Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-06 / 156. szám

UJ KELET Labdarúgás Foci-hírharang ^ Szezonvégi mérleg í Szezonvégi mérleg í Szezonvégi mérleg Bíró Szabolcs csapatot keres A Tisza partján elégedettek az ezüstéremmel SULLER SÓ MEGYEI I. OSZTÁLY 2. Vásárosnamény Young 34 20 8 5 74-37 68 A Tisza-parti együttes az őszi idény végén még a negyedik helyen szerénykedett nyolc ponttal lemaradva a baktaiaktól, egy győzelemmel Biritől, illetve két ponttal Záhonytól. A tabella azt mutatta, reális lehetőségük van az előrelépésre, ha tavasszal is jól szerepelnek. A naményi fiúk éltek is ezzel a lehetőséggel, s úgy kezdtek az idényhez, mint akik mindenképp a dobogóra akarnak kerülni. A nyolcadik fordulóig csak két idegenbeli dön­tetlen (az egyik az első fordulóban Nyírkárászon, a második a hetedikben Tiszaszalkán) rontotta a mérlegüket, a többi meccset mind megnyerték. A nyolcadik fordulóban otthon játszottak Fehérgyarmattal, s itt is csak egy pontra voltak képesek, majd Baktán szenvedték el első vereségüket. Aztán újabb három győzelem született, majd Biriben is otthagyták a három pontot. Még Nagyhalász ellen sikerült győzedelmeskedniük, de az utolsó két fordulóban újabb két vereséget gyűjöttek. A végére kissé hullámzóvá váló teljesítményük miatt az első helyezettől több mint öt győzelemnyivel maradtak el. Tavasszal egyébként ugyan­úgy tíz győzelmet szereztek, mint ősszel, de háromszor veszte­sen hagyták el a pályát, míg ősszel csak kétszer. Döntetlennel csak háromszor elégedtek meg, míg ősszel ötször. Érdekes, hogy tavasszal sokkal kevesebb gólt szereztek, igaz, sokkal keveseb­bet is kaptak. Az őszi gólkülönbség 46-22, míg a tavaszi 28-15. A tavaszi szereplést a vásárosnaményiak szakosztályvezetőjével, Pankotai Pállal elemezgettük. Hétfőn mutatkozott be kö­zönsége előtt az MTK újonc NB I-es gárdája. Az újoncot jelen esetben célszerű idé­zőjelbe tenni, hiszen a kék-fe­hérek nyolc NB I-es válogatott szintű játékossal erősítettek az új idényre. Miután ezek között két kapus, a volt soproni Ba­bos Gábor és a Stadlertől ér­kezett egykori Vasas-kapus, Babócsi András is a Hungária körútra került, felmerült a kér­dés, mi lesz Bíró Szabolccsal, akit tavaly azzal az eltökélt szándékkal igazolt Nyíregyhá­záról az MTK, hogy felkerü­lés esetén ne legyenek kapus­gondjai. Bicskei Bertalan, aki a kapusok megítélésében mint egykori válogatott-kapus meg­fellebbezhetetlen ítéletet tud alkotni, úgy nyilatkozott, hogy Bíróra mindenképpen szüksé­ge lesz, mert NB I-es szintű kapus. Az első edzés után Sza­bolcs kissé szomorúan vála­szolt arra a kérdésre, hogyan látja most esélyeit a csapatba kerülésre. Az NB III-ba felkerült Bak- talórántháza vezetősége a kö­zelmúltban ülésezett, és arról döntött, hogy a vezetőedzői posztot a jövőben Gajdos Gá­bor helyett Nagy András fogja betölteni. — Kilenc pontban határoz­tuk meg az NB III-ra való fel­készülés tervét — nyilatkozta Kormány Béla, a baktaló- rántházi szakosztályelnök. — Az elnökség ellenszavazat nél­kül úgy döntött, hogy új edzője A múlt héten pénteken ren­dezték meg a nyíregyházi kis­pályás labdarúgó-bajnokság Szuper Kupa-döntőjét. A via­dalon a négy csoport győztese körmérkőzéseket játszott egy­mással, és a Haveco bizonyult a legjobbnak — a csapat az első csoportot nyerte meg — — Nem tudom, hogy mi lesz velem, nem valószínű, hogy én kapnék bizalmat az újonnan ér­kezettekkel szemben. Veze­tőimmel és edzőmmel még beszélgetünk a dologról, de amennyiben számomra ked­vezőtlen lesz a döntés, kény­telen leszek változtatni. Har­madik kapusként nem látom biztosítva a jövőmet. Szeret­nék NB I-es klubhoz kerülni a fővárosban vagy annak közvet­len közelében. Arra a kérdésre, hogy vissza- térne-e Nyíregyházára, azt mondta, hogy bár szép emlé­kei vannak a szabolcsi város­ról, most már sok minden a fővároshoz köti, és ezen nem szívesen változtatna. Tovább­ra is edzésben marad a jelen­legi csapatánál, és várja az érdeklődő klubokat, akik sze­mélyében látják megoldva ka­pusgondjaikat az elkövet­kezendő szezonban. Mi mást kívánhatnánk neki, mint azt, hogy sikerüljön. Hangay lesz a csapatnak. Az eddigi tré­ner, Gajdos Gábor szakmai munkájával nem volt problé­mánk, nem emiatt váltottuk le, én kitűnő edzőnek tartom. A helyére került Nagy András, mint szponzor — egymillió forinttal támogatja az együttest — vállalta az edzősködést. Ő társadalmi munkában fogja végezni a szakmai munka irá­nyítását, így az NB III maga­sabb költségeit is mérsékelni tudjuk. két győzelmével, egy döntet­lenjével, 17-1-es gólaránya is imponáló. Eredmények: Haveco— KGST 1-1, Príma Dog— Jocelyne 0-2, KGST—Príma Dog 3-4, Jocelyne—Haveco 0- 9, Príma Dog—Haveco 0-7, Jocelyne—KGST 7-9. — A bajnoki szereplésünk­kel általában elégedettek va­gyunk, hiszen teljesítettük a csapattal szemben támasztott követelményeket. Az volt az elvárás, hogy a dobogón fejez­zük be az idényt, és végül ez is sikeredett. A bajnokságban Bakta kiemelkedően szerepelt, az ő elsőségükhöz idény köz­ben sem fért kétség. Ha a jól felkészített együttes továbbra is együtt marad, az NB Ill-ban sem lehetnek gondjaik. Meg­érdemelték, hogy végre tovább jussanak. Biri visszaesése jó alkalmat adott számunkra, hogy előrelépjünk. Éltünk is ezzel a lehetőséggel. Fociztak a játékvezetők Pénteken pályára lépett a megyei labdarúgó-játék­vezető keret fociválo­gatottja. A síp mesterei ez­úttal fociból vizsgáztak. A tiszalöki öregfiúk csapatá­val szemben 2-2-es döntet­lent értek el. A találkozót Tiszalökön rendezték mint­egy 100 néző előtt. A Nagy J., Szegedi és Ajler já­tékvezetői hármas most nem focizhatott, mivel ők vezették a mérkőzést. A játékvezetők góljait Resán, illetve Gresnyer (öngól) szerezte, míg a tiszalöki góllövők Berki Z. és Bár­sony voltak. A két csapatban a kö­vetkezők játszottak: Játékvezetők válogatott­ja: Karácsony, Ficze, Nagy F., Józsa, Mártha, Hajdó, Varga, Resán, Veres L., Veres A., Tomasovszky, Vida, Szabó, Tomoskovics, Mónus. A csapat edzője: Gombkötő András. Tiszalöki öregfiúk: Lo- sonczi, Murvai, Kovács, Kórik, Berki J., Király, Gresnyer L., Drótos V., Mirkó, Csomós, Solymosi, Berki Z„ Bársony, Szabó S., Tószegi, Jáger, Hock, Gáli, Marozs, Gömze. Edző: Ki­rály Béla. — A nyírkarászi döntetlen után Tiszaszalkán jött egy újabb döntetlen, közben csak győzelmek voltak. Utána esett a csapat teljesítménye. Miért? — Nagyon jól kezdtük az idényt, és egymás után szerez­tük a három pontokat. Végül is ez volt az elvárásunk. A Fe­hérgyarmat elleni, otthoni dön­tetlennél lehettünk csak elége­detlenek. Utána volt néhány mérkőzésünk, ahol a meghatá­rozó embereink lebénultak, és nem tudták azt játszani, amit máskor. — Az első vereséget Bakta- lórántházán szenvedték el. Ez várható volt? Jelenleg még szabadságukat töltik a III. Kér. TVE játéko­sai. A klubházban azonban ja­vában pezseg az élet. Kovács János szakosztályigazgató el­mondta, hogy minden játékos­sal elbeszélgettek a vakáció előtt. A klub vázolta, mit tud nyújtani számukra. Távozási szándékot egyelőre senki nem jelentett be. Néhány játékos­nak lejárt a szerződése június 30-án. Akik esetleg jobb felté­telekkel más csapathoz tarta­nának, azokkal leülnek beszél­getni. Az elmúlt bajnokságban nyújtott teljesíménnyel — kü­lönösen a tavaszi szezonnal — és az ötödik hellyel elégedet­tek a vezetők. Az új bajnok­ságban azonban merészebbek a tervek. Tarlósi István óbudai polgár­— Bakta otthonában nem számíthattunk többre, szerin­tem ott jó teljesítményt nyúj­tottunk. A hazaiak, akik addig ontották a gólokat, az első félidőben csak 1-0-ra vezettek. Szerintem ez az eredmény is változhatott volna, ugyanis az egyik hazai játékosnak már volt egy sárga lapja, s utána szándékosan kezezett egy tá­madásunk közben, amiből egyébként valószínű, hogy gólt szerezhettünk volna. A já­tékvezető már nyúlt a sárga lapjáért, de aztán rájött, hogy a játékosnak már van egy, és emiatt meggondolhatta magát, így csak szabadrúgás követke­zett. — Utána még három vere­ség jött: Biriben, Záhonyban és Leveleken. Ezek elkerülhetők lettek volna? — A biri mérkőzésről ne is beszéljünk. Már a meccs után is megmondtam a véleményem a játékvezetésről, de az Új Keletben sem teljesen az jelent meg, amit mondtam. Én kife­jezetten a játékvezetést okol­tam a vereségünkért. Már nem is szívesen beszélek az egész­ről. Az utolsó három forduló­ra elfáradt a társaság, de Zá­honyban presztízsokokból is nyerhettünk volna. Nagyon hosszú volt a bajnokság, s már leeresztett a gárda, ez látszott Leveleken is. —- Az egyéni teljesítménye­ket hogyan értékeli? — A kapuban Rabcsák egyenletes teljesítményével elégedett vagyok, a szezon vé­mester az önkormányzat vál­tozatlan támogatásáról biztosí­totta az egyesületet. A húsz­millió forint körüli támogatás megfelelő hajtóerő kell hogy legyen ahhoz, hogy a III. Kér. versenyben legyen a feljutá­sért. A klubnak új főszponzora van Klivinyi Zoltán személyé­ben. Az üzletember a leg­jelentősebb támogató. Szemé­lyesen őt nem sikerült megszó­laltatni, mivel jelenleg külföld­ön tartózkodik. Információnk szerint azonban egyértelműen a Keleti-csoport bajnoki címét jelölte meg elérendő célként, függetlenül a csoportbeosztás­tól, ami azóta ismertté vált. Kovács János — aki egykoron az MTK-ban játszott, többek között Fülöp Ferenccel, aki hasonló minőségben dolgozik jelenleg a most ismét NB I-es gén Papp is jól helyettesítette. A védelemben két éve a leg­egyenletesebb teljesítményt Sándor Árpád nyújtja. O a bal oldali emberfogónk. Kisebb- nagyobb hibáktól eltekintve Varga Tibor is jól játszott. Esik ragyogó kezdés után elszür­kült. A középpályán Tőr őssel vagyok igazán elégedett, Pé­csi, Bodnár többet is teljesít­hetett volna. Illés Norbi végig bal oldalon focizott, annak el­lenére, hogy jobblábas. Ez rá­nyomta bélyegét a teljesítmé­nyére. — A csatárok hogyan érté­kelhetők? — Hornyákot említeném elsőként közülük, vele elége­dettek lehetünk. Varga Miki két évig nem játszott, így neki még bele kell jönni a sorozat­terhelésbe. Ő a pengésebb csa­tárok közé tartozik egyébként. Balogh Tibi harminchat éves, annyit teljesített, amennyi el­várható tőle. Smajda Zsoltról kell még szólnom, ő volt az, aki a hiányzókat helyettesítet­te, azaz a csapat jolly jokere. — Farkas Béla edző marad- e tovább a gárdánál? — A csapat teljesítette a ki­tűzött célt, annak ellenére, hogy nem vagyunk sokan, s egy-egy sérülés komoly gon­dokat okozhat. Az edző telje­sítményével elégedettek va­gyunk, tehát természetesen marad jövőre is. Az elkö­vetkezendő idényről még nem tudoksokat mondani, ha tu­dunk erősíteni, akkor megis­mételhetjük az ezüstérmet. csapatnál — még arról is em­lítést tett, hogy szándékaik sze­rint a két kék-fehér klub között létrejöhet egy együttműködé­si megállapodás. Ebben az ügyben a napokban tárgyalnak egymással. A lényege ennek a tervezetnek, hogy az MTK kezdő csapatából rövidebb— hosszabb időre kimaradó játé­kos ne legyen tétlenségre kár­hoztatva. Az óbudaiaknál játéklehetőséghez juthatnak kölcsönjátékosként, meghatá­rozott időre. Az óbudai gárdá­nál feltűnő fiatal tehetségek pedig zöld utat kapnának az NB I-es klubhoz. Amennyiben ez a megállapodás létrejön, szép példája lehet annak, hogy az előző évi ádáz ellenfelekből hogyan válhatnak egymást segítő sportbarátok. Hangay György A Szuper Kupa végeredménye: 1. Haveco 3 2 1 - 17-1 5 2. KGST 3 111 13-12 3 3. Jocelyne 3 1 - 2 9-18 2 4. Príma Dog 3 1 - 2 4-12 2 Felhívás Augusztus 10-én indul az 1995/96. évi városi kispályás labdarúgó-bajnokság. Ne­vezni 1995. július 21-ig le­het a szövetség által minden csapatnak megküldött neve­zési lapon. A nevezési díj 8000 forint. A bajnokságot várhatóan öt csoportban bo­nyolítják le. Új csapatok is jelentkezhetnek, felvilágosí­tást a Nyíregyháza Megyei Jogú Városi Polgármesteri Hivatala Oktatási, Kulturális és Sportiroda Városi Kispá­lyás Labdarúgó Bizottságánál kaphatnak. A bajnokságot a Coca-Cola szponzorálja, így az a cég neve alatt fog zajlani. A kis­pályás labdarúgó-bizottság címe: Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: 414-155 /291 m. Stadler nem fizet Stadler József, az NB I-es Stadler Futball Club elnöke az MTI érdeklődésére el- monda, nincs szándékában kifizetni azt a 200 ezer forin­tos büntetést, amelyet az MLSZ Fegyelmi Bizottsága szabott ki kedden az akasz­tói klubra. Mint ismeretes, a testület azért büntette meg ilyen sú­lyosan a Stadler FC-t, mert a Ferencváros elleni zárómér­kőzésen rendbontás történt a stadionjában, ráadásul az akasztói csapat pályáján már korábban is voltak rendezési hiányosságok, így az egyesü­let „visszaesőnek” számít.- Nem akarok fizetni, sőt, fellebbezést nyújtok be a szö­vetséghez - hangoztatta Stad­ler József. - Korábban több millió forinttal támogattam az MLSZ-t, legfeljebb most le­vonják ezt a 200 ezer forintot abból az összegből. - Stadler József a játékosállomány vál­tozásával kapcsolatban el­mondta, hogy Babócsy már mindenképpen az MTK-é, s ugyancsak a kék-fehéreknél van próbajátékon a söprögető Oprisan is, aki véleménye szerint aligha tér vissza Akasztóra. A klub szabadlistára tette Kovács Józsefet, Kertész Já­nost és Csehi Istvánt, akiknek a szerződése lejárt. Új játé­kost egyelőre nem igazolt a Stadler. Gajdost leváltották! Kispályás foci Szuper a Haveco Készülnek a tervek Óbudán

Next

/
Thumbnails
Contents