Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-01 / 178. szám
Belföld-külföld 2 1995. augusztus 1., kedd UJ KELET Magyar békefenntartók Ciprusra Magyarország 1995 novemberétől részt vesz a ciprusi ENSZ-békefenntartók küldetésében, az osztrák kontingens keretében. Mint az osztrák védelmi minisztérium közölte, erre vonatkozó megállapodást írt alá hétfőn a királyhidai (bruckneudorfi) laktanyában Günther Greindl hadosztály- tábornok és Kántor Ferenc vezérőrnagy. Az APA hírügynökség szerint az egyezmény értelmében a magyar hadsereg 40 katonája kapcsolódik be a Cipruson szolgáló osztrák ENSZ-kontingens tevékenységébe. A most írásba foglalt kezdeményezésről Werner Fasslabend osztrák védelmi miniszter idén május végén tett hivatalos magyarországi látogatásán állapodott meg magyar kollégájával. Keleti György védelmi miniszterrel. Eljárás a Prágai Tavasz elárulói ellen A kommunizmus bűneit vizsgáló és dokumentáló prágai hatóságok néhány napon belül vád alá helyezik az 1968-as Prágai Tavasz leverésében közreműködő személyeket - jelentette hétfőn az APA osztrák hírügynökség. Az APA emlékeztet a CTK cseh hírügynökség május 31-én közzétett jelentésére. Ebben a következő olvasható: a hatóságok két hónapon belül előterjesztik az 1968-as eseményekkel kapcsolatos okmányokat azzal a céllal, hogy hazaárulás és a köztársaság felbomlasztásának vádjával eljárást lehessen indítani a Prágai Tavasz leveréséért felelős személyek ellen. Finnugor népek kongresszusa Hétfőn megkezdődött a finnugor népek második kongresszusa. A Komi-Permjackij autonóm terület székhelyén, Kudimkar városban összegyűlt küldöttek azzal a követeléssel fordultak Oroszország alanyaihoz, hogy a nemzetközi normákkal összhangban azonnal fogadják el a népek jogait és az emberi jogok tiszteletben tartását biztosító törvényeket. Izrael kiadatást kér Izrael kérni fogja Musza Abu Marzuk szélsőséges iszlám vezető kiadatását, a Hamász pedig vasárnap vezetője azonnali szabadon bocsátását sürgette. Az AFP jelentése szerint Jichak Rabin miniszterelnök azután döntött a kiadatási kérelemről, hogy vasárnap tanácskozott Simon Peresz külügyminiszterrel, David Libái igazságügyminiszterrel, Amnon Barak vezérkari főnökkel és a Sin Bet, a belbiztonsági szolgálat főnökével. A belbiztonsági szolgálat értesülései szerint a magas rangú Hamász-vezető személyesen adott utasítást több, Izrael-ellenes merényletre. A Hamász vasárnap sürgette az Egyesült Államokat, hogy azonnal engedje szabadon letartóztatott vezetőjét, ellenkező esetben újabb erőszakhullám robban ki a Közel-Keleten. Tábornokok pere Augusztus 18-án a berlini tartományi bíróságon megkezdődik az egykori NDK tíz tábornokának pere. Azzal vádolják őket, hogy felelősek azért a tűzparancsért, amelynek engedelmeskedve a keletnémet állam határőrei annak idején számos menekülőt agyonlőttek. A hírt a Der Spiegel jelentette hétfői számában, de a berlini igazságügyi szervek egyelőre nem erősítették meg. A vádlottak között van Wolfgang Reinhold, a keletnémet légierő, Wilhelm Ehm, a flotta és Fritz Peter, a polgári védelem főparancsnoka. Az 571 oldalas vádirat az NDK védelmi minisztériuma úgynevezett kollégiumának jegyzőkönyveire támaszkodik. Ez volt az a testület, amely minden évben kiadta a parancsot, hogy a határsértőket őrizetbe kell venni vagy meg kell semmisíteni. Tiltakozás szoborral A francia atomfegyver-kísérletek ellen tiltakozó kampánya keretében a Greenpeace környezetvédő mozgalom vasárnapban Mexikóváros történelmi belvárosának egyik terén „Chirac Gondolkodója” címmel szobrot leplezett le. Az AFP jelentése szerint a két méter magas fém talapzaton az atomrobbanás áldozatát jelképező színész Rodin Gondolkodójának testtartását vette fel, s fejéből kérdés formájában jött ki a gondolat: „Miért, Chirac?”^ Kuba nem lép az AASZ-ba Roberto Robaina kubai külügyminiszter szerint országa nem érdekelt az Amerikai Államok Szervezetébe (AÁSZ) való újbóli belépésben, ha ennek feltételeit ráerőltetik. A miniszter a Juventud Rebelde című lapban megjelent nyilatkozatában mindamellett helyeselte a latin-amerikai integráció gondolatát. - Az AÁSZ ma már nem ugyanaz, mint a hatvanas években, de nem is olyan szervezet, amelyhez Kuba tartozni szeretne - mondta a szigetország diplomáciájának irányítója. Kubát a hatvanas években kizárták az AÁSZ-ból. Horn Gyula Finnországba utazott Horn Gyula miniszterelnök hétfőn kora reggel Helsinkibe utazott. A magyar kormányfőt kétnapos hivatalos finnországi útjára elkísérte Kovács László külügyminiszter. A látogatás során Horn Gyula találkozik majd meghívójával Paavo Lipponen finn miniszterelnökkel és Martti Ahtisaari köz- társasági elnökkel. Az előzetes tervek szerint a felek tárgyalásaik során áttekintik a kétőldalp kapcsolatokat, a két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztésének lehetőségeit, és tárgyalnak Magyarország EU-tagságra való felkészüléséről is. Emellett megvitatják az új európai biztonsági rendszerrel kapcsolatos időszerű kérdéseket. A látogatás ideje alatt Horn Gyula - a finn kormány felkérésére - részt vesz és felszólal az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmánya aláírásának 20. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon. A forradalom történetéért Még az idén mintegy 150 millió amerikai dollár értékű orosz fegyverzethez, illetve alkatrészekhez jut a honvédség és a határőrség a korábban Magyarországgal szemben felhalmozódott orosz adósság törlesztéseként. Erről az elmúlt héten egy Moszkvában járt magyar szakértői delegáció eredményes tárgyalásain született megállapodás. Háber Péter, a Honvédelmi Minisztérium katonai főosztályának vezetője hétfőn az MTI érdeklődésére elmondta: a már létrejött konkrét egyezség 132 millió dollár értékű hadi felszerelés ez évi szállítására vonatkozik, de még az ősszel további 18 mil- lió dollár értékben várható egyezménykötés. A honvédség így még ebben az esztendőben többek között 97 darab BTR- 80 típusú páncélozott szállító OH r1o»*oK rnl/á ta páncéltörő indítóállványhoz jut rakétákkal együtt. Ezen kívül hajtóművek érkeznek a MÍG 29-es vadászgépekhez, valamint repülőtéri berendezések is. A határőrség szintén ebben az évben csaknem 70 BTR 80-as járművet, valamint számos egyéb felszerelést, így például éjjellátó készülékeket kap. Oroszország a még fennálló 900 millió dolláros adósságából 320 millió dollárt törleszt hadifelszerelések szállításával. Ebből 240 millió dollárnyi eszköz jut a honvédségnek és 80 millió a határőrségnek. Az idén még nem kihasznált keretet minden bizonnyal 1996-ban törleszti az orosz partner. Háber Péter egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy térségünkben Magyarországgal szemben a legelő- rehaladottabb az orosz adósMár a fővárosi bíróság is bejegyezte — fővárosi székhellyel —, nyilvántartásba vette Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány megalakítását. Az alapító a Magyar Köztársaság kormánya, a közalapítvány nevében a belügyminiszter jár el. Az alapítvány nyílt, javára minden belföldi és külföldi magán- és jogi személy, valamint közösség adakozhat. A szervezet a jelenkor történeti, ezen belül az 1956-os magyar forradalom történetét feltáró hazai és nemzetközi tudományos kutatásokkal, a dokumentációs munkák megszervezésével, koordinálásával foglalkozik. Támogatja a korszakkal kapcsolatos tudományos ismeretterjesztést. Elősegíti, hogy az új kutatási eredmények fokozatosan hozzáférhetőek legyenek a közoktatás számára. A közelmúlt társadalmi és politikai folyamatainak elemzésével elősegíti a nemzeti társadalompolitikai alakítását. Az országos jelentőségű, belföldön működő közalapítvány legfőbb döntéshozó, képviselő szerve a kuratórium, melynek tagjai és elnöke — Kende Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja — feladataikat díjazás nélkül látják el. A kuratórium által létrehozott tudományos intézet egyszemélyi felelős vezetője a főigazgató, aki egyben az igazgatóság elnöke is. Feladata az igazgatóság irányítása, a közalapítvány tudományos programjának kidolgozása, a megvalósítással kapcsolatos feladatok, illetve a tudományos személyzet irányítása. A közalapítvány megszűnik, ha az alapító okiratban meghatározott cél maradéktalanul megvalósul. A bíróság szünteti meg az alapítványt ábbán az esetben, ha működése a törvényes előírásoknak nem felel meg, vagy ha a kitűzött célok megvalósítása lehetetlenné vált. A bíróság a közalapítványt az alapító és a kuratórium együttes kérésére megszüntetheti, ha a közfeladat iránti szükséglet megszűnik. KvZ Híd kelet és nyugat között Az emberiség fennmaradásának egyik kulcskérdése, hogy a tudomány miképpen tud részt venni az élelmiszerek előállításában, az új gyártási technológiák kidolgozásában, a minőség ellenőrzésében - mondta Lakos László, a földművelési tárca vezetője hétfőn, a Nemzetközi Élelmiszertudományi és Technológiai Unió 9. Világ- kongresszusa megnyitó előadásában. Emlékeztetett rá, hogy a tudományos kapcsolatok a gazdaság megújulásához is hozzájárulnak és erre — az élelmiszeripari technológiai transzfer, valamint innováció cseréjére - Közép-Kelet-Eu- rópában ma kedvező a lehetőség. A tudományos együttműködésnek szélesebb körben is, a világ fejlett és elmaradott térségei közötti különbség csökkentésébenis óriási szerepe lehet. Számos országban még ma is a mindennapi élelmiszer-szükséglet megteremtése komoly gondot okoz. A feszítő ellentmondás feloldását jól szolgálhatja a budapesti világkongresszus, amely az együttműködés reményének jegyében viseli a „Híd kelet és nyugat között” címet. Magyarországgal kapcsolatban a nemzetközi hallgatóság előtt Lakos László elmondta: az élelmiszer-feldolgozás a magyar nemzet- gazdaság egyik legjelentősebb ágazata. A kedvező természeti adottságok miatt az ország területének 70 százalékán folyik valamilyen mezőgazdasági termelés. Ez az ágazat adja az ország export árbevételének 25 százalékát, és minden ötödik foglalkoztatott az élelmiszer- termelésből él. A munkaképes korú lakosság legalább fele vesz részt valamilyen módon mezőgazdasági termelésben. Lakos László hozzátette: az elmúlt évek kedvezőtlen folyamatai eredményeként a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelése a harmadára csökkent. Az ország agrártermelése minden nehézség ellenére megőrizte rugalmas, alkalmazkodóképességét, amely lehetővé teszi az átalakulás sikeres befejezését, az EU- hoz való csatlakozás feltételeinek megteremtését és végső soron a termelés, az export növelését. A hétfőn kezdődött és öt napon át tartó nemzetközi konferenciára 69 országból közel ezer szakember érkezett, hogy eszmét cseréljen az élelmiszertermelés legújabb kutatási eredményeiről, a világ élelmezési helyzetének javításáról. Orosz hadifelszerelések Magyarországnak Lakos-reagalas a Fischler-tanulmányra A rozstermelők vasárnapi tüntetésén megfogalmazott 18 pontos petíciót még nem kapta meg, így az abban megfogalmazottakat az MTI érdeklődésére egyelőre nem tudta kommentálni Lakos László földművelési miniszter. Mint mondta: Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében az idén több mint 30 százalékkal emelték a rozs termő- területét, pedig még a tavalyi termés értékesítése sem rendeződött teljesen. A miniszter szerint a termelők természetesen számíthatnak egy átlagos támogatási szintre, de arról nincs szó, hogy a rozstermelést kiemelt ágazatként kezeljék. Vélhetően megoldást jelenthet, hogy a kedvező búzaexport miatt kevesebb gabonát használnak fel takarmányozási célra, s többet kevernek a tápokba árpából, rozsból. Ily módon - ha nem is azonnal - a rozs iránti kereslet növekedése várható. Úgy tűnik sikerült az EUfőbiztost arról meggyőzni, hogy az unió és Magyarország között sokkal nagyobbak az együttműködés lehetőségei, mint amekkora konkurenciát jelentenek egymás számára a mezőgazdasági kereskedelemben - ezt már az Európai Unió agrárbiztosának, Franz Fischler- nek a Népszabadságban megjelent tanulmányára reagálva fejtette ki a miniszter. (A cikk a keleti országok mező- gazdaságának helyzetét taglalva arra a megállapításra jut, hogy a közösség termelőinek nem kell félniük a keleti országok mezőgazdaságától.) Lakos László szerint Magyarországnak érdeke, hogy helyzetét reálisan értékeljék, és csatlakozását bizonyos agrárérdekek szempontjából ne dramatizálják. A magyar élelmiszeripari kivitel az Unió élelmiszer importjának egy százalékát képviseli, így aligha jelent veszélyt a közösség piacának.