Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-08 / 158. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. július 8., szombat 3 Kényszerpályán a többség védelmében — A Pénzügyminisztérium véleménye szerint senki nem kötelez arra, hogy vidéki munkahelyeket tartsak fenn. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy a csökkent munkaképességűeket területileg koncentrálni fogják. Azt még központilag sem lehet elrendelni, hogy Túrricsén vagy Tiszalökön ne legyen fogyatékos! — mondta Balogh Zoltán, a Start Rehabilitációs Vállalat vezérigazgatója. Több ezer embert foglalkoztató cége a jelenéről és jövőjéről beszélgettünk, sok oldalról körbejárva a megszorító intézkedések várható hatásait. Március 12.: az alfa és az omega. — Ma minden gazdákodási esemény március 12-éhez nyúlik vissza. Semmilyen változás nem fogja a céget váratlanul érni, mert a „fekete vasárnap” óta folyamatosan készülünk erre. A közel ötven hazai cél- szervezet közül bennünk tudatosult először, hogy ezek az intézkedések mindenképpen elbocsátásokkal fognak járni. Akkor az volt az elképzelés, hogy április 1-jétől egy normatív, részbeni finanszírozás fog életbe lépni. Az időpont többször módosult, a legfrissebb információim szerint augusztus 1. a kitűzött új határidő. A szociálpolitikai háttér közismert, csak senki nem figyel rá... A rehabilitációs foglalkoztatásnak komoly szociálpolitikai háttere van, például hogy a fogyatékos munkaideje alatt felügyelet alatt van, a hozzátartozói nincsenek lekötve miatta, úgy érezheti, hogy a társadalomnak fontos, hasznos tagja lehet, mert piacképes terméket állít elő. A termékekben benne van a saját munkája — annyi, amennyit teljesíteni képes. Természtesen a normál Balogh Zoltán közgazdasági számításokat itt nem lehet alkalmazni. Nem várható el az, hogy egy középfokon szellemi fogyatékos, egy csökkent látóképességű vagy egy kétmankós ember kitermelje a rezsijét — ez teljesen biztos. A Start vállalatnál dolgoznak olyan megváltozott munkaképességű emberek, akik a rendes munkateljesítménynek a 80—90 százalékát el tudják végezni. De sokan csak a 15 százalékát képesek teljesíteni egy egészséges ember munkabírásának. Ez természetes — erre való az a műkö- désiköltség-kiegészítés, amiben most recesszió várható a Pénzügyminisztérium kezdeményezésére. Alkalmazkodás a kényszerhelyzethez Ezért most bele vagyunk kényszerítve abba, hogy megkeressük azokat a költséghelyeket, ahol takarékoskodni tudunk. Ennek egyik forrása, hogy néhány távoli, kis hatékonyságú üzemet be kell zárnunk. A másik, hogy azokat a súlyos fogyatékosokat, akik kevés termék előállítására alkalmasak, fel kell váltanunk hatékonyabban dolgozó munkavállalókkal. Nekünk szerencsénk van, mert korán átláttunk a szitán. A foglalkoztatási törvény szerint a tömeges elbocsátások előtt három hónappal értesíteni kell az illetékes munkaügyi központot. Ezt követően lehet kiadni a felmondásokat, ami újabb harminc nap. A munkaviszony után végkielégítés is jár, tehát a cégnek legalább öthavi bérrel fel kell készülnie az átállásra. Mi július végére készek leszünk ezzel. A támogatáscsökkenéstől függetlenül már augusztusban úgy működünk tovább, hogy igazodni tudtunk az állam új követelményeihez — a lehető legtöbb dolgozóval! Szociálpolitikai fejlesztés mindennek dacára A követelmények realizá- lálása előtt átvizsgáltuk a céget. Mint kiderült, a meglévő termelőeszközeinkre Szükségünk van. A felmérés kimutatta, hogy mintegy 1400 ember feltétlen kell a működtetésükhöz. Elkészült a felmondása 220—250 munkatársunknak, így pillanatnyilag mintegy 1600-an maradunk. Ennek ellenére az ez évi termelési eredményünk lényegesen maga7 sabb lesz, mint a múlt évi. Szociálpolitikai téren tovább sikerült fejlődtünk: a fogyatékosok szakmunkásképző iskolájában egy osztállyal többet indítottunk, a kollégiumi elhelyezettek számát növeltük, az ököri- tófülpösi rehabilitációs centrum létszámát megduplázzuk s újabb boltokat nyitunk még ebben az évben. Ebben az a szörnyű, hogy néhány munkatársunktól meg kell válnunk. Közöttük olyanoktól, akiknek ez volt az egyetlen lehetőségük az emberhez méltó élethez. Ezek az igazán fájdalmas dolgok, amit a közelmúltban itt járt népjóléti államtitkár-helyettes és az országgyűlési képviselő is nagyon jól érzékelt. Nekrológ a rehabilitációs foglalkoztatásért A nálunk járt politikusok hozzáállása elfogadható volt, de a pénzügyi tárca nem tudja vagy nem akarja felvállalni és kezelni a rehabilitáció kérdését. Ebből adódóan az új jogszabálytervezet — aminek a szövegét mint a Védett Szervezetek Országos Szövetségének alelnöke ismerem — rendkívül kevés szakmai alapot tartalmaz. A munka-rehabilitációnak vannak kiegészítő tevékenységei, amiket nem lehet egysíkú gazdasági normatívába behelyezni. Ezeket a tervezet teljes egészében mellőzi, azt kizárólagosan racionális gazdasági alapokon állították össze. Ennek az lesz a vége, hogy Magyarországon a rehabilitációs foglalkoztatottságot teljesen összerombolják, és majd egy újabb emberöltő kell ahhoz, hogy fel lehessen építeni — természetesen lényegesen drágábban. Amikor egy egészséges ember megrokkan, elveszíti az egyik kezét vagy tolókocsiba kényszerül, akkor lehet megtapasztalni, hogy milyen és mekkora költségnemek jelentkeznek, mikor át kell állnia új életvitelére. Az illetékes tárcák keres(get)ik a megoldási lehetőségeket, de a várható eredményt tekintve nem vagyok túl optimista. Nem hiszem, hogy jelenlegi pénzügyi politikánk fog tudni akkorát változni, hogy megfelelő feltételek mellett dolgozhassanak tovább a csökkent munkaképességűek. Gazdasági szűkítés egészen biztos lesz, a vállalat valamelyest alkalmazkodni fog ehhez, továbbra is működőképes marad, de sajnos egyelőre néhány embernek nem lesz munkaviszonya. Bízom abban, hogy az utóbbit tényleg csak átmenetileg kell érteni... —vip— ______________Lányok szokatlan szerepkörben______________ „ Levegőbe repítenek az álmok” Rugdancs Pucik tarifája Olvasom, hallgatom, mennyi pénzbe kerül egy futballista. Pontosabban egy Rugdancs Puci, merthogy ezek többségében e kis hazában nem igazi futballisták, azt mindenki tudja. Röpködnek a tíz- és százmilliók, van, aki dollárban szabja meg a saját árát. A klubok, melyek egész évben sírnak-rínak, mint a fürdős, elő is kerítik a pénzt, mondván: erősíteni kell. Közepes vagy annál gyengébb legények zsebelik be a zso- zsót, hogy majd egy szezonon át bizonyítsák: náluk is volt jobb. Ingerelnek a milliók. Mert az, hogy Klinsmann mibe kerül, ki fizet és menynyit, az az ő dolguk ott, az Isar partján. Klinsmann zseni, ott van pénz, ott működik a gazdaság, ott jár meccsre a nép, van küzdelem, labdacsoda, show, gól, tét és bajnokság. De az, hogy itt, e kicsiny hazában, ahol az imént felsoroltak a szándék formájában vannak jelen, nos, itt zavar, hogy falábúak keresnek any- nyit egy év alatt, mint ameny- nyi egy jobb gimnázium évi költségvetése. Vagy mondhatjuk úgy, mint amennyi egy bankvezér végkielégítése. Szóval szórjuk a keveset, röpködnek a számok, és elkél az áru. Csodálom, hogy mindez nem kavar nagyobb port. Ha erkölcstelen egy 16 milliós végkielégítés, amiért végtére is csinált valamit valaki, akkor vajon mennyivel erkölcsösebb egy még labdába igazából bele sem rúgó embernek fizetett mammut- összeg? Persze egy társadalomban nincs banki, üzleti, foci-, vállalkozási erkölcs kü- lön-külön. Mindegyiknek hasonlítania kell egymásra, mert egy tőről fakadnak. De akkor legyünk következetesek: ne adjunk menlevelet se maffiózónak, se bankvezérnek, se focistának. Mert az egy tőről fakadó erkölcstelenség egyformán erkölcstelen. A Rugdancs Pucik tarifája nem áll arányban a teljesítménnyel, sem a tehetséggel. Nekik igazuk van, ha lej- molnak. Végtére is nem Grál- lovagok. Csak focisták. (bürget) Dombrád főutcáját új burkolattal látják el A GATE Mezőgazdasági Főiskolája, Nyíregyháza, repülőmérnöki szak, végzős évfolyam. Azt hihetnénk, hogy ez a pálya csak keménykötésű, acélidegzetű férfiaknak termett, akiket makkegészséggel és sasszemmel áldott meg a sors. Mint kiderült, tévedni emberi dolog. Ugyanis az idén végzett hét repülőmérnök egyike csodálatos égszínkék szemű, gesztenyebarna, vállig érő hajú, bájos mosolyú olyan lány, akit igazán csak a napsugarak szárnyán lehet elképzelni. Őt Koszti Tímeának hívják, és a repülőmérnöki szak egyetlen hölgytagja. — Nem mindennapi dolog, hogy egy szép, törékeny lány ilyen „férfias” feladatra vállalkozik. Miért döntöttél úgy, hogy pilóta leszel? — Szó sincs arról, hogy már gyerekkoromban is ez szerettem volna lenni — így túl giccses lenne a dolog. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nővérem — aki egyébként a Maiévnél dolgozik — vitt ki először a Ferihegyi reptérre, illetve az apukám katonaként repülőn dolgozott. Ezektől a hatásoktól függetlenül — már amennyiben lehet ezt mondani — öt-hat éve, a pályaválasztás előtt gondoltam csak arra, hogy meg kellene próbálkozni a repüléssel. Az első kísérlet tényleg csak egy próbának sikerült, mert akkor nem Vettek fel. A következő évben sikerült átcsúsznom a felvételin, de akkor a fiúkra — pardon, a mostani csoporttársaimra — kellett várnom újabb egy évet, mert ők akkor töltötték a katonaidejüket előfelvételisként. Most meg itt vagyok, és elvégeztem az iskolát. — Milyen volt a repülős kiképzés? — A rendes tantárgyakon felül először elméleti oktatás keretében zajlottak. Ez szerencsére nem volt teljesen idegen, mert a két felvételi közötti „kényszerpihenőmben” Szegeden a vitorlázórepüléssel ismerkedtem meg. Itt már oktatóval együtt a gyakorlatban is kipróbálhattam mindent. A főiskolán az első két szemeszter után voltak a gyakorlati kiképzések. Ekkor mintegy húsz-huszonkét órát voltam összesen a levegőben. A második év februárjától kezdve folyamatosan — persze erősen az időjárástól függően — repültem. A tavasz végén sikerült megszerezni az úgynevezett Magán Szakszolgálati Engedélyt, a PPL-t. Ehhez az alapgyakorlatok mellett még egy közel kilencórás mű-, illetve kötelék- és rajrepülés „kurzuson” is át kellett esni. Az államvizsgával párhuzamosan kellett felkészülni a Kereskedelmi Szakszolgálati Engedély megszerzésére is, ami jóval nehezebbé tette az utolsó vizsgát, mert itt nem csak a szaktanárok, hanem a hatósági repülésügyi szakemberek is jelen voltak — és nem csupán megfigyelőként. —Jól tudom, hogy az államvizsgával még nem értek véget a vizsgáid? — Igen, mert még hátravan egy nemzetközi repülési feladat végrehajtása. Grazba kell kivinnem a gépet egy székes- fehérvári leszállással. Izgalmas útnak ígérkezik, mert a levegőben még sohasem hagytam el az országot. — Milyen repülőn repkedtél itt, felettünk? — Egy kétszemélyes, egymotoros, ...de hagyjuk a műszaki adatokat, egy Z 142-es kiképző repülőgépen. — Milyen érzés repülni, szállni, akár egy kismadár?-— Nem lehet megfogalmazni, mert egyszerűen csodálatos! Akinek egyszer lehetősége van kipróbálni ezt, már sohasem tudja abbahagyni. — Az iskolával végeztél. Hova-merre repülsz tovább, „kapitány” ? — Egyelőre nem tudom pontosan, de a repülés közelében szeretnék maradni. Nem túl valószínű, hogy el tudok helyezkedni a szakmámban, mert nagyon sok „gép nélküli” pilóta vár felszállásra. Egyébként is kétszer is meggondolja bárki, hogy 150 órás gyakorlattal alkalmazzon. De jó róla álmodozni, hogy repülök, mert előbb-utóbb úgy is lehetőségem lesz rá! —vip— (Fotó: Bozsó) A hagyományok ápolója Szabolcsveresmart kultúrtörténeti hagyományainak feltárását a már diákként is falutörténeti, néprajzi kutatómunkát végző Nagy Etelka vállalta magára. Az egyébként tanítónőként dolgozó lokálpatrióta szellemű hölgy szerint a tradíciók ápolásának legfőbb nehézsége az, hogy az emberek már nem ragaszkodnak igazán a gyökerekhez, és nincs meg bennünk a kellő fogékonyság: — Először főiskolásként kezdtem foglalkozni szülőfalum népi hagyományaival, és a szakdolgozatomban is a Veresmarton és környékén elterjedt és közkedvelt gyermekjátékokat és népi szokásokat dolgoztam fel. Majd 1987-ben a Néprajzi Múzeum által kiírt pályázatra készítettem el a megye ezen a régiójában használatos szólások, közmondások, mondókák, nyelvi fordulatok összegyűjtését és nyelvtörténeti, etimológiai elemzését. Nagy segítséget kaptam a gyűjtőmunkához a falubeli idős emberektől, akik lelkesen „szállították” nekem az anyagot, és segítettek annak feldolgozásában, értelmezésében is. A pályázaton elért negyedik helyezés ösztönzést adott a további kutatómunkához, amit érdemes lenne a népi kultúra egyéb — még feltáratlan — területein folytatni. Ez ugyan elsősorban nem pénzkérdés, de az önkormányzat szívesen támogatna minden ilyen irányú kezdeményezést. A legfőbb akadály azonban az, hogy az emberek — főleg a fiatalok — számára nem vonzó ez a tevékenység. Tavaly egy szintén falubéli egyetemista lány diplomamunkájában dolgozta fel a falu történetét, de már ő is elköltözött, így nem tudom, lesz-e folytatása ennek a nemes törekvésnek.
