Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-01 / 152. szám

Ára: 19,50 Ft CSOMAG­BUKTA (2. oldal) Családi hétvége Ohssv%'k*t~^­l 4 A£>q> Io 0 6 0 Móricz Zsigmondi Könyvtár 60447-5 1995. július 1., szombat /am II. évfolyam, 15 SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP Nyugdíjemelés Az Országgyűlés a titkos szavazást követően 273 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mel­lett elfogadta a nyugdíjak szeptemberi, 4 százalékos emeléséről szóló javaslatot. Szabó György népjóléti mi­niszter összefoglalójában el­mondta: a törvényjavaslat beterjesztésétől eltelt egy hónap is a kormányzat szá­mításait bizonyította, vagyis az idei nettó bérnövekedés 15 százalék körül alakul. Ezért nem kerülhet sor az ellenzék által javasolt 5, illetve 6 szá­zalékos nyugdíjemelésre. A miniszter utalt arra is, hogy a nyugdíj jelegű támogatások visszamenőleges emelésének terhét a költségvetés nem tudta vállalni. Ombudsmanek megválasztása Az Országgyűlés titkos szavazással Gönczöl Katalint az állampolgári jogok or­szággyűlési biztosának, Polt Pétert az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általá­nos helyettesének, Majtényi Lászlót adatvédelmi biztos­nak, Kaltenbach Jenőt a nemzeti és etnikai kisebbsé­gijogok országgyűlési bizto­sának választotta. Az om­budsmanek a Ház előtt mond­ták el az eskü szövegét. Bezárt a parlament Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője, valamint Csépe Béla, a KDNP képvi­selőcsoportjának helyettes vezetője napirend utáni fel­szólalását követően Gál Zol­tán, az Országgyűlés elnöke megköszönve a képviselők és a parlamenti apparátus munkáját pénteken kora dél­után berekesztette a T. Ház tavaszi ülésszakának utolsó napját. Az Országgyűlés legközelebb szeptember 4-én 15 órakor ül össze, ha addig az Alkotmánybíróság dönté­se miatt nem kell rendkívüli ülést összehívni. Tiltakozás a záhonyi helyzet miatt A Magyar Közúti Fuvaro­zók Egyesülete azonnali intéz- kedést követel a vám- és határőrizeti szervektől a záhonyi határátkelőnél kiala­kult állapotok normalizálása érdekében. Az MTI-t pénte­ken arról tájékoztatták az egyesület képviselői, hogy a várakozási idő ma már meg­haladja a három napot is, s a magyar kamionosok tapasz­talata szerint a határ innenső oldalán sem tesznek meg mindent a helyzet javítása ér­dekében. Az elviselhetetlenül hosszú várakozás miatt jelentős bevételtől esnek el a fuvarozók. A háromnapos vá­rakozás miatt pihenni sem tudnak, ami a közlekedés biz­tonságát és a gépkocsivezetők életét veszélyezteti. Jeleneg 300 kamion várakozik, és a magyar vámosok óránként 15 kamion átengedését tudják vállalni. Szövetkezeti nap A 150 éves múltra visz- szatekintő magyarországi szövetkezeti mozgalom mindig pozitív szerepet töl­tött be a társadalomban, bár­milyen is volt a gazdasági, politikai helyzet — mondta megnyitóbeszédében Nagy Tamás, az Országos Szövet­kezeti Tanács soros elnöke a 73. nemzetközi szövetke­zeti nap alkalmából pénte­ken Budapesten rendezett ünnepségen. A rendezvé­nyen megemlékeztek arról, hogy megalakulásásnak 100. évfordulóját ünnepelte a Szövetkezetek Nemzetkö­zi Szövetsége. Kábítószer­árusok Egy diszkóban tartott csü­törtök hajnali razzia során nagyobb mennyiségű kábí­tószert foglalt le a rendőrség Egerben. Az intézkedés al­kalmával kézre kerültek a drogárusok is. A rendőri in­tézkedésre hajnali két óra­kor került sor a Kazamata Borozóban és környékén. Az ellenőrzés során a novaji P. Z.-nél, valamint K. Zs és B. B. miskolci lakosoknál, ruházatuk, illetve gépkocsi­juk átvizsgálásakor nagyobb mennyiségű amphetamint, azaz speed és extasi elneve­zésű kábítószereket, vala­mint drog fogyasztására al­kalmas eszközöket, pipát, injekcióstűt és fecskendőt, továbbá kézi cigarettasodró­kat találtak. A föld nemzeti tulajdon Szövetkezés önerőből Sajtótájékozatónak kissé szokatlan időpontot választott az MSZP megyei szövetsége és megyei agrártagozata. Tegnap reggel nyolc órakor találkoz­hattak az újságírók Simon Jó­zsef országgyűlési képvise­lővel, a parlament mezőgaz­dasági bizottságának tagjával — aki az MSZP országos el­nökségének is tagja — Nyír­egyházán, az MSZP megyei székházában. Az agrárszakember az előző választási ciklusban a Vas Me­gyei Agrárkamara vezetője volt, így kellő rálátással rendelkezik az ország nyugati és keleti régi­ója közötti különbség megítélé­séhez, s — mint mondta — szá­mára is meglepő, mondhatni megdöbbentő egyenlőtlen­ségeket tapasztalt. A nyugati fertályon is vannak kedvezőtlen adottságú körzetek, ám az otta­ni megoldási esélyek lényege­sen kedvezőbbek, mint az itif v niek lehetnek. Simon József kétnapos sza­bolcsi látogatása éppen e hát­rányos helyzet megismerését, feltérképezését szolgálta. Zsú­folt szakmai programjában sze­repelt többek között a megye agrárágazatának vezetőivel való találkozás, járt a szakha­tóságoknál, a növényegész­ségügyi és talajvédelmi állomá­son, a megyei földhivatalnál, tárgyalt a kárrendezési hivatal vezetőjével és két kutatóintéze­tet is felkeresett. A mezőgazdasági szövetke­zetekről elmondta, hogy azok óriási vérveszteségeken mentek keresztül, ám még mindig nincs Magyarországon olyan szövet­kezeti törvény, mely racionális működést tenne lehetővé szá­mukra. A jelenlegi „öszvér­megoldásokat” jelentő tartalmi elemek kiiktatásával egy olyan szövetkezeti konstrukcióra van szükség, amely a klasszikus nyitottságra épít. A hatalmas szövetekezeti adósságállomány — 60 milliárd forint — a költ­ségvetési forrásból nem enged­hető el. A nyilvánvaló finanszí­rozási problémák, a nehezen elérhető hitelforrások, a kedve­zőtlen kamattámogatási rend­szer kevésbé katalizátorai a mezőgazdaság fejlődésének. A magyar mezőgazdaságban — s ez egyre inkább meggyőző­déssé válik — a szövetkezeti forma kell, hogy nagyobb sze­rephez jusson mind a beszállí­tói, mind a felvásárlói körben, ugyanis a szövetkezet az a köz- gazdasági kategória, amely a legjobb feltételekkel rendelkez­het. A spekulációs földvásár­lásokat segíti elő, hogy a föld­árak roppant alacsonyak, vi­szont első rangú szempont: a földet a nemzet tulajdonában kell hagyni! Fontos dolog a mezőgaz­dasági szakemberképzés: olyan szakemberekre van szükség, akik a szakmaiság mellett megfelelő piacismeretekkel is rendelkeznek. Ugyancsak fon­tos egy megfelelő információs rendszer létrehozása, amely ré­vén pontosabb képet kapna a mezőgazdaság egésze, a piaci rendtartás információs bázisa­ként szolgálna. Simon József kérdésre válaszolva elmondta, a finanszírozás terén úgy tűnik, hogy a mezőgazdaságban dol­gozóknak elsősorban önmaguk­nak kell megteremteniük a szük­séges forrásokat. Az új telepíté­sekre égető szükség van, ehhez azonban nagyobb arányú éven túli hitellehetőség kellene. Je­lenleg a megyéből mintegy ezer pályázó várja a telepítési szán­dékához a kedvező elbírálást. (lefler) Nagyon kell vigyázni a vízre! Korrekt jegyzőkönyv A sajtótájékoztató résztvevői: világos öltönyben Fazekas László, a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgató­ja, balra Stadiu Florin államtitkár, jobbra dr. Hajós Béla helyettes államtitkár Befejeződött a Magyar— Román Műszaki Vegyesbi­zottság VIII. ülése. A négyna­pos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanácskozáson a két fél tárgyaló delegációit kormány­meghatalmazottként dr. Hajós Béla helyettes vízügyi állam­titkár, valamint Stadiu Florin államtitkár vezette, akik az utolsó napon közös sajtótájé­koztatón számoltak be a tár­gyalások eredményességéről. Dr. Hajós Béla helyettes ál­lamtitkár elmondta, hogy a ren­geteg egyeztető tárgyalásnak és a vélemények egyeztetésé­nek köszönhetően nagyon kor­rekt tárgyalási jegyzőkönyv készült, amely hűen tükrözi a kialakult álláspontokat, a meg­egyezéseket és a célkitűzése­ket. A hidrológiai és hidro- meteorológiai együttműködést illetően nyilvánvalóvá vált, hogy további korszerűsítésre szorulnak a múltban kialakított kapcsolati rendszerek. Azon­ban addig is működtetni kell a vízügyi igazgatóságok és terü­leti román vízügyi szerveket összekötő hálózatokat mind az URH-, mind pedig a telefax­rendszereken keresztül. A köz­ponti rendszer sajnos mind a mai napig nem működik bizo­nyos számítástechnikai korsze­rűsítési problémák miatt. Ez azonban nem akadályozta a vé­dekezési együttműködést. A magyar fél kezdeményezé­sére a bizottság elhatározta, hogy elsőként a Körösök és a Berettyó vízgyűjtőjére dolgoz­nak ki hidrológiai-hidromete- orológia célprogramot az előre­jelző hálózat fejlesztésére a ro­mán szervek részvételével. Ugyanakkor a hidrometeoro- lógiai albizottság feladatául tűz­ték ki, hogy a későbbiekben vizsgálják meg az adatok és az információk kiterjesztésének lehetőségét a Szamos, a Krasz- na és a Maros folyók vízgyűj­tőjére. A bizottság jóváhagyta a békési duzzasztómű üzemel­tetési szabályzatát. Mindkét fél érdekeit figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a duzzasztómű üzemvízszintjét 50 centiméter­rel megemelik, figyelve ennek hatásait. (Folytatás a 2. oldalon) Taxik és benzinár Már elértük a százforin­tos benzinárat, pedig a szak­emberek ennek bekövet­keztét csak az év végére jó­solták. Két személyfuvaro­zó vállalkozást sikerült el­érnünk és megkérdeznünk, hogy ők emelik-e szolgál­tatásaik díját az üzem- anyagárak növekedésével. A Főtaxi kirendeltségve­zetője, Palóka Ferenc el­mondta, hogy őket ugyan­úgy érinti az egyre nö­vekvő benzinár, mint a la­kosságot, mert ők is kútnál tankolnak, de ennek elle­nére még nem került szó­ba a szállítási díjtétel eme­lése. Komolyabb probléma csak akkor lehet, ha ebben az évben még vagy tíz fo­rinttal növekszik az üzem­anyagár, mert az már átvál- lalhatatlan lesz a növekvő alkatrészárak, javítási dí­jak, tb-járulék növekedése mellett. A Korona Taxi képvise­letében Papp László el­mondta, hogy a folyama­tos, szinte havonta bekö­vetkező benzináremelések nem követhetők úgy, hogy mindig átállítják az órákat, mert ez a művelet sokba kerül. Egy bizonyos üzem- anyagár-növekedésig tehát nem éri meg a díjemelés, ezért jelenleg nem is ter­veznek ilyen lépést. Különben is most az fog­lalja el a Korona Taxi mun­katársait, hogy bevezessék a törzsutas-kárgyát, mely­nek kiadását június 25-én kezdték meg. Ennek lénye­ge, hogy aki ilyennel ren­delkezik, az a kilométer­díjtételből tíz forint kedvez­ményt kap kilométeren­ként. Korlátozott számban még hozzájuthatnak utasa­ink ehhez a kedvezményre jogosító igazoláshoz, ha a Korona taxin utaznak. Párolgó kamion Amikor Kazincbarcikán berakták egy pótkocsis kami­onba a mínusz húsz fokra le­hűtött difenil-metánnal meg­töltött hordókat, még minden rendben volt. Az Ukrajnába igyekvő szállítmány azonban a nagy melegben és a kétna­pos várakozás következtében szivárogni kezdett. Pénteken a tűzoltóság biztosítása mel­lett félreterelték a kocsit, és várták a kazincbarcikai ter­melők képviselőjét, hogy szakmai véleménye alapján a rakomány további sorsáról döntsön.

Next

/
Thumbnails
Contents