Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-06 / 156. szám
UJ KELET Információk 1995. július 6., csütörtök Szatmárcsekén délidőben is népes az utca Harascsák Annamária felvétele Kint meleg van. itt bent, az ibránvi sütödében: forróság. De a jó kenyér érdekében bírniuk kell a pékeknek Bozsó Katalin felvétele Hetven év a szakszervezetben „ ... A jubiláló szaktársak embert próbáló megrázkódtatások, világégések, terror és rémuralom idején tartottak ki hivatásuk mellett... Ok voltak azok is, akik a mozgósító szóra az elsők között léptek példamutatóan a haza megvédéséért vagy újjáépítéséért...” Ez a néhány köszöntő sor abban a kis emlékkönyvecskében olvasható, melyet hatalmas virágcsokor és ajándékkosár kíséretében adtak át Nyíregyházán a 90 éves Gerbár Erzsébetnek tegnap délelőtt. Az ünneplés apropóját a János nap adta, mely országszerte a nyomdászok napja, Guttenberg János emlékének adózva. Erzsiké néni idén hetven éve, hogy belépett a nyomdászszakszervezetbe. Tiszteletére, Tamás Mária, a nyomdászszakszervezet szervezeti titkára Budapestről utazott városunkba, hogy az idős asszonyt köszöntse. Erzsiké nénivel a kis házi ünnepség közben váltottunk néhány szót. Oklevelet és virágot kapott Elek néni — Milyen kapcsolatban tetszett állni a nyomdával? — A második világháború előtt a Jóba nyomdába mentem tanulólánynak. —A mesterségen belül milyen fogásokat tetszett elsajátítani? — Berakónő lettem. Nagyon szerettem azt a munkát. Olyan jól ment, hogy míg egyik héten 8 pengőt kerestem, következő alkalommal már 36-ot kaptam. Ezt persze elsősorban az akkori szervezeti titkárunknak köszönhettem, aki kiharcolta, hogy felszabadítsanak a tanulók sorából. — Mi történt ezután? — Sajnos közbeszólt a háború. Sok vér folyt, rengeteg jó embert elvesztettünk. Négy évvel később újra jelentkeztem munkára, de immáron a Kraffer nyomdába. Evekkel később átmentem a Nyírségi Nyomda csapatához. Onnan mentem nyugdíjba 1964-ben. — Mi a titka annak, hogy valaki ekkora elismerésben részesüljön? — Nem ördöngösség ez, csak dolgozni kell..., de azt keményen. SiTi Továbbra is kérjük az önkormányzatok, képviselő-testületek és képviselők híradásait a működési területükön történt vagy várható eseményekről. Üzeneteiket Tóth Mihály várja a 437-006-os ^telefon 109-es vagy 110-es mellékvonalán. ^ Polgármester a nagykövetségen Uszka polgármestere, dr. Sértő Radics István meghívást kapott Budapestre, arra a fogadásra, amelyen az USA nagykövete is részt vett. Az összejövetelre abból az alkalomból került sor, hogy az Egyesült Államok július 4-én ünnepelte függetlenségének évfordulóját. A kis település első emberét nagy megtiszteltetés érte, és ennek a szívélyes invitálásnak nem mondhatott nemet. Tiszabecsről nem önkormányzati döntés, hanem az önkormányzati törvénynek köszönhetően vált le Tiszakó- ród és Tiszacsécse. Tegnapi számunkban félreértés következtében az előbbit hangsúlyoztuk ki. Emiatt elnézést kérünk az érintettektől. tület tagjai és a polgármester köszöntötte a jeles alkalomból. Amit tudni illik az önkéntes biztosító rendszerekről Egészségi állapottal összefüggő támogatás A törvényben megfogalmazott gyógyszer és gyógyászati segédeszközök árának támogatása tartozik ezen segélyek csoportjába. A támogatások odaítélésénél itt csupán az egészségi állapot a döntő, a szociális rászorultság figyelembevétele nem kötelező. Gyógyszersegély: a gyógyszerek árának az elmúlt években bekövetkezett nagymértékű emelkedése indokolhatja e segélynem felvételét a pénztár szolgáltatásai közé. A segély feltételeinek meghatározásakor célszerű eldönteni, hogy mely esetekben adható, így például: — rendszeres gyógyszerszedés esetén, a rendszeresen szedett gyógyszerekhez, — a társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerekhez, — minden, a tag által beszedett gyógyszerekhez. Ugyancsak meg kell határozni, hogy ki kaphat gyógyszersegélyt: — a tag, — a tag és eltartott hozzátartozója, — a tag és annak házastársa. A gyógyszersegély lehet eseti —- egy alkalomra vonatkozó, és rendszeres — éves, havi stb. A segély mértéke lehet egyösszegű, minden jogosult tagra vonatkozóan egyforma, és lehet évenként eltérő nagyságú, az adott betegségtől, a szedett gyógyszerektől, illetve a szociális rászorultságtól függően. Az igényjogosultság megállapításakor gondoskodni kell a szükséges orvosi, esetleg gyógyszertári igazolások beszerzéséről, valamint a benyújtott igények orvos által történő felülvizsgálatáról. Gyógyszersegély területi és munkahelyi pénztár esetén egyaránt nyújtható segély. Területi pénztár esetén felhívjuk a figyelmet a helyi orvossal (orvosokkal), gyógyszertárral (gyógyszertárakkal) való együttműködési lehetőségekre, melyek az elbírálás és támogatás menetét lerövidíthetik. Gyógyászati segédeszköz árának támogatása: a gyógyászati segédeszköz olyan tárgy, melynek használatát valamely egészségi állapottal össze- fügésben a beteg állapotának stabilizálása, javítása érdekében szakorvos javasolja és írja elő. A gyógyászati segédeszközök nagy részét a társadalombiztosítás támogatja. A pénztár szolgáltatása a tag által fizetett térítési díj részben, vagy egészben történő átválalására vonatkozhat. Az utóbbi években egyre több olyan gyógyászati segédeszköz jelenik meg, melyek térítési díjához a társadalombiztosítás nem nyújt támogatást. Ezért az önsegélyező pénztár alapszabályában célszerű rögzíteni, hogy mely esetekben biztosítja a térítési díj részbeni vagy teljes átvállalását. A társadalombiztosítás által nem támogatott eszközök esetében javasolt a pénztár által nyújtott támogatást maximálni, itt a térítési díj teljeskörű átválalása nem célszerű. A segély elbírálásakor és kifizetésekor a szakorvosi javaslatot (amenyiben olyan gyógyászati segédeszközről v van szó, amelyet a társadalombiztosítás nem támogat) és a térítési díj kifizetését igazoló számlát kell alapbizonylatként benyújtani. Ibrányban az Ibrány és Vidéke Takarékszövetkezet az igazgatótanács tagjainak és az ügyintézőknek négynapos kirándulást szervez. Az úticél Erdély. A túrán részt vevők bizonyára jól fogják érezni magukat. A kirándulók csoportja megtekinti Erdély nevezetességeit, látnivalóit, és elbeszélgethetnek az ott élő magyarokkal is. *** Máriapócson nemrégiben volt a helyi művelődési házban a Csöpp Színház évadzáró előadása. Az általános iskolás gyermekekből verbuválódott társaság Lázár Ervin egyik mesejátékát adta elő. A mű címe: Gyerünk Doktor Zirr-Zurrhoz, avagy Bruckner Szigfridnek fáj a foga. A Vona Éva által rendezett előadást vastaps köszöntötte, és ez a fellépés minden bizonnyal felejthetetlen emlék marad a csöppségeknek. *** Baktalórántházán a napokban a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Bíróság 11 bak- talórántházi pedagógus F kategóriába sorolásáról döntött. *** Paszabon a napokban tette le a polgármesteri hivatalban a magyar állampolgársági esküt a falu orvosa, dr. Sózer Pápai János. A Romániából áttelepült doktort a képviselő-tesBiriben új iskola lesz Biriben új általános iskolát szeretne építeni az önkormányzat. Erre azért van szükség, mert a két régi épület, ahová a tanulók járnak, élet- veszélyessé vált. A falak megrepedeztek, a tető beázik. A tanintézmény építésére pályázatot írt ki a polgármesteri hivatal, s hogy ki lesz a befutó, az augusztus 16-án, a pályázatok benyújtásának határideje után kerül napvilágra. A leendő iskolát nyolc- tantermesre tervezik. A képviselő-testület elképzelése szerint a létesítményt még ebben az esztendőben, szeptemberben elkezdik építeni, és várhatóan jövő szeptemberre el is készül. Ez azt jelentené, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor az 1996/97- es tanévet a Biriben élő nebulók már a vadonatúj iskola épületében kezdik meg.