Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-26 / 147. szám

Könnyűzene UJ KELET Malajzia után,. Izrael előtt Nyíregyházán 1995. június 26., hétfő 9 Újabb nagysikerű Benkó Dixieland koncertnek adott ott­hont az elmúlt hétvégén a Sós­tói Múzeumfalu. A földke­rekség egyik, ha nem a legtöb­bet turnézó zenekara, híven a róla kialakult képhez, ezúttal is elkápráztatta, elvarázsolta a egy zenekarra ilyet mondani — nevet vidáman Benkó Sán­dor. — Félretéve a tréfát, sok­szor állítanak szembe minket a vendéglői zenészekkel. Fel­hozzák, hogy azok tíz órákat játszanak végig, mi pedig ilyen rövid távon kifáradunk. Ez — Az improvizatív művek általában nagyon tükrözik az aznapi hangulatodat. Hogy utaztál, milyen idő volt. Mi például, most, hogy jöttünk Pestről, kétszer is hatalmas zi­vatarba kerültünk, és nagyon féltünk, hogy a közönség nem fog kijönni. Egyfajta belső fe­szültséggel, nagyon nyugtala­nul érkeztünk meg. Itt azonban láttam, hogy milyen csodálatos idő van, és határtalanul meg­könnyebbültem. Teljesen föl­szabadultam, és ez belőlem na­gyon sok hangulatot kioldott. A Benkó Dixiland több mint har­minc éve tudatosan gyakorolja, hogy az egy pillanatban meg­szólaló két zenész úgy játszón, mintha valaki meghangszerelte volna. Nem tudjuk, hogy a má­sik mit fog tenni, csak éreznünk kell tudat alatt. Nehéz. — Állítólag régebben egy nyugati szaklapban megjelent egy cikk rólatok, amelyben azt írták, hogy nagyon jól játszo­tok, jó a zene. Egyetlenegy baj van csak, nem érteni, amit éne­keltek. Igaz ez ? — Valóban volt ilyen. Rend­kívül nehéz akcentus nélkül énekelni, ennek ellenére lehet érteni minket. Az amerikai saj­tó ezt bályos pongyolaságnak nevezte. De Berki Tomi pél­dául nagyon tisztán, sallang­mentesen beszéli az angolt, Nagy Iván pe­dig a New Or­­leans-i nége­reknek a szlengjét utá­nozza. Nem pontosan érti, bár elképzel­hető, hogy ők maguk sem ér­­tik igazán. Hozzá kell ten­nem azonban azt is, hogy csak kevesen beszélik jól a nyelvet, in­kább csak megértettük magunkat. — Külföldön is elbeszélők a koncertek? Ott is ilyen sokat beszélsz két szám között? szép számban összegyűlt kö­zönséget. —A zenekart hallgatva az az ember érzése, hogy ti mindig egy kicsit meghaltok a színpa­don... — Valójában rövidtávfutók vagyunk, ha lehet egyáltalán nem így van. Mi azt tanuljuk és gyakoroljuk már negyven éve, hogy hogyan lehet min­dent, a maximumot is kihozni magunkból egy-két óra alatt. S a koncertzene ez a fajta sajá­tossága rengeteg energiát ki­vesz az emberből. Malajziában például, ahol azt sem tudták, mi az a Benkó, és mi az a dixi­eland. Magyarországon kicsit hamis a kép, mert annyira sze­retnek minket az emberek, hogy elnéznének gyengébb napokat is. Elintéznék annyi­val, hogy rossz napot fogtunk ki. Idegen helyen, idegen em­berek előtt más a helyzet. Nem tetszik, amit hallanak? Feláll­nak és elmennek. — Ennek ellenére, vagy ta­lán éppen ezért, minden kon­certen egy kicsit másképp játszótok el a dalokat... Tizenöt éves a tiszavasvári Hógolyó együttes Egyszer volt, már hogyne lett volna három műszerész tanuló. Az egyik tudott, a másik tanult, a harmadik szeretett zenélni. Megpróbálták, jó volt, összeáll­tak, nevet választottak: Snow Ball Band. Találó, hangzatos angol név. Általunk magyarra fordítva: Hógolyó együttes. A névadó az együttes vezetője, az akkor még 103 kg-os Nagy Sándor Gábor, alias Hógolyó. A gitárral szinte akkor ismerke­dett, de előtte nyolc évig hege­dűit. Csak ő ismerte a kottát. Ze­nei irányzatuk: dallamos rock. Pár koncert, pár saját szerze­mény, majd szakmunkásvizsga, és ki-ki haza! Ekkor 1980-at írtunk. Új ta­gok, új elgondolások, új zenei irányzat: akusztikus hangzás kell! A dobszerkót felváltotta a fuvola, a basszgitárt a hegedű és az akusztikus gitáron is damil húrokon csalogatták elő a dal­lamokat. Kezeik között életre kelt A kis herceg — zenés vál­tozatban. Amatőr szereplő­­gárda, színvonalas előadások, aztán a kotta a fiókba került. Talán valamelyik rajzfilmgyár egyszer vevő lesz rá! Aztán ismét új tagok, ismét elektromos hangszerek. És a zene? A szerzőkből áradó mű-Boldog szülinapot! Demo már van, meg is lehet hallgatni a nyíregyházi és tiszavasvári könyvtárban vészi kifejezőerő miatt kicsit vagy nagyon elvont. Majd jöttek a különféle ze­nei táborok, elismerések, meg­hívások és megtörtént az első rádiófelvétel. Útban a siker felé? Saját „cucc” nincs, támo­gató nincs, lelkesedés még van, amikor a csapat Brüsszel­be mehetett volna!?! A Finn Televízió felvételt készít velük, meghívó a Pori Jazz Fesztiválra, majd Néme­tországba. A lehetőségek adot­tak voltak, de a végére mindig közbejött valami. Sikerült vi­szont fellépni a Budai Ifjúsági Park záróbulján a Pantha Rhei előtt, valamint több országos és megyei fesztiválon. És mi van most? Sikerült a megfelelő emberekkel — a régi Hógolyó-íz miatt — a régi számokat a sajátos dallamvi­lágban demon megörökíteni! Megvásárolni nem, csak meg­­halgatni lehet a nyíregyházi és a tiszavasvári könyvtár zenei részlegében. Hogy milyen aspektusból készült az írásom? Tizenöt éves a Hógolyó!!! Boldog szülinapot, és egy tőkeerős szponzort kívánok! Fülöp Attila — Németül képes vagyok úgy konferálni, hogy ugyanúgy hangozzon, mint itthon, de az angoloknál inkább hülyéske­dünk. Persze valamit mondani kell. Ha mást nem. legalább annyit, hogy mit miért csiná­lunk, mik az érdekességek. — Itt a koncerten a kísérő­szövegekbe bele-beleloptatok egy kis politikát Máskor is politizáltok? — Nem, én soha nem politi­zálok, s ha most úgy is jött ki, nem annak szántam — Lesz-e az idén valami ér­dekes koncertfellepés? — Még nem biztos, de a ter­vek között szerepel az indoné­ziai dzsesszfesztivál, ausztrá­lokkal tárgyalunk, és Kanadá­ba van meghívásunk. Nagyon szeretnénk Izraelbe kijutni, mert még soha nem játszottunk a zsidóknál. És természetesen Németország sem maradhat ki a programból. — Mikor találkozhatunk új Benkó-lemezzel a boltokban? — A napokban jelent meg négy új CD és kazetta, és most jön ki majdnem tíz video­kazetta. — Meddig még? — Körülbelül még jó húsz évet saccolok magamnak. Jó kondícióban vagyok, bírom a strapát, jól érzem magam a színpadon. — További sok sikert kívá­nok nektek! — Köszönöm szépen, én pedig üdvözlöm az Új Kelet minden kedves olvasóját! Szevasztok! Úri Mariann Edina és a táncdal Mátészalkán nemrégiben rendezték meg a megyei tá­tika- és karaokeverseny me­gyei döntőjét. A karaoke ka­tegóriában — ahol a ver­senyző élőben énekel a mag­nóra vett zenei „alapra” — feltűnt egy jó mozgású, szép hangú kislány. Fehérgyar­matról érkezett, s mint meg­tudtam, a Nyíregyházán megrendezett Arany Mikro­fon táncdalénekes tehetség­kutató versenyen is szép si­kert ért el. Először arra kér­tem, mutatkozon be olvasó­inknak: Simon Edinánakhív­­nak — mondja —, és a fe­hérgyarmati Bárdos Lajos Ének-zene Tagozatos. Álta­lános Iskola nyolcadik osztá­lyát fejeztem be az idén. — Itt, Mátészalkán is szé­pen szerepeltél, de a kö­zelmúltban egy másik verse­nyen is remekeltél... — Igen, Nyíregyházán ren­deztek egy megyei tehetség­kutató versenyt, ahol máso­dik lettem. — Milyen korosztály vett részt ezen a vetélkedésen? — Összesen 21 induló volt a megyéből, közülük jó né­­hányan húsz éven felüliek, de a legtöbbjük a középikolás korosztályból került ki. A mezőnyben egyébként én voltam a legfiatalabb. — Milyen számokat éne­keltél, és ki segített a felké­szülésben ? — Három számmal indul­tam. a Csak egy szó, a Fura baba és a Köss egy sárga sza­lagot címűekkel. A zenei kí­séretben Németh Sándor — azaz Nani — segített a zenei alap elkészítésével, s ugyan­csak ő adott tanácsokat. — Tanulsz-e énekelni az iskolán kívül? — Különórákra nem járok, énektanulásom annyi, amennyi az iskolai órákon van. Ezenkívül otthon, ma­gamban, magnó segítségével sokat gyakoriok. — További terveid, vágya­­id? — Ősztől Nyíregyházán fogok tanulni, hiszen a Vas­vári Pál Gimnázium ének ta­gozatára vettek fel. Későbbi vágyam is az énekkel kap­csolatos: egyszer szeretnék híres táncdal énekesnő lenni. Kép és szöveg: Szamosi István

Next

/
Thumbnails
Contents