Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-18 / 166. szám

Információk ÜJ KELET a 1995. július 18., kedd Vakációznak a balsai gyerekek Bozsó Katalin felvétele Továbbra is kérjük az önkormányzatok, kép­viselő-testületek és képviselők híradásait a mű­ködési területükön történt vagy várható esemé­nyekről. Üzeneteiket Tóth Mihály várja a 437-006-os ^telefon 109-es vagy 110-es mellékvonalán. _____^ Zá honyban a szokásos felújítási munkálatok miatt au­gusztus hónapbn bezárják a helyi önkormányzat óvodáját. Ebben az időszakban a 211 óvodás elhelyezéséről az apró­ságok szüleinek kell gondos­kodni. Az intézményben egyébként nyolc csoport van, s amikor nincs bezárva, a gye­rekeknek lehetőségük nyílik német nyelvi, népitánc- és kéz­műves-foglalkozásokon is részt venni. Tiszavasváriban, a művelődési központban július 10-től 24-ig tekinthető meg Fazekas József festőművész kiállítása. A tárlat hétfőtől pén­tekig reggel nyolc órától dél­után 16 óráig van nyitva az érdeklődők előtt. Nyíregyháza-Liba­bokorban működik az a lovasiskola, melyet az Alfrédó Kft. üzemeltet. A „suliban” a vendégek megtanulhatnak lo­vagolni, s akik már tudnak, lehetőségük van ennek gya­korlására. Az ide betérők a sé­talovaglást és a sétakocsikázást is egyaránt kipróbálhatják. Mindennap reggel nyolc órá­tól este tizenkilenc óráig van­nak nyitva a lovasiskola kapui. *** Biriben nagyon sokan ki­vették a földeket a termelő­szövetkezettulajdonából. Min­den jel arra mutat, hogy ezek­nek az embereknek a földjük megművelésére fordított ösz- szeg nem térül meg az idén. Nagyon sokan nem tudják elad­ni a terményeiket, értékesítési gondjaik vannak. Nincs fel­vevőpiac és elképzelhető — bár ne így legyen —, hogy a kis- és nagytermelőkre rárohad a kü­lönféle zöldség és gyümölcs. *** Nyírbélteken a műve­lődési házat önkormányzat szeretné bérbe adni egy vállal­kozónak. A létesítményben mozi üzemeltetésére is le­hetőség van, valamint a külső teremben bérleti díj ellenében esküvők és egyéb rendezvé­nyek lebonyolítása is megold­ható. Kocsordon szünidei nosztalgiabált rendeztek 1995. július 15-én. Olvasóink erről ugyan lemaradtak, de rövide­sen újra találkozhatnak a Han­gulat együttessel, amely az em­lített rendezvényen általános megelégedésre a zenét szolgál­tatta. Július 22-én Mátészalkán, a szálkái Nőegylet által szerve­zett szépségversennyel egybe­kötött Anna-bálon lépnek szín­padra, majd pedig július 29-én Paposon, a művelődési házban, a szünidei nosztalgiabálban. A szervezők és a Hangulat együt­tes minden szórakozni, kikap­csolódni vágyó érdeklődőt sze­retettel várnak. Zenei fesztivál Nyírbátorban Nyírbátorban tovább foly­tatódnak a Zenei Napok hangversenyeinek program­jai. Július 19-én, szerdán este fél nyolctól a helyi minorita templomban kerül sor Ko­vács Dénes és Szenthelyi Ju­dit hegedű- és zongoraszo­náta-estjére. Az előadáson közreműködik zongorán Ko­vács László és énekelni fog Kincses Veronika. A Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor július 18-án a Tinódi Sebestyén Zeneisko­lában zajlik tovább. Este hét­kor kezdődik Németh Rudolf második előadása. A témája Bach szólószonátái és partitái egyes tételeinek ana­lízise, elsősorban az előadó praxisoldaláról. Az esten közreműködik Szabadi Vil­mos. Anyatej világnap Gávavencsellőn Gávavencsellőn az Anya­tej világnapja elnevezésű rendezvényre kerül sor au­gusztus elsején délután. A helyszín a gávavencsellői művelődési ház lesz. Az eseményen szakavatott előadók beszélnek majd az érdeklődők előtt. Szót ejte­nek az anyatejes szoptatás jelentőségéről és a helytelen táplálkozásból eredő beteg­ségekről. Erről a témáról az előzetes tervek szerint egy gyermekgyógyász fog be­szélni. Az új szülészeti el­járásokról egy szülész­nőgyógyász tart beszámo­lót. A rendezvény pályázati pénzből valósult meg. A program szervezője, Kerezsi Györgyné védőnő minden­kit szeretetel vár augusz­tus elsején a művelődési házba. A HTO Ibrányban Ibrányban szerda este nyolc órától a Járdabuli keretében lép fel a tiszaberceli HTO együttes. A rockzenét szolgáltató zenekar egyórás koncertet tart a fiatal városban. Korábban már a helyi Rockwood együttes is szórakoztatta a Járdabulin a jelen lévő zenerajongókat. A közeljövőben egy nagykállói társaság műsorára is lehet számítani. A sokak szerint rockvárosnak is nevezhető Ibrányban most szerdán a HTO zenekaré a főszerep, rájuk szegeződnek majd a rajongók tekintetei. Vásárosnaményban a Beregi Múzeum hét közben délelőtt kilenc órától délután fél ötig várja az érdeklődőket. Hétvégente reggel nyolctól délután négyig léphetnek be a kapun a múzeumlátogatók. Az épületben megtekinthető többek között a képen látható, 1767-ben készített láda és a rajta található helyi mintázatú terítő. Még mindig ingyenes az apró- hirdetés! Az Uj Kelet új telefon­számai: 437-012 437-013 Megrendelő w Megrendelem az Uj Kelet c. napilapot 1995 ...............................-tői eg y hónapra - negyedévre - fél évre - egy évre (a megfelelő rész aláhúzandó) Név:.................................................................................................. Lakcím (ahová a kézbesítést kéri): ................................ El őfizetési díj: egy hónapra: 380 Ft negyedévre: 1140 Ft fél évre: 2280 Ft egy évre: 4560 Ft A megrendelőt elküldheti vagy átadhatja a helyi postahivatalban, illetve a postai kézbesítőnek. aláírás megbízott szem. ig. szám A lapban minden pénteken rádió­tv műsorújság a melléklet! X i ngyenes! Apróhirdetés A hirdetés szövege: A hirdető neve, lakáscíme: Új Kelet szerkesztősége: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. (a Nyírségi Nyomda épületében) Tel.: (42) 437-006, 437-007, 437-008, Fax: 130-as mellék

Next

/
Thumbnails
Contents