Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-13 / 162. szám
UJ KELET Piacügyek 1995. július 13., csütörtök Többet veszít a réven, mint amennyit nyer a vámon 9 A piacrendelet a szegényeket sújtja Valamikor királyi kiváltsága volt a városnak, a kalendáriumok első helyen írták meg a napját, és számontartották mindenfelé a vásározók. Lett légyen heves nyár, nagyhavú tél, napjának közeledtére az ország távoli vidékeiről is elindultak nagykerekű kocsijaikon vagy szaporán haladó szekereiken a szűcsök, a fazekasok, a csizmadiák, a szabók, a pintérek és a tolvajok, hogy időben érkezzenek. S ez ma is így van, a különbség annyi, hogy a közönségesen KGST-piacnak titulált vásár állandóan tart Nyíregyházán, a szekereket felváltották az autók, mesterembereket alig látni. Amióta kormányrendelet parancsolja, hogy a vásárokon és piacokon csak devizabelföldiek (magyarok, fél évnél régebben itt tartózkodó külföldiek, külhoni cégek belföldi képviseletei) árulhatnak, szinte eltűntek a kárpátaljaiak, a románok, a lengyelek, sokféle náció képviselői. Eltűnt velük a török bazárok zsivalyos hangulata, csak a sátraik árnyába húzódó magyar kereskedők és a pergő nyelvű kínaiak árulják portékáikat. — Mit szólnak hozzá, hogy már nincs konkurenciájuk? — tudakpjom pulóverválogatás közben egy megtermett fiatalembertől. Bizalmatlanul, kutató szemmel néz rám.-— Ezek csencseltek, nem fizettek adót, nekünk meg alig marad valami, száz forintból kilencvenet elvesz az állam! — feleli bosszúsan. — Jól tették, szorítsák vissza a feketekereskedelmet. Megveszi a pulóvert? Bólintásomra előkapja a nájlont, beleteszi. Számlát nem ad, pedig elszöszmötölök még előtte. Úgy lászik, a feketegazdaságról vallott elvei csak másra vonatkoznak. Elsétálgatok a divatholmikkal telezsúfolt sátrak előtt, mindössze egy magyar vállalkozó írt számlát a vásárlóinak. A tágas téren rábukkanok Szijjártó nénire a „zsibisek” között. A hajlott hátú özvegyasszony pilledten ül esernyője alatt, lábánál katonás rendben sorakoznak a tisztára mosott, gondosan kivasalt használt ruhák. A jólelkű szomszédoktól kapja, szeretik nagyon a kedves szavú öregasszonyt, különösen, amióta cirmos macskája minden egeret elfog a ház pincéjében. Az alig tízezer forintos nyugdíjból némi fejecskére még futja a cicának. — Egy nadrágot adtam el háromszáz forintért — újságolja. — Nincs vevő, nem jönnek. Voltak sokan, amikor a külföldiek is árulhattak, nem tudom, miért tiltották ki őket, kinek ártottak szegények? Azt sem tudom, hogy ezután miből fogok olcsón bevásárolni az unokáimnak... A mellette ülő szőke nő dühösen kifakad: — Én Hornékra szavaztam, de megbántam! Hogy lehet velünk ilyet csinálni, mindig a szegényeket nyomorítani? EnMég érkeznek a buszok gém negyvenöt évesen hajítottak ki az utcára a munkahelyemről, a fiam is munkanélküli, lopjak, vagy legyek prostituált, hogy megéljünk? Mindent innen vettem a piacról, tízszer olcsóbban, mint a boltban adják. Azoknak a szerencsétleneknek is élniük kell, nem jókedvből jártak ide! Percek alatt még öten kapcsolódnak be a beszélgetésbe, s kiáltják világgá szomorú életüket, mindennapos birkózásukat a filléres gondokkal. Joguk van a tisztes emberi létre, ám csak panaszkodásra van lehetőségük. — Felháborító, amit a kormány csinál — szól egy szapora beszédű ember, fodrász volt, de a bal karját levágta a vonat. Most úgy pótolja kicsiny rokkantnyugdíját, hogy Fotó: KVZ gyári hibás cipőket vesz, és azokat adja el. — Kinek a koponyájából pattant elő az az ötlet, hogy egy hónapban csak kétszer árulhatunk használt cikket? Holnap már azt is meg fogják tiltani nekünk, hogy pi- acozzunk? — vörösödik meg a nyaka mérgében. A hangosbemondó megreccsen, magyarul, oroszul, románul és lengyelül figyelmeztet, hogy külföldiek nem adhatnak el semmit a magyar vásárlóknak. Odahallik a kolbászt, hurkát, lángost sütőkhöz is, itt ülnek a bátor kárpátaljai, ukrán, román árusok, és kínálják filléres portékáikat. Félősen hallgatnak, nem tudják, kiféle, miféle szerzet vagyok, legbölcsebb, ha némák maradnak. Egy nyílt tekintetű ungvári asszony azonban nem rejti véka alá a véleményét: — Rá vagyunk kényszerítve, hogy ide jöjjünk, mert éhezünk. Ezt nem vártuk volna az országtól, így segíti a határon túli magyarságot? Nagyon nehezen jöttünk át a határon, az út is sokba kerül, a buszsofőrnek is fizetni kell, tudja — dörzsöli össze a két ujját, aztán arra kér, cserébe vegyek tőle egy doboz szappant. Öt darab van benne, és csak száz forint. Nekik a forint a kemény valuta, az otthoni havi fizetés egy zsák krumplira elég. — És mit csinálnak, ha jönnek a rendőrök? — kérdem. — Hát elmegyünk, az utcán fogunk árulni, nagy ez a város —■ felel, s lopva széjjelnéz, mert akit emlegetnek, az a babona szerint megjelenik... Egyesek úgy tartják, hogy a feketekereskedelem gyengíti a gazdaságot, mások azt fejtegetik, hogy erősíti. Tény, hogy minden országban megtalálható, de nem ilyen piacokon köttetnek a nagy üzletek. A rendelet csak tovább súlyosbítja a szociális feszültségeket, amelyeket a KGST-piac a maga módján enyhített. Nagy a veFeketegazdaság vagy feketeleves? Kormányzatunk véleménye szerint a feketegazdaság hatalmas károkat okoz a pénzügyi büdzsének. Felszámolására igen komoly intézkedések várhatók, melyek egyik első, látványos — a nemzetgazdaság szempontjából minden bizonnyal igencsak fontos —, és bennünket, szabolcsi szegényeket nagyon is érintő lépése a KGST-piacokon a külföldi árusok szántának korlátozása. Vásárainkon, piacainkon júlis 1-jétől csak azon külföldiek árulhatnak igaz, három hónapos türelmi időt ad a jogszabály —, akik devizajogilag belföldi személynek számítanak. Magyarul: Ungvárról Natasa néni például tányért, poharat nem árulhat, viszont különböző színű és nemzetiségű, kiterjedt gazdasági kapcsolattal rendelkező külföldi gazdasági csoportok továbbra is jelen lehetnek a piacokon. A hír hallatán júniusban minden idők rekordját megdöntve érkeztek hazánkba a külföldi „turisták”, hogy (nem csak úti) holmijaikon túladjanak. Ebben a hónapban már megcsappant számuk. Nyilvánvaló, hogy nem csak a — külföldi és magyar — vevők és az eladók járnak rosszul, hiszen, a vásárlókat leszámítva, közvetve vagy közvetlenül több ezren élnek a nyíregyházi piacból. Hétköznap jártam a piacon, a bejárat előtt csak egy taxi árválkodott. — Érezhető az önök forgalmában is az új rendelkezések következménye? —- Egyébként is egyre kevesebb az utasunk, de a kormány- rendelet hatására még jobban csökkent a forgalmunk — válaszolta a sofőr. — A legtöbb taxis a piacról fuvarozott, igényelték a szolgáltatásainkat. Korábban tizenöt-húsz percet vártunk utasra, most másfélkét órába is beletelik, amíg kocsit kémek. Állandó taxisés kuncsaftgárda alakult itt ki, elsősorban a „mezítlábasok körében”, de fel fog bomlani ez az egyensúly. — Ön szerint visszaszorítja a kormány a feketegazdaságot? — Úgy tűnik, igen. Következő állomásom a bejárat melleti újságospavilon volt. — Láthatóan csökken a piaci forgatag, ez az eladott újságok, folyóiratok számán is meglátszik, húsz-huszonöt százalékkal kisebb a forgalmunk. A kereskedők is panaszkodnak, hogy kevesebbet árulnak. Hétköznapi piaci sétám során a kint sorakozó és sokasodó ukrán és román rendszámú buszok ellenére a pangás volt a jellemző. Békésen árulták magyarok és külföldiek portékájukat. A fel-alá sétáló rendőrök miatt a cigaretta és a szeszes italok a táskák alján nyugodtabb időkre vártak. — Nézze, uram, ott árultam a minap — mondja egy Szatmárnémetiből való hölgy. — Ott, ahol most a rendőrök állnak, amikor odajött hozzám egy APEH-es, és azt mondta, pakoljak össze, mert ha nem, akkor visszafelé jövet megbüntet. A „cula” felét beraktam, amikor megérkezett a helypénzes. Egy négyzetméterért fizessek neki kétszáz forintot. Most mondja meg: fizessek és maradjak, vagy pakoljak és menjek?! — Azt tudja, hogy hamarosan megszűnik a jó világuk, nem árulhatnak a piacokon?... — Ha külföldiek itt nem árulhatnak, megszűnik az élet. Egy-két bugyiért, alsónadrágért vagy zokniért nem fognak ide kijönni az emberek, inkább megveszik a boltban. Ez egy- egy vallási ünnep — húsvét, pünkösd — előtt is érzékelhető volt. Eladunk, veszünk, cserélünk románok, ukránok, magyarok és lengyelek, mindannyian jól járunk, nem lopunk, nem rabolunk. A múlt héten fényes nappal törték itt fel a csomagmegőrzőt. Romániában így is sok a munkanélküli, még többen lesznek, akik bajt okozhatnak ott is, itt is. Elsején, amikor indultam Nyíregyházára, a lakásomtól nem messze két fiatalember megtámadott, megpofozott, el akarták venni a csomagomat. Ha megszűnik a piac, a szegény még szegényebb lesz; kevés az emberek pénze, hogy üzletben vásároljanak. A magyar kereskedők eddigi tapasztalataira is kíváncsiak voltunk, természetesen a rendelet következményeit, hatásait is elmondták, azonban nevüket, arcukat nem vállalták. — Korábban sok külföldi vevőnk volt, a hónap eleje óta jócskán megcsappant a kereslet — mondta egy ruházatok árusításával foglalkozó kereskedő. — Az emberek nagy része a külföldiek miatt jött a piacra, de ha már itt volt, tőlünk is vásárolt. Ez egyre inkább a múlté.-— Mi lesz önökkel? —Nem tudom. Éhen halunk. Biztosan árul a piacon kétezer különböző kereskedő, számuk a felére fog csökkenni. Megyünk, és betörünk, lopunk, valahogy majd megélünk. A szociális segélyt vállalkozóknak bizonyos ideig nem adnak, annyi pénz egyébként is még kenyérre és sóra is kevés. Fél Nyíregyháza — eladóként vagy vevőként — a piacból él. — Ha külföldiek nem árulhatnak, a magyar kereskedők és a vevők is sokkal rosszabbul járnak — tájékoztatott egy butikos hölgy. — A külföldi behozta az áruját, a magyarok — ön is tudja, hogy kevés a pénz — meg tudták venni. A külföldiek, ha pénzzé tették áruikat, a magyar kereskeMegcsappanl a forgalom szélye annak, hogy az ellenőrzött és aránylag biztonságos piacokról kiszorulók kapualjakban, lakótelepeken, parkolókban fognak árulni. Ez nemcsak a tisztességtelen üzletek lehetőségét teremti meg, de a tiltott áruk forgalmazását is, ráadásul megnő majd a bűnözés. A gyanútlan külföldiek könnyen válhatnak tolvajok, rablók vagy „fejpénzt” szedő bandák áldozataivá. A kormány rendelete a legszegényebbeket sújtja, de az államkasszát is apasztja. Ugyanis a piacok a helypénzből jócskán fizettek be áfát, embereket alkalmaztak, akik a beszedett helypénz arányában kapták a fizetésüket. A piaci bevételek csökkenésével kevesebb lesz a személyi jövedelemadó, a társadalombiztosítás is elesik bizonyos jövedelemtől. A kiskaput máris megtalálták azok a vállalkozók, akiknek eddig is hasznára vált mások nyomorúsága. Nem a filléres holmik behozatala, ők nagy tételben rendeltek jó felárral eladható árukat a határon túli partnereiktől. A feketegazdaság tovább virágzik, az ország pedig többet veszít a réven, mint amit megnyer a vámon ezzel az intézkedéssel. Tóth M. Ildikó dőktől vásároltak. Mindenki jól járt. Ennek bizonyos szempontból piacélénkítő hatása is volt. A boltban egyszerűen igen sokan nem tudnak bevásárolni. —A kormány a fekete gazdaságot akarja visszaszorítani... — A feketegazdaságot ne itt kezdjük már! E jogszabályok nem az árnyékgazdaságot szorítják vissza, hanem feketelevest mernek az ország lakói jó részének tányérjába. Önök sokkal jobban tudják, mi az, hogy feketekereskedelem. Kamionszámra cserélnek különböző áruk illegálisan gazdát. Ne a kisembereket bántsák már megint! Ez nem újdonság az országban. Elgondolkodtam a hallottakon. Kifelé menet egy nyugdíjas néni igyekezett a piacra, úgy sietett, mintha már az utolsó néhány külföldi árulna, és lemaradna az eddig megszokott olcsó vásárlási lehetőségről. — Rokkant is, nyugdíjas is vagyok — mondja Csanaki Sándorné. — Főképpen ruha- és cipőféléket vásároltam eddig a piacon. Hogy mi lesz az új jogszabályok után? Nem tudom. Eddig is nagyon nehéz volt, most még jobban szűkölködni fogunk. Nagyon drága a boltokban minden. Akárki rendezte ezt, nem jól csinálta. KvZ