Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-03 / 153. szám
Szamoskér UJ KELET 1995. július 3., hétfő 7 Tésztát gyúr a Menyhárt-család „Soha nem engedtem a négyből” A pirostarka is ad tejet — Mi már nem bosszankodunk semmin, ami az országban történik, megy a világ körbe velünk, de sokat kell azért dolgoznunk, hogy valamink legyen — panaszolta a 69 éves Tóth Elek.-— Közel a hetedik ikszhez már inkább pihengetni kellene! — Tudja, a falusi földműves ember akkor pihen így, nyaranta, ha esik az eső, mert különben sok munkát ad a ház körüli jószág. A feleségem meg az én nyugdíjam kevés a megélhetésre — és akkor még az unokáknak nem is adtunk. Ha nem lenne a négy tehenünk, akkor megnézhetnénk magunkat. Nem kell nekem a kényes, mindenféle tehén, én, mióta emlékszem, a pirostarkát tartottam. Ez is ad tejet eleget, ha nemcsak ránéz az abrakra, hanem elé is teszik. — Nem sok két nyugdíjasnak négy szarvasmarha? — Ennyi volt nekem mindig, emellett kitartok. A borjait mindig eladtam, de soha volt az, aki kitalálta, hogy így kell kivenni a jövedelmet a paraszt alól, de én nem ültem fel neki. Na, de menjünk, mert vár a szénarakás! Tóth Elek nem engedtem a négyből, még akkor sem, amikor a faluban egyre-másra vágták a marhát, mert akkor kaptak tízezer forintot. Nem tudom, melyik okos Nem esett kétségbe Menyhárt Istvánná, amikor tanult szakmájával nem tudta megkeresni a család szükségletét. Erről beszélgettünk az üzemmé alakított családi ház alagsorában. — Eredetileg vendéglátóipari szakmunkás voltam. A helyi italboltot vezettem, amit évekkel ezelőtt bérletbe kellett vennem, mert nem volt más választásom. Nem tudtam kijönni a bérleti díjból, mert a bevétel nagyon kevés volt. A pálinka jövedelmezett volna jól a magas haszonkulccsal, de abból meg egy időszakban naponta még fél liter is alig fogyott el, mert itt szeszfőzde van, és amikor nem vették át az almát, inkább pálinkát főztek belőle és megitták az emberek. — Ebből az következett, hogy abbahagyta az italboltvezetést? — Mást nem tehettem, de még nem tudtam, hogy mihez Menyhárt Istvánná kezdek. Volt egy Skodánk, többször vittük javítani, és akkor láttam ott egy tésztagyárat, gondoltam, ezt én is megpróbálhatnám. Piackutatást végeztem, és nem sokkal utána az egész család tésztagyúráshoz kezdett. — És ezt még most is folytatják. — A kezdettől eltelt tíz év alatt már fejlesztettük magunkat gépekkel. Ennek eredményeként több tésztát készítünk, csak az a baj, hogy ennél a vállalkozásnál is a haszon nem elsősorban a termelőnél marad... Az oldalt írta és fényképezte: Aradi Balogh Attila Megrendelő Megrendelem az Uj Kelet c. napilapot 1995..........................................................................-tői egy hónapra - negyedévre - fél évre ■ egy évre (a megfelelő rész aláhúzandó) Név: ............................................................... La kcím (ahová a kézbesítést kéri):.......................... Előfizetési dij: egy hónapra: 380 Ft negyedévre: 1140 Ft fél évre: 2280 Ft egy évre: 4560 Ft A megrendelőt elküldheti vagy átadhatja a helyi postahivatalban, illetve a postai kézbesítőnek. aláírás megbízott szem. ig. szám A lapban minden pénteken rádiótv műsorújság a melléklet! Kifizetett beruházások Alaposan meg kell gondolni! Szamoskér alig 500 lelkes település. Gazdag a földje, szorgalmasak a lakói. Az ön- kormányzati kasszában is van kevés tartalék, mégsem felhőtlen a község élete. — Nagy problémánk, hogy sok a munkanélküli, eléggé elöregedett a falu — tájékoztatott Tóth Sándorné polgármester. — A lakosság nagy része a mező- gazdaságból él. A földkiadások eléggé rendben zajlottak, mégsem lehetnek aggodalom nélkül a gazdálkodók, mert bizonytalan a termelés utáni jövedelmük. Sajnos ezen az önkormányzat sem tud segíteni, de elszomorító látni, hogy egyelőre a visszakapott hektárok nem sok örömet jelentenek az embereknek. — Terheli-e valamilyen ön- kormányzati tartozás a falut, amit az embereknek kell átvállalni? — Ilyen nincs. Az előző ciklusban a gáz, a telefon, a járda, a csapadékvíz-elvezető fizetve lett. Néhányan, akik hitelt vettek fel ezekre, törlesztenek havonta ezer forintot. — Terveznek-e újabb beruházást? Tóth Sándorné — Minden lépésünket kétszer kell meggondolni a jelelegi körülmények között. Amíg az ország gazdasági helyzete nem stabilizálódik, csak a legszükségesebbeket végezhetjük el. Ilyen lesz a közel hétszáz méteresjárda építése, amire pályázati pénzt nyertünk. — Az intézmények működtetésében terveznek-e változást? — Csak annyit, ami zökkenőmentesen megoldható. Az óvodát, az idősek napközi otthonát továbbra is fenntartjuk. Az iskola alsó tagozatának mind a négy osztálya helyben lesz ősztől. A felsősök továbbra is Szamosszegre járnak. Az orvos is ebből a községből jár át, és — nem tartozik az intézmények közé, de — a településünk papja a másik szomszédos faluban, Tunyogmatolcson van. — Ön most lett polgármester, az utóbbi választás alkalmával. Okozott-e problémát a hivatali élet megszokása? —Amíg a költségvetést el nem készítettük, nem láttam tisztán a helyzetünket, de már tudom, hogy mit miért kell csinálni. Kétszer elvett föld Bíró Gyula gazdálkodó ragaszkodik a földjéhez. Nem csoda, hiszen sokat küzdöttek azért, hogy ismét saját földjét művelhesse. — Először ’50-ben vették el a földünket, így mentem el egy építőipari vállalathoz dolgozni. Amikor Nagy Imre idején jött egy kis változás, négy év múlva visszakaptuk a sajátunkat. Alig örülhettünk a kezünk munkájának, mert ’56-ot követően megint bekényszerítették földünket a téeszbe. Nem voltak itt földbirtokosok, legfeljebb negy- ven-ötvenholdas parasztok, mégis ezt csinálták velünk. —A rendszerváltozás megint segített önöknek. — Elég későn jött segítség ez. Időközben leszázalékoltak, mert több műtétem volt. Mégis elértük azonban, hogy másodszor is visszaszerezhettük a földünket. Az egyik fiam munka- nélküli, ő gazdálkodik a közel negyven hektáron. Főleg forgót, kukoricát, búzát termelünk. — Ennyi terület elég a megélhetéshez? — Ezt majd megmondom ősszel, ha sikerül mindent eladni. Nem sok jót mondhatok azonban, mert úgy néz ki. még a tavalyinál is kevesebbet fizetnek a terményért, pedig a költségeink a duplájára emelkedtek. Bíró Gyula A mikor még elemi iskolába jártam, a hittan volt a fő tantárgy — kezdte történetét Bíró Jenő nyugdíjas szeszfőzdés. — A kántornak volt egy harmó- niumja, mindig elé ültem játszani. Amikor elvégeztem az iskolát, azt mondta apámnak: taníttatni kéne ezt a gyereket. Hát, erről szó sem lehetett, mert apám azt mondta, akkor ki műveli meg a földet. Én meg szerettem volna tanulni meg hangszeren játszani, de nem olyan világ volt, hogy a falusi ember gyereke hozzájusson. — Mikor teljesült ez a vágya? — Élt itt egy ember, aki Húzd rá! Amerikából jött haza, annak a padlásán volt egy hegedű. Ha fát vágtam neki, a felesége ideadta, hogy játsszak vele. Ezen tanultam meg muzsikálni. — És akkor alakított egy zenekart.-— Nem úgy volt az egészen. Amikor megnősültem, akkor már kikerültem apám keze alól, mert asszonyt hoztam a házhoz, magam ura lettem. Vettem a cigánytól egy hegedűt, aztán néhányan a faluból, akik tudtak már így-úgy muzsikálni, alakítottunk egy zenekart. Az együttesünk két hegedűsből, egy klarinétosból, egy bőgősből és egy cimbalmosból állt. Most már kiöregedtünk sokan, nem akartuk fiatalokkal feltölteni a gárdát, aztán letettük a vonót. — Amíg húzták, volt-e hallgatóság? — Nemcsak hallgatták a banda játékát, hanem a környékbeliek táncoltak is rá. Fél évre előre volt lekötve a lakodalmakra a zenekarunk. Nem húzta úgy a cigány sem, mint mi, pedig ez egy magyar emberekből álló együttes volt, és mindegyikünk saját magától tanulta a muzsikálást.