Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-26 / 147. szám
121995. június 26., hétfő Sport IV.Nemzetközi Játék- és Sportfesztivál UJ KELET Játéköröm Encsencsen Pénteken reggel megkezdődött az idei Játék- és Sportfesztivál. A háromnapos esemény első napján a túrakedvelők hódolhattak szenvedélyüknek, hiszen különböző vízi-, kerékpáros- és gyalogtúrákon vehettek részt több helyszínen. Az igazi fesztivál azonban szombaton délelőtt, az encsencsi szabadidőparkban kezdődött. Az esemény második napjára délelőtt tíz órára tervezett megnyitó egy kicsit késett, de ez mit sem zavarta a mintegy 500-600 főnyi résztvevőt, illetve érdeklődőt. A fesztivál hivatalos megnyitóján Szoóh Béla, a SPORI Sport Alapítvány titkára lépett elsőként a mikrofon elé, és ismertette a szombati nap encsencsi programját. Őt Kóródi László, Encsencs polgármestere követte, aki a település nevében köszöntötte a Falusi virtuskodás megjelent csapatait és résztvevőit. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal államtitkára, Gallov Rezső jókívánságait tolmácsolta a Dr. Pintér László főtanácsos, az OTSH szabadidős sportosztályának vezetője. Az encsencsi eseményt Dr. Oláh Albert, a Megyei Közgyűlés alelnöke is megtisztelte jelenlétével. Kezdődhetett a népi játékok feladataiból összeállított vetélkedő. Az előzetesen beküldött tíz nevezéssel szemben „csak” hét csapat érkezett meg a szabadidőparkba, de ez a csapatlétszám így is rekordnak számít. Az alkalmi sportolók sorát Nyírtura együttese vezette fel, majd őket követte Szabolcsveresmart, Pócspetri, Piricse, Rozsály, Encsencs, és a debreceni Szafari íjászklub gárdája. A viadal nyitó versenyszáma a kötélhúzás volt, amit a nyullángpuska — célbalövés csúzlival, a krumplibomba, a gólyalábon járás, a rönkhajítás, a petrencerúdtartás és a falufamászás követett. A nap végén a rozsályiak örülhettek a legjobban, mivel a versenyszámok után a falusi virtuskodás győzteseinek vallhatták magukat. A versenyszámok mellett ínycsiklandozó illatok is borzolták a kedélyeket, mivel a park kijelölt részén nagy sütésfőzésnek lehettek alkalmi résztvevői az érdeklődők. A késő délutánig tartó programon igazi fesztiválhangulat uralkodott, de ugyanezt lehet elmondani a nyíregyházi Városi Stadionban megrendezésre került IV. Fesztivál Kispályás Labdarúgótornáról is. SPORTSZERŰSÉG ÉS REMEK SZÍNVONAL A mérkőzéssorozatot a Megyei Sporthivatal és a Megyei Labdarúgó Szövetség kispályás bizottsága rendezte, ami — mint a megjelent csapatok létszámából is kiderült — nagy népszerűségnek örvendett a szombati napon. A reggel 8 órai kezdésre a megye minden pontjáról érkeztek csapatok, szám szerint huszonöt. Egy érdekesség a tornáról: Csengerből két együttes is részt vett a focigálán. A küzdelmek példa nélkülinek mondhatók, hiszen az egész esemény során végig izgalmas, de sportszerű mérkőzések zajlottak. A színvonalról elég, ha annyit mondunk: a város elit kispályás csapatai szinte kivétel nélkül megjelentek a fesztiváltornán, sőt egy illusztris vendéggel is találkozhattak a játékosok, illetve a kilátogató nézők, hiszen a Belgiumban játszó Gere László is bemutatta tudását a Dohány utcai Palackozott Művek gárdájában. A mérkőzéssorozat végén érvényesült a papírforma, és a városi kispályás labdarúgó bajnokság megnyerése után, a HAVECO gárdája újabb győzelemnek örülhetett, megelőzve az ARGENTUM, a VECTIGÁLIA, és az ELEKTRONÉT csapatait. A díjakat Dajka László, az MLSZ Kispályás Labdarúgó Bizottságának elnöke illetve Ritter Imre a válogatott szövetségi kapitánya adta át a helyezetteknek. FIATAL KÉZISEK RANDEVÚJA Míg á labdarúgás szerelmesei a feszitvál alkalmával a stadionban találkozhattak, addig a kézilabdázás rajongói sem maradtak esemény nélkül, ugyanis Mátészalkán a sportcsarnokban bonyolították le a Nemzetközi Serdülő Leány- Fiú Kézilabda Tornát. A viadal részletes eredményeit csütörtöki számunkban a szabadidős sportoldalunkon olvashatják majd. VÁLOGATOTT CSAPATOK NYÍREGYHÁZÁN A nyíregyházi programok közül a kispályás foci és a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskolában megrendezett asztalitenisz-viadal mellett a II. Sóstóhegy Kupa nemzetközi serdülő kötöttfogású birkózóverseny emelkedett még ki, mivel e viadal egyben a magyar serdülő válogatott utolsó főpróbája is volt a budapesti világbajnokság előtt. A magyar válogatott tagjainak — köztük Pistár Róbertnek és Seres Attilának, a bökönyiek birkózóinak — többek között meg kellett küzdeni az ukrán és román válogatottal, valamint a meghívott hazai klubcsapatokkal. SPORI SPORT SHOW A vasárnap fő attrakciója a Spori Sport Alapítvány vízibázisán, Rakamazon zajlott. Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, hiszen egész nap esős időben vehettek részt a különböző programokon. Reggel 9 órakor a majorettek ébresztették Tokaj lakóit, majd a főtéren megtartott műsoruk után bevonultak a vízibázisra.' Ezt követően kezdődhetett a színes programok kavalkádja. Aki kilátogatott Rakamazra, az az esős idő ellenére jól érezhette magát, hiszen a rendezők még e időjárás ellenére is kitettek magukért. Mindent egybevetve, a rakamazi program is sikerrel zárult, s ezáltal a fesztivál is méltó befejezést nyert. Egyébként a teljes fesztivállal kapcsolatban részletesebb beszámolót a csütörtöki, szabadidős oldalainkon találhatnak majd az olvasók. Batai Szoóh Béla ismerteti az encsencsi programot OLIMPIAI TOTÓ A 7. heti olimpiai szellemi vetélkedőre 73 megfejtés érkezett, melyből 44-en értek el 13+1-es találatot. A Sportkrónika című könyvet nyerte: Mikulás Enikő, (Nyírpazony, Táncsics u. 29/A. sz. alatti lakos.) A 7. forduló helyes megfejtése: 2, 1,2, 1, x, 1, 1, x, 2, x, 1, 1, x, 1. A 7. fordulóban a 6-os kérdésnél az irodalmak az 1904-es olimpia résztvevő országainak számát eltérően tüntetik fel, ezért az erre a kérdésre adott válaszokat (1, x, 2) elfogadtuk. A 8. forduló tippszelvényeit 1995. július 4-ig lehet — személyesen — beadni a Megyei Testnevelési és Sporthivatalhoz, vagy postán eddig a napig feladni (cím: 4401 Nyíregyháza, Mártírok t. 9. VIII, ill. Pf. 136.) A 9. forduló totója július 10-én fog megjelenni. Miután a totóban elérkeztünk a félidőhöz, közöljük az élmezőny állását: — Minden héten telitalálatos szelvényt értek el. és ezzel 98 találatuk van: Nagy Mónika, és Sepa Pálné nyíregyháziak, Tóth Attiláné nagykállói, Géczi R. Ferenc, buji versenyzők. Ezenkívül 8 fő 97 találattal és 12 fő 96 találattal követi őket. Felhívjuk figyelmüket, hogy a megfejtéseket továbbra is csak az Új Keletben és a Kelet-Magyarországban megjelenő tippszelvényen lehet beküldeni. Fénymásolatot nem fogadunk el! 7. Az újkori olimpiák 100 m-es síkfutó döntőjében egy amerikai férfi sprinter a bűvös 10 mp-es idő alá került. Ki ő, és mikor született a csúcs? 1. — Hines (9.9) 1968 X. — Smith (9.9) 1964 2. — Greene (9.8) 1960 2. Egyedülálló az olimpiák történetében, hogy alpinisták kapjanak aranyérmet. Ez történt 1932- ben Amerikában, amikor a német F. Schmid-et és A. Schmid-et olimpiai bajnokká minősítették. Miért? 1. — a Matterhorn északi oldalának megmászásáért X. — a Himalája csúcsának eléréséért 2. — az Andok legmagasabb pontjának leküzdéséért 3. Tokióban Török Ferenc dr. nyerte az öttusa egyéni aranyérmet. Csapatban hányadik helyen végeztünk? 1. — harmadik X. — első 2. — második 4. Molnár Tamás, az NYVSC sokszoros bajnok atlétája melyik olimpia résztvevője volt? 1. — Barcelona x. — München 2. — Tokió 5. Mexikóvárosban az amerikai Robert Beamon fantasztikus világcsúccsal nyerte a férfi távolugrást. Milyen eredménnyel? L — 876 cm X. — 882 cm 2. — 890 cm 6. A XIX. nyári olimpián a versenyzőknek a szokatlan magaslati klímával is meg kellett küzdeniük. Hány méter magasságban fekszik a tengerszint felett Mexikóváros? 1. — 1955 m X. — 2240 m 2. — 2620 m 7. Ki volt az a vasakar at ú magyar sportember, aki korábban egyik karját elvesztette, de megtanult bal kézzel lőni? Az 1948. évi londoni játékok előtt előre megírta győzelmi nyilatkozatát. Várakozásának megfelelően az ötalakos gyorspisztoly versenyszámában olimpiai bajnok lett. 1. — Balogh Ambrus X. — Börzsönyi Lajos 2. — Takács Károly 8. Az újkori olimpiák történetében mikor és hol gyújtotta meg első ízben női sportoló a stadion kandeláberében a tüzet? 1. — 1968 Mexikóváros X. — 1960 Róma 2. — 1928 Amszterdam 9. Athénban, 1896-ban Hajós Alfréd két bajnoki címet szerzett. Hol rendezték az olimpiai úszóversenyeket? 1. — a Zéa-öböl jéghideg vizében X. — az újonnan épült athéni uszodában 2. — a főváros strandjának langyos vízében 10. London — 1948. Egy magyar úszó 19:43,2 perces idővel harmadikként ütött a célba. Ki ő? 1. — Csordás György X. — Kádas Géza 2. — Mitró György 11. „Ricsi” becenevű sportolónk az 1908-as londoni játékok olimpiai bajnoka. Ki ő? 1. — Tóth Péter vívó X. — Fuch Jenő vívó 2. — Weisz Richard birkózó 12. Az 1956. évi játékokat—a lovassport kivételével — ausztrál földön rendezték. A kivételt jelentő színhely a svéd főváros, Stockholm volt. Mi indokolta a változtatást? 1. — Ausztrália lóbeviteli tilalma X. — a magas szállítási költségek 2. — a légitársaságok nem vállalták a lovak szállítását 13. Róma tornaversenyein nagy szovjet siker született. Egyéniben ki nyerte a férfi, illetve a női bajnoki aranyat? 1. — Sahlin, illetve Latinyina X. — Tyitov, illetve Muratova 2. — Sahlin, illetve Asztahova +1 Az 1932. évi olimpia indulói közül hiányzott a finnek nemzeti hőse, a korábbi olimpiákon 9 aranyat szerzett Paavo Nurmi. A futónagyság nevezését bizonyos okok miatt nem fogadták el a rendezők. Miért? 1. — érvényes útlevél nélkül érkezett Amerikába X. — ráfogták, hogy korábbi amerikai versenykörútját pénzért csinálta 2. — feltételezték, hogy doppingszert használ X OLIMPIAI TOTÓ 8. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. +1. A beküldő neve, címe: i