Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-25 / 199. szám
UJ KELET Nagy őzlábgomba, a természet ajándéka Növényvilág 1995. augusztus 25., péntek 5 Nagy őzlábgomba Az őzlábgombák á csiperke- félék családjába tartoznak. Nemzetségeik: Macrolepiota, Lepiota, Leucoagaricus, Leuco- coprinus, Cistoderma. A jelenlegi ismeretek alapján 52 fajt írtak le—melyekből csak egy az, amelyik ehető is és a piacon is árusítható. Ez a 10—30 cm kalapátmérőjű nagy őzlábgomba (Macrolepiota Procera). Ehetők, de a piacon nem árusíthatók: — Macrolepiota Olivascens (10—20 cm kalapátmérő) —M. Mastoide (Karcsú őzlábgomba, 8—12 cm kalapátmérő) —M. Excoriata (Csipkés őzlábgomba, 5—11 cm kalapátmérő) Ez utóbbi fajokat csak szakképzett gombaszakellenőrök ismerik fel és tudják elkülöníteni — elsősorban kalapméreti, előfordulási különbözőségek és a gallérok eltérő tulajdonságai alapján — a halálosan mérgező és az egyéb, fogyasztásra nem alkalmas Lepiota-fajoktól. Ehető és piacon nem árusítható, de csak szervi megbetegedésben vagy emésztési zavarokkal nem terhelt személyek, elsősorban felnőttek részére ajánlható mérsékelt adagban (12—15 dekagramm/fő): — M. Rhacodes (Piruló őzlábgomba) Gasztrointesztinális zavarokat okozhat a M. Rhacodes var. Hortensis (Kerti őzlábgomba) — így vizsgálatkor elkobzásra kerül. A fent nem említett 46 faj közös tulajdonsága, hogy a gombák kiterült kalapátmérői 10 cm alattiak, általában 3—8 cm-esek. A fejlődés korai fázisában begyűjtött őzlábgombák közé kerülhetnek halálosan mérgező Lepi- ota-fajok is, vagy a nem ehető vagy étkezésre nem ajánlott fajtákkal is történhet keveredés. A teljesség igénye nélkül ismerkedjünk a nagy őzlábgombával: Macrolepiota Procera A kalap fontosabb tulajdonságai: 10—30 cm-es, nagy, szétterülő, közepén csúcsos. A fehéres kakaószínű kalapbőrön barna középnagy, nagy pikkelyekkel. A kalapbőr és a pikkelyek között feltűnő a színkontraszt. A kalapbőr nem fejthető le, viszont a pikkelyek a kalap felületéről ledörzsöl- hetők, letörölhetők. A lemezek fontosabb tulajdonságai: sűrűn állók, szélesek, fehérek, a tönk csatlakozása előtt gyűrűszerű kolláriumba nőttek össze. A lemezek és a tövek nincsenek összenőve. A tönk fontosabb tulajdonságai: megnyúlt, 10—30 cm nagyságú, enyhén csöves, lefelé vastagodó. Világos alapszínen kígyó- bőrszerűen mintázott, márványo- zottan barnás mintákkal. A tönk a kalapból csuklósán kifordítható (nem kap sebet sem a kalap, sem a tönk felső, ízesülő része) A tönkön csíkos, többrétegű, széles — gyűrűszerűén függőleges irányban elmozdítható — gallér található. Mérgező párjain a gallér gyakran jellegtelen és összenőtt a tönkkel, így függőleges irányban az nem mozdítható el, csak leszakítható!! A gomba fiatal korát a dobverőállapot jellemzi, 10—20 cm-es kígyóbőr mintázatú tönkön a gyűrűszerű, egyszerű barna kalapkezdeménnyel. A hús fontosabb tulajdonságai: színe fehér, állománya puha, íze jó, kellemes. A szedéskor a helyszínen pattintsuk meg a kalapot, és csak akkor gyűjtsük be, ha az nem nyűves (tiszta, fehér és lyukmentes a kalaphús). Kosárba vagy ládába gyűjtsük a kalapokat 3—5 centiméteres tönkkel. A kalapbőr mindig lefelé mutasson, így kerülhető el, hogy a lesodródó pikkelyek és a homok nem kerül a lemezek közé. Éjszakára egyenként kell kirakni lemezzel lefelé, és a szellőzést a 3—5 cm-es tönkrész biztosítja. A legízletesebb és a legfinomabb kirántva, de tisztításkor vizet ne kapjon a gomba. Ledörzsöljük a pikkelyeket a kalapfelületről, és utána kezdődhet a panírozás. Normál hűtőben nyersen 2— 3 napig károsodás nélkül tárolható. Nagyobb mennyisége — víz nélkül tisztítva — apró részekre darabolva, gombapörkölthöz vivőanyagként (30— 40 súly százalékban), gyorsfagyasztás után 2—3 hónap után is felhasználható. Hol gyűjthetünk eredményesen és mérgezési veszély nélkül? E hét végén és a jövő héten robbanásszerű megjelenésére lehet számítani. Optimális gyűjtőhelyek: elsősorban középkorú vagy idősebb akácosokban, ahol ritka a faállomány és az aljnövényzet zöme élénk egyszikű növényzet vagy csalános. Sűrűbb akácosok esetén az erdőszegélyek területein gyakoriak. Fénykedvelő lévén a dű- lőutak mentén az akácfasorok is kedvelt előfordulási helyei. Jelenleg csak azokon a gyűjtőhelyeken találhatók, ahol a bevezető dűlőutak mélyedései jelzik, hogy az elmúlt napokban komolyabb mennyiségű csapadék hullott a területen. Figyelem! Felületes munkavégző összetévesztheti a halálosan mérgező párducgalócával, ez azonban elkerülhető, mert: — a párducgalóca kalapbőre (ellentétesen a nagy őzlábgombáéval) sötét alapszínű és felületén fehér, fehéres pettyek vannak (ezeket azonban a csapadék lesodorhatja), — a párducgalóca akácosban nem fordul elő mikroklímás kapcsolata a tölgyesekben, fenyőerdőkben, gyertyánosokban és az ezekkel a fafajtákkal vegyes előfordulási erdőkben biztosít életlehetőséget számukra, — a párducgalóca bőre a kalapról lehúzható, a nagy őzlábé nem, — a párducgalóca gallérja gyengén fejlett, a nagy őzlábé erősen, vaskosan fejlett, — a párducgalóca törzse gumós, amelynek párkányszerű pereme van. A leírtak ellenére is javasolt, hogy a szedett gombafajokat vizsgáltassák meg a Piaccsarnokban, ahol a biztonságos vizsgálat mellett szaktanács- adás is folyamatosan történik. Néhány jó tanács: Ne gyűjtsük a kisméretű őzl ábgombafajokat! Ajándékba ismerősöktől ne fogadjunk el gombaételeket! A fogyasztásra szánt gombákat a piacon vizsgáltassuk meg! Jeney Lajos kereskedelmi gombaszakellenőr Bár már lassan itt van a lomb- hullatás ideje, nem kell teljesen elbúcsúznunk kerti virágainktól, hiszen meg is száríthatjuk őket. A virágokat száraz napon szedjük le. Szárításra elsősorban a hortenziafélék, a szalmavirágok, a vasvirágok, a papírvirág és a magjukat nem hullató, egyéb nyári virágok alkalmasak. A virágokat fejjel lefelé akasztva szárítsuk meleg, száraz helyen, ahol — attól függetlenül, hogy jól jár a levegő — nem éri napfény. Távolítsuk el a szárakról az alsó leveleket, mert ezek elhervadnak, s lassít- ják a száradási folyamatot. Mielőtt megkezdenénk a munkát, a gyenge szárú virágok fejét erősítsük meg dróttal. A viSzalmavirágok rágból csak kis csokrot kössünk, így a szárbelső is ki tud száradni. Szárítást elősegítő anyagokkal érhetjük el, hogy a megszárított virág olyan legyen, mint a friss. Az érzékenyebb virág szárításához timsót vagy bóraxport, az ellenállóbbakhoz kovaföldet vagy homokot használjunk. Kovaföldben a virágok 2-3 nap alatt megszáradnak. A homok használata előkészítést igényel. Öntsük a homokot egy vödörbe, töltsünk rá vizet, jól keverjük össze, majd öntsük le róla a folyadékot. Ezt az eljárást többször ismételjük meg. Terítsük szét ezután egy tálcán a homokot, és szárítsuk meg a napon. A szárítóanyagot többször is felhasználhatjuk. Használat után sütőlapra téve szárítsuk 1 órát 120 fokon. Ezután tegyük dobozba. Távolítsuk el a növény szárát, s a virágfejet rögzítsük drótra. Egy légmentesen záródó fémdoboz aljára terítsünk 6 mm-es szóróanyagréteget. Tegyük a virágfejeket a dobozba. Szitáljuk rá a fejekre óvatosan a szárítószert. Ha legalább 6 mm-es rétteg fedi őket, zárjuk le a dobozt. Két-három naponta vizsgáljuk meg a virágokat, hogy papírsze- rűek-e a szirmai. Ha igen, akkor elkészültünk a munkával. Azok a szép őszi napok A nyártól lassan már búcsúzunk ugyan, kerti naptárunkból azonban mégse töröljük ki a szeptembert. Az ősz első hónapjában ugyan vége a nagy hőségnek, de a napok még mindig kellemesek és hosszúak lesznek. Ilyenkor kárpótol minket az időjárás a csúnyább tavaszi és nyári napokért. A kertekben ízletes gyümölcsök serege érik, s a kései zöldségfélék a harmatos reggeleken telítődnek az értékes béltartalommal. A fokozatosan végéhez közelítő kerti év a díszkertekben még mindig számos kellemes meglepetést tartogat. Ilyenek a különféle évelő őszirózsák vagy a krizantémok. S ha már a virágoknál tartunk, nézzük meg, milyen feladatok várnak még ránk a virágoskertekben. Mihelyst az első fagy tönkreteszi a gazdag pompát, az egynyáriakat szedjük ki, a maradványokat pedig hordjuk a komposztra. Az így szabaddá váló területekre ültessünk kétnyáriakat. Erre a célra kitűnő az árvácska, a nefelejcs vagy a százszorszép. Már most elültethetjük a nárciszokat és a tőzikét is, de a tulipánokkal még várhatunk. A tűlevelűek és egyéb örökzöldek ültetéséhez elképzelni se lehetne jobb időt a szeptember- nól.'Telepítéskor az ültetőgödör kétszer olyan széles legyen, mint a növény gyökérlabdája. Újra itt az ideje annak is, hogy az évelőket szétosszuk és újratelepítsük. A talajt gondosan készítsük elő, irtsuk ki a makacs gyomokat, és dúsítsuk tőzeggel a földet. Átlépve a zöldségeskertbe, nem árt ha tudjuk, hogy e hónap elején van az utolsó lehetőségünk az évben arra. hogy madársalátát vessünk. A tavaszi zöldéhség csillapítására viszont a spenót magjait később is elszórhatjuk. Szeptember első heteiben még rövid tenyészidejű hónapos retket is ültethetünk. A paradicsomfa terméseit védett helyen hagyjuk a növényeken, de fagy esetén feltétlenül takarjuk le fóliával. A hónap végén azonban a zöld paradicsomokat is szedjük le, mert a keményebb éjszakai lehűléseket már nem képesek elviselni. Ekkor már az uborkát, a cukkinit, a tököt és a paprikát is hordjuk be a lakásba. A gyümölcsösökben ekkortájt érik az almák zöme is. Név szerint a Jonathan, a Gravensteini, a Fertődi téli, a Téli banánalma, a Starking, a Red Delicious, a Golden Delicious változatai és a Cox narancs renet is. A körték közül szedhető a Charnev, a Társulati esperes, a Hardy vajkörte, a Conference és az Avranchesi Jó Lujza. A szedésérett körte enyhe csavarásra vagy felemelésre leválik az ág termőrészéről. Gondosan szüreteljünk, mert csak az egészséges és hibátlan gyümölcsöket lehet tárolni. A szilva esetében érik a Viktória királynő, az Olaszkék, a ringló fajták közül az Atthan és a Nagy zöld. Az elhullajtott gyümölcsöket lehetőleg minden nap szedjük össze, mert a termésben kifejlődő hernyók a talajba mászva bebábozódnak. Ha a gyümölcsök tárolóhelyiségét készítjük elő, a legfontosabb, hogy alaposan takarítsuk ki. A faládákba pakolt gyümölcsöket rendszeresen ellenőrizzük, és az esetleg romlásnak indult darabokat szedjük ki. Emellett persze még egyéb tenivalónk is akad. Utolsó alkalommal trágyázhatjuk meg a földiepret, és itt az ideje annak is, hogy a málna elöregedett veszőit a talaj felett levágjuk. A fiatal hajtásokat, úgy ritkítsuk ki, hogy méterenként csak 8—12 erős vessző maradjon. A hónap elején a szőlő hajtásait utoljára hónajazzuk, hogy a fürtök elég fényhez jussanak. Kedveskedjünk szobanövényeinknek! Bár az átültetések ideje a tavasz, aki ezt elmulasztotta, most még bátran hozzákezdhet a szabad kertészkedéshez. Mielőtt azonban belevágunk, gondoljuk végig, mi mindenre lesz szükségünk ahhoz, hogy cserepét kinőtt virágunk fellélegezhessen. Az egyik legfontosabb dolog az, hogy csak fertőtlenített, virágüzletben kapható, zsákos virágföldet használjunk. Az ültetőedények anyagukat tekintve agyagból és műanyagból egyaránt készülhetnek. A lényeg az, hogy méretük csak néhány centivel legyen nagyobb, mint az eredeti. Ellenkező esetben a növény nem, csak a gyökere fog fejlődni. Mindkét cserépfajtának megvannak a maga hívei, és mindkettőben egyformán szépen fejlődnek a növények. Öntözés tekintetében némileg különböznek egymástól, ezért ne nagyon cserélgessük őket. Ha műanyag cserépből agyagba ültetjük át a virágot, az öntözési szokáson változtatni kell. A műanyag cserépbe ültetett növényt ugyanis ritkábban, az agyagcserépbe telepítettet kicsit gyakrabban kell öntözni. Az agyagcserepek mind égetett terrakottavörös színűek, míg a műanyag ültetőedények formája és színezése változatos. Ha a szobánk télen fűtetlen, a habosított műanyag cserép hőszigetelő tulajdonságának jó hasznát vesz- szük. Persze nem csak műanyag és agyag ültetőedény van a világon. A cserép készülhet fából, fajaszból és üveggyapotból is. Csak rajtunk áll, hogy melyiket választjuk. A vásárláskor azonban elengedhetetlen szempont. hogy jó legyen az edény vízáteresztő-képessége. Ha a cserép alján nincs lyuk, akkor fúrjunk rá egyet. S ha már sikerült kiválasztanunk a megfelelő cserepet, nézzük végig lépésről lépésre, mi is az átültetés menete. Ha a cserép használt, alaposan ki kell sikálni. Az agyagcserepeknek nem árt, ha egy éjszakára beáztatjuk őket. Az üres cserép alját töltsük meg tőzeggel, majd tegyük félre. A növényt egy kés segítségével szabadítsuk meg előző „lakhelyétől” úgy, hogy a földet a pengével lazítsuk meg a cserép fala mentén. Amikor már kezünkben van a földlabda, anélkül, hogy leráznánk róla a táptalajt, tegyük bele az új cserépbe. A rést töltsük meg földdel, és ha néhány nap múlva kissé megapadna, ismét tegyünk rá néhány kanállal. Szobanövényeinknek ezután 1 hónapig nem szükséges tápoldatot adni. Később a leveleseket kéthetente, a virágot hozókat pedig hetente „kínáljuk” meg a táppal. Végül néhány jó tanács legkedveltebb szobanövényeink mellé. A páfrány átültetésénél néhány széntablettát is dobjunk a földbe. Ez kiszűri a pangó víz által keletkezett fertőzéseket. A cserép alatti tálkába szórjunk sódert, ami locsoláskor biztosítja a páfrány számára nélkülözhetetlen párát. Szépen fejlődő krotonunkat soha ne locsoljuk 15 foknál hidegebb vízzel, a legjobb az állott vízzel való öntözés. A fokföldi ibolyát mindig csak a cserép alatti tálkán keresztül locsoljuk, mert ha víz éri a leveleit, rothadásnak indulnak. A szobafenyő fényigénye közepesnek mondható, ezért ne állítsuk közvetlenül az a£>lak mellé. Átültetni csak kétévente kell. Vigyázzunk, hogy leveleit ne irritálja a függöny vagy a fal, mert köny- nyen megbámulhat, tönkremehet.
