Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-21 / 195. szám

U J KELET Sport 1995. augusztus 21., hétfő 13 Kajak-kenu Duisburgban taroltak a magyarok X. Bessenyei Kupa férfi kosárlabdatorna Salgótarjáné a jubileumi győzelem Szombaton és vasárnap ren­dezték a Bujtosi Szabadidő Csarnokban a jubileumi Bes­senyei Kupát. A férfi kosárlab- datoma jó alkalom a rendező Nyíregyházi TK Isobau NB I B csoportban szereplő csapa­tának a bajnokságra való fel­készülésre. A nyíregyháziakon kívül Salgótarján, Dombóvár és a Malév LRI együttesei küz­döttek a kupáért. Az első mérkőzésen Nyíregyháza a ta­valyi nagy ellenfél Dombóvár gárdájával játszott. Dombóvá­ron is több változás történt, idegenlégiósként Erupkin ma­radt a csapatnál, Kozma Tamás és a salgótarjáni Kovács Nán­dor az új játékosok. Nyíregy­háza Jankovics, Szekeres, Hu­tás, Cservék, Oroszvári össze­állítással kezdett. A mérkőzés során pályára lépett Berikov és Alexander, akik próbajátékra érkeztek Nyíregyházára. Több ifjúsági korú játékost is kipró­bált Hegedűs Ferenc edző. Bár a dombóváriaktól a két Kiss ez­úttal hiányzott, így is biztosan nyertek a hazaiak ellen. A mérkőzés során végig vezet­tek, különösen az első fél­időben volt gond a nyíregyhá­ziak támadójátékával. Ebben a játékrészben összesen 24 pon­tot dobtak . A második rész­ben már kiegyenlítettebb küz­delem folyt a pályán. A délelőtti második találko­zón a Salgótarján könnyen nyert a Malév csapata ellen, akik nem sokat pihenhettek, hiszen kora délután a Dombó­vár ellen léptek pályára. Tőlük is vereséget szenvedtek. A nyíregyháziak másodszor Sal­gótarján ellen küzdöttek, de ezt a meccset is a vendégek nyer­ték. A tarjániak végig biztosan vezettek a mérkőzés során, a TK-sok megszorítani sem tud­ták őket. Vasárnap délelőtt Salgótar­ján—Dombóvár métrkőzés kö­vetkezett, a tét a kupa elnye­rése volt. A nógrádi csapat az első félidőben már huszonegy ponttal vezetett, és biztosnak látszott a győzelmük. A máso­dik húsz percben a dunántúli­ak egyre jobban játszottak, a tetemes hátrányt mégsem tud­ták ledolgozni. A zárómér­kőzésen a hazai csapat a bronz­éremért küzdött a tavaly óta teljesen átaklakult Malév el­len. A győzelem a mérkőzés során nem forgott veszélyben, de a második félidőben a főis­kolások a harmadik hely biz­tos tudatában kiengedtek, sok­kal nagyobb arányban is le­győzhették volna ellenfelüket. A tornán látottak alapján a ta­valyi eredményhez hasonlót nehezen érhet el a főiskolás gárda a bajnokságban. Igaz, a teljesen átalakult együttes még most tart a csapatépítés elején. Eredmények: Dombóvár—Nyíregyháza 93-77 (46-24) V: Bukta, Sztrakovics. L.d.: Erupkin 19/ 9, Kozma 12, Halmai 12, illet­ve Szekeres 15/9, Hutás 13/3, Jankovics 11, Papp 10. Salgótarján — Malév 106-53 (58-32) V: Pázsitka, Sztrakovics. L.d.: Skurin 25/ 3, Kovács 20, Fekete 19, Turcsics 17, Borók 13, ill. Molnár 14. Dombóvár—Malév 97-61 (50-25) V: Pázsitka, Bukta. L.d.: Kozma 19/9, Bosznai 18/ 9, Halmai 18/6, Panta 12, Erupkin 11/3, ill. Molnár 15, Hensch 12. Salgótarján—Nyíregyháza 102-84 (51-38) V: Bukta, Sztrakovics. L.d.: Kovács 34/ 3, Skurin 23, Turcsics 20, Fe­kete 15, 111. Cservék 19/6, Hu­tás 14/6, Alexander 15, Jan­kovics 10. Salgótarján—Dombóvár 84-74 (47-36) V: Pázsitka, Bukta. L.d.: Kovács 19/6, Fe­kete 16, Turcsics 16/3, Skurin 16, Borok 11, ill. Erupkin 19/9, Kovács 14. Nyíregyháza — Malév 99-74 (55-32) V: Pázsitka, Sztekovics. L.d.: Hutás 18/9, Cservék 15/6, Szekeres 15/3, Jankovics 11, Oroszvári 11, Lakatos 11/3. A szombati nap egyik fény­pontja, a női kajakosok döntője. Nem sokkal korábban Josef Capousek, a németek szövetsé­gi kapitánya még úgy nyilatko­zott: a trónfosztásra 1997-ig vár­ni kell, a kajakkirálynő, Birgit Schmidt ugyanis addig folytatja a versenyzést. Persze, erről teljesen más el­képzelései voltak Kőbán Ritá­nak, aki egy évtizede vár arra, hogy végre a csúcsra jusson. Tavaly a mexikóvárosi világbaj­nokságon már igencsak felhívta magára a figyelmet, hiszen há­rom arany - és két ezüstérmet gyűjtött, de az 500 méteren fejet kellett hajtania a német Schmidt előtt. Most az első pillanattól lát­szott, hogy Kőbán kirobbanó for­mában van, hiszen az előfu­tamokban is és a közép­döntőkben is a legjobb idő­eredményt érte el. Aztán a finá­léban olyan leckét adott a társak­nak, hogy a szakemberek soká­ig emlegetni fogják diadalát. Ahogy 300 méter környékén faképnél hagyta az ellenfeleket, az az oktatófilmekbe kívánkozik. Fölényére mi sem jellemzőbb, hogy a második kanadai Ca­roline Brunet-t csaknem két má­sodperccel, a harmadik svéd Susanne Gunnarssont csaknem négy másodperccel győzte le, míg a hetedik helyezett Birgit Schmidtre már-már megszé­gyenítő vereséget mért, több hajó volt a köztük lévő különb­ség. — Nagyon készültem erre a versenyre, hiszen tavalyi siker- sorozatom után eleget hallgat­tam, hogy nem nyertem az olim­piai számban, pedig az lett vol­na a nagy bravúr. Schmidtet óri­ási egyéniségnek tartom, csak tőle tartottam, tudtam, hogy má­sok nem győzhetnek le. Rajta kívül egyetlen ellenfelem akad­hatott: saját magam... — nyilat­kozta az ünneplők gyűrűjében Kőbán Rita, a csepeliek 30 esztendős versenyzőnője, aki ötödik világbajnoki aranyérmét vehette át. Sikeréhez még annyit: magyar kajakosnő világverse­nyen soha nem végzett az élen ebben a számban. A kenusok folytatták szenzá­ciós menetelésüket, Horváth Csaba és Kolonics György az 1000 méter után,az 500-on is első lett. Az előző napon a ro­mánok jelentettek számukra ko­moly veszélyt, ezúttal a moldo­vaiak tapadtak rájuk, de erejükből csak az üldözésre fu­totta. Ugyanebben a számban két éve, a koppenhágai csúcstalálko­zón szintén Horváthék voltak a legjobbak, tavaly a vb-n viszont csak ezüstérmesek lettek. A szakembereket, elsősorban edzőjüket, Ludasi Róbertét di­cséri, hogy felismerték: Kolóniának nem szabad elap­róznia erejét, az egyesre nem kell készülnie, neki sokkal jobban megy a páros és a négyes tagja­ként. A negyedik versenynap vé­gén ismét magyar sikernek tap­solhattak az érdeklődők, akiknek a számát a helyiek tízezerre be­csülték. Még egy óra sem telt el Kolonicsék újabb sikere óta, amikor újra rajthoz szólították őket. Ezúttal két honvédossal, Hoffmann Ervinnel és Szabó At­tilával kiegészülve alkottak kvartettet. A papírforma az ő si­kerüket ígérte, s ugyan a romá­nok kezdtek jobban, Szabónak pedig a rajtnál kisebb malőrje akadt, a végén nem kellett külö­nösebben izgulni a győ­zelmükért. Az utóbbi három év­Kpn P7 a C7am minrlio « maovar hozta, csak az összetétel válto­zott, hiszen korábban Szabóék mellett Boldizsárék térdeltek a hajóban. Férfi K-l 500 m, világbajnok: Piotr Markewicz (Lengyelor­szág) 1:40.135 p 2. Knut Holmann (Norvégia) 1:40.468 3. Géza Magyar (Románia) 1:40.585 ...6. GYULAY ZSOLT (MAGYARORSZÁG) 1:41.135 C-l 500 m, világbajnok: Nikolai Buhalov (Bulgária) 1:51.848 p 2. Martin Doktor (Csehország) 1:52.731 3. PULAI IMRE (MAGYARORSZÁG) 1:53.044 Női K-l 500 m, világbajnok: KŐBÁN RITA (MAGYAROR­SZÁG) 1:50.978 p 2. Caroline Brunet (Kanada) 1:52.798 3. Susanne Gunnarsson (Svédor­szág) 1:54.720 Férfi K-2 500 m, világbajnok: Beniamino Bonomi, Daniele Scarpa (Olaszország) 1:30.561 p 2. BÁRTFAY KRISZTIÁN, GYULAY ZSOLT (MAGYAR- ORSZÁG) 1:30.758 3. Maciej Freimut, Adam Wysocki (Len­gyelország) 1:31.531 C-2 500 m, világbajnok: HORVÁTH CSABA, KOLO­NICS GYÖRGY (MAGYAR- ORSZÁG) 1:42.741 p 2. Nyi- kolaj Zsuravszkij, Viktor Renyejszkij (Moldova) 1:43.067 3. Ándreas Dittmer, Gunar Kirchbach (Németország) 1:43.541 női K-2 500 m, világbajnok: Ramona Portwich, Anett Schuck (Németország) 1:42.611 p 2. Elzbieta Urbanczyk, Izabela Dylewska-Swiatowiak (Len­gyelország) 1:42.751 3. Susanne Rosenquist, Susanne Gunnarsson (Svédország) 1:42.867 4. DÓNUSZ ÉVA, CZIGÁNY KINGA (MA­GYARORSZÁG) 1:43.394 Férfi K-4 500 m, világbajnok: Oroszország 2. Németország 3. Lengyelország 4. MAGYAR- ORSZÁG (BARTFAY KRISZ­TIÁN, ÁBRAHÁM ATTILA, ADROVICZ ATTILA, RAJNA ANDRÁS) 1:23.920 C-4 500 m, világbajnok: MAGYARORSZÁG (HOR­VÁTH CSABA, KOLONICS GYÖRGY, HOFFMANN ER­VIN, SZABÓ ATTILA) 1:34.197 p 2. Románia 1:34.923 3. Bulgária Vasárnap a 200 méteres szá­mok, amelyek az 500P illetve a 10 000 méteres tá' it szorítot­ták ki a vb-k műsorából, nem váltották be a hozzájuk fűzött re­ményeket, ugyanis jóval kisebb volt az érdeklődés a küzdelmek­nek otthont adó Wedau Sport­parkban, mint az előző két na­pon, amikor az 1000 és az 500 méter fináléit rendezték meg. Ezen persze nem szabad különö­sebben csodálkozni, hiszen a nem bennfentes nézők számára elég nehezen volt követhető a le­bonyolítás, iv z, ehhez hozzájá­rult az i ogy nem volt megfelelő a kiszolgálásuk, nem kaptak elegendő információt ar­ról, mi is történik éppen a pályán. Sokszor az újságírók sem győzték kapkodni a fejüket. A férfi kajakosoknál a harmadik körben kezdődtek a komoly gon­dok. Ekkor a harmadik futamban a spanyol Miguel Garda ugyan­is legyőzte a kanadai Renn Crichlowot, aki nagyon sport­szerűen elismerte vereségét. Az ibériaiak természetesen óvtak, s így versenyzőjük bekerült a ki­lences fináléba. Onnan azonban valami csoda folytán nem a leg­rosszabb idővel rendelkező né­met Lutz Liwowskit vették ki, hanem a portugál Antonio Mon­téiról Meprendezték a futamot. zett az élen, utána a címvédő, a fehérorosz Szergej Kalesznyik és a román Géza Magyar követke­zett. Nem sok idő maradt az ün­neplésre, ugyanis negyven perc­cel később újra rajthoz szólítot­ták a résztvevőket, azzal a kü­lönbséggel, hogy a német Lutz Liwowskit a portugál Antonio Montéira váltotta fel. - Még néni fordult velem elő pályafutásom során, hogy egy döntőt újra kel­lett volna eveznem - mondta Gyulay Zsolt, aki hozzátette: hi­ába az ismétlés, az erőtől duzza­dó fiatalokkal szemben nincs sok esélye. Igaz, ami igaz: a többszö­rös olimpiai és világbajnok Gyulay Zsolt szeptemberben már 31. születésnapját ünnepli. Az újrázás megint az 500 méte­ren is győztes lengyel Markiewicznek sikerült a legjob­ban, ám mögötte változott a do­bogósok sorrendje, a második helyet Kalesznyik, a harmadikat pedig Crichlow szerezte meg. Ez újabb óvásokra adott alkalmat. Végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy a hete­dik helyen célba érkezett Ma­gyarnak is átadták a bronzérmet, ugyanúgy, mint Crichlownak. Többen totális káoszról beszél­tek... Jónéhányan arra számítottak, hogy a német Birgit Schmidt visszavág Kőbán Ritának az 500 méteren elszenvedett vereségért. A nagy küzdelem elmaradt, Kőbán az első méterek után meglépett a mezőnytől, biztosan nyert, vagyis megvédte tavalyi elsőségét. - Most már felszaba­dultabban evezhettem, hiszen zsebemben volt az 500 méter vi­lágbajnoki aranya. Az számom­ra is némi meglepetés, hogy az ellenfelek nem kényszerítettek még nagyobb erőbedobásra -nyi­latkozta Kőbán Rita, a csepeli­ek 30 éves versenyzőnője, aki hatodik világbajnoki címét hódí­totta el. Birgit Schmidt erejéből a szombati hetedik helyezés után ezúttal az ötödik megszerzésére futotta. Őt is szóra bírták, a né­metek 33 éves kiválósága, hu­szonegy vb-arany birtokosa a következőket mondta: - Kalapot kell emelnem Kőbán Rita előtt, szenzációsan versenyzett, ügy érzem, akkor sem tudtam volna legyőzni, ha életem legjobb for­májában vagyok. Sokan úgy tartották, a kenupá­rosok viadalát meg sem kell ren­dezni, előre oda lehet adni az aranyérmet Horváth Csabának és Kolonics'Györgynek. Igazo­lódott a papírforma, a csepeliek két sztárja - nem túlzás ez a minősítés - tovább gyarapította aranygyűjteményét. Igaz, ezúttal kicsit ráijesztettek szurkolóikra, mert a partról úgy tűnt, kicsit korán rúgták be hajójukat a cél­ba. Az eredmény azonban őket igazolta, 156 ezredmásodperccel megelőzték a németeket. Hor­váth Csaba (24) és Kolonics György (23) vasárnap késő dél­utánig négy számban volt érde­kelt, négy aranyérmet tehetett zsebre, s hátra volt a kenunégye­sek 200 méteres megméretteté­se. Az őt faggató újságíróknak Kolonics György nemes egysze­rűséggel csak ennyit válaszolt: - Megérte eljönnünk Duis- burgba... A női duók legrövidebb versenyét nem a németek, nem is a magyarok (Dónusz Éva, Czigány Kinga), nem is a len­gyelek, hanem a nem túl ismert kanadaiak (Corrina Kennedy, Marie Josee Gibeau) nyerték meg. Dónuszék nem tudtak a dobogóra felkapaszkodni, csak ötödikek lettek, még tőlük is na­gyobb meglepetést okoztak a németek (Birgit Schmidt, Daniela Gleuel, akik csak nvol­A 27. kajak-kenu világbajnok­ság 200 méteres döntőinek ered­ményei: Férfi K-l 200 m, világbajnok (a megismételt döntő után): Piotr Markiewicz (Lengyelország) 37.292 mp 2. Szergej Kalesznyik (Fehéroroszország) 37.415 3. Renn Crichlow (Kanada) 37.682 4. Andrian Dusev (Bulgária) 37.838 5. Miguel Garcia (Spa­nyolország) 37.922 6. Szergej Galkov (Oroszország) 38.058 7. Géza Magyar (Románia) 38.095 8. Antonio Montéira (Portugália) 38.371 9. GYULAY ZSOLT (MAGYARORSZÁG) 38.875 C-2 200 m, világbajnok: Nikolai Buhalov (Bulgária) 42.757 mp 2. Thomas Zereske (Németország) 43.127 3. Mihail Szlivinszkij (Ukrajna) 43.460 4. HOFFMANN ERVIN (MA­GYARORSZÁG) 43.626 K-l 200 m, világbajnok: KŐBÁN RITA (MAGYAROR­SZÁG) 42.970 mp 2. Caroline Brunet (Kanada) 43.177 3. Anna Olsson (Svédország) 43.403 Férfi K-4 200 m, világbajnok: MAGYARORSZÁG (KAJNER GYULA, BÁRTFAY KRISZTI­ÁN, PÁGER ZOLTÁN, PANKOTAI GÁBOR) 31.227 mp 2. Oroszország 3. Németor­szág C-4 200 m, világbajnok: MA­GYARORSZÁG (HORVÁTH CSABA, KOLONICS GYÖRGY; HOFFMANN ER­VIN, SZABÓ ATTILA) 35.153 mp 2. Csehország 3. Franciaor­szág K-4 200 m, világbajnok: Ka­nada 2. Németország 3. Svéd­ország 4. Oroszország 37.755 5. Spanyolország 37.768 6. MA­GYARORSZÁG (DÓNUSZ ÉVA, KŐBÁN RITA, CZIGÁNY KINGA, MEDNYÁNSZKY SZILVIA) 37.912 Férfi K-2 200 m, világbajnok: Stein Jorgensen, John Mooney (Egyesült Államok) 34.279 mp 2. Romica Serban, Daniel Stoian (Románia) 34.349 3. BÁRTFAY KRISZTIÁN, GYULAY ZSOLT (MAGYARORSZÁG) 34.423 C-2 200 m, világbajnok: HORVÁTH CSABA, KOLONICS GYÖRGY (MA­GYARORSZÁG) 38.825 mp 2. Marc Eschelbach, Thomas Zereske (Németország) 38.981 3. Martin Marinov, Blagoveszt Sztojanov (Bulgária) 39.285 Női K-2 200 m, világbajnok: Corrina Kennedy, Marie Josee Gibeau (Kanada) 39.811 mp 2. Susanne Rosenquist, Susanne Gunnarsson (Svédország) 39.981 3. Larissza Koszomkova, Olga Tyiscsenko (Oroszország) 40.238 4. Elzbieta Urbanczyk, Izabela Dylewska-Swiatowiak (Lengyelország) 40.271 5. DÓNUSZ ÉVA, CZIGÁNY KINGA (MAGYARORSZÁG) 40.787 Férfi K-4 200 m, világbajnok: . MAGYARORSZÁG (KAJNER GYULA, BÁRTFAY KRISZTI­ÁN, PÁGER ZOLTÁN, PANKOTAI GÁBOR) 31.227 mp 2. Oroszország 3. Németor­szág C-4 200 m, világbajnok: MAGYARORSZÁG (HOR­VÁTH CSABA, KOLONICS GYÖRGY; HOFFMANN ER­VIN, SZABÓ ATTILA) 35.153 mp 2. Csehország 3. Franciaor­szág K-4 200 m, világbajnok: Ka­nada 2. Németország 3. Svéd­ország 4. Oroszország 37.755 5. Spanyolország 37.768 6. MA­GYARORSZÁG (DÓNUSZ ÉVA, KŐBÁN RITA, CZI­GÁNY KINGA, MED-

Next

/
Thumbnails
Contents