Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-22 / 196. szám
16 1995. augusztus 22., kedd Lapzárta Sötét pillanatok ;zúrt szomszédasszony A kenyér ünnepén esett egymásnak Rakamazon két nő. A hajtépés közben egy kés is előkerült. Történt, hogy J.-né B. Rita (21) vasárnap délelőtt 9 órakor egy korábbi sérelme miatt összeveszett szomszéd- asszonyával. A szócsata nem döntött el semmit, ezért J.-né előkapott egy 20 centiméter pengehosszúságú kést, és oldalba szúrta haragosát. A szerencsétlenül járt nő életveszélyes májsérülést szenvedett. Ajakon is életveszélyesen sújtott le egy nagyméretű konyhakés. H. László (36) ajaki lakos egy késő délutáni órában a Hajnal úti italbolt előtt szóváltásba keveredett Z. László (34) helyi lakossal. Egy-két pofon után H. László a nála lévő késsel több ízben megszúrta vitapartnerét. A szúrások közül az egyik a sértett férfi tüdejét és lépét érte, így sérülése súlyos, életveszélyes. A szúrkálót őrizetbe vették. A nyíregyházi rendőrkapitányság azért indított eljárástM. Sándor (38) és B. László (22) nyírpazonyi lakosok ellen, mert alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy vasárnap délelőtt 11 óra körül megfenyegettek egy 19 éves nyírtelki lányt, és elvették a pénztárcáját a benne lévő 2300 forinttal együtt. A rablás után a szerencsétlen nőt megverték. A támadók fülöncsípése után kiderült, hogy M. jelenleg jogerős börtönbüntetését tölti, és jutalomszabadsága közben követte el az újabb bűncselekményt! Természetesen visszakerült a hűvösre, míg társa, B. László is rács mögött várja a büntetését. Két testvér összefogott, hogy a harmadikat elkenjék. A nyíregyházid. Lajos (39) ésP. Sándor a Görgelyi úton felkeresték bátyjukat. A testvérek egyike a vita során előkapott egy 25 centiméteres kést, és P. Bertalant a jobb szeménél megsértette. Ezután az udvaron álló Lada személygépkocsi első és hátsó szélvédőjét betörte. Baseballütő volt a főszereplője annak a nézeteltérésnek, ami a Tokaji úti piacon történt. V. Emeric (49) román állampolgár a veszélyes sporteszközt egy nyíregyházi férfin táncoltatta meg, aki könnyebb sérüléssel megúszta a verést. A piricsei K. Gyuláné (37) nem elég, hogy más földjéről lopott krumplit, még a tulajdonost is elkente egy vasvillával, amikor az tetten érte a burgonyaföldjén. Szabolcsveresmarton a Helikon diszkó előtt vasárnap hajnalban egy ismeretlen személy csákánnyal sújtott le egy helyi férfira, aki súlyosan megsérült. Nyíregyházán a Park üzletház előtt megtámadtak egy ukrán férfit, és erőszakkal 7 ezer USA dollárt elvettek tőle. titart-------"> Rehabili tációs Vállalat és Intézményei Bujtosi Bújdosó étterme r es szombat este, különleges ízekkel, or ázzon vendégeivel nálunk! m Bujtosi Bújdosó étterem víregyháza, Bujtos utca 34. Parkolóhelyet biztosítunk, teheti érdeklődjön telefonon. Egy kellem Vacst A cí N; Ha Önt is várjuk: vasárnap kivételével minden nap Telefon: (42) 411410/2088 | — ^ Rehabilitációs Vállalat és Intézményei vtaft J Autójavító üzeme /■ Nyugodtan aludhat, gépkocsijára vigyáznak. Autójavító üzemünk megkezdte:- a Magyar Biztosítók Szövetsége,- a KERMI,- az Országos Rendőrkapitányság által kiválónak minősített a biztosítók által elfogadott- MUL-T-LOCK sebességváltó zárak- AMEX-1 inmobiliser (indításgátló) berendezések beszerelését valamennyi típusú személygépkocsiba, nagyon kedvező árfekvéssel. Érdeklődjön az alábbi telefonszámokon: (42)411-4.33, (42)411-429 Keresse műhelyeinket:- Nyíregyháza, Bujtos u. 32.- Nyíregyháza, Kálmán u. 8. Védje meg gépkocsiját az autótolvajokkal szemben! ......... Nagyo n haragudhat az a valaki egy nyíregyházi vállalkozóra, aki az üzletember lakása udvarán parkoló BMW típusú személygépkocsiját szándékosan felgyújtotta. A kocsiban 180 ezer forintos kár keletkezett. Szabadságkorlátozás Vasárnap, augusztus 20-án egy kissé bárgyú szöveg fogadott az egyik jósavárosi újságospavilonnál. A cetli közölte: augusztus 20-án napilapok nem jelennek meg, így ők zárva tartanak. Miután más vasárnapokon sem jelennek meg napilapok, elcsodálkoztam. Mert megjelenik a sportújság, a Vasárnapi hírek, stb. És vannak más hetilapok, rejtvényújságok, melyek nem naphoz kötöttek. De a meglepetés ezzel nem ért véget. A négy újságos közül egy sem volt nyitva. Vagyis az újságárusok megfosztottak az olvasás szabadságától, ami pedig része a sajtószabadságnak. Tehették, senki nem tehetett ellene semmit. Hogy van kajak-kenu bajnokság? Hogy dúl az NB I? Hogy a világban zajlanak az események? Mit érdekli ez a terjesztőt. Nem nyit ki. Megkeresi hétközben satnya választékával a magáét, aztán ünnepel. Pedig az újságárusítás hétnapos üzlet, szerte a világon. Jó kis ország ez. Beszélünk piacról, de tojunk rá. Beszélünk sajtószabadságról, érvényesülése Pistikétől és Mariskától függ. Beszélünk szolgáltatásról, de közben a kiszolgáltatottságot nyögjük. Persze az ünnep neki is ünnep — mondhatja valaki. Akkor viszont ne menjen újságosnak, legyen csillagkeresztes hölgy, netán playboy Floridában. Négy közül négy zárva. Az olvasni akarók lerótták ünnepi körmenetüket az egyiktől a másikig. Hogy közben nem imádkoztak, az is biztos. Mert szólásszabadsdág még van. Azt nem befolyásolják az újságárusok. De ki tudja, meddig? (bürget) Miért zárt be * a Metro Aruház? ... V. | Nemrégiben, augusztus 10- én nyílt meg Debrecenben a keletiiégió legmodernebb bevásárlóközpontja, amely a Metró-áruházak láncolatához tartozik. A húszmillió márkás német zöldberuházás háromszáz munkahelyet teremtett a cívisvárosban. Nemcsak a helyieket, de a megyénkből Debrecenbe bevásárlási szándékkal érkezőket is meglepetés érte szombaton, az áruházát ugyanis zárva találták. A kialakult helyzetről Jaross Tamástól, a Metró- áruházak magyarországi igazgatójától kértünk tájékoztatót.-— Pénteken este fél ki lenékor minden előzetes figyelmeztetés vagy felszólítás nélkül a Vám- és Pénzügyőrség Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei parancsnoksága plombával vámzár alá helyezte az áruházát. Lépésüket azzal indokolták, hogy jövedéki termékek kiskereskedelmi árusításához nem szereztük be a szükséges engedélyeket. Láncolatunk alapelve a nagykereskedelmi forgalmazás, vállalkozói engedéllyel rendelkezőket szolgálunk ki, amihez az előírt okmányokkal rendelkezünk. A kiskereskedelmi forgalmazáshoz szükséges engedélyeket is megkértük, de az még a hazai bürokrcácia hálójában botladozik. Úgy érzem, hogy magatartásunk és az ellenünk hozott lépések súlya nem áll arányban egymással. Szerintem üzletközpontunk működését el akarják lehetetleníteni. A debreceniek véleménye szerint a magántulajdon ilyen jellegű lefoglalására utoljára 1945 után, az államosítás kezdetekor volt példa. Ilyen lépések után várhatjuk-e, hogy a nyugati tőke az országba, és annak keleti megyéibe áramoljon? — A Metro Áruház a jövedéki törvény alá eső termékek kiskereskedelmi forgalmazásához nem rendelkezik engedéllyel, ennek ellenére magán- személyeket is kiszolgáltak — tájékoztatta lapunkat Balogh László hadnagy, a debreceni vámhivatal parancsnokhelyettese. — Ez adódik abból is, hogy a nagykereskedelmi értékesítés érdekében kialakított kártyarendszerük nem tökéletes. A törvénysértés miatt a jogszabályok alapján augusztus 15-én határozatot hoztunk — amelyet a vezetés kézhez kapott —, hogy az ámházat tíz napig bezárjuk. A cég vezetője a dokumentum átvétele után a végzés ellen fellebbezést nyújtott be, amelyet a megyei vám-parancsnokság elutasított. A határozat meghozatala után — és most is — lehetőséget biztosítottunk, hogy a gyorsan romló árukat a bevásárlóközpontból elszállítsák, ezzel a jogával a Metro nem élt. Véleményem szerint az áruház igazgatója—akivel folyamatos napi kapcsolatot tartottam — az utolsó pillanatig reménykedett, hogy a határozatban foglaltakat nem tartjuk be. UJ KELET Magas ára van a gyümölcsöknek. lopják is rendesen. Lászlócsere-dűlőben egy zárt területről nyolc mázsa barackot szedtek le a hívatlan szüretelők. A tulajdonos kára 100 ezer forint. Gombás-dűlőben meg szilvatolvajok jártak. Egy kertből 100 ezer forint értékű befőz- nivalót szedtek le. A debreceni úton lévő autósboltba betörtek, és 700 ezer forint értékű tehergépkocsi-alkatrésszel megrakodva távoztak a nemkívánatos „vásárlók”. maximum f? ■ 3 minimum _ 28 14 B a 1 A néhány órás napsütés mellett gyakran megnövekszik a felhőzet és többfelé várható újabb zápor, zivatar. Az északkeleti szél néha megélénkül, a zivatarok környezetében megerősödik. ■ __: -■ ___________:______:__:____________ lelu xa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 sínben Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben, Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt, Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermünkben Tóth Katalin * * Nyíregyháza Kiss Emö u. 40. S |42| 402-650, 310-435 A mai szám szerkesztője: Kézy Béla Keddi hírügyeletes: Kovácsvölgyi Zoltán Újságíró Akadémi Q Az OKTÁ V Kiadó és Oktatási Stúdió Újságíró Akadémiát indít Nyíregyházán 1995. szeptember 16-tól. Tanulmányi idő: 1 tanév Sikeres vizsga esetén a hallgatók felsőfokú szakmai képesítést kapnak, gimnáziumi tanulók is jelentkezhetnek. A képzés tantárgyai: —sajtó- történet — sajtójog — sajtóetika — műfajelmélet — írásműyészet — stilisztika—politológia — lapszerkesztés — tipográfia — kommunikáció-elmélet —rádiós-tévés újságírás. A képzés időpontja: szombati napokon 9-től 17 óráig. A tandíj összege az egyéves időtartamra 40 ezer forint, vizsgadíjjal együtt. A tandíj összegét több részletben lehet kiegyenlíteni. Első részlet fizetése a jelentkezéskor. Jelentkezési határidő: 1995. szeptember 5. Információ a képzéssel kapcsolatban a 42/410-413-as, illetve 17 óra és 19 óra között mindennap a 42/444-261-es telefonon. Jelentkezés helye: Nyíregyháza, Luther u. 4. OKTÁV Kiadó és Oktatási Stúdió A „Te is más vagy, te sem vagy más” pályázatokat az alábbi címre kell beküldeni szeptember 8-áig. Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Európai Ifjúsági Kampány 1055 Budapest, Szalay u. 10*—14. coococcooc KALENDÁRIUM Augusztus 22., kedd A nap kel: 5 óra 49 perckor, nyugszik: 19 óra 44 perckor. A hold kel: 19 óra 51 perckor, * nyugszik: 7 óra 06 perckor. Névnapok: Agaton, Arnold, ■g Barakonw Boglárka, Eutímia, f János. Mária, MENYHÉRT, '& Merse, MIRJAM, Szigfrid, Ti- 5 mát, Timótea, Zakeus. Zombor. Mai évfordulóink Száznegyvenöt éve hunyt el NIKOLAUS LENAU osztrák 4 költő. Szomorú sorsa volt, negy- |i ven évesen teljesen elhatalma- sodott rajta elmebaja, élete utol- > só éveit elmegyógyintézetben élte le. így nem véletlen, hogy a pesszimizmus költője volt, e A tekintetben azonban a legnagyobb alkotók egyike. Mivel gyermekkorát Magyarországon töltötte, erős érzelmi szálak fűzték hazánkhoz és a magyarokhoz, a magyar betyár figuráját egyenesen a szabadság szimbólumának tartotta. Számos magyar tárgyú költeményt írt. Kiemelkedő művészetének megismertetésén a Nemzetközi Lenau Társaság fáradozik. Száz éve született ALMÁSY LÁSZLÓ utazó. Főként Afrika ismeretlen területeinek felkutatásán fáradozott, s szép eredményeket ért el. Ő fedezte fel például a Zarzura oázist és az Uvainat hegység barlangjainak őskori sziklafestményeit. Ő hozott először hírt a magyarábok- ról, arról a magyar származású törzsről, amelynek őseit még | Szulejmán török szultán telepítette a Nílus vidékére. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 35. születésnapját DEBBI PETERSON amerikai popzenész, a Bangles dobosa. A fiatalok pontosan tudják, hogy a Bangles női zenekar, I négy hollywoodi lány játszik benne, s a csapat minden idők talán legsikeresebb női popzenekara. 1986-ban aratták első sikerüket a Manic Monday című dallal, s azóta is sok slágerlistás . számmal jelentkeztek. Kivált a Walk Like An Egyptian állta ki az idők próbáját, hiszen manapI ság is sokszor látni-hallani a tévében. A zenekar mára azonban tulajdonképpen felbomlott, mert frontembere, a különösen csinos Susanna Hoffs szólókarriert kezdett. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza. Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztő: Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013' Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/126 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. ,(4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 524 347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. Í5. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914