Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-19 / 167. szám
10 1995. július 19., szerda Közelkép UJ KELET Bemutatkoztak a levegőnek Kiss László Óriási hőség fogadott a nyíregyházi repülőtéren, ahol a júliusi kánikulában harmadéves pilótahallgatók töltik gyakorlatukat. A kifutópálya zöld gyepén diákok és egy oktató figyelte az égen úszó gépeket. Időnként megszólalt a rádió, amin keresztül kommunikáltak a földön tartózkodók repülő kollégáikkal. A mezőgazdasági főiskola hallgatóit a Tréner Kft. emberei tanítják a szakma rejtelmeire. Közülük Baku László oktatót kértem meg, mondjon pár szót a gyakorlatról. — A jó időjárás ideális a repüléshez, így az oktatáshoz is. A növendékek a Magyar Légügyi Hatóság tematikája alapján kapják meg a kiképzést. Ez százötven órát jelent. Ennek az első harminc órájában a privát szakszolgálati engedély megszerzéséhez szükséges tudással látjuk el őket. Ez gyakorlatilag az úrvezetői jogosítványnak felel meg. A fennmaradó százhúsz órában egyéb speciális feladatokat kapnak. A legkomolyabb megmérettetés az egyedüli repülés, amikor is a gépben egyedül van a hallgató. Ennek az engedélyezése egyfajta bizalmat mutat a leendő repülőmémökkel szemben. Később sok-sok útvonalrepülés és némi műszeres következik. Ezenkívül szerepelnek még a képzésben speciális navigációs útvonalak, rossz időben történő repülés, kötelék- és műrepülés. Ezeken keresztül válnak majd profikká. A fiúk eddig a szintig sok munkával és következetesen —- hibáikat kijavítva —- jutottak el. Hogy milyen is a gyakorlat, aiTÓl a hallgatókat kérdeztem. Elsőként Takács Lászlót, aki Nagykapornakról jött ide tanulni. — Tegnap volt az egyedüli repülés elmélete. Ezt sok ellenőrzés előzte meg, ami alapján eldöntötték, hogy alkalmasak vagyunk-e. Két kört repülhettünk egyedül, ezt folytatjuk ma. Az ellenőrzőkörök után — amire mi azt mondjuk, hogy „belőnek” minket — engedélyezik az iskolaköröket. Mindenki fülig érő szájjal csinálta végig mind a repülést, mind pedig a leszállást. Szóval körbenevetve a fejünket. — Mi tetszett a legjobban a repülésben? — érdeklődtem. — Maga az, hogy egy régi vágyunk teljesült így. Eddig csak vártunk arra, hogy repülhessünk, de most végre azt csináljuk, amit hivatásunknak választottunk, s egyben a hobbink is. Csoporttársa, Bóna József— aki Budapesten lakik — a következőket mondta: — Furcsa volt így repülni. Azt nem mondanám, hogy könnyen ment, de nagyon jó volt. Meg lehet izzadni, és nemcsak azért, mert a kabinban meleg van. — Hogyan érezted magad fenn? — Elég nehéz leírni. Talán olyan volt, mint amikor valaki először megy el hajóútra. — Nem féltél az első felszállástól? — Nem. Igaz, izgatott, de egyben nyugodt is voltam. — Milyen magasan repültök? — A feladattól függően. Az elején az iskolaköröket 300 méter magasan, az alacsonyabb köröket 200, a magasabb légtérfeladatokat 1200- 1300 méteren. —Mi a nehezebb, a fel- vagy a leszállás? — A leszállás, mivel azt előre ki kell számítani, és ha egyszer hibázol, akkor azt nem biztos, hogy ki tudod javítani. — Hogyan néz ki egy felszállás? — Kiállunk a géppel, és ellenőrizzük, hogy az a felszálláshoz kész-e. Ez egy ellenőrzési lista alapján történik. Ezután jelzem, hogy a felszálláshoz kész vagyok, és az iráBaku László, az oktató nyítótoronytól felszállási engedélyt kérek. Amikor ezt megkaptam, szépen gázt adok, és folyamatosan gyorsítok. A megfelelő sebességnél jöhet a felemelkedés, valamint felszállás után az emelkedőrepülés. — Hogyan írnád le a repülés érzését annak, aki még nem élhette ezt át? — Szerintem meddő próbálkozás. Ezt ki kell próbálni. Szerencsére az időközben landoló — Szegeden élő — Kiss László ennél többet tudott mondani: — Eddig tizenhárom repülés volt. Nagy élmény egyedül repülni, fantasztikus, hogy egyedül mi irányítjuk a gépet. Az is csodálatos, hogy bármi adódjon is, akár valamilyen probléma, nekünk kell megoldani. Most kezdjük igazán pilótának érezni magunkat. Egyébként nagyon jó a kilátás, egészen Tokajig ellátni. Még annyit szeretnék mondani, hogy az oktatók szavát akkor is halljuk, amikor ténylegesen nincsenek is velünk. Az utasítások belénk rögzülnek, és szinte halljuk, hogy mit is kell tennünk. Úgy érzem, a fel- és a leszállás is jól sikerült, ennek is örülök. — Mi maradt meg a legjobban? — érdeklődtem. — Az átstartolás, amikor le- szállunk, és utána egyből fel. Hamarosan újabb csoporttársuk érkezett meg, akihez egyből oda is ment az egyik oktató, és szántónkért tőle valamit. Először azt kérdeztem meg a balatonfüredi Bodor Istvántól, hogy mi is volt a probléma. — Nagyon melegem volt, és kinyitottam a dekket (amin keresztül beülünk a repülőgépbe). Ezért volt a letolás, mert a rázkódástól betörhet. — Milyen meleg van a kabinban? — Hőmérő nincs bent, de negyven fok biztosan van. — Hányadik repülésed volt? — Második, és most mentem el először egyedül. Teljesen más érzés, mint az eddigiek, és nagyon jó. — Milyen sebességgel mentek? — Felszálláskor 140, fordulóban 150, utána 170-es sebességgel. Leszálláskor általában teljesen levesszük a gázt. — Lassan vége a gyakorlatnak... — Ezután dolgozni fogok, majd csak szeptemberben jövünk vissza, és újult erővel folytatjuk. Akkor már útvonalak lesznek, és lesz idő nézelődni, így a környéket is jobban megismerhetjük. Fedeles Imre Ismerkedési praktikák Ismerkedni bárhol, bármikor lehet. Mindkét nemnek megvannak a praktikái, amelyekkel felkelthetik a másik érdeklődését. A kérdés csak az, sikerül-e neki vagy sem. A fiúk kedvelt ismerkedési próbálkozása a „mondd már meg, hány éves vagy, mert fogadtam a barátommal” módszer. A leányok többsége készségesen válaszol, hiszen örülnek, hogy a srácok annyi más szépség közül pont őket szúrták ki. A fiúk tovább kérdeznek, a lányok nem tiltakoznak. Másnap már együtt mennek moziba, strandra vagy diszkóba. A lányoknál már nem ilyen egyszerű a helyzet. A többségük félénkebb, gátlásosabb, mint a fiúk. Nem szavakkal, sokkal inkább egy pillantással, egy mozdulattal igyekeznek felkelteni egy fiú érdeklődését. Ha a srácnak is tetszik a lány, leomlanak a falak. A diákok „fél életüket” az iskolában töltik. Természetes hát, hogy itt is kötődnek — néha életre szóló — baráságok. Lyukasórákban, szünetekben gyakran összeverődik egy társaság. A téma adott, hiszen a tanárokról, osztálytársakról, iskolai bulikról mindig lehet beszélni. Elég csak így kezdenei: „Téged is X.Y. tanít töriből?”. S már pereg is a párbeszéd. Nyáron, a melegben népszerű ismerkedési hely a strand vagy az uszoda. A fürdőruhás lányok mindig csábítják a fiúkat. Az ismerkedést lehet fröcsköléssel is kezdeményezni, a rámenősebbek egyből beszédbe elegyednek a leányokkal: „Szia! Ide tudnád adni a labdádat?”. Nem kell soká várni, s már együtt ülnek a strand büféjében. A lány egydül ül a strandon vagy a diszkóban. A fiú odamegy hozzá, s búgó hangon csak ennyit mond: „Szép a szemed, tetszel nekem”. A módszer célravezető, a lány máris „a fiú karjaiba omlik”. A srácok előszerettel ismerkednek így, hisz a siker garantált. Az ismerkedési próbálkozásnál számítani kell a kudarcra is. Egy fiúnak egy lány visszautasítása fájó lehet. Nem szabad letörni, másnál kell próbálkozni. Hiszen egy nem várt találkozásból még bármi lehet. Talán csak barátság, talán szerelem. Szíjártó Eszter Suli-sztori — Hallottad, mit mondott az előbb Évű? Hogy felhívta az édesanyját Paszternák Zsolti, a 4. b-ből, és megkérte, hogy engedje el vele Évát a presszóba egy kólára. — Na tudod! Még hogy a Zsolti! Még ha én mondanám, hogy meghívott! De te, én sokkal rosszabbat hallottam. Állítólag bezárják az ... iskolát. — Ne hülyéskedj már! A régi iskolánkat? — Igen. Bea mondta. Tudod, annak az apja valami fejes, tőle hallotta. — És mi lesz a tanulókkal, meg a tanárokkal? — A diákokat állítólag átveszi másik két iskola, a tanárok meg mennek, ahova tudnak, vagy munkanélküliek lesznek — gondolom. — Azt tudod, hogy tőlünk is elküldenek néhány tanárt? — Hát némelyiket nem sajnálnám! — Mondjuk a fizikus Marit én se! Már rosszul vagyok minden fizikaóra előtt. Emlékszel, a múltkor is, amikor kihívott felelni. Felelés közben egyszer azt mondja, hogy eddig megvan a hármas, még kérdez a négyesért. Kérdezett valamit, én meg eltévesztettem, erre bevágott a naplóba egy kétcentis egyest. — Legalább magyarázni tudna tisztességesen! De ne félj, nem őt fogják elküldeni. Úgy elő tudja az adni magát, minden tanár meg minden szülő azt hiszi, hogy annyit dolgozik, majd belerokkan. Soha semmire nem ér rá a nagy munkától, meg a tanítványai iránti nagy szeretettől. Majd a D. tanárnőt fogják elküldeni, mert annak lejár a szerződése, pedig milyen aranyos, meg mennyit segít, de nem hiszem, hogy ez bárkit is érdekelne. — Mégiscsak jobb, mintha minket is bezárnának. Pedig mi sem állhatunk túl messze tőle. A múltkor a folyosón kellett várnom T. tanár úrra, és egy kicsit nyitva volt az igazgatói iroda ajtaja. Láttam, amint az igazgatónő eyg férfi elé lerak egy ekkora kupac papírt, és azt mondja neki: nézze meg, ez mind számla, meg azt is, hogy ő már ki sem nyitja őket, egyből teszi ebbe a dossziéba, mert úgysem tudja kifizetni egyiket sem. — Az még jó is lehet! Képzeld el, ha télen kikapcsolnák a fűtést, és hazakül- denének fagyszabadságra. — Agyadra mentek a számlák? Gondolod, hogy nem kellene ugyanennyi napot suliba járni a nyáron? Majd te mész édes lányom, én a strandon akarok agyonsülni. — Jól van, na! Mit vagy úgy odáig? Az is lehet, hogy sztrájkolni fognak. Láttad az aulában a plakátot, hogy szavazzanak a valamilyen szak- szervezet jelöltjeire? — Persze, de meg is értem őket. Mindenki azt mondja, hogy nagyon keveset keresnek. Tudod, hogy a töritanámő egy másik iskolában is tanít, az angolos tanfolyamot tart esténként egy nyelviskolában, K. tanár úr meg uborkát termeszt minden nyáron? — Apu mégis azt mondja, hogy egy pedagógus tanítson, és ne politizáljon, mert a politika piszkos dolog. Anyu meg letorkolta, hogy a vasutasoknak szabad, a tanároknak nem? — A fene se érti ezt! — Gyere, becsöngettek... Pamacs A kutya a bűzlő szeméttartály körül bogarászott, szemmel láthatóan élelem után kutatva. Amikor meglátta, megtorpant, majd óvatosan tett előre néhány lépést. A kutya meg ugyanannyit hátra. Mindketten bizalmatlanok voltak a másikkal szemben. Milyen éhes lehetsz — morfondírozott az asszony félhangosan. Amint kimondta, eszébe is jutott az a néhány szem krumpli, ami ebédről megmaradt. Nem szeretett ételmaradékot a szem- tesvödörbe dobni, előbb inkább kis nejlonzacskóba rakta. Most azt vette ki vödréből, és tányér híján kiöntötte a betonra. A kutya csapdától tartva sompolygott az ételhez, aztán hirtelen behabzsolta mindet. Felnézett az asszonyra, és szomorú, kivert kutya szemeivel küldött köszönetét. Ettől kezdve minden nap igyekezett picivel többet főzni, hogy mindig maradjon egy kevés ennivaló, amit délutánonként kis műanyagtálkában vitt le a kutyának. A nyugdíj előtti napokban már pusztán zsíroskenyérre telt, de újdonsült barátja azt is örömmel fogadta. Hosszú, fehér bundájáról Pamacsnak keresztelte. Fekete golyóorrával és cipőgomb szemeivel még szép is lehetett volna — korcs mivolta ellenére is —, ha nem csúfítja el a piszok és a soványság. S ha fejét enyhén oldalt hajtva felnézett rá, szemeiben annyi alázat, hűség és szeretetéhség lapult, mint amennyit ember talán sosem látott. Egy szombaton — piacra készült éppen, hisz ott valamivel olcsóbb a zöldség és a gyümölcs, bár amióta meghalt a férje, ez utóbbira ritkán jutott — jóval korábban kelt mint szokott. Kinyitotta az ajtót, és összecsapta a kezeit: Pamacs ott kucorgott a lábtörlőn! El nem tudta képzelni, hogy a tízemeletnyi lakás között hogyan találta meg az övét. A kutya is megijedt a nesztől, maga alá kapta a farkát, és lerohant a lépcsőn. Eztán ha késő este kinézett, Pamacs — mint jó éjjeliőr — már ott volt, ha reggel kinézett, még ott volt, de nappalra mindig eltűnt. Sokáig gondolkodott, hogy mit tegyen. Az unokája biztosan örülne, ha eljön majd a szünidőben, a menye annál kevésbé. Végül döntött: elég volt a magányból, s szélesre tárta a garzonlakás ajtaját. Bejöhetsz, de meg kell hogy fürdesselek! Este már együtt nézték kedvenc tévésorozatát. Pamacs leheveredett a szőnyegre, fejét ráhajtotta a gazdi jó meleg papucsára. Nem értette, hogy miért kell bámulni azokat a dobozban vibráló fényeket, de érezte, hogy örömet szerez vele, s talán az sem lesz baj, ha elszundikál közben. Szuhay Ilona
