Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-22 / 144. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. június 22., csütörtök3 Az orvosi rendelők nem eladók! Kedden délután ülést tartott a nyíregyházi önkormányzat gazdasági bizottsága. A meghívóban szereplő napirendi pontok előtt mindjárt egy nagy érdeklődésre számot tartó problémával foglalkoztak, mégpedig azzal, hogy eladhatók-e vagy sem a megyeszékhelyi orvosi rendelők. Több bizottsági tag hozzászólása után az a vélemény kezdett kirajzolódni, hogy nem célszerű az orvosi rendelőket az ott alapszolgáltatást végző háziorvosok részére eladni. A városnak nincs pénze újakat építeni, és ha eladja, semmi garancia nincs arra, hogy az elidegenített helyiségekben továbbra is gyógyítómunka folyjon. Nem lenne szerencsés, ha a magántulajdonba kerülő orvosi rendelő idővel profilt váltana. A bizottság viszont támogatja azt az elképzelést, hogy ha az új háziorvosok rendelőt akarnak építeni, akkor kedvezményesen kapjanak telket, illetve további kedvezményekkel segítse a város a rendelő megépítését. Mint elhangzott, a Kertváros esetében például az önkormányzat három évre előre átutalta a bérleti díjat, hogy a rendelő mielőbbi elkészülését segítse. Felbermann Endre azt kérte a bizottságtól, hogy ne szavazzon kategorikus nemmel az eladás ellen, hanem egy felmérés után térjen vissza a kérdésre. Borbánya esetében például, a Kertvároshoz hasonlóan, minden további nélkül el lehetne adni, de az eladás azokon a helyeken is indokolt lenne, ahol a műszaki állapot ezt megkívánná — érvelt az alpolgármester. Dr. Tamás István azt fejtegette, hogy jelenleg a megyeszékhelyen majdnem mindenütt délelőtt-délutáni váltásban két orvos használ egy rendelőt. — Mi van akkor, ha csak az egyik orvos akarja megvenni a helyiséget? Akkor a másik az utcára kerül? — kérdezte. Végül is a bizottság úgy foglalt állást, hogy a rendelők maradnak önkormányzati tulajdonban, de kedvezményekkel segítik az új rendelők létrejöttét. A gazdasági bizottság egyhangúlag nem támogatta a Nyíregyházi Vállalkozókért Vállalkozásélénkítő Alapítvány kérését. Kételyek fogalmazódtak meg a Szarvas u. 2—4. szám alatti. garázsok 280-320 ezer forintos Nyírinköz-felértékelése kapcsán is. Végül a tagok elfogadták a gazdasági iroda munkatársának szóbeli kiegészítését, mely szerint a garázsok építészeti szempontból rendkívül rossz műszaki állapotban vannak. A magánerős lakossági út- és közműépítések szervezési és támogatási rendszerének felülvizsgálata után a bizottság az A variáció mellett foglalt állást, amely szerint az önkormányzat támogatást a jövőben a beruházási költség meghatározott százalékában ad. A szervezettségi arány nem lehet kevesebb egy-egy területen 80 százaléknál. A korábbi évekhez képest a támogatási százalék az útnál nőne, míg a gáznál és a villanynál csökkenne. Az előterjesztésről az augusztusi ülésen szavaznak majd a képviselők. Száraz Attila Amit tudni illik az önkéntes biztosítórendszerekről Állami érdek a pénztárak elterjedése Ezeknek a biztosítópénztáraknak az elterjedése komoly állami érdek, mivel központi feladatok egy részének ellátásáról van szó, melyet a kölcsönös segélyegyletek működtetésével képes csak megoldani. Másrészt, mint intézményesített öngondoskodás jelentősen hozzájárulhat az állampolgárok szociális biztonságának megteremtéséhez, és tehermentesítheti a szociális tb költségvetését is. A kölcsönös segélyegyletek pozícióját az áralku során nagyban javítja, hogy az egészségügyi piacon vállalkozhatnak. Lehetnek kórházaik, orvosi rendelőintézeteik, nyugdíjas és rehabilitációs közponjaik, gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz elosztó helyeik, kereskedelmi hálózatuk. Kontrollálni és megfékezni képesek az üzleti szféra részéről mesterségesen gerjesztett árrobanást. Katasztrofális helyzetbe kerülhet az egészségügy, ha a vadkapitalizmus betör az intézményi finanszírozásba. Az egészségügyben mindig kevesebb a forrás, mint amire szükség van, az orvos és a beteg kapcsolatába nem léphet be harmadik személy, hogy ebből profitot húzzon. A tagdíjakból, a befektetésekből és az adományokból jelentős vagyon halmozódik fel, melyre szükség is van, mert biztonyos tényezők miatt átmenetileg veszteségessé válhatna. A közhasznú szférában megjelenő pénztömegek kezelésében érdekelt gazdasági szereplők (kedvezményezettek munkáltatói, pénzintézetek, biztosítók, eszközmenedzselő cégek stb.) természetes törekvése, hogy a törvénykezést és a felügyeletek munkáját előnyszerzés céljából befolyásolják, továbbá a segélyegyleteket, nyugdíjalapokat függő viszonyba hozzák. Tehát a piaci verseny tisztaságának fenntartása a segélyegyletek és nyugdíjalapok elemi értéke. A függetlenség, a mozgalom jellegének és elveinek megőrzésére világszerte szövetségek alakultak (Magyarországon a Magyar Pénztárszövetség). A szövetségek a közhasznú szektoron belül a polgári közigazgatás szervei és az oktatási, kutatási, finanszírozási, egészségügyi szolgáltató intézmények működésének összehangolása is feladatunk. Az új biztosítási forma egy új megtakarítási formának is tekinthető. Továbbá bizonyított, hogy a kötelező biztosítás ezzel a biztosítási formával történő bizonyos mértékű helyettesítése a piacgazdaság felé való elmozdulás útjaként tekinthető, melyben egyébként a lakosságnak is nagyobb szabadsága van magasabb jövedelem elérésére. A pénztárak a törvény keretei között szolgáltatásaik szervezéséhez, finanszírozásához és teljesítéséhez kapcsolódó pénzügyi feltételek megteremtése érdekében jogosultak gazdálkodási tevénykenységet folytatni. A törvény megalkotása óta 1995. február 9-ig 22 nyugdíjpénztár és 2 egészségpénztár kapott a Pénztárfelügyelettől működési engedélyt. További 57 nyugdíj-, 4 egészség-, 1 kiegészítő pénztár alakult meg, a működésük engedélyeztetése folyamatban van. (Következő rész címe: A pénztártagok kedvezményei) Vitéz Péter Nyári tábor kisdiákoknak Szórakozás, nyelvtanulás, ismétlés Nyíregyházán, a Vasutas Művelődési Ház tartalmas nyári napközis foglalkozásokat szervez alsó tagozatos, illetve a felső osztályokba készülődő kisdiákoknak. Közel kéthetes turnusokban fogadják a tanulókat, reggel fél nyolctól napi tízórás elfoglaltságot biztosítva számukra, napi kétszeri étkeztetéssel. Július 3-tól indulnak a német és angol kezdő és középhaladó szintű idegennyelvi foglalkozások kéthetes turnusokban. A napi program során iskolai tananyag alapján kéthárom órás beszédcentrikus foglalkozások, életkori sajátosságoknak megfelelő szerepjátékok segítségével tanulhatnak, illetve fejleszthetik tovább a kisdiákok idegen nyelvi ismereteiket. Ezeket az elfoglaltságokat természetesen sok-sok játék, különféle sportolási lehetőségek — asztalitenisz, teke, kosárlabda, kirándulások — is fűszerezik. Az augusztusi turnusokban a nyelvi készség fejlesztésen túl elkezdődnek a szeptemberi évkezdésre való felkészítések is, tanév eleji ismétlés jelleggel. Matematikából és irodalomból kapnak segítséget a kisdiákok, hogy felkészülten ülhessenek be ősszel az iskolapadokba. A felkészítés során a kötelező és az ajánlott irodalmat elolvashatják, illetve videofilmen megnézhetik. A szervezők célja ezzel a szó szerinti kellemes és hasznos nyári időtöltés megteremtése. Érdeklődni folyamatosan a 311 -521 -es telefonszámon lehet. —vip— Sikerközeiben Elismerés, siker és pénz — erre vágyunk mindannyian. Kevesen vannak azok, akiknek rövid idő alatt sikerül mindezt elérni.Szerencséseknek, mázlistáknak hívjuk őket. S valljuk be, talán egy kis irigységet is érzünk irántuk. Csordás Gyuri vásott kölyökből lett eredményes üzletember. Az óvodába három váltás ruhával vitték, mert még aznap valamennyit összekoszolta, s nővérei szégyelltek végigmenni vele az utcán. A gimnáziumban a sport volt az élete, edzésről edzésre járt. Emellett természetesen kevés idő jutott tanulásra. Érettségi után maga sem tudta, hogy mit akar, képesítés nélkül tanított egy évig, majd katonáskodott. Azt mondják, hogy a katonai szolgálat után megkomolyodnak a fiúk. — Velem nem úgy történt — mondta Gyuri mosolyogva. — Azután is sok munkahelyem volt, egy év alatt három is. Hol létszámcsökkentés miatt mondtak fel nekem, hol én jöttem el, mert kevés volt a pénz. Voltam munkanélküli is, eközben részt vettem egy KIT-es tanfolyamon, majd egy debreceni Sooter’s-üzletben lettem eladó. — Ez eddig még nem sikertörténet... — Rövid idő múlva üzletvezető-helyettes1, majd vezető lettem. Ezt a családomnak is köszönhetem, sokat segítettek. A nővéreim és sógoraim állandóan figyelemmel kísérik sorsomat. Egyetlen fiú voltam a családban, ezért nem is lehet ezen csodálkozni. Szőke Sándornak — akihez nemcsak rokoni szálak fűznek, hanem területi igazgatóm is egy személyben — különösen sokat köszönhetek. A családban egyébként szinte mindenki kapcsolatban van a kereskedelemmel. Nemrég bíztak meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Sooter’s-hez hozott negatívok előhívásával és az új, Ungvár sétányi üzlet vezetésével. Belevágtam, és nem bántam meg. A munkám következetességet, pontosságot követel. Egy óriási cégnél dolgozom, amely minőséget garantál, ezen a munkahelyen nem fizetést kapunk, hanem mindenki abból részesedik, amit megtermel.A munkatársaim lelkiismeretes munkával nyújtanak segítséget, s ez örömmel tölt el. Azt csinálom, amit szeretek, egy jó és bevált csapattal, amelyben mindenki tudja a dolgát, és azt végzi is. Igyekszünk a vásárlókért és az amatőr fotósokért mindent megtenni. Az eladóimat is erre biztatom. Ötödik születésnapunk alkalmából különböző engedményekkel és ajándékokkal lepjük meg vásárlóinkat. Egyébként nemcsak vezetői feladatokat látok el. hanem ellnenőrzöm a megye többi felvevőhelyének munkáját, eladok, a vásárlókkal is foglalkozom, és képviseleteket szervezek. Örülök, amikor látom, hogyan veszik kezükbe vásárlóink az általuk és róluk készített fényképeket, amelyeken számukra nagy és fontos eseményeket örökítettek meg, és amelyek életük emlékeit őrzik. Kozma Ibolya Gyermekraj z v erseny Tegnap délelőtt Repülők a deztek rajzversenyt Nyíregyképzelet szárnyán címmel ren- házán, a városi könyvtárban általános iskolás gyerekek részére. A papíron koboldok, tündérek és marslakók jelentek meg. Boszorkányok, melyek macskákat változtattak békává, emberek a Holdon, akik idegen bolygók lakóival harcoltak, kedves számyaslovak, akik a szivárvány útjain repültek kis gazdáikkal Meseországba. A képzeletben minden megtörténhet, csak gondolkodásunk szab határokat. Milyen jó lenne, ha néha a felnőttek is át tudnának repülni a gyermekekhez ebből a szomorú és megfáradt világból! _............. A»*7-