Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-22 / 196. szám
ÚJ KELET Nélkülük nem lehet Panaszkodik a cigány kisebbségi önkormányzat képviselője a rádióban, hogy nem kapnak megfelelő anyagi feltételrendszert, így alig-alig tudnak dolgozni, segíteni a rászorulókon. Igaza van. Jogi és politikai, sőt morális képmutatás is úgy hozni létre egy önigazgatási formát, hogy ahhoz senki nem biztosít anyagi hátteret. Igaza van minden kisebbségi önkormányzatnak, minden képviselőnek, akik kérik, követelik, hogy munkájukhoz álljon rendelkezésre valami más is, mint a politikai szándék. És igazuk van a cigányoknak abban is, hogy ők kimaradtak a nemzetközi kárpótlásból, pedig ők is a nácizmus üldözöttjei voltak. Ők is megjárták a haláltáborokat, sokan elvesztették anyjukat, gyermeküket. És nekik mégsem segített senki a háború után, hogy talpra álljanak. Nem jött a csomag, a pénz nemzetközi cigány szervezetektől, mert nem is voltak ilyenek. És igazuk van abban is, hogy kimaradtak a földosztásból. Hátrányos helyzetük egyre nőtt, hiszen az iparosodás, az urbanizáció elvette ősi mesterségeik létjogát is, nem kellett többé vályogot vetni, nem volt szükség rézüstökre, dagasztóteknőkre. Igazuk történelmi és reális igazság. Ám nekem is igazam van abban, hogy minden segítség hasztalan, minden anyagi támogatás pillanatok alatt elúszik, ha a cigányság maga nem akar talpra állni. Mert tanúi voltunk az elmúlt évtizedekben, hányán kaptak lakást városokban közülük, hányán kaptak építési telket, sőt fillérekért házakat is építettek nekik a tanácsok. Igen, vannak, akik megőrizték és megbecsülték ezt. Mások szétverték, feltüzelték, eladták, mert a házat gondozni kellett volna, vigyázni rá, rendben tartani. Tudom, hogy néhány vidéki kisvárosban adtak szabad földterületet a vállalkozó cigányoknak megművelésre. Társaik lopták el a termést, mielőtt betakaríthatták volna. És igazam van abban is, hogy lehetne másként. Nézem a televízióban a szörnyű körülmények között tengődő falusi cigányokat. Rettenetes. Szívszorító. A Kelet-Magyarország magazinja a tévében történelmi szégyent mutatott fel. Ám eszembe Arcuk, ruhájuk, lelkűk tiszta (Gyerekek az uszkai cigánygyülekezet istentiszteletén) jutnak egy másik filmből a nyugdíj nélküli dunántúli öregasszonyok. Azoknak a háza mellett virág nyűik, zöldség van a kapu mellett, azok tiszták. Ezek meg? Senki nem fog odamenni a fiatalasszonyhoz, hogy megmossa az arcát, a kezét, mint ahogy gyermekeit is neki kellene tisztán tartani. Ha nincs szappan, van víz. A kútban, a patakban, vagy ott a felfogott esővíz. Ha csupasz is a gyerek, de fekete szeme kiragyoghatna tiszta arcból is. Hát nem, nélkülük, a cigányok akarata és szándéka nélkül nem lehet segíteni rajtuk. A jó szándék belefullad a mocsokba, a szennybe, az elhanyagoltságba. Ezért rázott meg és mutatnám példának mindenkinek azt a cigány közösséget, amelyet egy kis szabolcsi faluban egy hívő ember valódi közösséggé kovácsolt. És ott nem isznak, hanem vigyáznak a gyerekre, tiszták és imádkoznak. És nincs gyűlölség, nincs feszültség sem. Igazam kell legyen abban, hogy a cigányság saját maga is többet tehetne. És nem áhítozni kell, hogy majd ad valaki pénzt, házat, ruhát, az állam, az önkormányzat, a polgármester vagy csak úgy általában a „magyarok”. Nem. Fel kell ásni a ház mellett a földet, hogy ne gaz nőjön ott, hanem krumpli meg káposzta, és ha nincs hús, megterem ott, amit a gyerek kezébe lehet adni. Mindent mástól várni, és közben nézni, hogy kél és nyugszik a Nap, ezt nem lehet. Nagyon sok cigányember tudja ezt, nem véletlen, hogy egy rétegük a kereskedelem, a vállalkozás szabadsága révén már meggazdagodott. Ők tudták: nélkülük nem lehet a helyzetükön javítani. Mondottam: igazuk van a kisebbségi képviselőknek, pénz is kell. Igazuk van, hogy történelmi hátrányban szenvednek. Ám ezt a történelmi igazságot az egyéni akaratnak, a csoportaktivitásnak kell hitelesíteni. Mert ez is lehetséges, azt mondani: én megtettem, amit lehet. A gyermekeim tiszták, iskolába járnak, s ha könyvet nem is tudtam nekik venni, mennek, mert küldöm őket. így is törődöm velük. És megtisztítom a putri ablakát, ki- seprem a szoba földjét, kimosom a rongyot, amivel takarózunk. Ezt várnám én. Ezt a példát. Ez az én igazságom. És kívánom, hogy minden faluban legyenek olyan pásztorok, mint az említett kicsi szabolcsi településen. Akár papok, akár tanítók, akár polgármesterek. Ám egyedül ők sem tehetnek semmit. A cigányok akarata, szándéka, törekvése, munkája, tisztessége nélkül nem lehet kimenteni őket a nyomorúságból. A kekemet nviíitom. Segíteni szeretnék. De vaion lesz-e kinek? Megyénk életéből 1995. augusztus 22., kedd Városi rang nélkül, eredményesen „Meghökkentő mesét közölt lapjuk 1995. augusztus 5-ei számában Rakamaz, városi rang nélkül címmel, Farkas Kálmán tollából. Köszönettel élve a felkínált lehetőséggel, a cikkel kapcsolatos észrevételeimet a képviselő-testület egyetértésével megteszem. A cikkíróval ellentétben, aki többnyire „látta azt, aki hallotta, hogy mondták”, megállapításaimat tényekre alapozom. Tény, hogy nem mentem el a kisebbségi önkormányzat július 5-ei ülésére, mert olyan témája volt, melyet a települési önkormányzat már megtárgyalt a kisebbségi önkormányzat képviselőinek jelenlétében. A képviselő-testület előtt kifejtették véleményüket a kisebbségi képviselők, így annak ismeretében döntött a képviselő-testület. Az „elutasítást megtárgyaló” napirend nem vonzott, mert lerágott csontról nincs mirtt beszélni. Ami pedig az együttműködésemet illeti, arról annyit, hogy a kisebbségi önkormányzat március 16-ai és július 5-ei ülését kivéve minden ülésükön részt vettem. A testületi üléseken kívül kétszer tárgyaltam a kisebbségi önkormányzattal, és többször a kisebbség elnökével. Hogy ez elég-e, vagy több kell, azt az olvasóra bízom. Ezeken a tárgyalásokon vitatkoztunk. Véleményem szerint — melyet a jegyző mindig megerősített —, a kisebbségi önkormányzat nem a hatáskörébe tartozó, illetve erejét meghaladó feladatokat szeretett volna megoldani úgy, hogy a forrást a települési önkormányzat állja. Többször kértem, hogy a Nek.-törvényen belül keressék feladataik meghatározását. Kértem a kisebbségi önkormányzat képviselőit: terjesszék kérelmüket a képviselő-testület elé, mert így az a látszat, hogy én határozok, nem a testület, így került sor az említett cikk- beni négypontos kérelem benyújtására, melyből egyet támogatott, hármat elutasított a képviselő-testület. Tehát nem valós az, amit a cikk írója állít a teljes elutasításról. Nézzük a további tényeket! Nem igaz az, hogy Rakamazon 15 éve nincs mozi. Rakamazon a mozit a Moziüzemi Vállalat kft.-vé alaulása után 1991 januárjától decemberig egy vállalkozó működtette. Igaz, hogy hiányosan, ezért a bérletet megszüntettük, és a létesítményt hasznosításra többször meghirdettük. Ebben az évben az ön- kormányzat felújította az épületet, és a művelődést ház irányításával moziként működik, minden pénteken két előadást tartva. Pont a városi rang elnyerése miatt működik a mozi épülete eredeti kulturális céljának megfelelően. A közösségi tér megléte érdekében nem adhatta a képviselő-testület a kisebbség kizárólagos tulajdonába az épületet. Az elutasító határozatban ez szerepel, csak el kell olvasni! (Megjegyzés: tehát Rakamazon van működő mozi. Farkas Úr, csak ön nem tudja, és a kisebbségi vezetők sem — ha az információt tőlük kapta —, akikkel naprakészen szeretnénk együttműködni.) Az önkormányzat a használaton kívüli iskolaépületet a kisebbségi önkormányzat rendelkezésére bocsátotta, munkahelyteremtés céljára. A határozatot a kisebbségi önkormányzat is megkapta. Nem tudom, az Országos Kisebbségi Önkormányzat alelnöke honnan vette ellenkező információját, mellyel valótlanságot állít. (Megjegyzés: Április óta semmit nem tett a kisebbségi önkormányzat, hogy a célnak megfelelően hasznosítsa a helyiséget.) Nem teljesítette az önkormányzat 1,5 millió forintos támogatás iránti kérelmét a kisebbségi önkormányzatnak. Indok: az önkormányzat 4 millió forint hitelt vesz föl, hogy ellássa kötelező feladatait. Minden feladatot maradéktalanul teljesítünk, ami a Nek.-törvényből fakadóan a kisebbséggel kapcsolatban ránk hárul, vagyis kizárólagos használatra bútorozott helyiséget adunk a kisebbségi önkormányzat részére, melynek minden költségét a települési ön- kormányzat állja. (Ez is támogatás.) A testületi ülésen Tóth Mihály alpolgármester megkérdezte, mire kívánják fordítani a 1,5 millió forintot. Akkor Balogh Albert, a kisebbségi önkormányzat elnöke azt mondta: „A 1,5 millió forintos költségvetésünket globálisan megfogalmaztuk, részletesen nincs kidolgozva.” Rakamaz lakossága 5450 fő. Az országban ilyen létszámú község, amely a működés feltételeit teljes mértékben megteremti, és azon felül 1,5 millió forintot szabad költésre nyújt a kisebbségi önkormányzat számára, ha van, kérem írja meg nekünk. Farkas Úr! Ezt a kérést az önkormányzat indokalatlannak tartotta, mert minden forintra szükségük van a település fejlesztésére. Azt a kezdeményezést sem fogadta el a képviselő-testület, hogy etnikai alapon támogassa az önkormányzat a szociálisan rászoruló családok gyermekeinek étkeztetését, s az ingyenes legyen. Indok: egyrészt a nemzetiségi alapon való megkülönböztetés alkotmányellenes, és az alkotmányt az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke is ismerhetné! Másrészt településünkön a törvény felhatalmazása alapján szociális rendeletben szabályozta az önkormányzat a szociálisan rászorulók támogatását, melynek több formája van, de az ingyenes étkeztetés nem szerepel benne. A rászorulók természetbeni támogatása más formában ismert a rendeletben, melyet szívesen a szerző rendelkezésére bocsátók. Ha a cikk írója nemcsak ír, hanem írás előtt olvas is, például testületi jegyzőkönyveket, mindkét önkormányzatét, akkor nem jut téves következtetésre. Az, hogy város lesz-e Rakamaz, nem egyes emberek vélt sérelmén múlik, hanem tényeken. Úgy ítélem, hogy messze betartjuk a kisebbségi törvényt, és az nem törvénysértés, ha józan mérlegeléssel indokolatlan igényeket utasít el a képviselő-testület. Az elutasítást valótlan állításokkal megfűszerező, magát informálat- lanság ellenére illetékes véleményt nyílvánító cikkírón nem fog a jövőben sem múlni egy település városi rangja. Ha Farkas Úr törvénytelen vagy kisebbséget sértő döntés- hozatalunkról tud, szívesen vesszük, ha közli velünk, hogy szükség esetén korrigálhassunk. Ha viszont nem tud ilyenről, akkor a vélt sérelmekkel kedélyeket ne borzoljon, a kibicnek semmi sem drága alapon. Én és a képviselő-testület változatlanul együtt kívánunk működni a helyi kisebbségi önkormányzattal és annak elnökével. Törvénytelen lépéseket nem teszünk, mindig a település érdekeit fogjuk képviselni, és a község lakóinak tekintjük a velünk élő cigány kisebbségi lakosságot is. Működésünkhöz rendelkezünk a megfelelő mozgástérrel és információval, azt kérjük és elvárjuk a velünk partneri viszonyban lévőktől is. Ez esetben együttműködésünk zavartalanul folytatódik. Az önkormányzat a jövőben is mindent megtesz a település gazdasági, kulturális fejlesztéséért, a városi rang elnyeréséért. Rakamaz nagyközség önkormányzata nevében: Pirint Frigyes polgármester Külön padsorba ültették Beszélünk toleranciáról és igyekszünk Európához tartozni. Azt mondjuk, hogy minden ember egyenlő, ezzel azonban jelezzük, akinek sötétebb a bőre, esetleg kis testi hibája van, az nem közénk tartozik. Elfelejtjük, hogy ő is úgy él, érez, mint bárki ebben a világban. A megkülönböztetettek is igénylik a szeretetet, a megbecsülést. Két cigány fiatal arról mesélt, hogyan ítélik meg őket közvetlen környezetükben. Nem bántottak senkit, még csak nem is gondoltak ilyesmire. Ennek ellenére Aranyosapátiban, ahol élnek, nem kedvelik sem őket, sem a hozzájuk hasonlókat. — Az általános iskolában külön padsorba ültették a cigányokat és a magyarokat — mondta Tóth Gyula. — Senki sem bot- ránkozott meg ezen, egyszerűen így szoktuk meg. Nemrégiben tanfolyamokat végeztünk a faluban. Az első időkben magyarok is jártak ide tanulni, ők Tóth Gyula fogták meg azt, amihez egyszer a cigányok hozzányúltak. — Hogyan él, mivel foglalkozik? — Jelenleg munkanélküli vagyok és egyedül nevelem a kislányomat. Magyar lányt vettem feleségül, itthagyott engem és a gyereket is. A szüleim segítenek a kicsit felnevelni. Egyébként szeretek műszaki dolgokkal foglalkozni, szerelTóth Mária — Nem gondolt arra, hogy tobábbtanul ezen a területen? — Gondoltam, de miből? A tanuláshoz pénz is kell! A nyolcadik osztály befejezése után alkalmi munkákat végeztem. Juhot őriztem, udvarokat takarítottam, kaszáltam. Legjobban pásztorkodni szerettem. Csodálatos dolog az egész napot az erdőben tölteni. — Én sem tanultam szakmát 1--------1/. U___ifi__ se prűkötő és hulladékfeldolgozói tanfolyamokat végeztem. Ez volt az egyetlen lehetőség, hisz a tanulási idő alatt kaptunk anyagi segítséget, az ilyen képesítéssel viszont nem tudok el- helyezkedni. Beiratkoztam a gimnázium levelező tagozatára. Szerettem volna leérettségizni. Az egyik vizsgáról kiküldött a tanárom, azt mondta, hogy olyan csúnyán nézek... —Mi az, ami megnyugtat, ha nehéz helyzetbe kerülsz? — Verseket írok. Előfordult már, hogy összevesztem valakivel vagy rosszul éreztem magam. Nem volt kinek elmondani a bánatomat, ezért leírtam. Ha leírom, megnyugszom és az élet megy tovább. Az életemről és érzéseimről Cigány sors című versem tud leghívebben beszélni: Egy anyánk van/ A felkelő Nap/ Apánk a Hold/ Testvéreink a esi Magok./ Cigányok vagyunk/ S ha egyeseknek ez fáj/ Hát hadd fájjon/ Mert én származásomat megtagadni/ Soha nem fogom!
