Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-05 / 155. szám

UJ KELET Sport 1995. július 5., szerda 13 Kétszer kettő az négy A kosaras fiúk újra országos bajnokok Gondolom, a címben kö­zölt megállapítással minden­ki már általános iskolásként tisztában volt. Nem is azért írtam oda, hogy valami új matematikai tényt közöljek, hanem mert ezzel az egysze­rű képlettel jellemezhetjük az Apáczai Csere János Gya­korló Általános Iskola fiú kosarasainak eredményessé­gét. Ezek a srácok alkotják ugyanis a Városi Sportisko­la utánpótláscsapatát, és így összesen négy országos baj­noki címet mondhatnak ma­gukénak. Kettőt még a két évvel ezelőtti mini korosz­tályban gyűjtöttek be, idén pedig immár serdülőként, Vajda László edző irányítá­sával megvédték mind az egyesületi, mind a diákolim­piái országos bajnoki címü­ket. Az utolsó győzelmüket néhány nappal ezelőtt, a Za­laegerszegen megrendezett III. korcsoportos kosárlabda diákolimpián aratták. Köny- nyen vették az akadályokat, szinte nem is akadt szoros mérkőzésük. A döntőben 36 ponttal bizonyultak jobbnak az ellenfelüknél. Eredmények: Nyíregyhá­zi Apáczai—Veszprém 92- 66, Nyíregyháza—Budapes­ti Kerék u. Ált. Isk. 102-38, Nyíregyháza—Szolnok 69- 40, Nyíregyháza—Debrecen 74-37. Döntő mérkőzés: Nyíregyháza—Kaposvár 98-62. Végeredmény: 1. Apá­czai Csere János Gyakorló Általános Iskola (Nyíregy­háza), 2. Zrínyi Ilona Álta­lános Iskola (Kaposvár), 3. Kossuth Lajos Tudomány- egyetem Gyakorló Általános Iskolája (Debrecen). A nyíregyházi fiúk közül ketten is kaptak különdíjat: Ványi Tamás lett a csapat legjobb játékosa, Boczkó Ádámot pedig megválasztot­ták a torna legjobb középjá­tékosának, a torna legjobb védőjének, és bekerült az All-Star ötösbe is, amely a legjobb játékosokból állt. A csapat tagjai: Boczkó Ádám, Bodnár Péter, Ganz- ler Őrs, Hanász Attila, He­gedűs Ferenc, Kóder Gábor, Marton Gábor, Nagy Zoltán, Sallai Gábor, Sárközi Sán­dor, Ványi Tamás, Zácói Péter. — Hogyan lehetne rövi­den értékelni a szereplésü­ket— kérdezem Vajda Lász­ló edzőt? — Kiemelkedtek a többi­ek közül az összeszokottsá­gukkal, a taktikai fegyelme­zettségükkel, azzal, hogy a kapott utasításokat mindig végrehajtották, és nagyon nagy szerepe volt annak, hogy gyors támadójátékot játszanak. — Ez a négy országos baj­noki cím, azt hiszem, a leg­több, amit egy ilyen korú csapat elérhet... — A legtöbb, mert amiben elindultunk, azt meg is nyer­tük. Gondolok a bajnokságo­kon kívül megrendezett tor­nákra, kupákra is. Nagy öröm számunkra, hogy a sa­ját korosztályuktól a fiúk még soha nem szenvedtek vereséget. — Vannak-e kiemelkedő emberek, akikre feltétlenül szüksége van a csapatnak? — Azt hiszem, pont az a csapat erőssége, hogy nehéz köztük különbséget tenni. Jól összeszokott társaság, mindenkinek megvan a ma­ga feladata, és így nemcsak a ponterős játékosok ered­ményesek, hanem a többiek is. Mindenkire egyformán szükség van. Ez bizonyoso­dott be Zalaegerszegen is, ahol a döntőt már úgy ját­szottuk, hogy eleve sérült játékosokkal utaztunk oda, s még ott is történt sérülés, így végül az utolsó mérkőzésen már csak kilenc és fél em­ber volt pályán, de mégis nyerni tudtunk, mert a töb­biek hozták a formájukat. — Hogyan lehetne jelle­mezni az eddig együtt eltöl­tött három évet? — Nagyon kellemes idő­szak volt. Mikor én átvettem ezt a csapatot, akkor voltak elképzeléseim. Úgy láttam, hogy sok gyors játékos van, jó a labdakezelésük, és akkor igyekeztünk a modern idők gyors kosárlabdáját játszani. Úgy érzem, hogy azóta fel­nőttek ehhez a feladathoz, és folyamatos fejlődés tapasz­talható. Nagy segítséget je­lentett nekem ehhez a fiúk szorgalma, mert nem csupán az edzésen teljesítették a napi penzumot, hanem rendszere­sen lejártak és lejárnak most, a szünetben is az iskola ud­varára kosarazni. — Többen már most vá­logatott kerettagok. Mit le­het tőlük elvárni a jövőben? — Sikerül együtt tartani a csapatot, a Sportiskola is megad hozzá minden támo­gatást, így jövőre ugyanez a csapat kadett korosztályban fog pályára lépni. Ha megint csak a papírformát vesszük figyelembe, akkor hasonló eredményekre számíthatunk, de a legtöbb egyesület ilyen­kor kezd nagyobb hangsúlyt fektetni az utánpótlásra, és azt sem lehet kiszámítani, ki mekkorára fog nőni. így in­kább nem bocsátkoznék jó- solgatásokba. Tavaly már a játékosaim fele tagja lett a Kelet-válogatott keretének, amely még több pluszmunkát kíván tőlük a szabad idejük rovására. — Ennek a csapatnak a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítménye mellett van még egy különlegessége... — Amellett, hogy a kosár­labdában szép sikereket ér­nek el a fiúk, igyekeznek a ta­nulásban is az élen járni. Va­lamennyiük érettségit adó középiskolában folytatja majd tanulmányait, és akkor még nem is említettem a különböző tantárgyi verse­nyeket, matematikából, szá­mítástechnikából, angolból és számos más tárgyból. Csa­patunk két tagja az iskola Jó tanuló, jó sportoló kitünteté­sét is elnyerte. Ganzler Orsolya Helia-D XIII. Ifjúsági Atlétikai Európa-bajnokság A grúzok is jönnek Újabb országgal bővül az ifi Eb-n résztvevők névsora. Negyvenhetedikként a grúzok is jelezték érkezési szándéku­kat, minicsapatuk mindössze két versenyzőt számlál. A grú­zok anyagi okokra hivatkozva azt kérték, hogy a rendezőség térítse meg az utazási és szál­lásköltségeiket. A döntést az ügyben — amely rövid időn belül megszületik — az Euró­pai Szövetség Tanácsa fogja meghozni. Az Európai Atléti­kai Szövetség 48 tagállama közül csak a máltaiak nem vesznek részt az Eb-n. A via­dal iránti érdeklődés a nemzet­közi sajtó részéről egyre foko­zódik, az akkreditációs kérel­mek száma erőteljesen növek­szik. Érdekesség, hogy egy amerikai atlétikai szaklap két munkatársa érkezik a viadalra, ezenkívül görög, svéd, finn, norvég zsurnaliszták is itt lesz­nek. A Magyar Televízió tár­gyalásai még folynak, ezzel kapcsolatban újabb, végleges információk egyelőre nincse­nek. Az már biztos, hogy a portugál TV, az arab TV-k és a finn rádió, közvetíteni fog, de a kör még bővülhet. Jót tehet a magyar atlétikának Ma már minden nagy nem­zetközi sportversenyhez hoz­zátartozik a tévéközvetítés is. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a Magyar Televízió hogyan készül a nyíregyházi Európa- bajnokság rögzítésére, illetve műsorra tűzésére. Az ifi Eb egyik védnöke Vitray Tamás, a Telesport szerkesztőségének főszerkesztője. Az ismert tévés személyiséget kérdeztük, itt lesz-e a Telesport Nyíregyhá­zán az Eb idején. — Természetesen. Ma már egy-egy nagy nemzetközi sportesemény rendezési jogát úgy ítélik oda, hogy a rendezők garantálják: minden érdeklődő ország megkapja a televíziós képet. így a szervezők kérésé­re a Magyar Televízió is nyi­latkozott még a kandidálás ide­jén, hogy vállalja — ha van rá igény — a közvetítést. — A Magyar Televízió meny­nyi időt szentel a közvetítésre? — Az első két nap huszonöt percet, míg szombaton és va­sárnap egy-egy órás műsoridőt kaptunk. — Mekkora stábbal érkez­nek Nyíregyházára? — Hetvenkét kollégám lesz ott a stadionban, és tizenkét kamerát fogunk működtetni. A nyíregyházi szervezőkkel ab­ban is megegyeztünk, hogy a verseny ideje alatt végig fel­vételeket készítünk, így folya­matosan jeleket szolgáltatunk a nagyméretű eredményjelző táblához. Ha kérik tőlünk, ak­kor más televíziós társaságnak is közvetítjük a képet. — Ön is ellátogat Nyíregy­házára az Európa-bajnokság ideje alatt? — Sajnos nem tudok Nyír­egyházára utazni, mert akkor töltöm rövid szabadságomat, és ebben az időben külföldön leszek. — Mennyire tartja fontos­nak az ifjúsági kontinensverse­nyeket? — Válaszomat két részre osztanám. Egyrészt mint sport­tal foglalkozó újságíró, nagyon fontosnak és rendkívül hasz­nosnak tartom ezeket a viada­lokat. Egy-egy sportágban már fiatalkortól nemzetközi me­zőnyben is megmutathatják tudásukat, felmérhetik felké­szültségüket a sportolók. Az utóbbi években gyengélkedő magyar atlétikának különösen jót tehet ez az ifjúsági Euró­pa-bajnokság, mert lendületet adhat a fejlődéshez. Másrészt azt tapasztalom, hogy a tele- vízós társaságok részéről hal­ványul az érdeklődés az ifjú­sági versenyek iránt. Az atlé­tikában ennek az a legfőbb oka, hogy a nyári idényben sorra rendezik a Grand Prix- versenyeket, és a nagy televí­ziók elsősorban ezeket közve­títik. Ha valaki sorra kapcsol­gatja az adóállomásokat, ezt nap mint nap tapasztalhatja is. A Grand Prix-versenysorozat ma egy nagyon komoly üzlet­ág lett, azonkívül, hogy érde­kes sportesemény is. — Ön szerint használ ez az atlétikának? — A nemzetközi atlétikai szövetség az egyik leggazda­gabb a sportági szövetségek közül, megjegyzem, korábban a szegényebbek közé tartozott. Jövedelmét a Grand Prix- via­dalokból profitálja. Ebből a szempontból mindenképp használ a sportágnak, ugyan­akkor a kisebb versenyeket ki­rekesztik a tévéképernyőre ke­rülés lehetőségétől. Minden­esetre, ha a nemzetközi szövet­ség jól használja fel anyagi lehetőségeit, az egész sportág­nak és jövőjének is hasznos lehet. Révay Zoltán Bartova 450-et remél Hölgyektől nem illik súlyuk és életkoruk iránt érdeklődni, így aztán a cseh Daniela Bar- továról is csak annyit lehet megtudni a róla készített port­révázlatból, hogy túlsúlyos volt kedvenc sportágához, a tornához, emiatt kényszerült pályafutása befejezésére. A sporttól azonban nem akart elszakadni, ezért meg­próbálkozott a távolugrással. Különösebb eredményt ezen a területen sem ért el, ám az at­léták között felfigyelt rá Bo­leslav Patera, a rúdugrók mes­tere, aki szerint nagyon jó adottságokkal rendelkezik, s aki azt tartja: a torna kifejezet­ten jó előiskolának számít a rúdugráshoz. A szakvezető nem csalódott, tanítványa beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Szép las­san, centiméterről centiméter­re araszol felfelé, most már 4,14 méternél tart, ezt a hite­lesítésre váró világcsúcsot néhány napja Gatesheadben érte el. — Ebben a szezonban sze­retnék túljutni a 4,25-ön, s úgy gondolom, négy éven belül a 4,50-es álomhatárt is túlszár­nyalhatom — nyilatkozta Da­niela Bartova, akiről a mindent tudó évkönyvek azért elárul­ják, hogy 21 esztendős. Alomar elhagyja Torontót? Továbbra is előzetes letar­tóztatásban van az a 31 éves kanadai nő, aki vasárnap a viszonzatlan szerelem miatt megkísérelte meggyilkolni a Toronto Blue Jays baseball- csapatának játékosát, Rober­to Alomart. — Tricia Miller óriási Blue Jays-rajongó és imádja Alomart — mondta a rend­őrség szóvivője. A játékos így nyilatkozott: — Korábban is kaptam fe­nyegetéseket. Akkor nem ijedtem meg, mert ha eljön a halál ideje, mindegy, hogy milyen módon távozunk az élők sorából. A mostani eset viszont igencsak megviselt, s emiatt valószínűleg el is ha­gyom Torontót. A világ sportja — sorokban New York: Várhatóan Don Nelsont nevezik ki az amerikai profi kosárlabda­bajnokságban érdekelt New York Knicks vezetőedző­jévé. Nelson eddig 18 idényt töltött el edzősködéssel az NBA-ben. A hírek szerint Nelson évi kétmillió dollá­ros fizetést kap, amennyiben aláírja szerződését. Pat Riley, a Knicker­bockers lemondott trénere évi 3 milliót keresett. (AP) * * * Detroit: Az észak-ameri­kai profi jégkorong ligában (NHL) szereplő Detroit Red Wings három évvel meg­hosszabbította a vezetőedző Scotty Bowman szerződését. A 61 esztendős szakember segítségével a „Vörös Szár­nyak” 29 év elteltével jutot­tak be ismét a Stanley Kupa döntőjébe, ahol viszont nem­rég 4-0 arányú vereséget szenvedtek a New Jersey Devils gárdájától. Bowman egyébként az NHL legtöbb győzelmet számláló edzője. Korábbi csapataival hatszor hódítot­ta el a Stanley Kupát. (AP) * * * Bukarest: Gheorghe Craioveanu, a román labda­rúgó-bajnokságban szereplő Universitatea Craiova csatá­ra a spanyol Real Socie- dadhoz igazolt. A 26 éves válogatott játékos egymillió dolláros szerződést írt alá két évre. A záradékban rög­zítették, hogy a megállapo­dás további két esztendőre meghosszabbítható. (Reutert * * * Rio de Janeiro: Újból az egyetlen pályázót, Ricardo Teixeirát választották meg a Brazil Labdarúgó Szövet­ség elnökének. A 47 éves szakember 1989 óta tölti be a tisztséget. Teixeira an­nak idején apósát, Joao Havelange-t, a nemzetközi szövetség első emberét vál­totta fel az elnöki székben. (AFP)

Next

/
Thumbnails
Contents