Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-10 / 159. szám

Vasutasok, tűzoltók UJ KELET i Vasutasnap Záhonyban Minden év júliusának máso­dik vasárnapja a vasutasnap. Ekkor vannak a központi ün­nepségek, de előtte egy-két nappal általában már lezajla­nak a szakszervezetek, illetve az állomásfőnökségek rendez­vényei. Az Új Kelet a Vasuta­sok Szakszervezetének záho­nyi alapszervezetétől kapott meghívást egy ilyen összejö­vetelre. Elindultam, majd arra gondoltam, a nap hátralévő ré­szét pihenő vasutasokkal töl­töm, ezért először keresek va­lakit, aki ma is szolgálatban van. Mert a MÁV ünnepeken sem állhat le. Nosza, beálltam egy állomás parkolójába, le­zártam az autómat és felszáll­tam a záhonyi vonatra. A ku­péba lépő kalauz mozgásából, fellépéséből sok-sok éves ru­tin sugárzott. Belement egy be­szélgetésbe, de csak két állo­más között, miután minden utas jegyét lellenőrizte. Ara­nyász János mozdonyvezető, jegyvizsgáló. — Hová való? — tettem fel a kérdést, mire ő igazi vasutas­hoz méltóan a következő vá­laszt adta: — Záhonyi üzemigazgató­ság. —A lakóhelyére gondoltam. — Gégényi vagyok. —Nem okoz gondot, hogy a munkája kapcsán sokat van távol otthonról? —Nem, a feleségem is jegy­vizsgáló volt, együtt jártunk, de ő sajnos lebetegedett. — Hány éve van a vasút­nál? — Ha jól összeszámolom, Aranyász János 27! Vontafékezőként kezdtem Nyíregyházán, utána lettem vonatvezető. — Ma van a vasutasnap. Meg fog állni valahol egy ki­csit ünnepelni? — Reggel négy órakor kezd­tem, és 15 óra 15-kor végzek. Záhonyban a sportttelepen van egy rendezvény, ott fogok munka után egy kis kólát, szendvicset fogyasztani. — Gyerekei közül van vala­ki a vasútnál? — Négy gyerekem van, há­rom lány és egy fiú. A fiam van a vasútnál. Jegyviszgálónak tanult, de most — hogy is mondjam — létszámbajok vé­gett vonatfékező lett. — Ön már sok vasutasnapot megért, melyik a legszebb ami­re visszaemlékszik? — Mindegyik szép volt. Mire idáig jutottunk, a vo­nat már be is ért Záhonyba. Még láttam, ahogy Aranyász János lesegít egy gyerekkocsis hölgyet a lépcsőn, azután a szakszervezeti iroda felé indul­tam. Ott már várt rám Fal­kenheim József, a VSZ Záhony területi titkárhelyettese. A ma­gas rangú vendégek érkezésé­ig vasútról, vasutasokról, a vasutasnap aktualitásáról be­szélgettünk. — Miben volt más egy régi vasutasnap, mint a mostani? — Régen felszabadultalak voltunk. Volt munkánk, biztos munkahelyünk. Amikor az oroszok mentek kifele, mi Záhonyban már akkor tudtuk, hogy ez nekünk nem jó. Véle­ményem szerint, akkor keleten mondták meg mit csináljunk, most pedig nyugaton. Nekünk vasutasoknak itt Záhonyban nagyon rossz. Május 15-től a záhonyi széles pályaudvart Kalákában készül az ünnepi ebéd bezárták. Ez vetett fel sok problémát, köztük a létszám­gondot. A körzet soha nem volt egy átjáróház. Aki ide jött dol­gozni, az itt élte le az életét. Mára sikerült „elutálnunk” a régi öreg vasutasokat, és — bár nem akarom őket megsérteni — a fiatalok már messze nem vasutasok. Ok MÁV-alkalma- zottak. Tanultabbak, iskolázot­tabbak, de nincs meg bennük az elhivatottság, az öntudat, amelyet úgy hívtunk, hogy vasutas. A régi vasutasnapok egyfaj­ta sémában voltak megtervez­ve. Volt kitüntetés, oklevél és kézszorítás, de ebből nagyon kevés fizikai munkás részesült. A rendszerváltástól nem vár­tuk, hogy kolbászból lesz a kerítés, de annál többet, mint ami jött. Mi, vasutasok úgy érezzük itt Záhonyban, hogy az elmúlt 35 évben a mór meg­tette kötelességét, a mór most mehet. Lovas nemzet vagyunk, de azt kell mondjam, az ős­magyarokon kívül senki nem bírta a lovat megülni. Mindig átestünk valamelyik oldalára. Negyven évig erre az oldalra, most a másikra. A vasútnak pedig létjogosultsága van. Most nincs áru, de hát akkor temessük el a vasutat? Záhony kiemelkedett a sztrájkban résztvevők arányát tekintve. Nem azért, mert magasabb vér­mérsékletű emberek laknak itt, hanem azért, mert nekünk más nincs, csak a vasút. Hogy mi­lyen most a vasutasnap?! Bizonnyára ismeri azt a mon­dást, hogy sírva vigad a ma­gyar. Ez a mondás abszolút jellemző a mostani vasutasna­pokra. A tavalyira is, de az ide­ire méginkább. — Említette, hogy fontos vendégeket várnak. — Igen, Kálnoki Kiss Sán­dor, Sipos István és dr. Már­kus Imre, a Vasutasok Szak- szervezetének elnöke érkezik Záhonyba. Az elnökünk külön jön, a programja is más lesz, mint a többi vendégé. Vala­mennyien részt vesznek 11 órakor a ZVSC sporttelepén megrendezendő állófogadá­son, ahol vezérigazgatói kitün­tetések kiosztására is sor kerül. Utána Kálnoki úrék üzemláto­gatásra mennek, Márkus úr pedig a dolgozókkal marad. — Milyen rendezvénnyel várja a szakszervezet a tagsá­gát? — A Fenyőfa éttermet bérel­tük ki, a program délelőtt tíz órakor kezdődik, ebéd 13-tól 15-ig, lesz sör, üdítő zene és minden, ami a hangulathoz kell, egészen addig, amíg jól érezzük magunkat. Az éttermében rendkívül családias hangúkban zajlott a rendezvény. A vendégek közül kerültek ki a kukták és a sza­kácsok is. Közös krumpli- hámozás, hússzeletelés és ka- vargatás. Az jó munka gyü­mölcse füstölt betéttől enyhén pikáns ízű sertéspörkölt volt krumplival és uborkasalátával. Előtte, közben és utána kelle­mes zene, és valami megfog­hatatlan érzés, amely azt su­gallta, ez itt egy nagy család, közös gondokkal és örömök­kel. így mulat a vasutas. Dojcsák Tibor Csütörtök délben tűz ütött ki a Kótajban lévő „gumi­városban”, ahol hatalmas mennyiségű használt járműgumit tárolnak. Képeink a tűzoltók munkáját örökítik meg. A gumihegyek között utcák vezetnek mindenfelé... ... most több utcában is ott állnak a tűzoltók járművei Fáradt, gondterhelt arcok kísérik a tűz útját, latolgatják az oltás esélyeit Tűzközelben Most minden a parancsnok döntéseitől függ Füstölnek a gumihegyek, dolgoznak a tűzoltók Oltani amit lehet, menteni ami menthető Társadalmi segítség is akad Bozsó Katalin képriportja Harc a lángokkal és a füsttel

Next

/
Thumbnails
Contents