Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-19 / 141. szám

UJ KELET Sport Helia-D XIII. Ifjúsági Atlétikai Eb 1995. június 17., szombat13 Hol alszanak a versenyzők? Az ifjúsági Európa-bajnok­­ság megrendezésének elvál­lalásakor is tudott volt, hogy az egyik legnehezebb feladat a sportolók ellátása, elszállá­solása lesz. Önként adódott a lehetőség, hogy a Városi Sta­dion szomszédságában lévő Bessenyei György Tanár­képző Főiskola kollégiumait vegyék igénybe. A kellemes erdei környezetben fekvő négy épület 1200 lakó ellátá­sára alkalmas, 200 méterre van a pályáktól, s a főiskola területén található még egy atlétikai edzőpálya is. A főiskola vezetőivel meg is egyeztek a szervezők abban, hogy a felújításokra feltétlenül szükség lesz, hisz a hetvenes évek elején készült négyeme­letes épületeket még eddig nem renoválták. Tavaly Nyír­egyháza város saját, illetve ál­lami beruházás keretében el­végeztette az atlétika edző­pálya felújítását, ennek során ugyanolyan Polytan-burkola­­tot kapott a futókör, mint a sta­dion versenypályája. A felújí­tás óta az ország talán legkor­szerűbb, de biztosan a legkel­lemesebb környezetű — fák­kal ölelt, árnyas — edző­pályáját használhatják a főis­kola testnevelés szakos hallga­tói, atlétái, s természetesen ezt vehetik igénybe az Eb-re érkező sportolók is. Az idén állami beruházásból elkezdő­dött a fedett uszoda felújítása is, július végére már ez is a rendelkezésükre áll. 1994 tavaszán elkezdődött a tervezgetés: milyen munká­kat kell a kollégiumokban el­végezni, és azok mennyibe kerülnének. A legfontosabb­nak a kollégiumi zuhanyo­zók, mosdók felújítása lát­szott, mivel azok sem minő­ségükben, sem mennyiségük­ben nem elégítik ki a mai el­várásokat. Természetesen erre nemcsak az ide érkező vendégek miatt, hanem a kol­légium állandó lakói miatt is miharabb szükség lett volna. Ezenkívül még a központi étterem és konyha átalakítá­sa, valamint a padlóburkola­tok cseréje látszott nagyon fontosnak. Mindezen felada­tokra mintegy 60-70 millió forint közötti összegre lett volna szükség. A felújítások­ra csak az épületek gazdájá­tól, a Művelődési Minisztéri­umtól lehetett pénzt remélni, ezért oda be is nyújtotta igé­nyét a főiskola. A megye képviselőinek támogatása alapján végül is a minisztéri­um 60 millió forintot ígért a felújításokra, ennek az első felét 1994-re, a másodikat 1995-re. Egy évvel ezelőtt ki is utalták a 30 millió forintot. Rohamléptekben elkezdődött a felújítás. A pénzösszeg azonban na­gyon kevésnek bizonyult, mivel első lépésként, a főis­kola gazdasági vezetőinek döntése alapján, három kol­légiumi épület tetőfelü­letének szigetelését végezték el. Igaz, ez is halaszthatatlan volt már, de ez azt jelentet­te, hogy a fennmaradó ösz­­szegből csak egy épület belső felújítását kezdhetik meg. Ráadásul mosdó- és zuhanyozó-bővítésekre sem kerülhetett sor. Burkolatot cseréltek a vizes helyiségek­ben, illetve új szerelvényeket helyeztek el, de csak egy kol­légiumban. Következett 1995, amikor is kiderült: a minisztériumnak nem lesz pénze a felújítás folytatására. Ezek után a vá­rosi önkormányzat és a me­gyei képviselők minden követ megmozgattak, hogy vala­mennyi pénzt mégis szerezze­nek a hátralévő munkákra. A pénzügyminiszter ígéretét bír­ták a szervezők (hogy a 30 millió forintot megkapja a főiskola). Igen ám, de közben miniszterváltás következett, s végül is tízmilliót kapott a főiskola. Ebből az ebédlőt tudják átalakítani, s minden épületet belülről kicsinosíta­nak, kifestenek. A munkála­tok a kollégiumokban szinte a megnyitó napjáig zajlanak majd, mivel a szobákat júni­us hónapban még használták a diákok. Azt már mindenki tudta, hogy a szervezőbizottságnak az elszállásolással kapcsolatos tervei valósulnak meg legke­vésbé (itt meg sem tudják kö­zelíteni az európai elváráso­kat). Emikor újabb gondok adódtak, bár ezek miatt senki nem panaszkodott. Az előzetes nevezések során ugyanis kide­rült, hogy 38 országból majd 1500 ember elszállásolásáról kell gondoskodni. Igaz, ez a szám valószínűleg vagy 20 százalékkal csökken a végle­ges nevezések után, de a kol­légiumi épületek így is kevés­nek bizonyulhatnak. Szeren­csére júniusban készült egy teljesen új, minden igényt kielégítő középiskolai kollégi­umi épület, egy másikat pedig felújítanak, így egyből adódott a megoldás: ott helyezik el azokat a vendégeket, akik a főiskolán már nem fémek el. Igaz, így a verseny helyszíné­re való szállításukat is meg kell majd oldani. A szállásbiztosításról is gon­doskodó akkreditációs bizott­ság vezetője, Gyarmati Mihály a válogatott korábbi technikai vezetőjeként már hozzászokott a nehéz feladatokhoz, s tudja, hogy nincs megoldhatatlan probléma. Ennek ellenére egy­re többször gondol egy júliusi dátumra, 18-ára. Addig kell be­érkeznie a különböző nemzeti szövetségektől a végleges ne­vezési listáknak. Akkor három­négy nap alatt kell mindenkit egyenként elhelyezni, hogy amikor Nyíregyházára érkez­nek az atléták, pontosan a szo­bájukba irányíthassák őket. Gyarmati Mihály szerint egy nagyon sok ismeretlenes egyenlettel kell majd megbir­kóznia. Néhány szempont, amire figyelemmel kell lennie: egy szobában csak egy nem­zet küldöttei lehetnek, de arra sem árt figyelni, hogy melyik ország melyik mellett kapjon helyet. A vezetőket lehetőleg kényelmesebb szobákban, de csapataik mellett célszerű el­helyezni. A főiskolán egy szin­ten csak lányokat vagy fiúkat lehet elszállásolni, mivel közös zuhanyozó-helyiségek mű­ködnek... és sorolhatnánk még a megszívlelendő szemponto­kat. A „szállásmester” azt vall­ja, hogy nagyon oda kell fi­gyelni minden apró részletre, mert a kényelmetlenebb elhe­lyezést a figyelmes ellátás, a magyaros vendégszeretet pó­tolhatja. Mindenki tudja a dolgát Szerda délelőtt és délután a szikrázó napsütésben két cso­port népesítette be a Városi Sta­dion immár befedett, mutatós lelátóját. Az összegyűlteknek — az ifi Eb csapatkísérőinek és információs személyzetének — Molnár Tamás, a csoportvezető szónokolt a teendőkről. A csoportvezetőt mi is szóra bír­tuk, és megtudhattuk, hogy a nap folyamán mintegy száz főnek tartott „fejtágítót”. — Mint sok egyéb területen, megpróbáljuk ezen az Eb-n is a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtani — muta­tott rá Molnár Tamás. — Ezért még 1994-ben elhatároztuk, hogy minden ország érkező delegációjához az adott csapat nyelvén beszélő, vagy ismer­tebb nyelven tudó embereket biztosítunk. Ezenkívül több helyen információs pultot állí­tunk fel, hogy az idelátogató vendégeknek felvilágosítással tudjunk szolgálni, és segítséget tudjunk nekik nyújtani. — Hogyan és mikor kezdő­dött a majdan érkező együtte­sek körül forgolódó személyzet összeállítása? — Még ’94 tavaszán kezd­tem el toborozni a feladat iránt érdeklődőket. Magam kerestem fel a középiskolákat például a Zrínyi, a Vasvári Gimnáziu­mot, a Tanárképző Főiskolát, de személyes kapcsolataim ré­vén is sikerült vállalkozó szel­leműeket találnom. A csoport hamar kiala­kult, nagy volt — persze még ma is az — az érdeklődés a megbízás iránt. Voltak, akik nem gondolták vé­gig komo­lyan, hogy je­lentkeztek, ők ki is kerültek a csapatból, de a létszám így sem apad, hiszen hetente négy-öt új ember érkezik hozzánk. — Milyen elvárásoknak kell a társaságnak megfelelnie? — Elsődleges szempont a kifogástalan nyelvtudás. Nyu­godtan mondhatom, hogy re­mek a csoport nyelvtismerete. Az is elengedhetetlen feltétel, hogy a jelentkezőknek az ifi Eb idején semmilyen más elfog­laltságuk ne legyen, minden erejükkel a munkájukra tudja­nak koncentrálni. És mindezt önkéntesen vállalják, anyagi juttatások nélkül, mert bár volt egy olyan időszak, amikor szó volt arról, hogy jelképes ösz­­szeggel köszönjük meg a segít­ségüket, de ez végül is nem megoldható. így hát ami a fel­adat vonzerejét adhatja, az az, hogy a csoport tagjai gyakorol-Molnár Tamás (háttal) vezényli csapatát hatják a nyelvet, és gazdagab­bak lehetnek az Eb élményei­vel. — Milyen részekből tevődik össze a vezetésed alatt álló bri­gád? — Három részből áll. A csapatkísérőkből, akik — mint a nevükben is benne van — az érkező csapatokat fogják kala­uzolni, munkájuk hasonlít egy idegenvezetőjéhez. Minden együttes mellé 1-3 csapat­kísérőt állítunk, a vendégek lét­számától függően. A negyven főt meghaladó gárdákhoz már két segítő szükséges, míg a vi­adalon 115 sportolóval részt vevő németeket hárman fogják útba igazítani. A társaság má­sik része az információs cso­port. A tagjai a stadion terüle­tén és környékén segédkeznek majd, a nézők felvilágosítást kaphatnak tőlük. Míg a pro­fesszionális hostessek — akiket szintén én vezetek — bizonyos szempontból egy külön kategó­riába tartoznak. Ok a hostess­­ügynökség és az Eb szerve­zőbizottsága közötti szerződés értelmében fognak a viadalon szolgálatot teljesíteni. Munká­juk protokoll jellegű, természe­tesen pénzért dolgoznak, nekik ez egy lesz a sok megbízatás közül. (Fotó: Martyn Péter) —■-A mai összejövetelen miről volt szó? — Ma csak az első két cso­port tagjaival találkoztam. Be­jártuk a verseny helyszíneit, pontosítottuk, véglegesítettük a feladatokat. Úgyhogy már min­denki tudja a dolgát, mindenki tudja, hogy mi vár rá. Biztos vagyok benne, hogy a gárda komolyan, korrektül és lelke­sen fog dolgozni, hiszen ragyo­góan felkészült. —<4 későbbiekben találkozik még a társaság? — Természetesen. Július 5- én, majd 8-án a Négy Nemzet Bajnokságán gyűlünk össze újra, amikor a főpróbát is meg­tartjuk. Ezenkívül még két al­kalommal találkozunk a ver­seny előtt. — Milyen formaruhája lesz a csapatnak? — A hostessek a saját, kék öltözetükbe bújnak majd, míg a többiek az Európai Unió által biztosított az Európai Unió lo­bogójával és emblémájával dí­szített egyenruhában lesznek. Ebbe baseballsapka, táska, póló, nadrág tartozik bele, és ez a formaruha az Eb után az övék marad. Csiky Nándor Szervezőbizottsági egyeztetések szerint Gyarmati Mihály a szállásakreditáció, Ormos Jó­zsef az utazás és dr. Pikó Kár­oly az egészségügy felelőse előadták elképzeléseiket. Eze­ket szintén megvitattuk, és né­hány tekintetben változtatáso­kat eszkö­— A tagok kimentek a pályá­ra, és megtekintették az újon­nan befedett lelátót, illetve a már átalakított mellékhelyisé­geket. A főtitkár asszony át­ment a főiskolára, megnézte a nemrég elkészített pályát és az új uszodát. Csütörtökön a Városi Stadi­onban ülésezett az ifjúsági Eb szervezőbizottsága. A megbe­széltekről Vass László szerve­zési igazgató számolt be la­punknak. Megtudhattuk, hogy az összejövetelen, amely csak­nem háromórásra sikeredett, tiszteletét tette Mádi Zoltán, a szervezőbizottság társelnöke, Csabai Lászlóné polgármester asszony, a szervezőbizottság tiszteletbeli elnöke, illetve a Magyar Atlétikai Szövetség vezetését képviselte Bodnár Bea főtitkár asszony. Jelen volt még a találkozón dr. Hanusz Árpád, a tanárképző főiskola kollégiumának és Pintér Miklós, a Zrínyi Gim­názium igazgatója, akik bemu­tatták a szálláshelyeket. — Első napirendi pont volt az Eb 1995-ös átdolgozott költ­ségvetése — nyilatkozta Vass László -—, amelyet a beérkezett magas számú előnevezéseket figyelembe véve módosítot­tunk, és a módosításokat el is fogadtuk.Ezenkívül elkészítet­tük a szervezőbizottság likvidi­tási tervét, majd áttértünk a következő pontra, amelyben az egyes csoportok vezetői, név zöltünk rajtuk. Az egyebek címszó alatt aktuális témákra terelődött a szó, a sajtó képviselőinek kiértesítésétől kezdve az elké­szült plakátig, és a közel­jövőben megjelenő programfü­zet, illetve technikai kézikönyv összeállításáig minden szóba került. —A pontok megvitatása után miyel folytatódott a munka? amely szintén üzemelni fog az Eb ideje alatt. Elmondhatom, hogy mindennel meg volt elé­gedve. — Mikor ülésezik legkö­zelebb a bizottság? — Július 7-én, amikor az egész szervezőbizottág össze­ül. De addig is van egy igen kemény feladatunk, ponto­sabban nemcsak a mienk, ha­nem az egész magyar atléti­káé. Ez a jövő héten meg­rendezendő serdülő—ifi—ju­nior országos magyar bajnok­ság. Ennek is elkészült a for­gatókönyve, amit a bizottsági tagok meg is kaptak. Ez a viadal rendezési szem­pontból az Eb egyik elő- vagy próbaversenye, amelyen a versenybírók fogják a leg­nagyobb terhelést kapni, ugyanis három napon át azokon a helyeken kell dolgozniuk, melyeken az Eb-n is munkálkodnak majd. Nagy feladat vár az eredményhirdetést lebo­nyolító csoportra is, hiszen több mint száz eredményt kell ez alatt a három nap alatt közzétenni. Tehát minden fel­tétel biztosítva lesz, a célfotó­­épület is készen fog állni, és reméljük, hogy a versenybírók is bizonyítják majd felkészült­ségüket ezen a rendezvényen. Ugyanakkor az is ismert tény, hogy ebben az időszakban tart­ja majd ülését itt, Nyíregyhá­zán a Magyar Atlétikai Szövet­ség elnöksége, amely időszerű, atlétikával kapcsolatos kérdé­seket fog megvitatni.

Next

/
Thumbnails
Contents