Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-22 / 196. szám

ÜJ KELET Sport 1995. augusztus 22., kedd 13 Atlétika Figyelmeztető jelek az ob-n A világcsúcsokkal tűzdelt, fantasztikus hangulatú götebor- gi világbajnokság után — amely szép magyar sikereket, érmeket hozott — rendezték meg a hét végén a 100. atléti­kai országos bajnokságot. Azt nyilván nem szerencsés össze­hasonlítani a vb-vel, ám min­denképpen csalódást keltő — igaz: már-már megszokott — volt a viszonylag kevés indu­ló, a talán még ennél is keve­sebb néző a csepeli stadion fel­újított pályáján. Az eredmé­nyek között mindössze három olyan akadt a 33 szám sorában, amely nemzetközi mércével is megállja a helyét. A csúcspont mindenképpen a nagyszerű versenyt hozó fér­fi kalapácsvetés volt. Kiss Ba­lázs életében másodszor győzte le a vb-bronzérmes Gécsek Ti­bort, megérdemelten szerezve meg első bajnoki aranyérmét. Horváth Attilának senkivel sem kellett megküzdenie az első­ségért, a Göteborgban negye­dik helyezett diszkoszvető mégis jó sorozatot fölmutatva nyert. B agyul a István magasan vitte az 5,70 métert rúdugrás­ban. Kár, hogy a vb-n ez nem sikerült, hiszen akkor döntős lehetett volna. Mindenképpen dicséret, illeti a „duplázókat”. Azokat, akik két bajnoki arany­érmet nyertek: Barati Eva (100 és 200 m), Szekeres Judit (400 m, 400 m gát), Kovács Dusán (400 m, 400 m gát), valamint Tölgyesi Balázs (800,1500 m). Különösen az Universiadéra készülő két fiatal futó teljesít­ménye bíztató. Kovács Dusán a vb-n 400 gáton elért országos csúcsa után Csepelen 400 síkon is győzött; méghozzá egyéni csúccsal! Ugyancsak egyéni legjobbjával lett első 800 mé­teren Tölgyesi Balázs, aki felnőtt bajnokságon most lett aranyérmes először és mindjárt két diadalának örvendhetett. — Igazán nem számítottam rá, hogy duplázok; egy első hely megszerzésében remény­kedtem. Az Universiadén csak egy számban indulok, szeret­nék döntőbejutni. Még nem tu­dom, 800 vagy 1500 méteren húzok cipőt, de valószínűleg az utóbbin — mondta Tölgye­si Balázs. Az Universiadéra érmes remé­nyekkel utazik a magyar atléti­kai küldöttség. Kovács és Töl­gyesi mellett ott lesz a csapatban Kiss Balázs, Bagyula István és az Európa-bajnoki ezüstérmes ötpróbázó Szabó Dezső is. Mindenképpen illik megem­lékezni a bajnokság egyetlen országos csúcsáról. Szabó Zsu­zsanna a női rúdugrásban idén hetedszer javított rekordot, amely most már 3.75 méter. A világcsúcstól (4.20 m) azért ez még elég távol van. A 100. országos bajnokság mérlege egyáltalán nem hízel­gő a magyar atlétikára nézve. Különösen figyelmeztető két, nem éppen fiatal atléta győ­zelme, Csőke Katalin és Bélák Józsefül évesen tudott bajnok­ságot nyerni. Előbbi diszkosz­vetésben, utóbbi pedig éppen az egykor világhírű magyar számban, a gerelyhajításban nem talált legyőzőre. Kovács Rita 25 km-en A bécsi úszó, műúszó, műugró és vízilabda európa- bajnokságon kedden, azaz ma reggel 25 kilométeres tá­volságon száll harcba Ko­vács Rita az NYVSC hosz- szútávúszója. A versenyt az Uj-Dunán bonyolítják le. Kqvúcs Rita — azok után, hogy 5 km-es úszásban már európa-bajnoki címet szer­zett —, a 25 km-es távon is komoly esélyesnek számít. Labdarúgás Beteljesednek-e a kupabravúrok? Talán a legvérmesebb fut- ballszurkolók sem hihettek ab­ban, hogy az európai klubku­pák selejtezőinek első mérkő­zésein vereség nélkül jutnak túl a magyar gárdák. Márpedig így történt, és jól történt! A BEK- ben a Ferencváros idegenben szerzett előnyt, Kuntic góljával 1-0-ra verte a belga Ander- lechtet. A KEK-ben a Vác FC- Samsung a macedón Sileks el­lenében Vácott 1-1 -et harcolt ki, míg az UEFA Kupáért star­tolt ÚTÉ Kassán 1-0-ra bizo­nyult jobbnak a szlovák 1. FC Kosicénél. E héten következ­nek a visszavágók, lehet re­ménykedni. Főként a Ferencváros szerep­lését kíséri kiemelt figyelem. A zöld-fehérek szerda este 18 óra­kor az Üllői úton (játékvezető a skót Mottram) fogadják az Anderlechtet, amely új vezető­edzővel vág neki a második 90 percnek; a csata persze lehet éppen 120 perces is... — Az Üllői úti gárda szom­baton vérpezsdítő győzelmet aratott Békéscsabán, 3-1-re verte a lila-fehéreket bajnoki csatán. — Tény, az Anderlechtnek „úgy megyünk neki”, hogy az első összecsapást megelőzően ki­kaptunk Debrecenben 2-1-re, ezúttal viszont győztes gárda vár­ja a belgákat — mondta Novák Dezső vezetőedző. — Először az volt a feladatom, hogy gyors fe­ledésre vegyem rá Albertékat. Most, szerda estig figyelmeztet­ni illik őket arra, hogy a csabai 3-1 tudatában sem szabad átesni a ló másik oldalára. —Brüsszelben két dolog tűnt fel: a Ferencváros kifogástala­nul bírta erővel, ugyanakkor merte vállalni a kombinációkat. Nem vagdalták el a labdákat Kunticék, egyszóval olyan tak­tikusak voltak, amint az elvár­ható egy idegenben szereplő együttestől. — Erővel nincs gond, hiszen „izzadtak”, fáradoztak a játéko­sok eleget a nyáron. Ami a bá­torságot illeti: arra nevelem őket, amire minden magyar já­tékost kellene — higgyék el, ők is tudnak futballozni! Csak merjék végrehajtani azt, amire valósan képesek. — Mit tippel: más ,,arcú” Anderlecht robog ki az Üllői út gyepére? — Hiába új a vezetésük, a játékosok a régiek. Brüsszelben kiviláglott, a Ferencváros ren­delkezik olyan jó állománnyal, mint amilyen az övék. Nomár- most csak egy feladat van: nem lebénulni! — Az ilyesmi miből fakad­hat? — Abból, hogy esetleg az Anderlecht totális lerohanással nyit. Ilyenkor kell a higgadt fő, a merészség; például egyéni vállalkozásra, vagy taktikus át­adások sorozatára. Megeshet, a belgák kivárásra játszanak. Ez valamivel több teret adna ne­künk, és ezzel a „plusz-térrel” megint csak józanul illik élni. Egy a lényeg: nem bennünket sürget az idő, hanem a riválist! Ha ezt jól a játékosok eszébe vésem, nem lehet baj. — Előránthat-e „titkos fegy­vert” a belga szakvezetés? — Talán a holland Bosnian okozhat meglepetést, de az ő pályára lépésére ugyanúgy föl­készültem, mintha azok játsza­nának ellenünk, akik Brüsszel­ben tették idestova két hete. — Nemcsak a büszkeség, a jelentős, prémiumként,,kinéző” pénzösszeg is serkentőleg hat­hat, elvégre a Bajnokok Ligá­jában már lesz fizetség is! — Serkentőleg is hat! Ha túl­lépünk az Anderlechten, akkor hat további Bajnokok Ligája csatánk biztos. És az UEFA ál­tal kiosztandó jutalék nem kis összeg; bár nem kérdezős­ködtem, mennyi is az. A játé­kos is tudja, mi a tét. Ha való­ban ott leszünk Európa közpon­ti „vérkeringésében” a magunk Liga-lehetőségével, jobb a kül­földre szerződés esélye a fe­rencvárosi futballista számára is. — Kezdőcsapat? — Ennél könnyebbet is kér­dezhetne... Érthetetlen az UEFA azon előírása, miszerint a há­rom engedélyezett légióson kí­vüli külföldieket még a kispad- ra sem engedik leülni. így most törhetem a fejemet, az eredeti­leg nevezett 19 labdarúgó kö­zül kiket írjunk be a könyvbe? Tudniillik — ha jól számolom — 14 hadra fogható játékossal gazdálkodom. Keller sérült, Hrutka beteg, Albert Békéscsa­ba után szintén panaszkodott. Szerda estig van idő még, de most, hétfőn azt mondhatom: a Békéscsaba ellen szerepelt együttes kezdhet. Albert helyett (ha baj van) Vincze O. jön szá­mításba, Fatusi helyén pedig Kopunovic húzhat mezt. A Ferencváros várható kez­dőcsapata: Hajdú — Telek — Simon, Kuznyecov — Páling, Vincze, Nyilas, Lisztes, Kecs­kés — Kuntic, Kopunovic Tóúszástól a rallikrosszig Ünnepi sportviadalok Az állami ünnep hétvégéjén sok érdekes sporteseményt rendeztek megyénkben. Ezek között voltak tömegsport­rendezvények, de az élsportolók is több helyen színre léptek. A szombaton és vasárnap sorra került esemé­nyekből készítettünk összeállítást. Nyíregyháza Város Tóúszó Bajnoksága Augusztus 20-án ismét meg­rendezésre került a már hagyo­mányossá vált tóúszóbajnok­ság. A helyszín ezúttal is a sós­tói tófürdő volt, melynek vízé­ben két versenytávon bonyolí­tották le a viadalt hatvanöt résztvevővel. A tóúszó- viadal legfiatalabb versenyzője Nor­matesz Andrea volt, aki 1986- os születéssel „büszkélkedhet”. Ugyanakkor a legidősebb úszó­nak M. Takács Ferenc bizo­nyult, aki 1916-ban született. Az első táv a hatszáz méteres, egykörös verseny volt, melyen négy korcsoportban rendeztek tóúszóbajnokságot. Eredmények: 6—12 évesek, lányok: 1. Varga Zsuzsa, 2. Normantesz Andrea, 3. Czubók Tünde. Fiúk: 1. Krizsanovszki Máté, 2. Rácz Róbert, 3. Normatesz Máté. 13—18 évesek, lányok: 1. Mázsári Judit, 2. Hronyecz Adrien, 3. Tóth Angéla. Fiúk: 1. Varga Attila, 2. Mázsári László, 3. Nádori Gábor. 19—30 évesek, nők: 1. Fa­zekas Zsuzsa. Férfiak: 1. Vinnai Attila, 2. Urbin Tibor, 3. Békési István. 30 év felettiek, nők: 1. Lippa Ilona, 2. Czubók Józsefné, 3. Ficzeli Márta. Férfiak: 1. Fü- löp József, 2. Szabolcsi Tibor, 3. Broda József. A második, kétkörös tá­von (1200 m) dőlt el, hogy abszulút kategóriában ki lesz az 1995-ös év Nyír­egyháza tóúszóbajnoka. Ezt a 12—18 éves korcso­portban induló, s korosztá­lyát maga mőgé utasító Mázsári Judit nyerte el. 1200 méteres verseny, eredmények: 12—18 évesek, lányok: 1. Mázsári Judit, 2. Varga ‘Zsuzsa, 3. Szálamon Zsu­zsa. Fiúk: 1. Varga Attila, 2. Mázsári László, 3. File- tóth Péter. 19—30 évesek, férfiak: 1. Vinnai Attila, 2. Urbin Tibor, 3. Mike András. 30 év felettiek, nők: 1. Czubók Józsefné. Férfiak: 1. Fülöp József, 2. Mádi Zoltán, 3. Pózna József. Strandröplabda Ugyancsak a sóstói tófür­dőben kialakított strandröplab­da-pályán, a tóúszóversennyel párhuzamosan bonyolították le a III. Sóstó Kupa Strandröp- labda-tomát. Az előzetes neve­zések beküldése után tíz női és tíz férficsapat küzdött a torna- győzelemért. A férfiaknál az előző héten Hajdúnánáson dia­dalmaskodó Bugyi József—Bar- nucz Tibor páros Nyíregyházán sem talált legyőzőre, így egymás után két srandröplabda- tornát is megnyertek. A második helyen is a hajdúnánási ezüstérmes pá­ros, Drotár György—Balogh j István végzett. Eredmények: Nők: 1. Korpái Mária— Janóczi Timea, 2. Cserpák He- lén—Feffer Ágnes, 3. Tóth Enikő—Torna Krisztina. Férfiak: 1. Bugyi József— Bamucz Tibor, 2. Balogh Ist­ván—Drotár György, 3. Tóth Attila—Raska Gyula. Béker Utcai Kosárlabda- fesztivál Szombaton a X. Bessenyei Kupa eseményeivel párhuza­mosan a Bujtosi Szabadidő Csarnok előtti téren rendezték meg a Béker Utcai Kosárlabda­fesztivált. A Nyíregyházi TK Isobau kosárlabda-szakosztá­lya immár harmadízben szer­vezte meg a tömegsportren­dezvényt. Az összesen 46 csa­pat majd 200 résztvevőjének küzdelmei reggel kilenckor kezdődtek. Öt korcsoportban vívtak egymással a csapatok, a döntőket a késő délutáni órák­ban bonyolították. A verseny után a csarnokban félpályás-, hárompontos-dobóversenyt és zsákolóversenyt is tartottak. Eredmények: Serdülő lányok: 1. Vall Street Girl’s Felnőtt nők: 1. Szárnyas be­téti társaság Mini fiúk: 1. Száguldozó törpék Fiú kadett: 1. Béker-Gebir- kák Ifjúsági-felnőtt fiú: 1. Mo­tab All Star’s Senior férfiak: 1. Pál-Má- Zok Félpályás dobóverseny: 1. Garay László Hárompontos dobóverseny: 1. Cservék Csaba Zsákolóverseny: 1. Panta István Túra-ring ralli * 1 * * * 5 Augusztus 19-én, szombaton Nyírtura mellett rendezték a Túra-ring rallit, illetve a ralli- krossz- versenyt. Tizenkilen­cen indultak a különböző gép­osztályokban, s mintegy 1800 néző követte figyelemmel az eseményeket. Eredmények: Túra-ring ralli: Divízió 1: 1. Petrilla Sándor, Fiat Ritmo (Nyíregyháza), 3. Nagy Tibor, Subaru (Nagykálló), Újfalusi Miklós, Subaru (Nyíregyháza). Divízió 2: 1. Forgács András, Skoda (Nyírtura), 2. Mikó József, Lada (Kisvárda), 3. Kovács And­rás, Lada (Nyíregyháza). Divízió 3: 1. Tóth András, Trabant (Nyíregyháza), 2. Ádám László, Skoda (Makkos- hotyka). Túra-ring ralli krossz: 1. Mikó József, Lada 1200 (Kis­várda), 2. Kovács András, Lada 1200 (Nyíregyháza), 3. Cser­nyik István, Fiat 2000 (Nyír­egyháza), Petrilla Sándor, Fiat Ritmo (Nyíregyháza), 4. For­gács András, Skoda (Nyírtura), 5. Újfalusy Miklós, Subaru (Nyíregyháza), 6. Csernyik Zsolt, Lanchia 1600 (Nyíregy­háza). Az elmúlt hétvégén Kerekes Fesztivált rendeztek a nyíregyházi repülőtéren. Képünk az első napon készült Utcai kosárlabda-fesztivál a bujtosi csarnok előtt

Next

/
Thumbnails
Contents