Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-24 / 146. szám
UJ KELET Labdarúgás 1995. június 24., szombat15 NB III Tisza-csoport, 30.forduló Ki milyen jegyet kap? Megyei II. osztály Tizenöt év után a megyei I. osztályban A Kárpát-Hús csoportban a bajnoki elsőséget az a demecseri együttes szerezte meg, amely tavaly került fel a Közép-Szabolcsi körzeti I. osztályból harmadik helyezettként. A demecseri legénység az őszi szezonban első lett, és ezt a helyezését tavasszal is megőrizte. Az egyesület elnöke, Fáky László értékelte a csapat egész évi szereplését. — Újoncként milyen tervekkel vágtak neki a bajnokságnak? — Egyértelműen a megyei I. osztályba történő feljutást tűztük ki célul. Ennek érdekében céligazolásokkal erősítettük a társaságot. Tapasztalt labdarúgókat szerződtettünk, akik magasabb osztályból kerültek hozzánk. így lett a mi játékosunk ősszel Badar Nyírkárászból, és Hegyes Nagyhalászból tavaszszal pedig Budaházi Nagyhalászból, valamint Krasznai és Kiszely Újfehértóról. —A tavaszi szezonban a legénységhez érkezett futballisták hogyan illeszkedtek be a garnitúrába? — Kiszely Nagy Béla sérülésekor kapott helyet a csapatban. Beállósunkat nagyszerűen pótolta az ex-újfehértói. Krasznai a bal szélen vált a többiek hasznára, igazi csatárerényeket csillogtatva. Budaházi a középpálya oszlopos tagjának mondható, hiszen rengeteget futott és ügyesen összeszedte a labdákat. — Kit lehet kiemelni a bajnokság során nyújtott teljesítményéért? — Szinte a keretben található 18 labdarúgó közül valamennyit, de Ónodit külön is. Ő lett a házi gólkirályunk 27 góllal, ami ugyebár önmagáért beszél. Főiskolai elfoglaltságai mellett nem kis produktum ez a részéről. Szinte minden idegszálával a kapura törő, vérbeli csatárt tudhatunk személyében sorainkban. — Kálmánházán, Ajakon és hazai környezetben Dombrád ellen fájó pontokat veszített a csapat. Mi volt ennek az oka? — Sérülések is sújtották ebben az időszakban a kollektívát, de az az igazság, hogy kilencpontos előnyünk tudatában a fiúk magabiztosak lettek, és kissé kiengedtek. Ezenkívül az a tudat, hogy mindenáron bajnokok akarnak lenni, nagyon nyomasztotta őket. Nem összpontosítottunk eléggé, és ez ezeken a meccseken megbosszulta magát. — Melyek voltak a legfontosabb mérkőzések a bajnokságban? — A Gávavencsellővel vívott két találkozónk és a tavaszi idényben a Kárpát-Hús Volán elleni hazai összecsapásunk. Szerin egyedül Gávavencsellő ít az az együttes, amely meg tudott volna minket előzni ebben az évadban. — Az utolsó fordulóban a Nyírtelek felett aratott győzelmet követően nagy volt a vigadalom? — A pálya közepén pezsgővel locsolták egymást a focisták, és a szurkolóknak ajándékozták a mezüket. A dáridó az egyik szponzorunk, Vass Zoltán sörözőjében' folytatódott egészen éjfélig.-—A játékosok a bajnokság során kaptak valamilyen prémiumot? — Pontonként, függetlenül attól, hogy itthon vagy idegenben léptünk pályára, 1500 forintot adtunk minden egyes focistának. A bajnoki cím megnyerésének jutalmául, differenciáltan, közel 500 ezer forintot osztunk szét az „aranylábúak” között. — A szóbeszéd szerint a megyei I. osztályban a jelenlegi edző, Farkas Tibor helyett más fogja irányítani a csapatot. Ebből mi igaz? — Ezt a híresztelést sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Ez még a jövő titka. — Elégedettnek érzi magát? — Csak az lehetek. Szeretném megköszönni az Új Kelet hasábjain keresztül mindenkinek, a játékosoknak, a szurkolóknak és támogatóinknak a segítséget. Ősztől új szakasz kezdődik Demecser labdarúgásának történelemkönyvében. T. M. Megyei II. osztály Nyírcsaholy eggyel feljebb lépett A megyei II. osztály Erimpex csoportjának bajnoka Nyírcsaholy együttese lett. A gárda ősszel is az élen végzett és ezt a pozícióját tavasszal is meg tudta őrizni. A csaholyiak tavaly május óta otthonukban még pontot sem vesztettek. A csapat szereplésének értékelésére Virovecz Pál vezetőedző vállalkozott. — Nagy ünneplés volt, miután végérvényesen eldőlt, hogy Nyírcsaholyé lett a bajnoki cím ? — Az utolsó előtti fordulóban lett biztos, hogy miénk az első hely. A Nagyecsed elleni rangadónk után valóságos népünnepély volt a faluban. Személyautókkal és autóbusszal vonultak fel az emberek az utcán, és dudaszóval jelezték, hogy bajnok lett Nyírcsaholy. A mérkőzést követő éjszaka hajnalig állt a bál, nagy volt a dínomdánom. Pezsgőfürdőt vettek a játékosok, amelyből a lelkes szurkolók is kivették a részüket. Akadt olyan is, aki jócskán elázott. —Amikor a csaholyi legénység nekivágott a szezonnak, milyen célt tűzött ki a vezetőség? — Azt, hogy minél jobban szerepeljen a gárda. Meghatározó tizeneggyé kellett válnunk, és a riválisainkat itthon két vállra fektetnünk. Konkrét helyezést nem jelöltek ki. Ennél előrébb már nem tudtunk végezni, így hát, azt hiszem, maradéktalanul kielégítettük az igényeket. — Az őszihez képest nagy volt a jövés-menés a játékoskeretben? — Tavasszal már nem készült velünk Tóth Zoli és Szabó Pista, ők Jánkmajtisra szerződtek. A harmadik forduló után kupameccset játszottunk Ököritófülpösön, s a találkozót követően Cservenyák Zoli és Cservenyák Jani összeszólalkozott a vezetőséggel, volt egy kis nézeteltérésük, ami miatt abbahagyták a labdarúgást. Romániából két futballistát igazoltunk az eltávozott focisták pótlására. Radadan a középpályán, Rozsnyói a támadósorban volt nagy hasznára a társaságnak. — A két külföldi idegenlégióson kívül kiket lehetne még teljesítményükért kiemelni? — Dicséretet érdemel házi gólkirányunk, Czine Gusztáv, aztán Kokas. Tavaszi produkciója alapján kiemelhetem Kiss Jenőt, de tulajdonképpen minden egyes labdarúgóról, aki a bajnoki szereplés során szóhoz jutott, csak felsőfokon beszélhetek. — Megfelelő volt az edzések látogatottsága? — Hetente háromszor, kedden, szerdán és pénteken edzettünk. A játékosok többsége munkahelyi elfoglaltsága miatt jó párszor nem tudott az edzéseken részt venni. A két román fiú pedig csak a hétvégi bajnoki megmérettetéseinkre jött el, a hétközi foglalkozásokon nem jelentek meg. Ezek ismeretében még nagyobb jelentősége van első helyezésünknek. — Mely mérkőzéseket lehetne feleleveníteni, amelyek valamiért emlékezetesek voltak? — Most, tavasszal Nyírmeggyesen 0-2-nél álltunk fel a padlóról, és ez nem kis fegyvertény volt. Jánkmajtis ellen, hazai környezetben 3-1-re nyetünk, de akár ki is kaphattunk volna. Viszont ősszel Jánkmajtison kikaptunk, pedig ott inkább nekünk állt a zászló a játék képe alapján. — Milyen a csaholyi legénység anyagi helyzete? — Az idén körülbelül hathétszázezer forintból gazdálkodtunk. Ezt az összeget a helyi önkormányzat, a Komán Kft., a Long-Transz Kft. és a Papp-Ker Kft. teremtette elő. Jövőre a megyei I. osztályban ennél többre lesz szükség. Ott már serdülőcsapatot is fenn kell tartani. Ehhez a környék általános iskoláiból szándékozunk gyerekeket toborozni. Tóth Mihály Vasárnap kifut a gépből a szalag, a harmadosztályban is véget érnek a bajnoki csatározások. Az utolsó kanyarban még lehetőség adódik némileg kozmetikázni az éves bizonyítványon, már ahol ennek szükségét érzik, illetve már akinek nem késő. A szabolcsi csapatok relatíve kényelmes helyzetben vannak, páholyból nézhetik az alsóház vergődését, a gyilkos küzdelmet, melyben a befejezés pillanatáig nyitott, hogy Edelény kiket ránt magával a süllyesztőbe. Középen is sok kérdés tisztázatlan, itt - alulról közelítve felfelé - sorrendben Rakamaz, Nyírbátor valamint Nagykálló érdekelt, utóbbiak egyike akár a dobogóra is kerülhet. Ennek Mátészalka vethet gátat, a szatmáriak győzelmük esetén bronzba öntetnek. Bökkenőt jelenthet, hogy ellenfelük az a Kisvárda lesz, akivel hagyományosan nagyokat meccseinek, ebből eredendően a hazaiaknak meg kell dolgozniuk sikeres záróvizsgájukért. Sényőn a szezon legnyugisabb találkozója következik, Capatináék örömfutballal tehetik fényesebbé aranymedáljukat. Valamennyi mérkőzés kezdési időpontja: vasárnap 17 óra. MÁTÉSZALKA (3.)KISVÁRDA (2.) V.: Dávid (Nyitrai, Nyikes). Mátészalka, Mitró Károly vezetőedző: - Kívánhattunk volna ennél izgalmasabb utolsó mérkőzést? Otthon játszunk, méghozzá örökrangadót, az ellenfél kiváló, a tét sem akármilyen. A vendégek tavaszi produkciója kalapemelésre késztet, így talán még értékesebb, ha legyőzésük árán jutunk a harmadik helyhez. Ez pedig minden előzetes várakozást felülmúlna. Amennyiben óhajthatok még valamit, az az lenne: színvonalas futballal köszönjünk el a biztosan nagy számban összegyűlő közönségtől. Nem is emlékszem, mikor voltunk az idén ennyien, már ami a keret létszámát illeti. Sérültek most is vannak, így Szeles és Varga Tibor, de az ő hiányuk eltörpül ahhoz képest, mikor szinte lefeleződött a pályára küldhető állapotban lévő játékosok listája. Nem lepne meg, ha Kisvárda erre a derbire a Kovács-Göncz kettőssel kiegészülve érkezne, mindezt Sira bevetése egyensúlyozhatja, tőle a rá jellemző fontos gólok szerzését remélem. Kisvárda, Komáromi György vezetőedző: - A játékosaink utáni kajtatás azonnal Mint arról már hírt adtunk, pontlevonás fenyegeti a labdarúgó harmadosztályban szereplő kisvárdai együttest. Az ügy hátteréről annyit, hogy egyik játékosuk, a tudomásunkra jutott információk szerint jogosulatlanul lépett pályára, ezért állt elő a mostani bizonytalan helyzet. A legkézenfekvőbb megoldást választottuk, rákérdeztünk Gólyán István technikai vezetőnél, aki a következőket válaszolta: kihatott a teljesítményekre, nem véletlenül féltem az elmúlt heti, Tiszaújváros elleni összecsapástól. Sajnos nekem lett igazam, kaptunk is a közönségtől, akik szebb hazai búcsút érdemeltek volna, mint hogy vereséget szenvedjünk. De hát ha a fiúk fejben nincsenek ott a pályán, mi mást is várhatna a kiszolgáltatott edző. Egyáltalán nem vezet tévútra Mátészalka két legutóbbi félrelépése, tudván: mindent el fognak követni, hogy a dobogón végezzenek, márpedig ehhez három pontra van szükségük. Tetőzi problémámat Oláh és Balogh ,Jndián” sárga lapos eltiltása, továbbá kész csodának tartanám a combján megsérült Jávor játékra jelentkezését. Kétkedve hallottam, miszerint büntetőpontokkal sújtanának bennünket, mert a statisztika vezetésére nagyon odafigyeltem. Ha mégis bebizonyosodna hibánk - amit nem hiszek -, dupla jelentősége lesz a szálkái meccsnek, a második helyünk foroghat kockán. Bizakodom, hogy talán Gönczel és Kováccsal erősíthetjük kényszerből megritkult sorainkat. SÉNYŐ (l.)-SZERENCS (8.) V: Szabó (Szilvási, Góz). Sényő, Papp Lajos szakosztályvezető: -Jóformán egy hete folyik a szakadatlan ünneplés, persze az edzésekre azért szakítottunk időt. Szerdán Leveleken kapcsolódott ki a csapat, finom falatok mellett folyt a diskurzus, és volt is miről társalogni. A vasárnapi mérkőzés fénypontját emeli a meghívott Mezei György, a tekintélyes szakember mindjárt a kezdőrúgást is elvégzi majd. Lesz bőven finom nedű is, erről a Kőbányai Sörgyár gondoskodik. Persze az igazi boldogsághoz egy parádés győzelem szükséges, és Capatina is adós még ígéretének beváltásával, miszerint tizenöt gólt vállalt tavasszal. Eddig tizennégyig jutott, most jöhet a hiányzó egy találat. Vasárnapra össze kell szednie magát a csapatnak, melyből Kegye kivált, miután kiújult a korábban sok bosszúságot okozó térdsérülése. RAKAMAZ (10.)-EDELÉNY (16.) V.: Sápi (Soós, Takács). Rakamaz, Veigli Géza vezetőedző: -Olyan negatív bravúrra is csak Rakamaz képes, hogy egy bajnoki évadban ha: pontot vegyen el tőlünk Vámospércs. Velünk ugyanis ez történt, amit fel nem foghatok. Hihetetlen, milyen forma.igadozásra képes együttesem, — A tisztánlátás érdekében elárulom, Balogh István szerepeltetését kérdőjelezte meg a Tisza-csoport versenybizottsága. Az előzményekhez tartozik, hogy a november 13-án lejátszott Tiszaújváros—Kisvárda mérkőzésen állítólag labdarúgónk sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Igen ám, de ennek a miáltalunk vezetett kimutatásban nyoma sincs, mivel a birtokunkban lévő adatok valószínűleg nem egyeznek a szövetség nyilvánegyik héten parádé, a rákövetkező találkozón pedig vereség a kiesőjelölttől. Csak a Tejekben lehet a hiba, a pércsiek mégbántása nélkül, de azt a meccset, ha álmukból keltik fel a játékosokat, akkor is hozni kellett volna. A tök utolsó Edelény elleni kilencven percet nagyon remélem, hogy úgymond hivatalból megnyerjük, ennyi minimum elvárható a társaságtól. Kapusztyin sárga lapjai miatt már a szabadságra készülhet, visszatérhet az eltiltását letöltő Zákány és Juhász. TISZAÚJVÁROS (4.)NYÍRBÁTOR (7.) V.: Nagy S. (Ferenczi, Balogh). Nyírbátor, Somogyi József szakosztályvezető: - Amolyan szezonvégi hangulat uralkodik köreinkben. A táblázaton hátracsúsztunk a hetedik helyre, távol kerültünk céljaink teljesítésétől. Ahhoz, hogy befurakodjunk az első öt közé, nyerni kellene Tiszaújvárosban. Bevallom, a döntetlen elérésére látok valós esélyt, hisz ellenfelünk kisvárdai sikerével is igazolta jó hírét, tehát felköthetjük azt a bizonyost. A hét első felében Unchiás Rémusz odavolt Kispesten, három napig tájékozódtak játéktudásáról. Július ötödikén szeretnék viszontlátni a fővárosban, akkor talán véglegesen dűlőre jutnak ügyében. Ám vasárnap, lesz, ahogy lesz, még nálunk játszik, csakúgy, mint a sárgáiért bűnhődött Lukács. Lengyel viszont most sárgult be, mellette a sérült Kertész hiányával kell számolnunk. NAGYKÁLLÓ (5.)-ÓZD (11.) V.: Németh (Vilmányi, Fodor). Nagykálló, Kaszab István játékos-edző: - Azt gondolom, minden, a bajnokságot otthonában befejező csapat, hasonló céllal lép pályára, mint mi tesszük majd: jó mérkőzésen győztesen vonulni az öltözőbe. Mivel Ózd a bennmaradásához elengedhetetlenül fontos pontokat már begyűjtötte, titkon abban reménykedünk, hogy nem fog olyan szívósan futballozni, mint ahogy tették azt két-három fordulóval ezelőtt. Sajnos, az elmúlt hetekben eredményesen szereplő együttesemen több poszton változtatni kényszerülök. Vágó és Balázs sárga lapos eltiltását tölti majd, Hudákot pedig kiállították, így a sérült Borossal egyetemben ők négyen már korábban megkezdhetik a nyári szabadságot. Koncz Tibor tartásával. Természetesen, amint értesültünk a dologról, megkerestem a Miskolcon székelő bizottságot, ahol revíziós vizsgálatott rendeltek el. A játékvezetői jelentést is fel kell kutatni, nagy talány: hogy az milyen tényeket tartalmaz. A versenybizottság részéről újabb érdemi információ nem szivárgott ki, mondván, várjuk meg a bajnokság vasárnapi zárófordulóját, utána közük hivatalos állásfoglalásukat. A döntés elodázva