Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-31 / 177. szám

Magazin­UJ KELET Ejféli randevú Az utolsó taps is elhalt a nézőtéren. Mária evangéliuma elköszönt a nyíregyházi kö­zönségtől. Pontban éjfélt üt az óra, amikor a kétrészes rock­opera Jánosával ,Vikidál Gyu­lával leülünk beszélgetni. — Hogy ér­zed magad?— kérdem, mi­közben már mindketten az álmossággal küszködünk. — Most amolyan meg- nyugvási álla­potban va­gyok. Kicsit fáradtnak ér­zem magam, de azért né­hány perc múl­va a Kossuth téri Első Nyári Mandala Fesz­tiválon még előadok három dalt. — Beszéljünk egy kicsit a rockoperáról. Hogyan fogadta az itteni közönség Mária drá­máját? — Én úgy láttam, hogy talán ezen az utolsó előadáson értet­ték meg igazán az emberek, hogy mit akarunk elmondani nekik. Az előző esték, azt hi­szem, egy kicsit laposabbra si­kerültek, mint azt vártuk. — Milyen érzés volt a sza­badtéri színpadon énekelni? —A színpad egészen jó, csak kevés időnk volt arra, hogy úgy igazán megszokjuk. Számunk­ra ez így, ebben a formában egy egészen új kihívás volt.-— Jártál már korábban is Nyíregyházán? — Néhány alkalommal kon­certeztem itt a Dinamit és a P. Box együttessel, majd a Rock Színház társulatával. Négy év­vel ezelőtt pedig a József és a bűvös kabát című darabban vendégszerepeltem a Mandala felkérésére. — Hogy tetszik a városunk? —Ezt így nem lehet megítél­ni. Ahhoz, hogy tudjam, tet­szik-e Nyíregyháza, itt kellene élnem. Az viszont biztos, hogy az eltelt évek alatt rengeteg fejlődésen, változáson ment keresztül a város. —Lassan vége a nyárnak, és ősztől beindul az új színházi évad. Milyen szerepek várnak rád szeptembertől? — Úgy érzem, nem panasz- kodhatom, munkám lesz bőven. Bemutatóra készülünk a Rock­színházzal, a Sakk című darabot visszük színre. Ezenkívül ját­szom a Jézus Krisztus szuper­sztárban, az Anna Kareninában, a Vörös és feketében, a Becket- ben, a Vörös malomban, a Jó­zsef és a bűvös kabátban — eb­ben a darabban Egerben is ját­szom meghívott vendégként —, a Mária evangéliumában és az Isten, haza, segítségben. — Tényleg nagyon széles a repertoárod. Hogy tudsz szel­lemileg és fizikailag megbirkóz­ni a feladattal? — Egyetlen titka van: na­gyon szeretem a színpadot. Ezért aztán próbálom tartani a tempót, mert a rám bízott fel­adatokat mindig el kell látni. — Minden szerepet elvál­lalsz? — Nem, de nem is igen ajánlanak fel „idegen” szín­házak színpadi szerepeket. Ha megnéznéd egyhavi szín­padi kiíráso­mat a Madách- ban, látnád, hogy oda már nemigen lehet semmit beszo­rítani. —Kicsit be­széljünk más témáról. A zöld, a bíbor és a fé­ké te... — Ez egy nagyon szép szám, melyet annak idején a P. Box- szal játszottunk Radics Béla em­lékére. Később az élet úgy hoz­ta, hogy egy versszakkal kiegé­szítve most már Bencsik Sándor emlékének is adózunk vele. — Mit csinálsz akkor, ha a játék és a zenélés mellett még egy kis szabadidőd is marad? — Természetesen a csalá­dommal vagyok. Már húsz éve élek együtt a feleségemmel, és van egy tízéves gyerekem is. — Végül, kérlek, sorold fel, milyen számokat adsz még elő ma este. — Először a József és a bű­vös kabátból, aztán a Jézus Krisztusból majd a Légy jó mindhaláligból éneklek el egy- egy dalbetétet. SiTi Vikidül (íyula Jazzbánya Nyíregyházán Szombaton este az Első Nyá­ri Mandala Fesztivál keretében a Spider után a Jazz-Mine (Jazz- Bánya) együttes szórakoztatta a Kossuth tér közönségét. Más­fél órányi zenélés után az együttes vezetőjével, Hevesi Imrével egy lépcsősorra kupo­rodva váltottunk néhány szót. —Mióta zenél együtt ez a kis társaság? — Lassan már öt éve. Ve­gyes csapat vagyunk, mert Gyuláról, Budapestről és Bé­késcsabáról verbuválódtunk össze. —Név szerint kik? — Gulyás Levente, aki bil­lentyűs hangszereken játszik, Kövesi István a szoprán- és az altszaxit fújja, Pfeff Márton basszusgitározik, Szabó László dobol, jómagam pedig gitáro­zom és énekelgetek. — Milyen zenét játszotok? — Jazzrockot és amolyan bulizenét. LGT-t, Omegát és Illést egyaránt fújunk, de van­nak saját szerzemé­nyeink is. — Elnéz­telek a szín­padon állva, és őszinte csodálattal adózom ne­ked, hogy a mosoly egy percre sem hervadt le az arcodról. Hogy csiná­lod? — Alap­jába véve vidám em­ber va­gyok... de azért van olyan, amikor a bohóc is sír. Ilyenkor szegény feleségem tépi a haját. — Mennyi az az idő, amit könnyedén ki lehet bírni a szín­padon? — Számunkra két-két és fél óra. Ez úgy elröpül, hogy szin­te észre sem esszük. A többi már egy kicsit erőltetett. Olyan­kor már gyakrabban fullad hü- lyéskedésbe a munka. — Gondolom, nem árulok el titkot azzal, hogy te Hevesi Ta­más fivére vagy. Gyakran ha­sonlítanak össze benneteket? — Előfordul, de engem ez nem zavar. Az öcsém nagyon tehetséges fiú, és szerintem sokkal jobb, mint én vagyok. Egy biztos, hogy az egyénisé­günk nagyon hasonló. Mind­ketten nagyon szeretjük a ze­nélést és a mókát egyaránt. — Te sokáig a Névtelen Nul­lában játszottál, így van már zenei múltad. Meg lehet ebből élni? — Ha jól meg vannak szer­vezve a fellépések, koncertek, akkor igen. Én nem csak a Jazz Mine-nal játszom, hanem Ko­vács Katival és néhány gyerek­műsorral is a közönség elé lé­pek. —Ha jól tudom, az elmúlt öt év alatt még egyetlen kazettát sem adtatok ki. Miért? — Tudod, sok zenész esik abba a hibába, hogy névtelenül piacra dobják első CD-jüket, attól várva a kitörő sikert. Mi úgy gondoltuk, először nevet szerzünk magunknak, aztán jö­het a hangfelvétel. Lassan azért megismer minket a közönség. Ennek érdekében az egész or­szágot bejárva koncertezünk, és megpróbálunk jó bulikat csi­nálni. Sikli Hevesi Imre 1995. július 31., hétfő 13 „Biztattak a rokonaim, barátaim...” Az Anna-bál szépe Július 22-én rendezték meg az első mátészalkai Anna- bált, ahol az est fénypontja a szépségkirálynő-választás volt. A 14 induló közül, a zsűri döntése alapján — 11 férfi véle­ménye szerint — Király Csilla 20 éves versenyző lett az Anna-bál szépe. A mátészalkai szépségkirálynő elsőként az Új Keletnek nyilatkozott. — Kérlek, mutatkozz be röviden az olvasóinknak! — Király Csillának hív­nak, Pusztadobosról jöttem és 20 éves vagyok — mond­ja a boldogságban úszó nyer­tes. — Szeptembertől a deb­receni tanítóképző főiskola elsőéves hallgatója leszek. Magasságom 169 centimé­ter, a súlyom 55 kiló, sze­mem színe zöld. A többi „méretemet” nem tudom, mert nem szoktam mérni... — Szabad idődben mivel foglalkozol a legszívesebben? — Nagyon szeretek olvas­ni, kerékpározni, zenét hall­gatni és táncolni, szívesen Mátészalka szépei járok diszkóba is. Bár ez utóbbi helyre elég ritkán ju­tok el, mert a barátom nem különösebben kedveli. —Hogyan indultál el ezen a szépségversenyen? — Az Anna-bál előtti hét elején tudtam meg az Avon tanácsadónőjétől, hogy lesz ez a verseny. Először nem is akartam indulni, de biztattak a barátaim, rokonaim és a csa­lád, így kerültem ide. Most már nagyon örülük, hogy eljöt­tem és ilyen szép sikert értem el. — Voltál-e már hasonló ren­dezvényen? A mostani győzelem után mik a további terveid? — Nem, még soha nem vol­tam ilyen versenyen, ez volt az első alkalom, hogy indultam. Nagyon szeretem a gyermeke­ket, dolgoztam már óvodában és iskolában is, s tanítónő szeret­nék lenni. Ezért első minden­képpen a diploma megszerzése a terveimben, de később szeret­ném a manökenpályát is meg­próbálni vagy valami ehhez ha­sonló dologgal foglalkozni. —Ki kísért el a mostani ver­senyre? (Fotó: Szamosi István) — A barátom jött el velem, ő Gödöllőre, az agráregye­temre jár, ahol most lesz ötöd­éves. Már négy éve járunk együtt, s a jövőt is közösen tervezzük. — O mit szólt a sikeredhez, illetve a további terveidről mi a véleménye? — Nagyon örült annak, hogy itt, Mátészalkán nyertem, büsz­ke is rám. A későbbi terveimért azonban nem nagyon lelkese­Király Csilla dik, mert nagyon félt és egy kicsit féltékeny is... — Milyen díjakat nyert az Anna-bál Szépe? — Egy gyönyörű arany nyakláncot nyertem egy fá­raófejjel. Ezenkívül egy „szépségcsekket” a Haj-Cihő Stúdiótól, egy nagyon ara­nyos kabalát — egy kis fe­hér kutyust —, valamint egy Avon-csomagot kaptam. És ráadásként egy sétakocsiká­záson is részt vehettünk, ahol Kovács Sándor országos fo­gathajtó-bajnok vitt végig Mátészalka utcáin a két „ud­varhölggyel”, vagyis a máso­dik és a harmadik helyezet­tel. Ez is nagy élmény volt, csakúgy, mint az egész ver­seny, s azt hiszem, minden résztvevő nevében megkö­szönhetem a szálkái Nőegy­let lelkes munkáját. —A korona? — Ja, igen! A sok minden közben majdnem elfelejtet­tem, pedig ennek legalább úgy örülök, mint a többi nye­remények. Egy évig viselhe­tem a mátészalkai Anna-bál Szépe ’95 címet és a vele járó koronát! Külön öröm szá­momra, hogy jövőre, a ’96- os Anna-bálban a győztes lánynak én adhatom át a dí­jat s vele együtt a koronát. Kép és szöveg: Szamosi István Mária evangéliuma Jézus áldása Mi Atyánk... (Fotó: Csonka Róbert) Színpadra lépés előtt Négy napon át volt a Mandala Dalszínház ven­dége a nyíregyházi Sza­badtéri Színpadon a Ma­dách Színház társulata. A fővárosi művészek a Má­ria evangéliumát mutat­ták be a nyíregyházi kö­zönségnek. Mária szerepében Sáfár Mónikának, Jézusként Sasvári Sándornak, Já­nosként Vikidál Gyulá­nak, Heródesként pedig Szerednyei Bélának tap­solhatott a közönség

Next

/
Thumbnails
Contents