Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-21 / 143. szám

161995. június 21., szerda Sötét pillanatok UJ KELET Lopott kocsival karambol Nem sokáig örülhetett a lopott kocsinak az a tolvaj, aki Nyíregyházán a Kőris útról elkötött egy Lada Sa­marát. Kisvárda felé szágul­dott a frissen szerzett zsák­mányával, amikor Beszterec község belterületén egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget, és összeütközött egy Wartburg személygép­kocsival. Az ismeretlen kocsitolvaj a balesetet kö­vetően a helyszínről segít­ségnyújtás nélkül elszaladt, azóta ismeretlen helyen tar­tózkodik. Személyi sérülés szerencsére nem történt, vi­szont a Ladában százezer, míg a Wartburgban 60 ezer forintos kár keletkezett. A napokban több súlyos sérüléssel járó baleset is tör­tént megyénkben. Csenger belterületén egy személygépkocsival köz­lekedő 19 éves férfi figyel­metlensége miatt elütötte az út szélén álló 11 éves kis­lányt, aki súlyosan megsé­rült. Szabolcsbákán egy sze­mélygépkocsi nem az út vo­nalvezetésének megfelelő sebességgel haladt, és emi­att egy jobbra ívelésű útka­­nyarban a kocsi megcsúszott és felborult. A kocsi vezetője súlyos sérülésekkel úszta meg a sportos vezetést. Uszka belterületén haladt egy személygépkocsi, ami­kor az út szélén várakozó Trabant mögül féktávolsá­gon belül — váratlanul az úttestre szaladt egy 5 éves gyerek. — A gépkocsi veze­tője, amikor a csöppséget észrevette, azonnal fékezett, de így is elütötte. A gyerek sérülése súlyos. A Győrtelek és Kocsord közötti útszakaszon egy pót­kocsis IFA 80 kilométeres sebességgel haladt, amikor szabálytalan előzés miatt át­tért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsi­val. A vétlen kocsi vezetőjét súlyos sérüléssel szállították a kórházba, az autójában fél­milliós kár keletkezett. A záhonyi rendőrka­pitányság nyomozást ren­delt el két tiszabezdédi férfi ellen, mert a község vasút­állomásán egy ukrán férfit kiraboltak, elvették 30 ezer forint értékű személyes hol­miját. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: Piricsén az egyik reggel­re betörtek a Kossuth utcán lévő büfébe, és onnan 100 ezer forint értékű kávét, kon­­zerveket és cigarettát cipel­tek el. A tuzséri vegyesbolt fel­törésénél nem sokat időztek a rablók az ajtózárral. Egy­szerűen kibontották a falat, és úgy mentek be az üzlet­be, majd 66 ezer forint érté­kű lopott áruval távoztak. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Üzletháza Megkezdtük a bérletek árusítását Hallotta már? OPEL Corsa-t nyerhet, ha bérletet vásárol a START-nál. A Hélia-D XIII. Atlétikai Ifjúsági Európa-bajnokság bérletei megvásárolhatók üzletházunkban. Nézzen körül ha itt jár, itt ön is biztos jól jár Önt is várjuk: vegyen és nyerjen Telefon: (42) 411-433 II -v Rehabilitációs Vállalat és Intézményei íVtaft ) Diszkontraktára Vállalkozók, konyhák, éttemiek keressék diszkontraktámnkat!- alapvető élelmiszerek,- különféle konzervek, befőttek,- száraztészták,- háztartási vegyiáruk- háztartási műanyag termékek- háztartási só (jódozott vákuumsó is) különböző (1 kg, 5 kg, 50 kg, 1 t) igény szerinti kiszerelésben- biológiai erjesztésű, természetes ecet nagy tételben is. Nagy mennyiségnél vagy külön rendelésre házhoz szállítjuk. Cím: Nyíregyháza, Simái út 40. Tel.: (42) 313-355, 312-614 Fax: (42) 312-614 Nyitva tartás: hétfő-péntek 8-15 óráig Szolid árak, figyelmes kiszolgálás! Teherautónak is parkolási és gyors rakodási lehetőség. Virágzó mákföld Tiszavasvárinál Balesetek Két balesetről kaptunk ma hírt a rendőrség ügyeletétől. Nyíregyházán, az állomás előtti téren egy 20 éves férfi fur­gonjával elütötte egy a gyalogosátkelőn haladó idős, 72 éves hölgyet, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Egy 53 éves férfi gépjárműjével egy jobbos kanyarban az úttes­ten lévő murván megcsúszott, s kisodródott az úttestről. Ót súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők. Az Expo Kurírban megjelent Start-rejtvény nyertesei ... 1. díj: Női bőrönd Start emb­lémás pólóval: Szabó Istvánná Nyíregyhá­za, Május 1 tér 12. 2. díj: tengerészzsák, póló, kalap: Szabó Antalné, Nyíregyhá­za, Gádor B. Köz 4. 3. díj: tengerészzsák és sap­ka: Demeter Szilvia Nyírbátor, Bajcsy Zs. E. u. 96. 4-5. díj: 1-1 tengerészzsák: Ling Frigyesné Nyíregyhá­za, Kodály Z. u. 10., és Smidt Józsefné Nyíregyháza, Széna tér 2. 6.-10.: 1-1 póló és sapka: Mikor kell fertőtleníteni... ...és tisztítani a szeméttá­roló konténereket, egészen pontosan az 1,1 köbméteres, 4 kerekű kis konténereket? A választ Stankóci Miklós szemétszállítási szolgáltatás­irányító diszpécsertől, a Köztisztasági Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. munka­társától kaptuk meg. A köz­­tisztasági rendeletben az van megfogalmazva, hogy a sze­méttároló edények és kör­nyezetük rendben tartása az edény használójának felada­ta. A kft. Nyíregyházán évente háromszor, tavasszal, nyáron és ősszel tisztítja sa­ját konténereit, vagyis azo­kat, amelyekért neki közüle­­tek vagy magánszemélyek bérleti díjat fizetnek. Idén először áprilisban volt, majd pedig tegnapelőttől kezdve két héten át Nyíregyházán lesz az edénymosó berende­zés. Ez kívülről egy kukás­autóhoz hasonlít, felveszi az üres konténert, majd bent nagy nyomással, forró vizel és mosószerrel kiöblíti. A tisztítást és a javításokat a kft. munka- és anyagköltség­térítés ellenében vállalkozók és magánszemélyek saját konténerein is elvégzi. Amíg javítás esetén az edény oda­van, a kft. csereedényt biz­tosít. A javításokat és a tisz­títást a kft. címén, Nyíregy­háza, Bokréta út 22. szám alatt, a szemétszállítási cso­portnál lehet írásban meg­rendelni. További informá­ciókat a 314-976-os telefon­számon kaphatnak olvasó­ink. maximum fi I 32 13 a ............ .......... ..........—...........—........—...................................... -Eleinte kevés lesz a felhő, csapadék nem valószínű. Szerdán főként a délutáni órákban növekszik meg a gomolyfelhőzet és helyi zápor, zivatar már lehet. Többfelé megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között várható.___________ Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben közvetlen a gyártótól 48 óra alatt Garancia idő: I év. érmékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermónkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregytiáza, Kin Ernő u. 40. Telefon: |42| 402-650 cococoocoo NDÁRIUM KAUE! A mai szám szerkesztője: Tamavölgyi György keddi hírügyeletes: Kozma Ibolya Telefon: 437-006 437-007 437-009 Bodnár István Nyíregyháza, Mező u. 5-7, Antal András Nyíregyháza, Virág u. 46, Bá­lint Ramona Nyíregyháza, Sta­dion u. 32, Oláh Mihályné Nyíregyháza, Virág u. 46., Parag Erika Nyíregyháza, Ár­pád u. 30/a. 11-15.: 1-1 póló: Miholecz Mihály Nyíregy­háza, Sarkantyú u. 3., Tamas­­kovics Lászlóné Nyíregyháza, Toldi u. 16, Szabó György Nyíregyháza, Ferenc krt. 24., Magyar Jánosné Nyíregyháza, Északi krt. 15., Fedics Jánosné Polgár, Móra u. 2. A Jonatán rádió műsora 12.00: műsorismertetés, 12.30- —17.30: minden óra 30 perc­kor hírek, élő meteorológia: 12.30 és 17.30, élő útinform: 12.30.14.30 és 17.30. A nap szerkesztője: Hadházi László A nap témája: Molotov Koktél Zenei szerkesztők: 12.00- 14.00: Farkas Tibor 16.00- 20.00: Magyar Zoltán Közben 17.00-tól: Kívánság­műsor 20.00- 22.00: Húszta Péter 22.00- 24.00: Felföldi Oszkár KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA Dr. Kávássy Sándor or­szággyűlési képviselő tart fogadóórát 1995. június 23-án délelőtt 10 órakor Olcsvaapátibán a polgár­­mesteri hivatalban ■ Június 21., szerda A nap kel: 4 óra 47 perckor, I nyugszik: 20 óra 45 perckor. A hold kel: 1 óra 01 perckor, I nyugszik: 14 óra 19 perckor. Névnapok: ALAJOS, Aloj- I zia, Alóma, Artúr, Demetria, I Dömötör, LEILA, Lujza, Olga, ■ Radomér. Kilencven éve született I JEAN-PAUL SARTRE francia I író és filozófus, a francia eg- I zisztencializus vezéralakja. Iró- I ként drámai a legjelentősebbek, I hírek műve a Temetetlen holtak I és A tisztességtudó utcalány. Jól I sikerült A család félkegyelműje 1 című Falubert-monográfiája, ■ amelybena/ egzisztencializmus, I a marxizmus és a freudizmus I összekapcsolására tesz kísérle­■ tét. Ezen tanulmányát, amely I több mint kétezer oldal hosszú- I ságú két és fél hónap alatt írta, s I ez ékesen példázza egyedülálló I munkatempóját. Faludy György I szerint naponta tízezer szót tu- I dott leírni, ami szinte hihetetlen. I 1964-ben megkapta a Nobel-dí- I jat, amelyet azonban elvi okok- I ból nem vett át. Boldog születésnapot! .Negyvenedik születésnapját I ünnepiima MICHEL PLATINI I francia labdarúgói és edző. A I Nancy, a Saint-Étienne, majd a I Juventus játékosa volt, és sok I szép siker részese; nyert például I BEK-etés KEK-et is. Tagja, sőt I vezéregyénisége volt a nyolcva- I nas évek elején tündökölt fran- I cia válogatottnak; 1984-ben Eu- I rópa-bajnoki címet szerzett, ■ 1986-ban pedig játszott a világ- I bajnokságon bronzérmes csa- I patban. Sokszor volt gólkirály, I háromszor kapta meg az Arany- I labdát. Visszavonulása után üz- I letember, illetve edző lett, I 1988—92 között a francia válo- I gatott szövetségi kapitánya volt. Hatvanéves ma FRAN­­I COISE SAGAN francia írónő. I Az ötvenes években a Jóreggelt I búbánat című könyvével tűnt fel, I s 18 évesen egycsapásra világ- I hírű irodalmár lett. Azóta sok I népszerű, magyarul is kiadott I regényt írt, a leghíresebb közü- I lük a Szereti Ön Brahmsot?, és a I Kushadó kutya. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 * Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztő:Kanda Ferenc Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és kiadóhivatal: 4400 Nyíregyháza. Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-007, 437-008 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents