Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-22 / 144. szám
IV. Sport- és Játékfesztivál A „nagy buli” holnap kezdődik Mint azt már több ízben is beharangoztuk, újra megrendezik a Sport- és Játékfesztivált. Immár negyedik alkalommal vehetnek részt az érdeklődők a nyár legnagyobb szabadidős rendezvényén. Az idei „buli” holnap, azaz június 24-én kezdődik, s a hétvégén, vasárnap zárul a Spori Sport Alapítvány rakamazi vízibázisán. A rendezvényt az Országos Testnevelési és Sporthivatal, az MTTOSZ országos elnöksége, a Sportszövetségek Egyesülete, a települési önkormányzatok és nem utolsósorban a Spori Sport Alapítvány támogatja. Ha a fesztivál színvonalára lennénk kíváncsiak. akkor teljességgel megnyugodhatunk, hiszen a fővédnökök, illetve védnökök neve teljes garanciát nyújt számunkra a színvonalas rendezésre, és lebonyolításra. A versenyre felkért fővédnökök és védnökök a következők: Gallov Rezső — az OTSH elnöke, Bírta Sándor — országgyűlési képviselő, Iványi Tamás - országgyűlési képviselő, Dr. Zilahi József - a megyei közgyűlés elnöke, Horváth Gyula - az MTTOSZ ügyvezető elnöke, Kóródi László — Encsencs polgármestere és Pinnt Frigyes - Rakamaz polgármestere. A nemzetközi fesztivál egyik fő szlogenje - „... és mégis mozog az ember” — rámutat, hogy a szervezők a „Homo Ludens” - játszó ember - projekt keretében indították útjára e nemes versengést. Napjainkban egyre jobban előtérbe kerül a kérdés, hogy az emberi nem sajátosságai között az értelem, az alkotás mellett megtalálja-e méltó helyét a játék, a játszás. A közzöségi játék, játszás újabb térhódítása nagy lehetőség ahhoz, hogy a magyar társadalomban egy egészségesebb és „sportosabb” nemzedék szülessen. A rendezők e célok elérése érdekében „találták ki” a Sport- és Játékfesztivált. A szervezők és a magunk nevében is a nézőknek fair és izgalmas küzdelmeket, a versenyzőknek sok sikert kívánunk! A fénypont: Spori Sport Show A vasárnapi nappal fejeződik be a nemzetközi fesztivál. A rendezvény, illetve az utolsó nap fénypontja lesz a Spori Sport Show. De még mielőtt konkrétabban kitérnénk az eseményre, azért még a további programokat is az olvasók elé tárnánk. Reggel nyolc órai kezdettel folytatódik a Tiszavasváriban megkezdett asztali labdarúgó-bajnokság. De a modellezés szerelmesei sem maradnak esemény nélkül, hiszen Nyíregyházán, a Simái úton modellezőversenyt, illetve -bemutatót rendeznek a szervezők, amely 9.00 órakor „indul útjára”. Egy kicsit ugorva, máris Rakamazon találhatjuk magunkat, és aki erőt és kitartást érez magában, az elindulhat a tíz órakor kezdődő duatlonviadalon. Innen viszatérve még egy kis időre Nyíregyházára, az úszás kedvelőit invitálják a fesztivál rendezői a Heringh Tibor emlékverseny és fesztiválúszásra. A viadal helyszíne a Sóstógyógyfürdő ötvenméteres versenyuszodája lesz, s az első versenyzők 11.00.-kor állhatnak a rajtkőre. És akkor nézzük az egész napos eseményt, a Spori Sport Show-t: A rakamazi vízibázisra ( Spori Sport Alapítvány) meghirdetett rendezvény a mazsorettek ébresztőjével indul kilenc órakor. Ezt követi az egész napos programok ismertetése, illetve beindítása, amelyben beszélgetést terveznek sportvezetőkkel, országgyűlési képviselőkkel és érdekes emberekkel. A már fent említett duatlonverseny a következő program, amit egy igen „ínyencfalat” követ, méghozzá a Sajtó Vízitúra Verseny. Érdekessége e viadalnak, hogy a sajtó és a médiák képviselői mérik össze evezős tudományukat, mint például: Kelet-Magyarország, Új Kelet napilapok, valamint a médiák részéről a meghívottak között szerepel a Városi Televízió, a Pongó rádió, a Jonatán rádió és a Nyíregyházi rádió. Tehát ez a vetélkedő igazi csemegének ígérkezik A toliforgatók és „mikrofontudorok" után aerobic bemutatóban gyönyörködhetnek az érdeklődők. A táncosokat az alpinisták követik, hiszen mászófal-bemutatót tartanak, majd az alkalmi szakácsoké a főszerep, és az Edd meg, amit főztél versenyen bizonyíthatnak. A délutáni program vásári komédiával indul (30 perc), amit a sajtosok újabb vetélkedője és három táncos bemutató követ. A továbbiakban még láthatnak az érdeklődők karate- és búvárbemutatót. A vasárnap tiszai evezéssel, zenés műsorral és játékos vetélkedővel telik, majd az esti órákban tábortűzzel zárul. Tehát íme a „választék”, s úgy gondoljuk, hogy a kilátogató érdeklődők és versenyezni szándékozók e színes programok közül ki tudják majd választani a számukra legérdekesebb és legizgalmasabb eseményeket. Felhívás A Spori Sport Közalapítvány korlátozott számban várja a középiskolás fiatalok jelentkezését nyári táboraiba. A táborok helye Tokaj-rakamazi vízibázis. Az alapítvány a következő táborokba várja az érdeklődők jelentkezéseit: ODK túravezetői tábor: 1995. július 3-10. ( 6 nap, szállás, étkezés biztosított) részvételi díj: 3500 Ft/fő Kerékpáros túratábor: július 3-10. (6 nap, szállás, étkezés biztosított) részvételi díj: 2000 Ft/fő Diáksport- tábor: augusztus 14-19. ( 6 nap, étkezés, szállás biztosított) részvételi díj: 3500 Ft/fő. Kerékpáros és vizitúra tábor: augusztus 20-27. (6 nap, szállás, étkezés biztosított) részvételi díj: 2000 Ft/fő Jelentkezni lehet a 42/311-577 vagy a 06-60-355-184-es telefonszámon. Tanácsok A vízitúrázásnak elengedhetetlen feltétele a csónak. Akik a Sport- és Játékfesztivál túraprogramjai közül a tiszai, illetve a bodrogi túrát választják azoknak csónakbérlési lehetőséget biztosítanak a fesztivál rendezői, így mindenki, aki kedvet kap egy kis evezéshez, nyugodtan jelentkezhet a rakamazi vizibázison található kölcsönzőhelyen. A kétnapos túrákkal kapcsolatban pedig az éjszakai pihenés is biztosított sátorozás formájában, szintén az alapítvány vízibázisán. Túrák minden mennyiségben A nemzetközi Sport- és Játékfesztivál első napja a túrázóké. Aki kedvet érez egy kis kerékpározáshoz, evezéshez. netán egy kis gyalogtúrához, annak pénteken bőséges választékot kínálnak a rendezők A vízitúra szerelmesei evezhetnek a Tiszán, valamint a Bodrogon. A kerékpárosok megtehetik a Kisvárda—Rakamaz távot, de éppúgy kerekezhetnek Nyíregyháza—Encsencs és Kisvárda—Encsencs között is. A gyalogtúrát kedvelők fellátogathatnak a Tokaji(Kopasz) hegyre, s megpihenve a csúcson, gyönyörködhetnek a táj szépségében. De akik a családdal együtt szeretnének evezni, azoknak is biztosítanak programot a rendezők a családi kenuverseny keretén belül. A továbbiakban nézzük a részletes programot, illetve kínálatot: Vízitúra — Tisza A résztvevők Tuzsérról indulnak majd június 23-án, s Dombrád érintésével érkeznek meg Gávavencsellőre. Másnap, azaz 24-én Gávavencsellőről indulnak tovább az alkalmi kajak-kenusok, s a tervezet szerint estére érkeznek meg a rakamazi vízibázisra. A Tiszán való evezésre még egy lehetőséget kínálnak a szervezők, mégpedig 25-én a Tivadar—Vásárosnamény útvonalat. Vízitúra — Bodrog Akik a bodrogi tájat szeretnék a vízről élvezni, azoknak a következő útvonalat biztosítják a rendezők: Sárospatakról június 23-án lehet megkezdeni az evezést, s egészen Olaszliszkáig „csordogálhatnak” aznap a résztvevők. Másnap Olaszliszkáról az út végállomásáig, Rakamazig evezhetnek a „lapátosok”. Kerékpárostúrák A két keréken száguldozok nak június 23-án Kisvárdán van a rajt, a cél pedig Dombrádon van. Másnap folytathatják a tekerést a bringások egészen Rakamazig. A nyíregyházi kerékpáros oknak két útvonalat kínál, A a fesztivál szervezői, mégpedig á Nyíregyháza— Rakamaz és a Nyíregyháza—Encsencs távot, mindkettőt június 23-án lehet teljesíteni. A következő nap, június 24-én három lehetőség közül választhatnak a résztvevők: Letekerhetik a Rakamaz—Szabolcs, a Kisvárda—Encsencs és a Encsencs—Rakamaz útvonalat. Családi kenuverseny Akik a családjukkal együtt próbálják ki az evezés szépségeit, azoknak is van lehetőségük az evezésre, méghozzá június 25-én a Rakamaz—Tokaj (vízibázis) közötti részen. Szombat: minden, mi szem-szájnak ingere A Sport- és Játékfesztivál második napján a sportesemények és versenyek dömpingje lesz. Mind közül kiemelkednek az encsencsi programok, hiszen a szombati napon a fesztivál központi színtere lesz a szabolcsi település. A tíz órai IV. Sport- és Játékfesztivál megnyitóját rögtön követi a nagy érdeklődéssel várt „Falusi virtuskodás”. A népi játékok feladataiból összeállított vetélkedő programja a következő: kötélhúzás, nyullángpuska, célbalövés csúzlival, krumplibomba, célbadobás, gólyalábon járás, rönkhajítás, karikaváltó, petrencerúdtartás, falufamászás és még sok más vetélkedő. A versenyszámok között különböző bemutatókon vehetnek részt az érdeklődők, úgymint BMX-krosz, segédmotoros-krosz, valamint íjászbemutató. Egyébként a virtuskodáson tíz település csapata vesz részt — egy csapat nyolctíz főből áll —, így mintegy száz versenyzőre számítanak az encsencsiek. Tehát, akik Encsencset választják „célpontnak”, azok valószínűleg igazán kellemes élménnyel térhetnek haza a nap végén. De nézzük a további kínálatot: Sajnos, egy rossz hírrel kezdjük, mivel a Tisza áradása miatt a Tivadarban rendezendő strandröplabda-bajnokság a part sáros állapota „jóvoltából” elmarad. A szervezők a bajnokságot egy másik időpontban fogják megrendezni, mégpedig július elsején 9.00 órától, szintén a tivadari Tisza-parton. Nyíregyházán viszont reggel nyolc órától már a kispályás foci kedvelői „ízlelgethetik” a Városi Stadion pályáit, ugyanis ekkor kezdődik a kispályás bajnokság. Az asztalitenisz kedvelői az Örökösföldön található Móra Ferenc Általános Iskolában 9.00 órától mérhetik össze tudásukat, de akik inkább az erősebb sportot szeretik, azok a sóstóhegyi általános iskolában a birkózóversenyen bizonyíthatnak szintén kilenc órától. A kézilabda-rajongók Mátészalkára látogathatnak ki a 9.00. órától kezdődő Nemzetközi Serdülő Fiú-Lány Tornára, amely a sportcsarnokban kerül lebonyolításra. Akik már Encsencsen tartózkodnak, azok bátran benevezhetnek a tíz órakor induló lövészetre. Egy új sportág „ízeit” is megkóstolhatják a fesztivál iránt érdeklődők, ugyanis Tiszavasváriban (a sportág fellegvárában) bekapcsolódhatnak az asztali labdarúgás rejtelmeibe. Tömegsportnap Harangodon A területi Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége június 24-én szombaton, 8 óra 30 perces kezdettel tömegsportnapot rendez Harangodon. Az ingyenes rendezvényre kilátogatok igen színes és színvonalas programot láthatnak, illetve ezeken részt is vehetnek. A helyszínen büfék is lesznek. A részletes program: 8 óra 30-ig beérkezés 8 óra 30-tól a fúvószenekar műsora 9 óra: ejtőemyősugrás 9.30: Fodor János, Nagykálló polgármesterének megnyitója 9.40: Programismertetés 9.50: a Káliói Kettős Néptáncegyüttes bemutatója 10.30: a tiszaberceli modellezőklub bemutatója 11.00: Tűzoltó-bemutató, gyerekek részére tűzoltóvetélkedő és vízibiciklizési lehetőség a harangodi tavon 12.00: Ügyességi verseny (zsákbafutás, kötélhúzás, talicskázás, lekvárosfánkevés, vízhordás) 13.00: Kispályás labdarúgómérkőzések selejtezője gyerekek részére, népi- és képzőművészeti foglalkozások, pónilovaglás, sárkányrepülés, férfiak részére légfegyveres lövészet 14.00: nagykállói önkormányzat-szövetségi elnökök öregfiúk mérkőzés 14.45: Karatebemutató, női légfegyveres lövészet 15.30: Búvárbemutató 15.45: Gyerekek részére légfegyveres lövészet 16.30: kispályás labdarúgódöntő 17.30: ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás