Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-08 / 158. szám

16 1995. július 8., szombat Lapzárta U J KELET Nem unatkoztak a határőrök Több mint nyolcmillió 'utas — Kevés volt a határátke­lőhelyeken az év első felében az unatkozó határőr — tájé­koztatta az Új Keletet Molnár László őrnagy, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság határfor­galmi osztályának vezetője. — Működési területünkön — Záhonytól Létavértesig — az első hat hónapban tizenkét határátkelőhelyen nyolcmillió­hétszázezer utas és 3,3 millió jármű lépte át a határt, ami az elmúlt év hasonló időszakához képest több mint ötven száza­lékos növekedés. A forgalom nagy része a záhonyi ha­tárátlépőt terhelte, ami 4,7 mil­lió utast és 1,7 millió jármű­vet jelent. A tiszabecsi átkelőt másfélszer többen választották januártól júniusig ebben az évben, mint tavaly, 1,6 millió utas és 617 ezer jármű fordult ott meg. Jogellenes cselek­ményt 896-an követtek el. Kül­földiek rendészetével kapcso­latos szabálysértést 542-en kö­vettek el, tiltott határát- lépésssel negyvenketten pró­bálkoztak — eredménytelenül. Útlevéllel, vízummal történő manipulációval — a szaknyel­ven közokirat-hamisítással — száznegyvenen akarták a határt átlépni. Majd ötven nagy érté­kű lopott gépkocsit is kiszűr­tek a határőrök, értékük 100 milló forint. Az országok kö­zötti toloncegyezmény kereté­ben ötvenöt románt, illetve ukránt adtak át a szomszédok­nak. A belépési feltételek hiá­nyában 80 ezer külfölditől ta­gadták meg a határőrök a be­lépést. Néhány a sok ezer járműből Kép és szöveg: KVZ _ ^ Rehabilitációs Vállalat és Intézményei XYtaft) Üzletháza, Nyíregyháza, István u. 3. ^---------------------------------------------------­Ké szül szabadságra, tervezi a programját, gondoljon az EB-re 1995. július 27-30. Nyíregyháza Hélia-D Xffl. Ifjúsági Atlétikai Európa-bajnokság Itt lesznek a jövő bajnokai. Emléktárgyakról gondoskodunk. Pólók, kabala almák, sapkák, kitűzők, kulcstartók, mappák, bőrdíszmű termékek és még sok más. Szépek, olcsók az egész világon csak itt kaphatók. Természetesen itt BÉRLET is vehető, amivel többek között egy OPEL Corsa is nyerhető Ha erre jár nézzen be hozzánk! Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Bujtosi Bujdosó étterme / ktak szombat este vacsorázni? n: Bujtosi Bujdosó étterem regyháza, Bujtos utca 34. leti érdeklődjön telefonon. Hol szó Egy cít Nyi Ha tel Önt is várjuk: a hét minden napján Telefon: (42) 411-410/2088 Sötét pillanatok Rablótámadás az utcán Ismeretlen tettesek július 6-án Nagykállóban, a lakása előtt megtámadtak egy 27 éves férfit. Megvárták, míg kiszáll a kocsijából, és utána a földre rántották, majd ütöt­ték és spray-vel lefújták. Ezt követően a sértett kocsijából kivettek egy táskát, melyben körülbelül 2 millió forint ér­tékű márka, dollár és forint volt. De elvették a személyes holmijait is. A rablás után az egyik támadó — aki lefogta a sértettet — futva menekült a helyszínről, míg a másik két rabló kocsival akart elmene­külni. A megtámadott és ki­rabolt férfi valamennyire ész­hez tért, és belekapaszkodott az indulni készülő járműbe. Emiatt a támadók kiszálltak a kocsiból, és ismételten megverték a fiatalembert. Ebbe besegített a helyszínre visszatért harmadik társuk is. A sértett a verést eszmélet- vesztés nélkül nem bírta ki, de könnyebb sérülésekkel megúszta a kalandot, amit egyhamar nem fog elfelejte­ni. Az viszont elgondolkod­tató, hogy valakinél hogy le­het ennyi pénz és főleg több­féle valutában? Szerencsésen végződött egy 2 éves tiszakóródi kis­lány kalandja. A község bel­területén át akart menni az úttest másik oldalán álló sze­mélyhez. (Miért nem a fel­nőtt ment érte?) Emiatt kilé­pett egy szabályosan köz­lekedő kocsi elé, ami fékezés közben elütötte. Csodával határos módon a csöppség könnyebb sérüléssel megúsz­ta a balesetet. Halálos közlekedési bal­eset történt július 6-án Nyír- bogdány és Székely között. Egy személygépkocsi frontá­lisan ütközött egy IFA teher­gépkocsival. Az ütközés kö­vetkeztében a balesetet oko­zó személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. Az anyagi kár a teherautóban 200, míg a személygépkocsi­ban 600 ezer forint. Késelés az utcán. A deb­receni F. Zoltán (20) július 5-én Nyíregyházán, az Észa­ki körúton az utcán megvert egy nyíregyházi férfit, majd egy késsel mellkason szúrta. Szerencsére a megszúrt férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Egy 13 éves budapesti ta­nulót Baktalórántházán, a Táncsics-telep melletti ke­rékpárúton támadott meg két 14 éves útonálló! A megré­mült gyerektől a szintén gye­rek támadók elvették az edzőcipőjét. Két nyíregyházi férfi el­len azért indíott eljárást a rendőrség, mert a Manda Szolgáltató Mezőgazdasági Szövetkezet tulajdonában lévő erőgépet és háromfejes ekét ellopták, ami 200 ezer forintot ért. Mint utólag kiderült, nem a pontos időre volt kí­váncsi az a 22 éves román állampolgárságú nő, aki jú­lius 6-ára virradóra betörte egy nyírbátori órásüzlet ki­rakatát. Onnan különböző órákat és ezüst ékszereket kísérelt meg eltulajdonítani. Azonban nem volt szeren­cséje, mert a rendőrjárőr tet­ten érte. Még nem tudni, hogy unatkozott vagy lopással akart pénzhez jutni az a két kocsordi legény, akik betör­tek a varroda épületébe, és ónnak különböző elektromos berendezéseket és lámpates­teket csentek el. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: A mezőladányi Endes- puszta temetőjében hiába várják ezentúl a lélekharang megszólalását. Ugyanis júli­us 6-ára virradóra ellopták a „színesfémgyűjtők”. A kár 200 ezer forint. Tarpán betörtek egy la­kásba, és onnan ruhát, ét­készletet és jóféle tarpai szil­vapálinkát is elloptak. Való­színű, hogy a tolvaj még ke­resett valamint, mert a lakás szobájában tüzet is gyújtott, amit a szomszédoknak sike­rült eloltani. Kell-e igényelni a családi pótlékot? Úgy jártunk, mint amikor valaki összecsomagol és marad. Kellőképp felkavar­ták a kedélyeket a családi pótlékkal, és végül minden maradt a régiben. — Hogyan lehet a családi pótlékot igényelni? — kér­deztük Fehér Gábornétól, a TÁKISZ főelőadójától. — Továbbra is a régi mó­don kell benyújtani a kérel­met. Nem kell nyilatkozni a vagyoni helyzetről, nem szükséges utólagos kérelem, a jogosultak ezután is folya­matosan részesülnek ebből a juttatásból. —Akik az első babát vár­ják, azoknak a régi igénylé­si mód is új. — A terhesség tizenhar­madik hetétől a szülést meg­előző hónapig várandósági pótlékra jogosult a kismama. A gyerek megszületését követően — a már ismert módon — kell igényelni a családi pótlékot. Ehhez a szülők személyi igazolvá­nya, a gyermek személyi száma szükséges. Amennyi­ben az igénylő hibájából (például elfelejti kérni a jut­tatást) nem kaphatta kezdet­től, akkor is mód van hat hónapra visszamenőleg ké­relmezni. — Mennyibe került' önök­nek az új kérelmezési rend­szerre történő átállás? — Részünkről nem volt nagy kiadás, de a munkálta­tók és a dolgozók naponta telefonálnak és leveleznek e témában. így mái1 nem is kevés a kidobott pénz, azért azt javasolnám mindenki­nek, hogy őrizze még az igénylési nyomtatványokat, mert nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. sHBImmI 30 JL 12 : h a 1 Nagyrészt napos idő lesz, a nappali gomolyfelhő-képződésből legfeljebb délen, délkeleten alakulhat ki egy-egy zápor. A mér­sékelt keleti szél napközben időnként megélénkül. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali II hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. „ _________ ___________________:______:____________________ Reluxa-redőny, szalagfúggőny. roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 4D óra alatt, Garancia Idő: 1 év. Termékei* megtekrttietök, kipróááiiatók miitatemOnkbcn Tóth Katalin • Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. 9(42) 402-650,3KM35 oooooooooo iNDÁRIUM A mai szám szerkesztője: Kézy Béla vasárnapi hírügyeletes: F. Sípos József Telefon: 437-006 437-007 437-009 '-------------------------------------> A Jon atán rádió műsora 12.00: műsorismertetés, 12.30— 17.30: minden óra 30 perckor hí­rek, élő meteorológia: 12.30 és 1730, élő útinform: 1230,14.30 és 17.30. A nap szerkesztője: Lippai Marianna Felföldi Oszkár többször beje­lentkezik a Have-Rock-fesztiváb ról Vendégünk: Ászra Lászlóné taxisofőr Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Zsíros Sándor 16.00— 20.00: Frici 20.00— 24.00: Pallagi Zoli VASÁRNAP A nap szerkesztője: Batai János A nap témája: Jonatán-sport 20.00: Bajelem Vendégünk: Bencze Antal kyo- kushinkai-karate Európa-bajnok, Gerliczki János, a megyei labda­rúgó-szövetség főtitkára. Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Zsíros Sándor 16.00— 20.00: Kovács Tibor 20.00— 22.00: Bokor Károly 22.00— 24.00: Sinka Zoltán OZEP TELEP Csempék, olasz és magyar burkolók. Fürdőszobai felszerelések öntöttvas-, lemez- és műanyag kádak, sarokkádak, hagyományos és rusztikus csaptelepek, szaniteráruk, víz- és szennyvízszerelési anyagok Mosogatók zománcozott és rozsdamentes kivitelben Nyílászárók: ajtók, ablakok Építési anyagok falazók, tetőfedők Szigetelők vízszigetelő anyagok, hószigetelések % OZÉP Telep Mátészalka, Ipari út Tel./fax: (44) 300-660 Július 8. szombat A nap kel: 4 óra 55 perckor, jjj ití nyugszik: 20 óra 42 perckor. A hold kel: 16 óra 17 perckor, ■ Jfl nyugszik: 1 óra 17 perckor. Névnapok: Aladár, Arnold, I Amolda, Csatád, Csatár, Csató, ; 1 Edgár, ELLÁK, Eperke, Erzsébet, 1 Estilla, Eszter, Eugén, Gellén, Iza, ,1 Ja Izabella, Jenő, Karsa, Kartal, Kili- 4 ■ án, Liza, Periklész, Priszcilla, | :‘J Szabella, Teréz, Terézia, Tessza, I I Zsóka. Július 9. vasárnap A nap kel: 4 óra 56 perckor, jj 1 nyugszik: 20 óra 42 perckor. A hold kel: 17 óra 27 perckor, f* I nyugszik: 2 óra 11 perckor. Névnapok: Bereniké, Detre, | I Előd, Félix, Gotfrid, Hajna, Haj- | ■ nalka, Janka, Koppány, LÜKRE- $j I CIA, Margit, Marina, Primusz, I I Réta, Vera, Verbéna, Verőn, Ve- í I ronika. Háromszáz éve hunyt el f I CHRISTIAAN HUYGENS hol- 1 I land fizikus, matematikus és csil- a I lagász. Igazi polihisztor volt, tu- jj I dományos eredményeit szám- | £ bavenni is komoly teljesítmény, a 9 Az ő nevéhez fűződik például a 3 I fény hullámelméletének megalko- 9 9 tása, a kettős törés magyarázata, de | I ő dolgozta ki a fizikai inga elmé- | I letét is, így neki köszönhetjük az 9 I ingaórát. Hatalmas távcsöveket i I szerkesztett, s velük fedezte fel a J I Satumus legnagyobb holdját és az S I Orion ködfoltot. Tőle ered a cent- | 9 rifugális erő fogalma is, és ő írta | I az első nyomtatásban megjelent | 9 valószínűségszámítási művet. Négyszázötven' éve született % ■jj DON CARLOS spanyol trónörö-1 I kös. II. Fülöp király fia volt, aki- g 1 nek elmebeli képességeit sokan § | kétségbe vonták. Apja végül be- rj I börtönözte, bár talán állapota ezt | | nem indokolta volna. Rabságban K m halt meg, sok külföldi kortársa tj 9 apja hatalmi féltékenységét és me- l I rényletét gyanította a háttérben, jj I Életét legismertebben Schiller dől-5 | gozta fel, bár a történeti hűséggel 9 | adós maradt. Ennek alapján ké- * 9 szült egyébként Verdi operája. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 50. születésnapját * I VESZELINOV ANDRÁS köny- | nyűzenész. Az Atlantisz tagjaként \ m ismertük meg a kiváló dobos ne- * I vét, majd rövid ideig a Metró ze- | 9 nekarban játszott, mígnem 1970- : ben a Syrius együttesbe került, s l legnagyobb sikereit ekkor aratta, j A zenekarnak Devil’s Masquerade i címmel még Ausztráliában is meg- I jelent nagylemeze, ami igazi szén- < zációnak számíott. Orszáczky kint | is maradt a kenguruk földjén, s ha- « marosan a Syrius is felbomlott, fi többen távoztak a bandából, l Veszelinov az Apostolba ment. í Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztő: Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tárná völgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-007, 437-009 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/126 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52 347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents