, a nagy- szüleim voltak a környéken a legtöbb adót fizető polgárok, s mint „virilis” gazdákat, min­denki tisztelte őket. Malmuk, olajütőjük volt, a szegények­nek ingyen őrölték a-gabonát, és mindig adtak olajat, lisztet, amijük volt. Jó emberek vol­tak. Aki ma becsületes*., Színésznő és képviselő — Kérem, engedjen meg né­hány kérdést, amit a színész­nőhöz intéznék... — Tovább dolgozom a szak­mában. A Vidám Színpadon az elmúlt évadban megrendeztem a Női furcsa párt nagy siker­rel, és játsszuk tovább. Hála istennek a közönség természe­tesnek tartja, hogy színésznő is vagyok. Ugyanúgy, mint ré­gebben, most is állandóan ka­pom a leveleket, csakhogy ki­tágult a hozzám fordulók köre, mert rrtár mint képviselőjüket is megkeresnek. Egy idős néni — nem is az én körzetemből — „csak” arra kért, hogy ma­gyarázzam meg neki, mik okozzák azokat a nehézsége­ket, amiknek a terhe alatt ros­kadozik... Nem kért egyebet, csak legalább érteni-akarta... — Lehet, hogy illetlenség, mégis felteszem a kérdést: adott esetben kihasználja-e a tényt, hogy képviselő, mene­dzseli-e önmagát? — Nem jellemző. Mások érdekében azonban minden lehetőséget kihasználok. — De megtehetné... — Biztosan. Pedig vannak dolgok, amiket szívesen csi­nálnék, illetve folytatnék. Volt a tévében egy sorozat Bejöhe­tek? címmel. Nagyon szép öreg színészkollégákról... Sze­gény Csákányi Laci műsorát éppen a halála napján adta a TV... Szóval annyit erről, hogy ezt a műsort például nagyon szívesen folytatnám... — Én azzal a szándékkal ke­restem meg Pécsi Ildikót, hogy két külön interjút készítsek — külön az* országgyűlési kép­viselőről és külön fa színész­nőről, azonban úgy látom, hogy ez képtelenség... — Tényleg az. Bár minden hét végén játszom, az életemet természetesen a képviselőség határozza meg. Ez teljes em­bert kíván. Egyéni képvise­lőként jutottam be a parlament­be, nem egy párt listáján. Ez személyesen kötelez! Buda­pest XIV. kerületi választókör­zetének választottja vagyok... — És nem is akárkit vert meg, hanem Pető Ivánt... — ...és erkölcstelennek tar­tanám, hogy az engem kereső polgárok csak egy üzenet- rögzítővel beszélhessenek. Ezt személyesen kell csinálni... Tudja, mit sajnálok nagyon? A tanítást. Arra már valóban nincs időm. — Hol tanított? — Két helyen. A Kézműipa­ri Vállalat és a IX. kerületi önkormányzat színitanodájá­ban... Jaj, nagyon szerettem ta­nítani, de erre már nem marad energiám. — Azt rebesgetik, hogy ön szembekerült a frakciójával, a pártjával... —-Nem vagyok párttag, de természetes, hogy mindenki akt hiszi, hiszen az MSZP frak­ció tagjaként ülök a parlament­ben. Szembekerültem volna?... Arról a bizonyos kultúrát érintő 44 százalékos szavazás­ról van szó, ugye? Nagyon há­lás vagyok az MSZP vezetői­nek, amiért az egyéni szavazás előtt ebben a kérdésben nem kötelezték a frakció tagjait — frakciófegyelemre hivatkozva —, hogy igennel szavazzanak a Bokros-csomag ügyében. Egy kultúrával foglalkozó em­ber ugyanis nem szavazhat meg egy kultúrát megnyomo­rító döntést! A kultúráért aggódom — Azt is rebesgették, -hogy talán átül égj" másik frakció­ba... — Én?! Csak kilépésre va­gyok alkalmas, átállásra nem!! Egész életem, 28 éves házas­ságom mind ezt bizonyítja. —Mi lenne Ón szerint a fon­tossági sorrend a problémák kezelése tekintetében? — A fontos,sági sorrend?. Az én rangsorolásom az egészség­üggyel kezdődik, pedig a kul­túra az, amiért elsősorban aggó­dom. Ez talán érthető is. Mégis be kell látnom, hogy a szociál­politika, az egészségügy gazda­sági nehézségei fontosabbak. Halott embernek nem lehet színházat játszani... Ugyanak­kor nagyon lényeges lenne több hangsúlyt fektetni a betegségek megelőzésére is, sporttál, művé­szetekkel, oktatással. — Tandíj? — Jobb volna nélküle, de lehetetlen. Ez a tandíjrendszer ösztönző. Aki jól tanúi, tandíj- mentes lehet. Hiszek a tudás erejében, és remélem, hogy az ész, a rátermettség és a tehet­ség újra, elnyeri méltó helyét minden területen, és az ügyes­kedők és „pillanatnyi újgaz- dagok” ideje hamarosan lejár. «V * '* ~ I- . — r' — * ' A választópolgár ad lehetőséget — Nem érez feloldhatatlan ellentétet a politikusi és a mű­vészi pálya között? A művészet őszinte, a politika pedig, vall­juk be, nem mindig az.., — A nagy játékosok a kár­tyában, a sakkban azért blöf­fölnek, mert a vérükben van és nem azért, mert hozzátartozik a játékhoz. Egy színész a tak­tikai lépéseket három hónapig is próbálhatja az előadás előtt, a politikusnak viszont gyakran rögtönöznie kell a pillanat kényszerítő hatására. Ki az, aki képes megmondani, hogy egy jó politikus mikor és miért rög­tönöz? Végül is nincs új a nap alatt, az eszköz akár lehet tisz­tességtelen is, ha a cél tisztes­séges... Egy politikusnak na­gyon kell vigyáznia. Egyetlen rossz mondat, és beláthatatla- nok a következmények... Kü­lönben a színészi tudás csak javára válik minden politikus­nak... Sajnos nem mindig a jó szándékú honatyák a legjobb színészek... A történelem so­rán néhány kiváló színészi adottsággal rendelkező politi­kus döntötte romlásba a vilá­got. Ezért a választópolgár felelőssége nagyon nagy, hi­szen szavazatával ő ad lehe­tőséget, hogy valaki „politi­kus” lehessen. — Gondolt-e arra, hogy nyíregyházi színekben induljon a parlamenti választásokon? — Nem is gondolhattam, hiszen nem ott kértek,fel. Leadvay Ildikó, 'a'‘híreí, szíti- frá2Íga‘/g!ttó.• héttíaty F'eWhc lánya, aki az MSZP vezető­ségének tagja, régóta ismer, tu­dott közösségi dolgaimról, hogy több mint egy évtizede dolgozom a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökségé­ben, ahol létrehoztam a Segít­sünk Alapítványt a munkanél­küli színészek megsegítésére. Szóval ezek miatt a dolgök mi­att ajánlott az MSZP elnökségé­nek. Ezután felhívott telefonon Horn Gyula, és megkérdezte, hogy indulnék-e az MSZP tá­mogatásával mint független képviselő. Igent mondtam. , A felelősség nem átruházható — Mi az, ami jelenleg legin­kább foglalkoztatja Önt a T. Házban? Az elkövetkező időszak nagyon nehéz lesz. Remélem, jó törvények születnek. Szeret­ném, ha elintéződne végre a színészek korkedvezményes nyugdíja. Ha megtalálnánk a megoldást a rászorulók meg­segítésére! Félek a téltől. Nem szabad hagynunk, hogy bárki is megfagyjon! Személyes se­gítségre, önfeláldozásra és emberségre, igen, elsősorban emberségre lesz szükség. Nem akarom elhárítani ezzel a felelősséget, mert azt mindig vállalni kell. A felelősség nem átruházható és az a ma politi­kusának a felelőssége... Erről annyit lehetne beszélni, hogy amint mondani szokták, meg­érne még egy misét. Ha gon­dolja, folytathatjuk. — Köszönöm a beszélgetést. Palotai István

Next

/
Thumbnails
Contents