Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-22 / 170. szám
Labdarúgás 1995. július 22., szombat 1 UJ KELET Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg „Kipattanós” tavasz Nyírbátorban NB III Tisza-csoport 8. Nyírbátor 30 11 10 9 50-38 43 Tovatűnt a kállóiak ijedelme! NB III Tisza-csoport 7. Nagykálló 30 12 8 10 40-44 44 Zűrös tavaszt hagyott hátra a bátori regiment. Pedig a bajnokság első felében ugyancsak kijutott a jóból a csapatnak, mi több, az élről sandíthattak vissza a vetélytársakra. Aztán lefagyott a mosoly az arcokról, a siker ritka vendég lett az öltözőben, derűre ború következett. Mindez együtt járt azzal a szomorú tudattal, hogy példátlan balszerencse-sorozat szegődött nyomukba, aminek terhe alatt összeroppant az addig szilárdnak vélt talapzat. A hitehagyott legénység tolatásra váltott, meg sem állva a tabella kellős közepéig. Tetten érhető volt a múltba való csendes beletörődés akkor is, mikor Somogyi József szakosztályvezető szavakba öntötte mondanivalóját a felemás szereplésről. — A bajnokság kezdetekor a csapat sorra hozta a hazai meccseket, lendületből vette az akadályokat, mindamellett idegenben egyszer sem nyertünk. A télen történtektől azonban nem tudtuk függetleníteni magunkat. Elment Szegedi és Balogh, Darai Németország valamint Nyírbátor között ingázott. Pár nappal a tavaszi rajt előtt súlyos csapás érte Unchiás Demeter edzőt, így szinte az utolsó pillanatban ugrott be helyére Buús György. A távozókkal megbomlott a védelem, s bár a szakmai munka nem szenvedett csorbát, az eredményesség annál inkább. Unchiás felépülésével jottányit sem léptünk előrébb, mire elmaradtunk a remélt cél teljesítésétől. Mégis úgy tartom, a rengeteg sérülés és egyéb gond ellenére nem kell elbujdosnunk a szurkolók elől. Nem titkolom, ebben a csapatban benne volt a jobb produkció lehetősége, ezért van némi hiányérzetem. — A játékosok miként hangolódtak rá Buús György hullámhosszára? — Az új mester más edzésmunkát végeztetett a fiúkkal, meghajtotta őket, sokszor panaszkodtak fáradtságra. Fél évig szokták a Döme által elképzelt tréningeket, majd át kellett térniük egy újfajta módszerre. Ez nem igazán jött össze nekik. Megjegyzem, szerintem nem Buús Györgyben volt a hiba, egyszerűen nem volt idejük alkalmazkodni a futballistáknak az eltérő irányvonalhoz. — Hol vesztették el végleg a fonalat? — Mint fentebb szóltam róla, a két éve folyamatosan együtt játszó védelem nem tudta kiheverni Szegediék kiválását, amit tetőzött, hogy alkalomadtán öt-hat ember dőlt ki a sorból, akiket ifjúsági labdarúgókkal pótoltunk. Nekik ez túl nagy falat volt, némelyikük képessége nem felel meg a harmadosztály kívánalmainak. — A közönség is zúgolódott, nemcsak a vereségek miatt, hanem a gyakran kiábrándító futball láttán. — Az őszi idény befejezése után a szurkolók már szinte egyfolytában az NB II-ről duruzsoltak. Reálisan szemlélve a csapat erejét, erre csekély lehetőség mutatkozott. Mi igyekeztünk a földön járni. Talán ha a keret együtt maradt volna, akkor nem így alakul a tavasz. Az Ózdtól elszenvedett itthoni vereség a játékosok kedvét szegte, s az az igazság, az ellenfelek kiismerték stílusunkat, hatékonyan felkészültek Nyírbátorból. S akkor még nem is említettem Lőrincz kiesését, ő kilenc fordulót hagyott ki. Sanyi jószerével az egyetlen épkézláb csatárunk, és még így is tizenhét gólt szerzett. — Tovatűnt a bátori oroszlánbarlang félelmetes híre, a vendégségbe érkezők alaposan megtépázták az együttes tekintélyét. Mitől ez a jelentős hanyatlás? — Ősszel mindössze négy gólt kaptunk idehaza, és valamennyi mérkőzésünket megnyertük. A bajok ott gyökereztek, hogy amíg korábban rendre mi jutottunk vezetéshez, élhettünk kedvenc taktikánkkal, a kontrajátékkal, addig tavasszal visszájára fordult minden. Nem elhanyagolható a szerencse szerepe sem. Ahogy mondani szokás, az első szakaszban a kapufáról befelé pattant a labda, később már nemcsak hogy kifelé gurult a laszti, de szerencsétlenségünkre a mi kapunknál állt elő fordított helyzet. — Kikre lehetett a legbüszkébb a nyírbátori gárda? — Varró kapus megtette a kötelességét, rajta kívül a védelemből Erdősi és Lukács teljesítménye emelkedett az átlag fölé. A középpályássort Kertész fémjelezte, elöl pedig mind emberileg, mint játékával Lőrincz érdemelte ki az elismerést. — A nyári jövés-menés milyen folytatást ígér? — Úgy érzem, nem gyengültünk. Igaz, hogy Varró Sé- nyőre szerződött, ám a két új kapus, Gere vagy Mudri ugrásra kész. A kisvárdai Szombathi a középpályán hasznos tagja lehet a csapatnak, midőn a Nyírvasváritól igazolt Kosán— Bíró duó is helyet kérhet a kezdőben. Az ifiből a tehetséges Erdei Zoli és Hadházi került a felnőtt kerethez. Még Unchiás Rémusz is velünk edz, az ő sorsa a legbizonytalanabb. Az mindenképpen sokat sejtet, hogy a közel egy évet kényszerpihenőn töltő Szalontai ismét köztünk van, bár fizikailag utol kell érnie magát, ám jelenléte több mint biztató. Nagy kérdőjel Ónodi személye, ő katonaként jöhetne számításba, már amennyiben itt lenne. Huszonnégy fő alkotja pillanatnyilag a keretet, s ha sikerül egy jó szellemű, összetartó társaságot faragni belőlük, akkor az első hatban végezhetünk még ebben a rendkívül kemény diónak tűnő Tisza-csoportban is. Tolmácsolni szeretném köszönetün- ket a polgármesteri hivatalnak, a helyi AFÉSZ-nek és a magánvállalkozóknak támogatásukért, s ezennel ismét segítségüket kérem további működésünkhöz. Koncz Tibor Nem volt túl látványos, amit a Nagykálló csapata a bajnokság folyamán „művelt”, csak éppen — legalábbis ha a táblázatra tekintünk — eredményes. De azért egy kicsit ellentmondásos is. Hiszen volt, hogy jó nagy zakót kapott (például a Sényőtől vagy a Kisvár- dától), és volt, hogy olyan gárdát náspángolt el, mint a végül „ezüstérmes” Mátészalka. Az ősszel — halotthalvány (nullpontos) rajt után — Kaszab Istx’án játékos-edző menet közben vette át a kormányaidat elődjétől, Eszenyi Dé- nestől, és az irányt sikerült is pontosan eltalálnia. (A 30. meccs után a hatodik volt a gárda, aztán az ominózus pontlevonások után — amelyben nem is volt érintett Kálló — eggyel lejjebb csúszott.) — Amikor az első fordulókban leültem a kispadra — kezdte (népszerű nevén) Kaszab Pixi István —, egy-két szerkezeti változtatást hajtottam végre. Megszigorítottam a védekezésünket, visszafogtam a fiúkat, egy kicsit zártabb játékra inspiráltam őket, hiszen úgy vettem észre, hogy azelőtt túl játékosak voltak. Ide kellett megtalálni az építőelemeket, érzésem szerint ez meg is valósult. Komoly szerep jutott a futóember Polonkainak, Spisákot pedig támadófeladattal bíztam meg. Volt két értékes középhátvédünk, Horváth és Balogh, az ősszel az előbbi mellett döntöttem. —Korábban idegenben szinte jobban ment a legénységnek, mint hazai környezetben. — Éppen ezen próbáltam én változtatni. És valóban: ha a tavaszt nézzük, minden mérkőzést begyűjtöttünk, kivételt képez a Karcag és az Ózd elleni meccs. Itthon volt tartása a csapatnak, jóllehet több ta„Csak” Amire sokan nagy tételben fogadtak, végül nem következett be. A bajnokság legszerényebb költségvetésével gazdálkodó csapata elérte a csatlakozást, nem szállt alá a másodosztály „poklába”. A nyíregyháziak a máról holnapra élést szinte művészi tökélyre fejlesztették az évek során, kisebbfajta csodával ér fel, hogy a „lenni, nem lenni” szorító gondjai közepette ismételten átmentek a vizsgán. Félidőben Vránszki Péter edző beleunt az örökös nélkülözésbe, Szilvási István telepedett helyére, aki jegyzettömbjét segítségül hívva merült bele a tavasz tizenhét pillanatának átvilágításába. — Gyengén indultunk, aztán majdhogynem sikerült közepes érdemjegyet kiérdemelni. Ezt közöltem a játékosokkal is az értékeléskor, csak a bennmaradásnak örülhettünk. Nem lehetek elégedett, hiszen a labdarúgók tudását ismerve nem lett volna szabad végig a kötélen egyensúlyozva reszketni sorsunk alakulása miatt. Mindez köszönhető volt a taktikai fegyelmezetlenségnek, a csapatrészek közötti harmónia hiányának, s egyéb, sokrétű probléma is felvetődött a szezon közben. — Jó páran egy lyukas kéfillérest nem adtak volna arra, lálkozón csak a vége felé tudtuk döntésre vinni a dolgot. —Maradjunk még egy kicsit az érkezésednél. Amikor átvetted a társaságot, ijedtségről számoltál be... — Tényleg mindenki megijedt, leírták a csapatot, elvégre óriási volt a játékosmozgás, hat ember elment, hat érkezett, többen úgy gondolkodtak: meggyengültünk. így egetrengető céljaink nem is voltak, az ősszel megkaparintott nyolcadik hellyel maximálisan elégedettek voltunk. — Mit hozott a tél Nagy- kállóban? — Célirányos igazolásokat. Hiányzott nekünk egy támadó szellemű középpályás, ezért Heczelt visszaigazoltuk Tisza- szalkáról, Biriből hoztuk Tóth Zolit mint védekező középpályást és a kapu védő Cziotkát is, bár Pók kapussal is elégedettek voltunk. Ezekkel a játékosokkal izmosodtunk, viszont csatárgondjainkat talán még a mai napig sem tudtuk megoldani: valaki hiányzik Vágó mellől. Némileg változtattam volna a csapat stílusán, de elképzeléseimet — mivel Kígyóst és Hudák, tehát a két sokat futó szélsőhátvéd, kidőlt a sorból — nem tudtam megvalósítani. Kellemetlenül érintett ez minket, pláne mert az utolsó pillanatokban következett be, ráadásul Horváth Jóskával — aki jobbhátvédet játszott, de a középhátvéd az igazi posztja — is problémák voltak. Maradt tehát hátul Boda, ezért nekem is be kellet szállnom a játékba. Pár forduló, után egy kis „kísérletezés” után kialakult egy optimálisnak mondható összeállítás. — Amellyel sikerült Kisvárdán 5-1-re kikapni, a Mátészalkát pedig 2-0-ra elverni... — Egy Kisvárda, vagy egy hogy a Hardware elkerüli a kiesést. __ — Érdekes, az én fejemben nemigen fordult meg ez a gondolat. Edzettünk, ahogyan kellett, az utolsó hat mérkőzésen pedig rátaláltunk a nekünk megfelelő stílusra, amit ráerőltettünk az ellenfelekre. Azért biztosan akadtak olyanok, akik leírtak bennünket, de tévedtek. — Még a féltve őrizgetett sza- kálladtól is megváltál, csak hogy idegenben is nyerjen a csapat. Talán ettől remélted a feltámadást? — Az egy jó hecc volt, semmi több. Ezzel is doppingolni kívántam a fiúkat, és Csengerben, győzelmünk után be is hajtották rajtam ígéretemet. Félre a tréfával, akkor sok minden a kezünkre játszott, kezdve azzal, hogy a kisméretű pálya megkönnyítette a védők dolgát, magas embereink rendre kifejelték a labdákat, a hazaiak erőnléte közel sem volt kifogástalan, valamint Fortuna is mellénk szegődött. Azon a mérkőzésen azonban tényleg jól futballoztunk, onnantól számítom a fellendülést. — Az újfehértói siker tisztaságát megkérdőjelezte a közvélemény. Mit válaszolsz a vádakra? — Nálamnál jobban kevesen ismerik az újfehértói együttest, Sényő mozgékony, sokpasszos játékstílusa egyáltalán nem ízlik nekünk, és bizony ezek a gárdák képesek minket felőrölni. Nem mentegetőzésképpen mondom, de Vágó Zoli egyik összecsapáson sem állhatott csatasorba. így hát két fiatal volt elöl, Szilágyi és Ónodi. Ők többször elkalandoztak, mögéjük kerültek, nem jöttek vissza az emberrel. Vágó ha nem is bír annyit futni, de rutinból odaáll, hogy már hátul se tudjon építeni az ellenfél. Kaptunk is mind a két alkalommal egy ötöst. A Mátészalka nem tartozik ebbe a kategóriába, a szatmáriaknak nem is nagyon volt sansza, kontráinkkal eldöntöttük a találkozót. Jobban sikerült összecsapásaink közül még a Nyírbátorban elért 2-1 -es és a Kunhegyes elleni 3-G-ás diadalunkat említhetem. Érintettük már az Ózd elleni fellépést. Összeszámoltuk: 14 abszolút ziccert mulattunk el akkor, ezzel szemben 3-0-ra kikaptunk. Idegenben középcsapathoz méltóan teljesítettünk. — Az egész bajnokságot tekintve: szürkébben focizott a társaság, háttérbe szorult a látványosság. — Én azt szerettem volna most is csinálni, amit játékospályafutásom alatt, tehát valóban játszani a futballt. De ez az elgondolás megdőlt, mert ehhez nem voltak meg hátul az embereink, akiknek meg kellett volna adniuk a kezdőhangot, akiknek el kellett volna indítaniuk a produkciót. Egy beugró, aki először játszik az adott poszton, nem tudja hozni, ami ehhez a stílushoz kellene, hiszen szerepeltetése szükségmegoldás. Bizony sokszor ezt kellett alkalmaznunk. A balhátvéd posztján például három embert „fogyasztottunk el”, Kígyósin, és Hildákon kívül Boros Gyulát is. Tehát maradt nekünk a kontra, a kivárás, ami — figyelembe véve évekig ott edzősködtem. Ki, ha nem én mérhettem fel első kézből gyenge pontjaikat. Azzal a taktikával nyertünk, amit korábban számtalanszor alkalmaztam fehértói munkám alatt. Vita sem férhet hozzá, tiszta küzdelemben diadalmaskodtunk, elsősorban Drágár fogott ki nagy napot. Csak emlékeztetőül: a bajnok Baktától úgy kaptunk ki 5-4-re, hogy addig senki nem rúgott nekik négy gólt. A kupában Sényőt is megszorongattuk, tehát van mire alapozni véleményemet. — A Hardware-nél mindig szorító probléma a pénztelenség. Nem érezted ennek hátrányait? —Nem különösebben. Szponzorunk, Sziki Gyula biztosította a működési feltételeket, nem mondom persze, hogy nem lett volna helye még több pénznek, de hát a megyében sehol nem jellemző a dőzsölés. — Hogyan fest a játékos- rangsor? — A kapuban Vránszki, ha rendelkezésre állt, tökéleteset nyújtott. Tartaléka, Újhelyi nem a megyei első osztályba való. Tavasszal nálam Banka kapott kitűnő bizonyítványt, ő mindig hozta magát. Sorozatban leginkább Lővei, Joó és Drágár húzta a szekeret, egy-egy meccs erejéig Minya, Barkóczi továbbá Kiss nőtt fel hozzájuk. A másik véglet Mihály falvi, Lippai, Főfai és Tardi, akik, bár képesség dolgában jól állnak, ezt igazán nem az egész bajnokságot — bevált. — Reális a hatodikból lett hetedik hely? — Igen, valahol itt kellett kikötnünk, és ezzel ki is békü- lök, szép eredménynek tartom. Amit ebből a játékosállományból ki lehetett hozni, azt kihoztuk. Az utolsó fordulókban még a dobogóra is volt esélyünk, de ez már egy kicsit a remények, a valóság túlszárnyalása lett volna. — Beszélgetésünk elejéből már felsejlett, kikkel vagy elégedett. Összegzésképpen mit mondanál? — A két kapus — Pór és Cziotka — megcsinálta, amit vártam tőlük. Aki az egész szezonban hozta magát Balogh Zoli, Tóth Zoli, és Vágó Zoli. Szinte nem volt olyan meccs, hogy ne „húztak” volna. Szilágyi ideális ember lehetne Vágó mellett, ha mentalitásán változtatni tudna, a másik támadó, Ónodi a jövő embere lehet. A többiek egy jó közepes átlagot hoztak. A hozzáállással egyébként semmi probléma nem volt. Itt említhetem meg, hogy az elején nem tudtam, hogyan fognak korábbi játékostársaim elfogadni. De minden feladatot elvégeztek zsörtölődés nélkül, együttműködésüket ezúton is szeretném megköszönni.-— Veled mi lesz? — Sem játékosként, sem edzőként nem vállalom tovább a munkát. Aki ismer engem játékoskoromból, az tudja, hogy milyen mentalitású vagyok, szeretem megmagyarázni a dolgokat, magas hőfokon lángol bennem a harci kedv, és ez, azt hiszem, nem előny egy edzőnek. Bebizonyosodott, hogy a kispadon sem tudom magamból -kiiktatni a külvilágot. így hát — elég furcsán hangzik — már az első év után pihenek, mert egyelőre nem lenne illdomos ezen a pályán maradnom. Csiky mutatták be. Nagy Csaba, Virág és Lakatos kevés lehetőséget kapott ilyen-olyan okok miatt. A már említett Újhelyi mellettLe«- gyel hozzáállása, mentalitása messze van az elvárhatótól, nekik el kell gondolkozniuk a folytatásról. Megjegyezném: a bajnokság hajrájára valamennyien rákapcsoltak, ekkor úgy tűnt, valódi csapatmunka jellemzett bennünket. — És mit hoz a holnap? — Az éves működéshez elegendő anyagi forrást Sziki Gyula igyekszik előteremteni, a pénz együtt van, a bujtosi pályát például részben felújítottuk. Ám vannak még bizonytalansági tényezők, így az én sorsom sem rendeződött véglegesen. A játékosok közül a Mihályfalvi—- Tardi—Drágár hármas után Tiszaszalka mutat érdeklődést, Lippait a Nagyhalász, Joót a Kárpát-Hús Volán vinné. Újhelyire nem tartunk igényt. Igazolás gyanánt felmerült Rapcsák neve, másik kapusjelöltünk a kótaji Szabó. Krasznai és Ki- szely Demecserből érkezne, míg Jozef Robert esetleg Nyírbél- tekről. Azt mondom, ha sikerül rábeszélni a maradásra a távozni akarókat, ez a huszonegy év átlagéretkorú társaság idén odaférkőzhetne az élbolyba, ehhez a képességek adottak. bennmaradt a Hardware! Suller Só megyei I.osztály 14. Hardware 34 11 4 19 49-65 37
