Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-26 / 147. szám
Könnyűzene UJ KELET Malajzia után,. Izrael előtt Nyíregyházán 1995. június 26., hétfő 9 Újabb nagysikerű Benkó Dixieland koncertnek adott otthont az elmúlt hétvégén a Sóstói Múzeumfalu. A földkerekség egyik, ha nem a legtöbbet turnézó zenekara, híven a róla kialakult képhez, ezúttal is elkápráztatta, elvarázsolta a egy zenekarra ilyet mondani — nevet vidáman Benkó Sándor. — Félretéve a tréfát, sokszor állítanak szembe minket a vendéglői zenészekkel. Felhozzák, hogy azok tíz órákat játszanak végig, mi pedig ilyen rövid távon kifáradunk. Ez — Az improvizatív művek általában nagyon tükrözik az aznapi hangulatodat. Hogy utaztál, milyen idő volt. Mi például, most, hogy jöttünk Pestről, kétszer is hatalmas zivatarba kerültünk, és nagyon féltünk, hogy a közönség nem fog kijönni. Egyfajta belső feszültséggel, nagyon nyugtalanul érkeztünk meg. Itt azonban láttam, hogy milyen csodálatos idő van, és határtalanul megkönnyebbültem. Teljesen fölszabadultam, és ez belőlem nagyon sok hangulatot kioldott. A Benkó Dixiland több mint harminc éve tudatosan gyakorolja, hogy az egy pillanatban megszólaló két zenész úgy játszón, mintha valaki meghangszerelte volna. Nem tudjuk, hogy a másik mit fog tenni, csak éreznünk kell tudat alatt. Nehéz. — Állítólag régebben egy nyugati szaklapban megjelent egy cikk rólatok, amelyben azt írták, hogy nagyon jól játszotok, jó a zene. Egyetlenegy baj van csak, nem érteni, amit énekeltek. Igaz ez ? — Valóban volt ilyen. Rendkívül nehéz akcentus nélkül énekelni, ennek ellenére lehet érteni minket. Az amerikai sajtó ezt bályos pongyolaságnak nevezte. De Berki Tomi például nagyon tisztán, sallangmentesen beszéli az angolt, Nagy Iván pedig a New Orleans-i négereknek a szlengjét utánozza. Nem pontosan érti, bár elképzelhető, hogy ők maguk sem értik igazán. Hozzá kell tennem azonban azt is, hogy csak kevesen beszélik jól a nyelvet, inkább csak megértettük magunkat. — Külföldön is elbeszélők a koncertek? Ott is ilyen sokat beszélsz két szám között? szép számban összegyűlt közönséget. —A zenekart hallgatva az az ember érzése, hogy ti mindig egy kicsit meghaltok a színpadon... — Valójában rövidtávfutók vagyunk, ha lehet egyáltalán nem így van. Mi azt tanuljuk és gyakoroljuk már negyven éve, hogy hogyan lehet mindent, a maximumot is kihozni magunkból egy-két óra alatt. S a koncertzene ez a fajta sajátossága rengeteg energiát kivesz az emberből. Malajziában például, ahol azt sem tudták, mi az a Benkó, és mi az a dixieland. Magyarországon kicsit hamis a kép, mert annyira szeretnek minket az emberek, hogy elnéznének gyengébb napokat is. Elintéznék annyival, hogy rossz napot fogtunk ki. Idegen helyen, idegen emberek előtt más a helyzet. Nem tetszik, amit hallanak? Felállnak és elmennek. — Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, minden koncerten egy kicsit másképp játszótok el a dalokat... Tizenöt éves a tiszavasvári Hógolyó együttes Egyszer volt, már hogyne lett volna három műszerész tanuló. Az egyik tudott, a másik tanult, a harmadik szeretett zenélni. Megpróbálták, jó volt, összeálltak, nevet választottak: Snow Ball Band. Találó, hangzatos angol név. Általunk magyarra fordítva: Hógolyó együttes. A névadó az együttes vezetője, az akkor még 103 kg-os Nagy Sándor Gábor, alias Hógolyó. A gitárral szinte akkor ismerkedett, de előtte nyolc évig hegedűit. Csak ő ismerte a kottát. Zenei irányzatuk: dallamos rock. Pár koncert, pár saját szerzemény, majd szakmunkásvizsga, és ki-ki haza! Ekkor 1980-at írtunk. Új tagok, új elgondolások, új zenei irányzat: akusztikus hangzás kell! A dobszerkót felváltotta a fuvola, a basszgitárt a hegedű és az akusztikus gitáron is damil húrokon csalogatták elő a dallamokat. Kezeik között életre kelt A kis herceg — zenés változatban. Amatőr szereplőgárda, színvonalas előadások, aztán a kotta a fiókba került. Talán valamelyik rajzfilmgyár egyszer vevő lesz rá! Aztán ismét új tagok, ismét elektromos hangszerek. És a zene? A szerzőkből áradó mű-Boldog szülinapot! Demo már van, meg is lehet hallgatni a nyíregyházi és tiszavasvári könyvtárban vészi kifejezőerő miatt kicsit vagy nagyon elvont. Majd jöttek a különféle zenei táborok, elismerések, meghívások és megtörtént az első rádiófelvétel. Útban a siker felé? Saját „cucc” nincs, támogató nincs, lelkesedés még van, amikor a csapat Brüsszelbe mehetett volna!?! A Finn Televízió felvételt készít velük, meghívó a Pori Jazz Fesztiválra, majd Németországba. A lehetőségek adottak voltak, de a végére mindig közbejött valami. Sikerült viszont fellépni a Budai Ifjúsági Park záróbulján a Pantha Rhei előtt, valamint több országos és megyei fesztiválon. És mi van most? Sikerült a megfelelő emberekkel — a régi Hógolyó-íz miatt — a régi számokat a sajátos dallamvilágban demon megörökíteni! Megvásárolni nem, csak meghalgatni lehet a nyíregyházi és a tiszavasvári könyvtár zenei részlegében. Hogy milyen aspektusból készült az írásom? Tizenöt éves a Hógolyó!!! Boldog szülinapot, és egy tőkeerős szponzort kívánok! Fülöp Attila — Németül képes vagyok úgy konferálni, hogy ugyanúgy hangozzon, mint itthon, de az angoloknál inkább hülyéskedünk. Persze valamit mondani kell. Ha mást nem. legalább annyit, hogy mit miért csinálunk, mik az érdekességek. — Itt a koncerten a kísérőszövegekbe bele-beleloptatok egy kis politikát Máskor is politizáltok? — Nem, én soha nem politizálok, s ha most úgy is jött ki, nem annak szántam — Lesz-e az idén valami érdekes koncertfellepés? — Még nem biztos, de a tervek között szerepel az indonéziai dzsesszfesztivál, ausztrálokkal tárgyalunk, és Kanadába van meghívásunk. Nagyon szeretnénk Izraelbe kijutni, mert még soha nem játszottunk a zsidóknál. És természetesen Németország sem maradhat ki a programból. — Mikor találkozhatunk új Benkó-lemezzel a boltokban? — A napokban jelent meg négy új CD és kazetta, és most jön ki majdnem tíz videokazetta. — Meddig még? — Körülbelül még jó húsz évet saccolok magamnak. Jó kondícióban vagyok, bírom a strapát, jól érzem magam a színpadon. — További sok sikert kívánok nektek! — Köszönöm szépen, én pedig üdvözlöm az Új Kelet minden kedves olvasóját! Szevasztok! Úri Mariann Edina és a táncdal Mátészalkán nemrégiben rendezték meg a megyei tátika- és karaokeverseny megyei döntőjét. A karaoke kategóriában — ahol a versenyző élőben énekel a magnóra vett zenei „alapra” — feltűnt egy jó mozgású, szép hangú kislány. Fehérgyarmatról érkezett, s mint megtudtam, a Nyíregyházán megrendezett Arany Mikrofon táncdalénekes tehetségkutató versenyen is szép sikert ért el. Először arra kértem, mutatkozon be olvasóinknak: Simon Edinánakhívnak — mondja —, és a fehérgyarmati Bárdos Lajos Ének-zene Tagozatos. Általános Iskola nyolcadik osztályát fejeztem be az idén. — Itt, Mátészalkán is szépen szerepeltél, de a közelmúltban egy másik versenyen is remekeltél... — Igen, Nyíregyházán rendeztek egy megyei tehetségkutató versenyt, ahol második lettem. — Milyen korosztály vett részt ezen a vetélkedésen? — Összesen 21 induló volt a megyéből, közülük jó néhányan húsz éven felüliek, de a legtöbbjük a középikolás korosztályból került ki. A mezőnyben egyébként én voltam a legfiatalabb. — Milyen számokat énekeltél, és ki segített a felkészülésben ? — Három számmal indultam. a Csak egy szó, a Fura baba és a Köss egy sárga szalagot címűekkel. A zenei kíséretben Németh Sándor — azaz Nani — segített a zenei alap elkészítésével, s ugyancsak ő adott tanácsokat. — Tanulsz-e énekelni az iskolán kívül? — Különórákra nem járok, énektanulásom annyi, amennyi az iskolai órákon van. Ezenkívül otthon, magamban, magnó segítségével sokat gyakoriok. — További terveid, vágyaid? — Ősztől Nyíregyházán fogok tanulni, hiszen a Vasvári Pál Gimnázium ének tagozatára vettek fel. Későbbi vágyam is az énekkel kapcsolatos: egyszer szeretnék híres táncdal énekesnő lenni. Kép és szöveg: Szamosi István
