Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-20 / 168. szám
UJ KELET 13 SZABADIDŐSPORT Kirándulás Kőkapura, avagy hegyen át olcsóbb... Nagyon sok szabolcsi természetjáró, túrázó, de akár a különböző kirándulásokon részt vevő gyerek és felnőtt jutott már el minden bizonnyal Kőkapura, amely falu tavával és az azt körülvevő hegyeivel kedvelt, egyre felkapottabb Középhuta elágazásnál kell le- szállni. Szerencsésebb, ha a gépkocsival érkezők járművüket Középhuta központjában hagyják. Középhutáról az óhutai elágazás felé kell elindulni, és mintegy 2- 300 méterre a község szélétől érjük el a sárga jelzést. Ezen jobbra fordulva, egy fahídon áthaladva, hangulatos völgybe érünk, és két kis hétvégi házat elhagyva egy nagyon szép erdőben találjuk magunkat. Metsződés szélén, szálerdőben kapaszkodunk felfelé bő egy kilométert. Esős időben célszerű nem ezt az utat választani (mert nagyon síkos), hanem megkeresni az Ohuta kirándulóhely. Most következő túránkat azoknak ajánljuk, akik nem akarnak Sátoraljaújhely felé körbekocsikázni vagy éppen a rövidebb, erdei úton, a bírságtól tartva keresztülvágni Újhutáról Kőkapura. E túra ismertetésével a vonaton és buszon közlekedők számára sem lesz elérhetetlen, akár egy nap alatt sem, a Zemplén közepén található csodálatos vidék. A sárga jelzés az óhutai erdészettől indul, amin 3 óra alatt kényelmesen át lehet érni Kőkapura. Az erdészetig autóbusszal juthatunk el, a menetrend szerinti járatról az Óhutafelől pár száz méterről, egy völggyel korábban induló köves dózerutat, amely valamivel hosszabb, de korántsem olyan megerőltető rajta haladni, mint a metsződés szélén. A metsződésfőt elhagyva keresztezzük a dózerutat, és a jelzésen továbbmenve levágunk egy kisebb kanyart. Itt is ugyanaz a helyzet, mint korábban: rövidebb az út, de mere- dekebb. Végül is egy tisztáson lyukadunk ki, melyet a falubeliek ma is kaszálónak használnak. A dózerút ezt követően egy kilométer hosszan együtt halad a jelzéssel a Soltészhegy oldalában a Mlaka-rétig. Kőkapu felé, ez alatt a négy kilométer alatt gyakorlatilag csak ez a körülbelül háromszáz méternyi szintkülönbség van a lábunkban. A Mlaka-réten nem kell se jobbra, se balra fordulnunk, hanem a pontosan szemben lévő, kicsit megbúvó úton kell továbbhaladnunk. A sárga jelzés felfestése a fiatal erdőben helyenként nem egyértelmű, illetve időnként már csak akkor látjuk a jelzést, ha elhaladtunk mellette. Amikor aztán, egy kilométer után, elérjük a Kecskés-hegy oldalát, illetve látjuk az Ördög-patakot, már nem kell figyelnünk semmiféle jelzésre. Nyugodtan ereszkedhetünk lefelé tovább. A helyenként szerpentinszerű úton találunk kiépített pihenőt, szalonnasütőhelyet. Ezen az útszakaszon általában nagy a „forgalom”, mert körülbelül idáig merészkednek fel a Kőkapun. Rostallón üdülők. Ros- tallón a rendbe hozott erdészház mellett visz el utunk, ma turistaszállásnak használják. Nemsokára az újraindított kisvasút végállomásához érünk. Érdemes megjegyezni, hogy a vonat esős időben még nyáron sem közlekedik, vagy ha igen, akkor is csak több órás késéssel. A hegyoldalból hirtelen lezúduló víz ilyenkor alaposan feladja a leckét a mozdony- vezetőnek és — ha van — a kísérőnek. A víz rengeteg követ, fadarabot sodor a sínpárra, melyektől egyszerűen képtelen a szerelvény haladni. Rostalló környékén rengeteg a gépkocsival érkező vadkempingező. Nagyon sok család jár ide vissza évről vre. Élelemmel és ivóvízzel jól feltankolva érkeznek és töltik itt teljesen kikapcsolódva szál óságukat. Végül is műúton a terület Pálháza felől jól megközelíthető. A rostallói kisvasút végállomásától, alig negyedóra múlva, a Kemence-patak mentén Kőkapura érünk. Kőkapun érdemes felmászni az alagúttal átfúrt sziklahegyen található Károlyi-kastély teraszára, mert jó időben csodálatos kilátás nyílik a tóra. A tóban állítólag hal is van, bár én még igazán nagy fogásról nem hallottam. Korábban lehetett csónakázni is, de ma már inkább a pihenni vágyók és a horgászok tanyája. Érdekes, hogy Kőkapun a korábbi vállalati szállodák működnek, egyre több vendéget fogadnak. A Károlyi-kastélyt állítólag gyógycélokra használják, és bár kívülről remek állapotban van, vendéggel nemigen találkoztunk. A megfáradt vándorokat, kirándulókat szolid árakkal dolgozó étterem várja a kisvonat megállójában. Ha nem a sárga jelzésen kívánunk hazafelé haladni, akkor a zöld négyzet jelzésen Pálháza irányában a kövesúton hagyjuk el Kőkaput. Közel két kilométeres út után érjük el a Komlóska-völgyet, ahol jobbra fordulva az aszfaltúton a zöldjelzésen haladunk tovább. A műúttól száz méterre keresztezzük az erdei kisvasút sínpárját. Tekintettel arra, hogy itt van feltételes megállóhely, némi nosztalgiából érdemes ezt az utat Kőkapuról kisvonat- tal megtenni. Megvallom őszintén, elsőre nem sikerült a zöld jelzésen felérni a Gerendás-rétre, azt sem tudtuk az aszfaltúton haladva, hogy hova lyukadunk ki. Ma már egyértelmű, hogy akár látunk jelzést, akár nem, a Komlóska- patak oldalában visz utunk. Minden esőzést követően a Komlóska gyorsan „arcot vált”, és az Eszkála közelében található, nagy vízgyűjtőhellyel rendelkező forrásból ömlik gyorsan lefelé a víz. Helyenként, ha nem is olyan szép, mint a Szalajka-völgyi fátyolvízesés, pazar látványt nyújt. Mindenesetre, aki nem elég bátor túrázó, nem ismeri eléggé a turistatérképet és fél az eltévedéstől, jobb, ha az aszfaltúton halad. Körülbelül másfél órás emelkedő után érjük el a Gerendás-rétet. Itt balra fordulva a magas fenyőfák nél találjuk magunkat. Innen fél óra alatt a község központjában vagyunk, ahonnan autóKép és szöveg: Száraz Attila közt megbúvó zöld jelzésű úton haladunk tovább, és húsz perc múlva már a Tolcsva-pa- taknál. Újhuta északi csücskébusszal folytathatjuk utunkat hazáig. A körülbelül 20—23 kilométeres túra után nyilván édes lesz a pihenés...
