Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-03 / 153. szám
Labdarúgás UJ KELET 1995. július 3., hétfő 15 Szezonvégi mérleg — Szezonvégi mérleg — Szezonvégi mérleg A Sényőnek az NB III is kevésnek bizonyult! NB III TISZA-CSOPORT 1. Sényő 30 17 8 7 68-39 57 Nincs ezekben a számokban tulajdonképpen semmi különös, egy bajnokcsapat statisztikája így szokott festeni. Hanem annál inkább figyelemre méltó, hogy az egyes szám után Sényó' neve áll. Annak az együttesnek, amely tavaly tavasszal még a megyei első osztályban keserítette ellenfelei életét. így hát egyesek féltek is, hogy az 1400 lelkes település NB III-ba felkerült csapata csak átszállójegyet fog váltani a Tisza csoportba. Nos, igazuk lett, csak éppen — óriási meglepetésre — nem „lefelé”, hanem „felfelé” távozott a csoportból a Rubóczki- tizenegy. Az őszi fordulásnál csak rosszabb gólkülönbségükkel maradtak le a sényőiek az első helyről, a tavasszal azonban — ellentmondást nem tűrve — már az utolsó forduló előtt megkoronázva érezhették magukat. — Amikor felkerültünk az NB III-ba, alapjában az volt a célunk, hogy megkapaszkodjunk, bár az 1—10. hely valamelyikének megszerzését reálisnak tartottuk — emlékezett a „hőskorra” Rubóczki Tibor játékos-edző. Úgy vágtunk neki a harmadosztálynak, hogy nem is ismertük a színvonalát, alig- alig volt róla információnk. Leigazoltuk Rakamazról Kegyét, Levelekről Horváthot, Fehérgyarmatról Domokost, Ibrányból Hermannt. Voltak tehát köztünk rutinosabb labdarúgók, gondoljunk csak az NB Il-t megjárt Szikszaira, de korábban Kisvárdán én is játszottam NB Ill-ban, így nagyon nem kellett tartanunk attól, hogy nem fogunk megfelelni. — Csak hát mindjárt az első meccsen egy szintén újonc csapattal hazai pályán remiztetek... — Igen, a Vámospérccsel játszottunk, és akkor a vezetők és a szurkolók is megijedtek egy kicsit, hogy ha egy Vámos- pércset nem tudunk megverni, akkor vajon milyen lesz a folytatás. A következő mécsesek aztán megadák a választ, folyamatosan belelendültünk, ezt főleg akkor éreztem, amikor az addig veretlen és kitűnően védekező Encset otthon 5-2-re „Fű alatt” nyomult a Sényő elpáholtuk. Ez egyértelműen fordulópont volt sorsunkban. Idegenből is jöttek a pontok, a Mátészalkát páldául 4-2 arányban fektettük két vállra. — Erre szokták mondani, hogy evés közben jön meg az étvágy. A játékban hogy mutatkozott meg az előrelépés? Rubóczki Tibor — A mienk egy játékos csapat. Nem erőből „megyünk neki” ellenfelünknek, én a rö- vidpasszos játék híve vagyok, és nagy súlyt fektetünk a labdabiztonságra is. Lehet, hogy á mániám, de sokat gyakoroltuk a variációkat, az átlépős cseleket, a mögékerülést, és ezek a meccseinken bizonyították, hogy eredményesen „bevethetők”. — Mennyire kedvezett nektek, hogy a bajnokság elején az ellenfeleitek még nem ismertek titeket, hogy nem tudták, kivel állnak szembe? — A többi csapat ekkor még bátran támadott ellenünk, és ez a mi malmunkra hajtotta a vizet, hiszen így könnyebb volt feltörni a védelmüket. Igaz, hogy mi sem ismertünk a többieket, de ők sem minket. Azonban az őszi szezon derekán már kezdtek ránk figyelni, sok helyen a közönség is élénken érdeklődni kezdett irántunk, és elismerő véleményeket alkottak rólunk. Aztán, amikor a második helyen zártuk az őszt a Nyírbátorral azonos pontszámmal, akkor már az NB II lehetősége is felvetődött. — Ugyanakkor te csak azt emlegetted, hogy ha az első ötben végeztek, azzal elégedett lennél... — Mindig azt mondom: maradjunk a realitások talaján. Hiszen az elkövetkező fél szezonban még nagyon sok minden várt ránk. Jöhetnek sérülések, sárga és piros lapok, így a csapategység megbomolhat. Bizony, ha ellenlábasaink a tavasszal jobban odafigyelnek, könnyen meg tudtak volna lépni. Nekünk azonban szerencsénk volt — és ez a sikerhez elengedhetetlen —, mert amikor mi gyengélkedtünk, akkor ők is ugyanúgy betliztek. —Miért adtatok ekkora sanszot vetélytársaitoknak? A tavasz elején akadozott a gépezet, akkor azt mondtad, hogy ideges a csapat, le kell higgadnia. — Le bizony, mert sokszor görcsösen, idegesen fociztunk, akkori kapusaink — Mudri és Krizsanovszki — ugyan tehetségesek voltak, de rutintalanok, volt, hogy rajtuk ment el a meccs. Hátul felütötte a fejét a bizonytalanság, tudtuk, hogy ha átjátsszák a védelmet, baj van. Ezért is igazoltuk a szezon közben a kapuba a rutinos Varga Attilát, igaz, hogy ő sem mindig hozta magát, de bizonyos szempontból megnyugvás volt ez. Persze a kapkodás, idegeskedés valahol természetes volt, mert egyszer csak ránkszakadt az esélyesség terhe, a táblázat magasabb régióiból már csak lefelé zuhanhattunk, felfelé nem vezetett út. Elvesztettük felszabadultságunkat, ami ősszel adott volt, mert akkor az esélytelenek — mármint a feljutásra esélytelenek — nyugalmával játszhattunk. Annak sem örültünk, hogy ellenfeleink eredményeink láttán beálltak védekezni. Sokkal komolyabb erőfeszítésünkbe került, hogy gólhelyzetbe kerüljünk, s ha meg oda is kerültünk, és kihagytuk, még inkább begörcsöltünk. Kár, hogy olyan csapatokkal szemben maradtunk alul, mint például a vá- mospércsi vagy az encsi tizenegy, amelyek ellen illett volna ponto(ka)t szereznünk. elkalandozik, elmélázik. Aztán ott van Kegye, aki hamar kiesett sérülése miatt, ez jelentős veszteség volt, mert jól futtat lyukra, hosszú indításai vannak, és ha messziről kell lőnie, akkor sem jön zavarba. Tóth ősszel jobbhátvéd volt, akkor jól is játszott, de jött a helyére Szegedi. Próbáltam vele beállóst játszatni, az nem ízlett neki, nehezen veszi fel a ritmust, fejjátéka viszont dicsérhető. A bal oldalon Rubóczki... —Az kicsoda? — Nem is tudom, de... félre a tréfát. Szóval néhányszor nekem is kijött a lépés, ősszel Tiszaúj- városban én hoztam a csapatnak az egy pontot, meg a nyírbátori produkcióm is emlékezetes marad. Sokszor el voltam foglalva a játékkal, pedig mint edző is kellett szemlélődnöm. Vereség Encsen: a menetelés kezdete — Aztán lassan „egyenesbe jött” a társaság, és az őszt kezdte idézni... — Igen, és itt az encsi vendégszereplésünket említhetem. Csakúgy, mint az ősszel, ez a találkozó a tavasszal is fordulópont volt, mert bár 3-1 -re kikaptunk — a kapusunk nem találta helyét —-, de a játékba sikerült olyan jegyeket csalnunk, amelyeket az ősszel megszokhattak tőlünk. Ezen időszakban főnyereménnyel ért fel, hogy voltak olyan egyéniségeink, akik egymaguk képesek voltak meccseket eldönteni. Gondolok itt a Mátészalka vagy az Ózd elleni összecsapásra, az előbbin például Capa- tina, az utóbbin Knoblok szállította a pontokat. — Már szóltunk arról, hogy a riválisok—a Nyírbátor vagy a Szerencs—kezdtek leszakadni (de jött a Kisvár da), és fokozatosan legnagyobb favoritokká léptetek elő. Ugyanakkor szárnyra kaptak olyan hírek, hogy nem is akartok az NB II- be jutni. Volt például egy Sényő—Rakamaz meccs... — Igen, akkor meglepetésre vereséget szenvedtünk. A mi csapatunk olyan, hogy ha rúg egy-két gólt, akkor megy tovább előre. A Rakamaz ellen kicsit visszább kellett volna állnunk, de mindenki győzni akart. Egyszer ez benne volt a játékban, hogy otthon is kikapunk. És a kisvárdai fiaskó is. Ott tartalékosán játszottunk, az ellenfél jó volt, de még a 0-2- vel is mi voltunk a tabellán előnyben. Cáfolom a feltevéseket, miszerint nem akartuk az NB Il-t. Úgy vélem, hogy mindenkiben az mocorgott, hogy ha már megvan a lehetőség az NB Il-re, akkor használjuk is ki. Azt pedig nem hiszem, hogy ha netalán kiesnénk a második vonalból, akkor a vezetők kiábrándulnának és szélnek eresztenék a legénységet. —Mikor érezted azt először, hogy most már senki nem veheti el tőletek az elsőséget? —Nyírbátorba úgy mentünk, hogy nem kaphatunk ki. Ezzel pedig már karnyújtásnyi közelségbe került a feljutás. Azon a meccsen futott a csapat szekere, és a második félidőben azt is megtudtuk, hogy a Kisvárda vesztésre áll, ami végül azt jelentette, hogy már a bajnokság befejezése előtt célba értünk. Az utolsó meccsünkre ez igencsak rányomta a bélyegét. — Lenne egy kellemes feladatod. Egy bajnokcsapat játékosait kellene néhány szóval értékelned... — Értem a célzást... A kapusokról már szóltunk. Ezen a poszton nem találtuk meg az igazi embereket. A fiatal Mud- rinak és Krizsanovszkinak még rutint kell szereznie. Jó kapusok lehetnek, ha ők is úgy akarják. Varga igazolása összességében nyugtatólag hatott a gárdára. A védelembe a tavaszi szezon előtt érkezett Szegedi, akivel egyértelműen erősödtünk, rengeteget segített elfutásaival, beadásaival, és biztos pontja volt a hát- védsomak. Szikszai, az „öreg” rutinjával mindig odaért, ahova kellett, csak jót tudok róla mondani. A balhátvéd Hermann az utolsó meccsekre kicsit mintha elfáradt volna, sérülések is zavarták, de összességében nem keltett csalódást. Torda kiemelkedőt nyújtott, magas, jól fejel, de labdabiztonságban még fejlődhetne. —A középpályán hogy fest a helyzet? — Horváth megbízható középpályás, hasznos tagja volt az együttesnek, hibája, hogy ha nem megy neki a játék, akkor Egy sényó'i támadás Mondja is és csinálja is? Egy húron pendülnek — Erre térjünk ki egy kicsit. Bizonyára vannak előnyei és hátrányai annak, hogy valaki játékos-edző. Hátrány például, hogy a kispadról, hideg(ebb) fejjel könnyebb átlátni a dolgokat. Hogyan vélekedsz erről? — Ez így van, de a pályán belül így aktívabban lehet mozgatni a társaságot, nyomatékosabban számon lehet kérni bármit, ha ott állok 5-6 méterre az ember mellett. Úgy érzem, ez sokat jelentett a bajnokság folyamán. De ha kellett, Papp Lajos (a szakosztályvezető—a szerzőja kispadról, úgymond kívülről segített nekem. Folytatva az értékelést, a bal oldalon focizott Balogh. Az őszi önmagához képest visszaesett, csak egyszer talált a kapuba, azonban előkészítő embernek remek. Sokat bír futni, elöl-há- tul segít, ha kell. —Jönnek a csatárok. Domokos a télen Nyíregyházára került, de „hazajött” Capatina. —Domokos ragyogó teljesítményt nyújtott, gyors, gólratörő, érzékeny veszteség volt a távozása. De jött Capatina, aki szintúgy rendkívül gólveszélyes, a tavasszal 14-et vágott, ez önmagáért beszél, a pontrúgásait is dicsérhetem. Ha ez a két játékos együtt játszhatott volna... De ott van még Knoblok is, aki Capa- tinával jól megérti magát, és Capatina adott esetben megtartja a labdát, leköti a védőket. — Aztán a csereemberek. Ványi többször is ragyogó csere volt, de csak csere... — Próbáltam egy-két mécsesén kezdőként szerepeltetni, . ■ U í . . ífíi A . viszont úgy nem akart neki si- kerülni. Csereként talán frissebb vagy intenzívebben koncentrál, mindenesetre harcba küldését számtalanszor góllal hálálta meg. Majchrovics nem találta ahelyét nálunk, ennek ellenére voltak jó meccsei. Pataki kiegészítő ember, amikor lehetőséget kapott, hozta magát. Mónus sok labdát elad, amikor középhátvédet játszott, azt jól megoldotta, míg Lelt ritkán focizott, ugyanakkor hasznára volt a gárdának. mint nap találkozunk. Ez rengeteget jelentett nekünk, „vastagon” ott van sikerünk hátterében. — Maradsz-e az NB II-ben játékos-edző? Milyen mozgások várhatók a keretben? — Szeretnék maradni, erre a vezetők áldásukat adták. Majd elválik, hogyan bírom, de be fogok szállni a játékba. A mostani keretből csak Majchrovics távozik. Az együttest frissítjük, erősítjük, erre akkor is szükség lett volna, ha maradunk az NB Ill-bani de így még inkább. Dudás és Jávor idejövetele már biztos, rájuk a középpályán, esetleg elöl számítok. A védelembe kell egy olyan ember, aki a jobb és a bal oldalon, valamint beállósként is használható. Talán a csatár Herceg (Ózdról) minket fog erősíteni. Kapust mindenképpen kell szereznünk, elsősorban a szerencsi Russt szeretném, de Mező is bejelentkezett Vámospércsről. Nemsokára erről is többet tudok mondani... (A beszélgetés után eldőlt, hogy Russt a Sényő leigazolja.) Csiky Nándor —A csapatszellemet hogyan jellemeznéd? — Egy kulcsmomentumra kérdeztél rá. Hiszen Sényőn mindenki mindenkivel haver, egymásért hajtunk, harcolunk, igazi közösség a mienk. A vezetőkkel is bensőséges, baráti viszonyban vagyunk, nap Fotó: Martyn Péter
